török foci

címke rss
Megviccelte a bírót a török focista, piros lapot kapott érte - videó

Megviccelte a bírót a török focista, piros lapot kapott érte - videó

Meglehetősen bizarr jelenettel zárult a török másodosztályú Genclerbirligi és a Sakaryaspor mérkőzése, ugyanis miután Ilker Yasin Avci játékvezető lefújta a találkozót, még az egyik játékosnak sikerült megsértenie a bíró önérzetét azzal, hogy nem fogott vele kezet.

Törökországból csábítják a Fradi mellőzött focistáját

Sport2024.01.21, 13:55

Sajtóhírek szerint török élvonalbeli csapat szerződtetné a Ferencváros mellőzött futballistáját, Owusu Kwabenát.

Agyba-főbe verték a bírót a focimeccsen - videó

Sport2023.12.11, 23:25

A török élvonalban szereplő Ankaragücü - Rizespor bajnokiján döbbenetes jelenet játszódott le. A lefújás után a hazai csapat tagjai annyira nem tudták elviselni, hogy az utolsó pillanatban bukták el a győzelmet, hogy rátámadtak és alaposan megverték a bírót.

Három hónap után elzavarták a Manchester United korábbi sztárját

Sport2023.12.11, 18:23

A török élvonalban szereplő Besiktas futballcsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy öt játékost is kitett a keretből, köztük a Manchester United korábbi védőjét, Eric Baillyt, aki így mindössze 98 napig volt az isztambuli csapat tagja.

A magyar válogatott focista török sztárcsapathoz igazolhat a télen

Sport2023.11.22, 16:17

Török sajtóhírek szerint a kétszeres magyar válogatott védő, Balogh Botond a Trabzonspor csapatához igazolhat a télen. 

Szoboszlaiékat utánozta az olasz foci botrányhőse - videó

Sport2023.10.30, 13:50

Mario Balotelli ismét jó formában futballozik Törökországban, ám a BL-győztes olasz csatár nem csak góllal, hanem egy emlékezetes pillanattal is felhívta magára a figyelmet.

Első meccsén gólt lőtt a magyar focista a török bajnokságban - videó

Sport2023.08.26, 20:46

A válogatott kerettag Mocsi Attila góllal mutatkozott be a török labdarúgó élvonalban újonc Caykur Rizespor játékosaként, csapata pedig 3-2-re nyert szombaton a tavalyi török szuperkupa-győztes Trabzonspor otthonában.

A magyar válogatott focista kupagyőzelemhez segítette a csapatát

Sport2023.06.11, 21:50

A labdarúgó Török Kupa izmiri fináléjában a Fenerbahce Michy Batshuayi duplájával 2-0-ra legyőzte a Basaksehir együttesét, így 10 év után először emelhette fel a trófeát a kupadöntő végén.

Szalaiék elbuktak, a Galatasaray lett a török bajnok

Sport2023.05.30, 22:24

A Galatasaray nyerte meg a török labdarúgó-bajnokságot, miután egy fordulóval a vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahcéval szemben.

Győztes gólt szerzett a magyar válogatott focista a török bajnokságban - videó

Sport2023.04.10, 21:56

A török labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a Fenerbahce Szalai Attila góljának is köszönhetően 2-1-re győzött a Karagümrük vendégeként.

Óriási botrány: Petárdákkal, késekkel és üvegekkel dobálták az ellenfél játékosait - videó

Sport2023.03.06, 08:58

Botrányos jelenetek zajlottak le a török harmadosztályban szereplő Bursaspor és az Amedspor bajnoki mérkőzésén, ahol a hazai szurkolók egy csoportja terrorizálta a vendég játékosokat a meccs előtt, közben és után is.

Újabb focicsapat lépett vissza a földrengés miatt a török bajnokságtól

Sport2023.02.12, 14:44

A Hatayspor után a Gaziantep sem folytatja szereplését a török labdarúgó-bajnokságban a hét eleji, pusztító földrengés következményei miatt.

Elképesztő jelenet: meg akarták verni a bírót a focisták, saját edzőjük így reagált - videó

Sport2023.01.13, 20:20

A török labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában az Antalyaspor 2-1-re kikapott a magyar válogatott Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahcétól. A meccs után a hazaiak játékosai neki akartak menni a játékvezetőnek, ám saját edzőjük közbelépett.

Fáklyával dobálóztak, majd fejbevágták a kapust a szurkolók: döbbenetes jelenetek a focimeccsen - kép, videó

Sport2022.11.28, 10:17

Meghökkentő jelenetek zajlottak le a török másodosztályú bajnokság vasárnapi találkozóján a Göztepe SK és az Altay SK között: előbb egy fáklyával megdobott drukker ápolása miatt, majd egy pályára rohanó ember durva támadása miatt szakadt félbe a mérkőzés.

A magyar válogatott focista edzője belerúgott az ellenfél földön fekvő játékosába - videó

Sport2022.10.31, 22:31

A magyar válogatott Szalai Attilával felálló Fenerbahce 5-2-re nyert szombaton a városi rivális Istambulspor otthonában. A mérkőzésen történt egy meglehetősen sportszerűtlen megmozdulás, a Fenerbahce edzője, Jorge Jesus ugyanis belerúgott az ellenfél földön fekvő játékosába, mert azt hitte, hogy szimulál.

A fél világot átutazta a családja, erre 10 másodperc után piros lapot kapott a focista - videó

Sport2022.09.18, 09:39

Minden idők egyik leggyorsabb kiállítását hozta össze a török Antalyaspor japán játékosa, Shoya Nakajima az Adana Demirspor elleni bajnokin, ugyanis a másodfélidőben csereként beállt játékos mindössze 10 másodperccel később piros lapot kapott.

Botrány a lefújás után: hátba talpalta egy szurkoló a török válogatott focistát - videó

Sport2022.09.05, 10:15

Döbbenetes képsorokkal zárult az Ankaragücü-Beşiktaş találkozó a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

Országon belül vált klubot a magyar válogatott labdarúgó

Sport2022.08.01, 22:15

Miután a Kasimpasa pénzügyi problémái Varga Kevin fizetésére is kihatottak, a 13-szoros válogatott labdarúgó új csapatot keresett magának Törökországban, hétfőn pedig már alá is írt a Hatayspornál.

Mesut Özil elárulta, honnan szeretne visszavonulni

Sport2022.06.01, 09:19

Azok után sem kívánja elhagyni a Fenerbahcét Mesut Özil, hogy március óta nem lépett pályára az együttes első csapatában.

Kirúgta edzőjét a török sztárcsapat, már az utódja is megvan

Sport2022.03.25, 15:53

Önder Karaveli helyett péntektől a francia Valérien Ismaël irányítja vezetőedzőként a török bajnokságban, kupában és szuperkupában címvédő Besiktas labdarúgócsapatát.

Szalai Attila a 91. percben lőtt győztes gólt a Fenerbahcében - videó

Sport2022.02.28, 20:06

A török labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Szalai Attilával felálló Fenerbahce 2-1-re nyert a Kasimpasa otthonában. A Fener győztes gólját a magyar válogatott védő szerezte a 91. percben.

Guardiola korábbi segítője lett a török sztárcsapat edzője

Sport2022.01.11, 18:34

A spanyol Domenec Torrent lett a török labdarúgó-bajnokságban 12. helyen álló Galatasaray vezetőedzője.

A legendás edzőt negyedszerre rúgták ki ugyanattól a csapattól

Sport2022.01.10, 17:01

Elváltak az útjai a török labdarúgó-bajnokságban 12. helyen álló Galatasaraynak és Fatih Terim vezetőedzőnek, számolt be róla hétfőn az isztambuli klub.

Hiába játszott több mint egy félidőt kettős emberelőnyben Szalai csapata, most sem tudott nyerni - videó

Sport2021.12.22, 20:38

A török labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a Szalai Attilával felálló Fenerbahce a 38. perctől kettős emberelőnyben futballozva 1-1-es döntetlent játszott a Karagümrük otthonában.

Hiába vezetett kétszer is Szalai Attila csapata, döntetlennel zárult az isztambuli rangadó

Sport2021.12.19, 19:43

A török labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Szalai Attilával felálló Fenerbahce hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Besiktas csapatával.

Szalai Attila az év legnagyobb mentését mutatta be a Fenerbahcéban - videó

Sport2021.12.06, 17:17

A török labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a Szalai Attilával felálló Fenerbahce hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Rizespor csapatát. A négygólos sikerből a magyar válogatott védő két gólpasszal vette ki a részét, de nem csak emiatt volt ő az isztambuli csapat legjobbja. Az első félidőben ugyanis sikerült bemutatni a szezon egyik legnagyobb mentését.

Szalai Attila két gólpasszt adott a Fenerbahcéban - videó

Sport2021.12.06, 17:01

A török labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a Szalai Attilával felálló Fenerbahce hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Rizespor csapatát. A négygólos sikerből a magyar válogatott védő két gólpasszal vette ki a részét.

Szalaiék a kiesőhelyen álló csapat otthonában buktak pontot

Sport2021.11.29, 21:20

A magyar válogatott Szalai Attilát foglalkoztató török Fenerbahce meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott a kiesőhelyen álló Göztepe csapatával a török labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. Szalai Attila ezúttal is a kispadon kezdett, és csupán két percet töltött a pályán.

A Real Madrid és a Dortmund korábbi focistája egyik pillanatról a másikra lett játékosból vezetőedző

Sport2021.10.06, 13:10

A török labdarúgó-bajnokságban szereplő Antalyaspor kedden este vezetőedzőnek nevezte ki az eddigi csapatkapitányt, Nuri Sahint.

Egymást ütötték a török sztárcsapat focistái - videó

Sport2021.08.17, 16:57

Eltiltás vár Marcos do Nascimento Teixeirára, játékosnevén Marcaóra a Galatasaray brazil labdarúgójára, mert a hétfő esti bajnoki mérkőzés közben rátámadt török csapattársára, Kerem Aktürkoglura.

Mesut Özil megszerezte első gólját a Fenerbahcéban - videó

Sport2021.08.16, 07:18

Mesut Özil góljával a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fenerbahce 1–0-ra legyőzte az újonc Adana Demirspor csapatát. Az Arsenal korábbi játékosa 18 hónap után volt ismét eredményes és a januári klubváltását követően ez volt az első gólja a török együttesben.

Meglepő helyre igazolt az olasz foci botrányhőse

Sport2021.07.08, 10:03

A török labdarúgó-bajnokságba frissen feljutott Adana Demirspor a hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy szerződtette a korábbi olasz válogatott támadót, Mario Balotellit, aki három évre írt alá új csapatához.

Szalai Attila edzője lehet a Liverpoollal BL-t nyerő spanyol szakember

Sport2021.06.05, 18:43

Török sajtóértesülések szerint a Rafa Benítez lesz a magyar válogatott Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahçe vezetőedzője.

Egyetlen gól döntötte el a bajnoki címet Törökországban

Sport2021.05.15, 22:03

A Besiktas nyerte a török bajnokságot, miután az utolsó fordulóban 2-1-re nyert a Göztepe vendégeként.

Szalai Attila gyönyörű gólt fejelt a Fenerbahcében - videó

Sport2021.04.25, 22:00

A török labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában a Szalai Attillával felálló Fenerbahce 3-2-re legyőzte a Varga Kevint a soraiban tudó Kasimpasa csapatát. Az isztambuli sztárcsapat már az első félidőben 3-1-es vezetésre tett szert, a magyar válogatott Szalai Attila pedig gyönyörű gólt fejelt.

Szalai Attila megszerezte második gólját a Fenerbahcéban - videó

Sport2021.04.18, 20:41

Megszerezte második gólját a török élvonalban szereplő Fenerbahcéban Szalai Attila, az isztambuliak magyar válogatott futballistája.

Hét öltéssel varrták össze a focista fejét, miután az ellenfele brutálisan fejbe rúgta - videó

Sport2021.03.17, 11:12

Vasárnap a Gaziantep FK hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Denizlispor labdarúgócsapatát a török bajnokságban, a mérkőzés azonban egy egészen brutális belépő miatt maradt emlékezetes.

Szalai Attila gólt lőtt a Fenerbahcéban - videó

Sport2021.03.08, 19:24

A magyar labdarúgó-válogatott védője, Szalai Attila megszerezte első gólját a török Fenerbahce színeiben. A 23 éves hátvéd Gönül középre fejelt labdáját közelről lőtte a Konyaspor kapujába. Az isztambuli együttes Szalai találatával szerzett vezetést, majd végül 3-0-ra nyert. 

Varga Kevin gólt lőtt és gólpasszt adott a török focibajnokságban

Sport2020.12.11, 19:54

A válogatott Varga Kevin góllal és gólpasszal járult hozzá a Kasimpasa 3-2-es győzelméhez a Denizlispor ellen a török labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának pénteki játéknapján.

A Juve és a Milan sztárja is bekerült a magyarok ellen készülő török válogatottba

Sport2020.08.28, 17:38

Senol Günes, a török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya keretet hirdetett a Magyarország és a Szerbia elleni, szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.

Visszatérhetnek a török nézők a labdarúgó-mérkőzésekre

Sport2020.08.25, 22:03

Októbertől zárt kapuk helyett korlátozott nézőszámmal rendezik meg a labdarúgó-mérkőzéseket Törökországban.

Története első bajnoki címét nyerte az alig 30 éve alapított klub

Sport2020.07.20, 08:53

Vasárnapi győzelmével az Istanbul Basaksehir FK fennállása során először megnyerte a török labdarúgó-bajnokságot.

Elképesztő rekordot állított fel a vb-bronzérmes focista - videó

Sport2020.07.07, 21:22

Kedden este a török Super Lig 31. fordulójában a Fenerbahce 1-1-es döntetlent játszott a Genclerbirligi otthonában. Az isztambuli sztárcsapat a találkozó 81. percében tudott egyenlíteni a 39 éves Emre Belözoglu góljával, aki találatával elképesztő rekordot állított fel.

Nyolcan kapták el a koronavírust egy török focicsapatnál

Sport2020.05.14, 18:53

Nyolc személynek lett pozitív a tesztje a Besiktas futballklubnál, ezért azonnal felfüggesztették az edzéseket.

Kiengedték a kórházból a törökök legendás kapusát

Sport2020.04.07, 07:23

A 120-szoros török válogatott labdarúgó, Rüstü Recber hétfő délután elhagyhatta a kórházat, miután másfél hétig kezelték koronavírus miatt.

Törökországban is felfüggesztették a focibajnokságot

Sport2020.03.19, 16:32

Törökországban csütörtökön felfüggesztették a labdarúgó-, a kosárlabda- és a röplabda-bajnokságot a koronavírus-járvány miatt.

Döntetlen a zártkapus török csúcsrangadókon

Sport2020.03.15, 20:35

Mindkét törökországi futball rangadó, a Galatasaray - Besiktas és a Trabzonspor - Istanbul Basaksehir  is döntetlennel zárult a török labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában. A meccseket zárt kapuk mögött rendezték.

Focibolond kutya volt a főszereplő a bajnoki meccsen - videó

Sport2020.02.17, 08:49

Nem mindennapi jelenetsor játszódott le a török másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. A Karagümrük-Giresunspor találkozón a hazai csapat végezhetett volna el egy szabadrúgást ígéretes helyről, azonban a lövés előtt egy kölyökkutya befutott a pályára, és nagy boldogságában rávetette magát a labdára.

Puskás-díjra esélyes gól a Török Kupában - videó

Sport2020.01.22, 19:01

Szerdán este a labdarúgó Török Kupa nyolcaddöntőjének visszavágó mérkőzésén az Antalyaspor 2-2-es döntetlent játszott a Göztepe Izmir otthonában, és 6-5-ös összesítéssel továbbjutott a negyeddöntőbe. A találkozó legszebb gólját a hazai csapat játékosa, Halil Akbunar lőtte, aki 20 méterről úgy csavart a jobb felső sarokba, ahogy azt egy focista a pályafutása alatt csak egyszer tudja megcsinálni.

Húsz másodperc után állították ki a török kapust - videó

Sport2019.10.22, 14:21

Serkan Kirintili, a török Konyaspor 34 éves kapusa nem számít rutintalannak, mégis egy figyelmetlenség után már 20 másodpercet követően mehetett zuhanyozni.

Előző
Következő