Tornóczky Anita

címke rss

Új műsora lesz Medgyessy lányának az MTV-ben

Elutasította több műsor szerződésének meghosszabbítását az MTV kuratóriumának elnöksége, mert túl soknak találta a produkciókért fizetett összegeket. A döntés érinti a köztévé egyik legnézettebb műsorát, az Új szeszélyes évszakokat, amely adásonként 12,4 millió forintba kerül, és a Navigátort, amelynek minden 20 perces darabjáért 800 ezret fizetett az MTV - írja a Népszabadság. Állítólag új műsorral jelentkezik Tornóczky Anita, Medgyessy Péter kormányfő nevelt lánya.

Tornóczky Anitának elég volt ennyi vetkőzés

Vendégszoba2004.12.07, 16:26

A T-Akták műsorvezetőjeként és Medgyessy Péter rokonaként ismertté vált tévés többek között elmondta, miben érzi magát másnak, mint fiatal pályatársai többsége, hogy miért tartja fontosnak a riporternők férfimagazinos fotózását, valamint mostohaapjához fűződő viszonyáról is beszélt.

Mutasd a lemezeidet, megmondom, ki vagy!

Kultúra2005.05.12, 15:11

A Pop, csajok, satöbbi óta tudjuk, hogy bőven elég egyetlen pillantást bárki lemezgyűjteményére ahhoz, hogy felmérjük, kivel is van dolgunk. A zenei ízlés jóval több puszta hobbinál: barátságok bukhatnak el rajta, és persze a különböző zenei ízlés mentén szerveződő csoportoknak is hosszú történelmük van. Felnőtt emberek ugyan már ritkán veszik véresen komolyan az ilyesmit, mégis legtöbbünknek többet jelent a zenehallgatás a háttérben bekapcsolt rádiónál. Öt ismert embert kértünk meg arra, hogy engedjenek bepillantást magánéletük eme rejtett zugába, és osszák meg velünk kedvenc számaikhoz fűződő gondolataikat.

Hajdú Péter új tévéműsort kapott

Vendégszoba2006.04.04, 16:08

A Névshowr című produkcióval az MTV-től kirúgott, majd az ATV-n új otthonra lelt műsorvezető természetesen erősen haragszik Rudi Zoltánra - de nem csak erről beszélt a chaten. Mesélt a kezdetekről, Tornóczky Anitáról, az MTV-s időszakról, és elárulta, hogy nincs elragadtatva Győzikétől - noha a nézettségét irigyli. Úgy véli, hogy a Névshowr-ba azért nem engedte-engedi el sztárjait a TV2 és az RTL, mert nézettebb volt, mint a konkurensek.

Tornóczky Anita újra a képernyőn

Tévé2006.06.29, 10:50

Péntek este látható először az ATV új műsora, a Balatoni Nyár, ebben médiaszemélyiségek találékonyságát, türelmét és ügyességét teszik próbára a stáb tagjai.

Baleset érte Tornóczky Anitát

Itthon2007.04.17, 18:25

Robogóval szenvedett súlyos balesetet kedd délután Tornóczky Anita televíziós műsorvezető. Tornóczkyt nyílt lábszártöréssel szállították kórházba.

Nagy változások a Mokkánál

Tévé2007.10.05, 13:01

Jönnek régi-új arcok, és a díszlet is alighanem megváltozik a TV2 reggeli műsoránál.

Megújult a Mokka

Tévé2007.11.05, 10:22

Megújult a TV2 reggeli műsora, három új műsorvezető debütált a Mokká-ban. Tornóczky Anita, Papp Gergely és Árpa Attila az új arcok.

Tornóczky Anita marad

Tévé2007.11.22, 12:37

A TV2 cáfolja a Blikk értesüléseit, miszerint Tornóczky Anitát máris lecserélnék, és új képernyős kerülne a helyére a Mokká-ban.

Hargitai Bea visszatér a Tv2-re

Tévé2010.03.11, 21:51

A Senorita Szöszi reality főszereplője a Pokerstars.hu - Sztárakadémia című műsorban próbálkozik. A hétrészes valóságshow március 11-én este 11-kor indul.

Előző
Következő