Torgyán József

címke rss

Egy fillér nélkül térne vissza Torgyán József

Itthon2009.10.14, 09:45

Visszatérne az aktív politizáláshoz Torgyán József egykori Kisgazda-elnök, aki biztos benne, hogy új pártja könnyedén átugorja az öt százalékos küszöböt. Torgyán szerint visszatérését az emberek akarják, kampánystratégiája pedig az lesz, hogy sokat beszél a tömegek előtt.

Felfüggesztett börtönt kaptak a kazetta-ügy vádlottjai

Itthon2008.03.12, 13:25

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság az úgynevezett kazetta-ügy három vádlottjára, akik még 2000-ben többmilliós összeget akartak adni az akkori földművelésügyi miniszter, Torgyán József fiának közbenjárásáért egy agropark létesítéséhez. Az egyezkedésről hangfelvétel készült, az ennek alapján kipattant ügy mostanáig húzódott. Torgyán Attila ellen már korábban megszüntették a nyomozást.

Orbánt is kihallgatnák a Szabadi-ügyben

Itthon2007.12.06, 14:23

Orbán Viktor és Torgyán József tanúkénti meghallgatását is kérte csütörtökön Szabadi Béla ügyvédje a másodfokú büntetőper első napján. Az egykori kisgazda államtitkárt tavaly bűnösnek találta az elsőfokú bíróság, de ő továbbra is azt állítja, lejáratási kampány folyik ellene.

Felmentette a bíróság a Demokrata főszerkesztőjét

Itthon2007.09.13, 12:39

Felmentette Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét a Torgyán József volt kisgazdaelnök által kezdeményezett rágalmazási perben a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

Felfüggesztett börtönre ítélték Szabadit

Itthon2006.10.17, 16:09

Hivatali visszaélésben és hűtlen kezelésben bűnösnek mondta ki az első fokon eljáró bíróság Szabadi Béla volt államtitkárt, a sikkasztás és magánokirathamisítás vádja alól viszont felmentették. Így két év börtönt kapott, de négy évre felfüggesztve. Torgyán József egykori politikai államtitkára rágógumizva hallgatta végig a bíróság ítéletét, majd bejelentette: nem követett el semmit, ezért fellebbez a döntés ellen.

Új párt élén tér vissza Torgyán József

Itthon2006.09.15, 14:29

Új párt élén visszatér a politikai életbe Torgyán József, indoklása szerint azért, mert nem tudja tovább elviselni a jelenlegi, elfogadhatatlan közállapotokat. Az egykori kisgazda politikus szerint Gyurcsány Ferenc csak egy átmeneti figura, gyökeres változásokat pedig csak úgy lehet elérni, ha az egész hatalmi elitet leváltják. Az új párt elnöke azonnal akcióba is lépett: ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett csalás miatt, mégpedig a választók megtévesztésére hivatkozva.

A búzaégető városvezető akar lenni

Itthon2006.09.13, 16:36

A búzaégetéséről elhíresült - emiatt Torgyán József által agrárterroristának bélyegzett - Karsai József polgármester akar lenni szülővárosában, Battonyán. A szocialista parlamenti képviselőnek négy független riválisa van. Riportunkból kiderül, a multimilliomos vállalkozóként a környéken már régóta ismert politikus Ferenc Józsefhez is visszanyúlna, a pénzosztás pedig a génjeiben van. Bár sok rajongójával nem találkoztunk a településen, ellenfelei tartanak tőle.

Börtönbüntetést kért az ügyész Szabadi Bélára

Itthon2006.08.29, 18:58

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész perbeszédében Szabadi Bélára, Torgyán József egykori politikai államtitkárára az ellene és társai ellen folyó, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított büntetőperben kedden a Fővárosi Bíróságon.

Elrajtolt az NB II: Fradi volt, Fradi lesz?

Sport2006.08.12, 21:20

Szombaton története első másodosztályú mérkőzését játszotta a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az Üllői úton a Jászapáti együttesét 1-0-ra verte. A 107 éves klub történetének legmélyebb válságát éli át, nincs befektető, nincs pénz, ennek ellenére a csapat tudott erősíteni. Összeállításunkban áttekintjük a zöld-fehér együttessel kapcsolatos legfrissebb híreket, az MTK és a Honvéd példáján keresztül bemutatjuk, hogy a másodosztály után is lehet élet, s megnézzük, egy komoly futballkultúrával rendelkező ország bajnokságában (Serie A), hogyan is zajlanak a kizárások már évek, évtizedek óta.

Sötétben botorkált Torgyán és Szabadi

Itthon2006.02.07, 23:46

Torgyán József volt agrárminisztert kedden tanúként hallgatta meg a bíróság az egykori államtitkár, Szabadi Béla ellen hűtlen kezelés miatt folytatott büntetőperben. Torgyán hosszúra nyúlt tanúvallomásából kiderült, hogy számos más tisztsége és "koalíciós partneri" teendői miatt a rábízott minisztériumot csak "elviekben" tudta irányítani, így számos dologról nem is volt tudomása.  A volt miniszter az [origo] kérdésére elmondta, ártatlannak tartja Szabadit, akit szerinte súlyosan meghurcoltak az eljárás során.

Ártatlannak vallja magát Torgyán bizalmasa

Itthon2006.01.31, 15:32

Tagadta bűnösségét a keddi bírósági tárgyaláson a Concordia-ügy elsőrendű vádlottja, Simon László, aki Torgyán József egykori kisgazda agrárminiszter bizalmasa volt. A volt minisztert tanúként fogja meghallgatni az ügyben a Fővárosi Bíróság.

Bíróság előtt Torgyán volt tanácsadója

Itthon2006.01.17, 13:09

Megkezdődött Simon László, Torgyán József egykori agrárminiszter volt tanácsadójának pere. A Concordia Rt. ügyében összesen 160 millió forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés a vád. Simont felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel és orgazdasággal vádolják.

Út a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokig

Mindentudás egyeteme2005.04.30, 13:56

Sokak szerint a jogállami rendszer kialakításának kezdete 1989. június 13-ához, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások megindulásához köthető. Az ellenzék és az állampárt között létrejövő történelmi tárgyalássorozat első ülését az 1989-es esztendő változásai tették lehetővé.

Hamarosan eldől, volt-e harminc napja Medgyessynek

Itthon2004.11.22, 16:57

Az Alkotmánybíróság megkezdte a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény tárgyalását. A jogszabályt Béres Béla, a kisgazdapárt volt alelnöke, Torgyán egykori bizalmasa és egy magánszemély támadta meg a testület előtt. Mindketten azt a részt kifogásolták, mely szerint a kormányfő harmincnapos lemondási idővel mondhat le. Medgyessy e miatt a jogszabály miatt maradhatott lemondása után még harminc napig hivatalában.

Torgyán volt bizalmasa sietett Medgyessy segítségére

Itthon2004.08.31, 16:30

Alkotmánybírósághoz fordult Béres Béla, a kisgazdapárt volt alelnöke, Torgyán egykori bizalmasa, aki jelenleg az Európai Bíróság munkatársa. Beadványában azt kérte, semmisítsék meg a kormány tagjai jogállásáról szóló törvény egyik mondatát, mely szerint a kormányfő harmincnapos lemondási idővel mondhat le. Béres szerint a rendelkezés ellentétes az alkotmánnyal, amely a miniszterelnök belátására bízza lemondásának időpontját.

Kósáné: "A mézeshetek után jön a duzzogás"

Vendégszoba2004.06.29, 18:37

Nem jár majd fogadásokra, viszont sokat fog dolgozni az Európai Parlamentben - ezt ígérte az [origo] Társalgójában Kósáné Kovács Magda, a szocialisták egyik EP-képviselője. A képviselőről kiderült az is, hogy Brüsszelben bérelt lakásban fog lakni, hogy nem ejtett örömkönnyeket a június 13-i választás után, és hogy a tengerpartról neki Torgyán József jut eszébe.

Vesztegetéssel gyanúsítják Torgyán volt tanácsadóját

Itthon2004.02.24, 18:01

Vádemelési javaslattal lezárták a Simon Lászlóval, Torgyán József volt tanácsadójával kapcsolatos egyik nyomozást a rendőrök. Simont és 9 társát 48 millió forintos károkozással gyanúsítják. A rendőrség hűtlen kezelés, vesztegetés és okirat-hamisítás gyanújával továbbította az aktákat az ügyészségre.

Torgyán két év múlva visszatérne a politikába

Itthon2003.11.20, 07:40

Torgyán József elképzelhetőnek tartja, hogy 2005-ben visszatér a politikába - sok erre bíztató levelet kap, és úgy véli: a Fidesz alkalmatlan a nemzeti tartalom kitöltésére. A jelenleg ügyvédként dolgozó Torgyán szerint az előző ciklusban egész csapat volt megbízva azzal, hogy őt köztörvényes bűncselekmény látszatába keverjék.

Torgyán tanúskodott székházügyben

Itthon2003.09.26, 16:55

Torgyán Józsefet, a Független Kisgazdapárt volt elnökét hallgatták meg tanúként a párt Belgrád rakparti székházáért indított perben a Fővárosi Bíróságon. Torgyán szerint érvényes adásvételi szerződést egyáltalán nem köthettek az ingatlanra, mert ő nem írt alá semmilyen, az épülettel kapcsolatos dokumentumot.

Kaba visszakéri a lőteret Torgyánné szövetségétől

Itthon2003.09.08, 07:42

A kabai önkormányzat szeretné megkapni a település közelében található lőteret, amelyhez 2001-ben jutott hozzá a kisgazdákhoz kötődő, Torgyánné Cseh Mária által vezetett Független Női Szövetség. Bár az ingatlant már két éve a nőszövetség birtokolja, továbbra is az önkormányzat tartja a rendben - írja a Népszabadság.

Eltűnt a kazetta-ügy kirobbantója

Itthon2003.05.14, 13:59

Felfüggesztették a kazetta-ügy tárgyalását, mert eltűnt Deésy Géza. A vállakozó robbantotta ki az ügyet, később maga is vádlott lett. Deésy eltűnése mögött az állhat, hogy a Stadler-ügyben jogerősen három év szabadságvesztésre ítélték, de nem vonult be a börtönbe.

A laza emberek nagy része már rég elment a Fideszből - mondta Hortobágyi Krisztina a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.15, 14:00

Hortobágyi Krisztina 11 éves tagság után kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából és a pártból. A képviselőnő az [origo] Vendégszobájában elmondta, hogy szakmai kérdésekben nem értett egyet a pártvezetéssel. Hortobágyi a jelenlegi kormány leginkompetensebb miniszterének Torgyán Józsefet, az "aszfaltkisgazdát" tartja.

Torgyánék a bíróságon tanúskodtak a kazetta-ügyben

Itthon2003.03.05, 12:36

Tanúként hallgatta meg a bíróság szerdán Torgyán József egykori agrárminisztert, kisgazda pártelnököt és fiát, a kazetta-ügy tárgyalásán. A vád szerint Torgyán Attilának kenőpénzt akartak adni azért, hogy cserébe apjánál elintézzen egy százmilliós állami megrendelést. A politikus és fia tagadta, hogy tudtak volna az ügyről. A vád legfontosabb bizonyítékát, a hangfelvételt a szakértő szerint manipulálták.

Beidézték a bíróságra Torgyánt

Itthon2003.03.04, 17:34

Tanúként idézték a Fővárosi Bíróságra a kazetta-ügyben szerdára Torgyán József volt kisgazdaelnököt és fiát, Torgyán Attila ügyvédet. A büntetőper vádlottjai az ügyészség szerint kenőpénzt akartak adni Torgyán Attilának, hogy cserébe elintézze: apja, az akkori agrárminiszter jóváhagyjon egy százmilliós megbízást.

A gyanú szerint Simon bujtotta fel Szabadi Bélát

Itthon2003.02.22, 10:10

Két bűnügyben, együttesen 838 milliós vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a hét elején Simon Lászlót a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Ezekben a bűncselekményekben Szabadi Béla volt államtitkárt is gyanúsítják: Simont felbujtóként, Szabadit elkövetőként. Torgyán József egykori főtanácsadója vallomásában tagadta a törvénytelenségeket.

Betegsége miatt nem hallgatják ki Simon Lászlót

Itthon2003.02.12, 18:54

Súlyos betegsége miatt nem lehet kihallgatni Simon Lászlót, Torgyán egykori bizalmasát. A hűtlen kezeléssel gyanúsított férfit ezért nem tartóztatták le, hanem házi őrizetbe helyezték és jelenleg a János kórházban kezelik. A Fővárosi Főügyészség fellebbezett a döntés ellen, továbbra is a férfi letartóztatását akarják elérni.

Mindent tagad Torgyán egykori bizalmasa

Itthon2003.02.12, 19:11

Részletes vallomást tett Torgyán József egykori bizalmasa, Simon László. A kihallgatás során Simon tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. A rendőrség 150 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítja Simont egy korábbi búzaügylet kapcsán.

Simon László házi őrizetben marad

Itthon2003.01.31, 16:53

A Fővárosi Bíróság helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap hozott végzését. E szerint Simon László, Torgyán József egykori bizalmasa házi őrizetben marad.

Torgyán tanácsadója házi őrizetbe kerül

Itthon2003.01.26, 21:04

Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe helyezik a kórházban fekvő Simon Lászlót, Torgyán József volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egykori főtanácsadóját, döntött vasárnap a Fővárosi Bíróság. Simon csütörtökön, két és fél éves külföldi bujkálás után adta fel magát a Ferihegyi repülőtéren.

Feladta magát Torgyán tanácsadója

Itthon2003.01.24, 17:28

Előre értesítette a rendőröket érkezéséről Simon László, Torgyán egykori tanácsadója. Így miután kilépett a repülőgépből Ferihegyen, azonnal őrizetbe vették. A rendőrök pénteken hivatalosan is közölték vele, hogy hűtlen kezeléssel gyanúsítják egy búzaügylet kapcsán. Simon tagadta bűnösségét, de részletes vallomást egyelőre - ügyvédje szerint megromlott egészségi állapota miatt - még nem tett.

Barátjának akart segíteni a kazetta-ügy vádlottja

Itthon2003.01.08, 17:36

A kazetta-ügy elsőrendű vádlottja, Benczéné Tóth Judit a szerdai tárgyaláson elismerte, hogy átvette a 3 millió forintos kenőpénzt tartalmazó borítékot, azonban nem adta át Torgyán Attilának, Torgyán József fiának, ezért nem tartja bűnösnek magát. Benczéné állítja: vádlottársának, Mittelmayer Ferencnek akart segíteni, aki jó ismerőse. Ugyankkor az is kiderült: Torgyán Attila gyerekkori barátja volt, a poltikus fiát azonban mégis kellemetlen helyzetbe hozta.

Bíróság előtt a kazetta-ügy vádlottjai

Itthon2003.01.07, 12:38

Szerdán kezdődik a Fővárosi Bíróságon a kazetta-ügy tárgyalása. Az ügyészség szerint a négy vádlott azt akarta elintézni, hogy egy vállalkozó megbízásokat kapjon a kisgazdáktól. Ezért cserébe 3 millió forint kenőpénzt fizettek volna Torgyán József fiának, hogy közbenjárjon apjánál. Bár az ügyben korábban meggyanúsították Torgyán Attilát, a volt kisgazda elnök fiát is, ellene később megszüntették az eljárást.

Törölték Torgyánt a kisgazda tagságból

Itthon2002.11.10, 16:49

Az FKGP országos elnökségének döntése értelmében törölték a tagok sorából Torgyán Józsefet, a párt volt elnökét. Torgyán nem ment el a fegyelmi tárgyalásra.

A jogerős ítélet szerint nem Torgyán az elnök

Itthon2002.10.16, 17:34

A szerdán született jogerős ítélet szerint nem Torgyán József az FKGP elnöke. A Legfelsőbb Bíróság végzése értelmében Réti Miklós vezeti a Független Kisgazdapártot. A döntés ellen Torgyán József felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

Gazdát cserél a kisgazdaszékház

Itthon2002.10.04, 18:09

Napokon belül gazdát cserélhet a Belgrád rakparti FKGP-székház. A Legfelsőbb Bíróság szerdai, jogerős határozata szerint nem Torgyán József, hanem Réti Miklós az FKGP elnöke. A döntés következtében a Torgyán-féle kisgazdáknak több hónapig tartó huzavona után át kellene adniuk a Belgrád rakparti székházat.

Mégsem Torgyán az FKGP elnöke

Itthon2002.10.03, 19:46

A Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy törvényes volt a május 4-i országos nagygyűlés és választmány, amelyen leváltották az FKGP elnöki posztjáról Torgyán Józsefet, így Réti Miklós a kisgazda párt vezetője. Torgyán  megtámadja az ítéletet.

Mégis kihallgathatják Torgyánt

Itthon2002.09.26, 07:32

Várhatóan napokon belül kihallgatják tanúként Torgyán József volt agrárminisztert és feleségét a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. A kisgazdapárt elnökét az agrárügyekben folytatott terjedelmes nyomozás ügyében kívánják meghallgatni a vizsgálók.

Torgyánt kihallgatták a rendőrségen

Itthon2002.09.26, 18:55

Megjelent Torgyán József exminiszter a Szervezet Bűnözés Elleni Igazgatóságon, ahol tanúként hallgatták meg. A politikus jövő hónaptól viiszatér az ügyvédi pályára.

Politikusok elleni támadások az Aranykéz utcai robbantók számláján

Itthon2002.09.25, 15:20

Bár korábban a Fővárosi Ügyészség arról számolt be, hogy a több évvel ezelőtti, politikusok elleni merényletek ügyében eredménytelenül zárult a nyomozás, most a BRFK munkatársa azt közölte, hogy az Aranykéz utcai robbantók számlájára írhatók a támadások. Köztük a Fidesz székházánál, Szájer József és Torgyán József lakásánál elkövetett robbantások is.

Torgyán nem tanúskodik agrár-ügyben

Itthon2002.09.17, 19:39

Torgyán József elmondása szerint az agrártárca gazdasági ügyeiben nem tud tanúvallomást tenni, de a Szabadi-ügyben igen, mert boszorkányüldözésnek tartja, ami a volt földművelésügyi minisztériumi politikai államtitkár ellen folyik.

Agrárcégek elleni nyomozások futószalagon

Itthon2002.09.17, 10:53

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a rendőrség az agrártárcához kötődő cégek közül kettőnek az ügyében. A tizennégy büntetőeljárás 29 gyanúsítottja közül kettőt a múlt héten helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság. Az egyik ügyben várhatóan Torgyán József egykori minisztert is meghallgatja a rendőrség. Szökésben van három személy, köztük Torgyán volt tanácsadója, Simon László.

Ismét Torgyán az FKGP élén

Itthon2002.08.20, 22:51

Torgyán Józsefet választotta elnökévé a Független Kisgazdapárt kedden Budapesten tartott nagyválasztmánya. Az eseményt követően Torgyán József beszámolt arról, hogy a június 15-én Gyálon megtartott nagyválasztmányi ülés törvényes volt, s annak minden határozata megfelelt a pártalkotmánynak.

Leváltották Vonza Andrást

Itthon2002.08.09, 09:21

Felmentette megyei főállatorvosi megbízásából Vonza Andrást a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Német Imre azzal indokolta a döntést, hogy az állást nem pályázat útján nyerte az egykori miniszter.  

Torgyánék is eladnák az FKGP-székházat

Itthon2002.08.06, 14:41

Bírósági ítéletre vár a kisgazdaszékház ügyében több Torgyán-ellenes kisgazda politikus és Szeremley Huba, aki 200 millió forintért lefoglalta az épületet. Eközben Torgyánék újabb befektetőkkel tárgyalnak, s nekik adnák el a párt Belgrád rakparti székházát egymilliárd forintért.

Torgyán fütyül a fizetési határidőre

Itthon2002.08.01, 17:30

Annak ellenére nem adja oda székházát a kisgazdapárt Szeremley Hubának, hogy a borász télen 200 milliós foglalót adott a pártnak. A foglalót a földhivatal bejegyzése szerint ebben az esetben július 31-ig vissza kellett volna fizetni, Torgyán József pártelnök azonban azt állítja: a határidő csak egy év múlva jár le, addig pedig fizetnek. Szeremley a bírósághoz fordult.  

Végleg elveszítheti székházát az FKGP

Itthon2002.07.29, 17:45

A kisgazdapártnak július 31-ig kellene visszafizetnie a Szeremley Huba borásztól kapott 200 milliós foglalót és annak kamatait. Amennyiben ez nem történik meg, újabb 500 millió befizetésével Szeremleyé a székház. A párt alelnöke szerint csalás történt, és az eredeti visszafizetési határidő 2003 júliusa.

Elnök nélkül az FKGP

Itthon2002.07.23, 08:01

Nincs elnöke a Független Kisgazgapártnak, legalábbis a Fővárosi Bíróság július 13-ai végzése szerint Torgyán József elnökké választása nem volt szabályos. Torgyán nem elnöke, csak képviselője az FKGP-nek. A párt székházában Korényi Attiláné, a legutóbb megválasztott alelnök nem tud arról, hogy a bíróság nem fogadta volna el a gyáli nagyválasztmány után Torgyán József elnöki bejegyzését.

Ismét Torgyán a pártelnök

Itthon2002.06.15, 17:39

A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt nagyválasztmánya gyáli ülésén 15 jelölt közül elsöprő többséggel Torgyán Józsefet választotta elnökének - jelentette be Torgyán József szombaton. Az új pártelnökség legfontosabb feladata a tagrevízió.

Fellebbeznek a Torgyán-ellenes kisgazdák

Itthon2002.05.29, 15:40

A Független Kisgazdapárt Torgyán Józseffel szembefordult szárnya fellebbez a Fővárosi Bíróság végzése ellen, amely elutasította Réti Miklós kérelmét. Az ítélet szerint Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke által összehívott nagyválasztmány választhatja meg a párt elnökét és elnökségét.