Torgyán József

címke rss

Helyüket és nevüket keresik a kisgazdapártok

Itthon2001.10.03, 07:43

Egyetlen újonnan alakuló kisgazdapártot vagy szövetséget sem hajlandó bejegyezni a cégbíróság, amíg a szabadalmi hivatal nem dönt a kisgazda név használatáról. Addig is a Békejobbal közösen választási szövetség létrehozásán dolgoznak a pártból kizárt kisgazdák, s keresik nemcsak szövetségeseiket, hanem új nevüket is.

Gyanúsítottá vált Deésy Géza, a kazetta-ügy kirobbantója

Itthon2001.10.03, 17:36

Tanúból gyanúsítottnak minősítette át a kazetta-ügy kirobbantóját a rendőrség. Deésy Géza ugyanazt vallotta a mostani kihallgatásán, mint korábban, amikor még tanúként kérdezték ki. A rendőrségi szóvivő szerint vesztegetéssel gyanúsítják Deésyt, az ügyvéd szerint befolyással való üzérkedéssel.

Torgyán megtorpedózza a zárszámadást

Itthon2001.10.03, 20:26

Torgyán József bejelentése szerint az FKGP elnöksége október 4-i ülésén javaslatot tesz arra, hogy a párt frakciója ne szavazza meg a zárszámadás elfogadását, mivel az a Fidesz számára kampánycélokra felhasználható túlköltekezést tesz lehetővé.

Tovább folyik a nyomozás a kazetta-ügyben

Itthon2001.10.02, 06:42

A fővárosi Főügyészség december 6-ig ismét meghosszabbította az úgynevezett kazetta-ügyben folyó nyomozást. A rendőrök azzal gyanúsítják Torgyán Attilát, Torgyán József volt kisgazda miniszter fiát, hogy 3 millió forintos kenőpénzt fogadott el egy vállalkozótól.

Perújrafelvétel Torgyán kizárásának ügyében

Itthon2001.09.27, 16:46

A Fővárosi Főügyészség perújítási kérelmet nyújtott be Torgyán József frakcióból való kizárása ügyében a Fővárosi Bírósághoz. Az ügyészség szerint a korábbi döntésnél nem vettek figyelembe minden iratot.

A hétvégén dönt a Fidesz Molnár Róbert felvételéről

Itthon2001.09.26, 10:41

Várhatóan a hétvégi soproni frakcióülésén szavaz a Fidesz arról, felveszi-e soraiba Molnár Róbert volt kisgazda, jelenleg független képviselőt. Molnár egykor Torgyán bizalmasa volt.

Torgyánnak elnézést kell kérnie Liebmanntól

Itthon2001.09.25, 16:42

A bíróság ítélete szerint Torgyánnak azért nem kell elnézést kérnie, mert kisgazdapárti széltyúkokról beszélt egy sajtótájékoztatón, viszont elmarasztalták azért, amiért azt állította, hogy Liebmann Katalin több millió forintot kapott egy Torgyán-ellenes tüntetés megszervezésére. A határozat szerint Torgyán ezzel megsértette Liebmann jó hírnevét és becsületét.

Torgyán és Szentgyörgyvölgyi is feljelentést tesz

Itthon2001.09.24, 08:25

Miután a valóságtól eltérő tartalmú jegyzőkönyvet adott át a frakcióvezető a házelnöknek, az érintettek jelentős hátrányt okozó intellektuális okirat-hamisítás miatt tesznek büntetőfeljelentést ismeretlen tettes ellen - jelentette ki Torgyán József, az FKGP elnöke.

Kérni fogják Simon László kiadatását Izraelből

Itthon2001.09.21, 07:33

A rendőrség egyre pontosabb információval rendelkezik a 130 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsított Simon László tartózkodási helyéről, s felvették a kapcsolatot az izraeli hatóságokkal. A Magyar Hírlap értesülései szerint amint Simon nyomára bukkan az izraeli rendőrség, a magyar hatóságok kezdeményezik Torgyán József egykori tanácsadójának kiadatását.

Elfogyott a kormánytöbbség

Itthon2001.09.20, 17:45

Miután az FKGP frakciójából szerda este kizártak hat képviselőt, 192-re csökkent a koalíciós frakciók együttes létszáma. A többséghez 194 szavazat kell. A kormány akarata így már csak akkor érvényesülhet, ha a frakción kívüli kisgazdák vagy a MIÉP megadja támogatását. A kizárásokat Torgyán puccskísérletnek tartja, és felszólította a frakciót, hogy ne használják az FKGP nevet.

Nem küldött orvosi igazolást Simon László

Itthon2001.09.17, 12:37

Nem jelent meg harmadszorra sem a rendőrségen Torgyán egykori főtanácsadója. Simon Lászlót hétfőn akarta kihallgatni az ORFK. Egyelőre az Interpol sem találja a férfit.

Csütörtöktől az Interpol is keresi Simon Lászlót

Itthon2001.09.13, 18:02

Az ügyészség kiadta a nemzetközi elfogatóparancsot Torgyán egykori bizalmasa ellen. Simon külföldön bujkál, és nem jelent meg gyanúsítotti kihallgatásán. Ügyvédje szerint védence az egészségi állapotától teszi függővé a hazatérését.

Mégsem fogják külföldön körözni Simon Lászlót ?

Itthon2001.09.11, 17:22

Csak a jövő hét héfőre szóló idézést vette át Simon László jogi képviselője ma reggel az Országos Rendőr-főkapitányságon, így azt sem közölték vele, hogy mivel gyanúsítják Torgyán exfőtanácsadóját. Az ügyvédnő sem tudja még, hogy Simon eljön-e majd a meghallgatására, de mindenképpen megpróbálja rábeszélni erre. 

Jelentkezett Simon László ügyvédje a rendőrségen

Itthon2001.09.10, 17:35

Vasárnap megkereste az ORFK-t egy Simon László felesége által megbízott ügyvéd. Kedden reggel egyeztet az ügyvéd és a rendőrség. Valószínűleg kiderül, hol rejtőzködik Torgyán volt bizalmasa.

Egyelőre nem keresik külföldön Simon Lászlót

Itthon2001.09.10, 12:58

Továbbra is csak Magyarországon körözik Torgyán egykori bizalmasát, Simon Lászlót. A rendőrség annak ellenére nem keresteti az Interpollal a férfit, hogy szinte biztosan külföldön bujkál.

Agrárcégek ügye: Simon László lehet a hetedik letartóztatott

Itthon2001.09.09, 22:16

Minden bizonnyal már ma kiadják a nemzetközi elfogatóparancsot Simon László, a GMS '96 Kft. egykori vezetője ellen. Torgyán József egykori főtanácsadóját azért keresik a rendőrök, mert gyanúsítottként akarják kihallgatni az FVM agrárcégeinél folytatott nyomozás kapcsán. A rendőrségi nyomozást a Kehi feljelentései alapozták meg.

Torgyán visszaülhet a frakcióba

Itthon2001.09.09, 22:53

Nem kizárt, hogy újra Torgyán József vezesse az FKGP frakcióját, amennyiben tovább csökken a pártelnök ellenfeleinek számító képviselők aránya a képviselőcsoportban. A héten kilépett Várhelyi András után Hanó Miklós is azt fontolgatja: a hét elején ő is a független képviselők közé távozik. Torgyánnak a képviselőcsoportba való visszatérését azonban a személyes alkuk is befolyásolhatják, amelyek naponta változtatják a frakcióban uralkodó erőviszonyokat.

Elrendelték az országos körözést Simon László ellen

Itthon2001.09.06, 18:41

Szerdán elrendelték Torgyán egykori bizalmasának országos körözését, és intézkedtek a nemzetközi elfogatóparancs kibocsátásáról is. A volt tanácsadó már kétszer nem jelent meg gyanúsítottként való kihallgatásán. Legutóbb Svájcból érkezett hír róla, ahol állítólag ínszalagszakadással kezelik. Torgyán József szerint Simon ártatlan.

Intézkedési terv a MeH-ben az Országimázsról készült jelentés miatt

Itthon2001.09.06, 23:09

A kormánytisztviselők egyelőre nem ígértek konkrét lépéseket az Állami Számvevőszék és a KEHI jelentéseivel kapcsolatban. Stumpf István kancelláriaminiszter vizsgálatot ígért a MeH-ben, Vonza András a szakértőkre bízta az ügyet, Torgyán viszont azt állítja: ő nem kapta meg az ÁSZ jelentését.

Tízmilliókat tapsoltak el Torgyánék az ÁSZ vizsgálata szerint

Itthon2001.09.05, 18:08

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) súlyos visszaéléseket állapított meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) gazdálkodásában. Hatalmas vendégfogadások, drága külföldi utak, közpénzből vett alkohol és kutyaeledel, törvénytelenül osztogatott jutalmak, és indokolatlanul magas fizetések szerepelnek az ÁSZ listáján. A visszaélések egy részét Torgyán József hagyta jóvá.

Svájcból üzent Torgyán egykori bizalmasa

Itthon2001.09.05, 09:08

Életjelet adott magáról Simon László, Torgyán József egykori főtanácsadója. Simon nevében Svájcból valaki azt üzente telefonon, hogy ínszalagszakadás miatt nem tud megjelenni a keddi kihallgatáson a volt tanácsadó. A rendőrség nem fogadja el igazolásként a hívást. Ha nem érkezik orvosi igazolás, a rendőrség hamarosan kerestetni kezdi az Interpollal is a férfit.

Torgyán megint Mátészalkán indul a választásokon

Itthon2001.09.05, 12:29

A 2002-es parlamenti választásokon a mátészalkai választási körzetben indul Torgyán József képviselőjelöltként.

Szerdától az Interpol is keresi Torgyán volt tanácsadóját

Itthon2001.09.04, 17:48

Simon László, Torgyán volt tanácsadója másodszor sem jelent meg a rendőrségen. Hamarosan nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene. Torgyán egykori bizalmasát ugyanis 130 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Simon valószínűleg külföldön rejtőzködik.

Csúcs ingyen világította át a Fradit

Itthon2001.09.03, 11:16

Csúcs László volt kisgazda képviselő tagadja Torgyán vádjait. Torgyán korábban azt állította, hogy Csúcs csillagászati összegért állapította meg, hogy bajban van az FTC.

Kedden hallgatnák ki Torgyán volt tanácsadóját

Itthon2001.09.03, 15:40

Az ORFK tervei szerint kedden délelőtt gyanúsítottként hallgatják ki Simon Lászlót, Torgyán József egykori főtanácsadóját. Simon - aki valószínűleg külföldön rejtőzködik - hétfőig nem jelezte, hogy nem tud elmenni. Így ha mégsem jelenik meg, nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene.

Torgyán: A kommunisták tisztességesebbek voltak velem

Itthon2001.09.01, 17:52

Orbán Viktort és a Fideszt támadta az ellenzéki képviselők előtti meghallgatásán Torgyán József. A teremben ülő kisgazdák tapsvihara mellett a Szabadi-ügyben a kormányfőt tette felelőssé, a legfőbb ügyészt pedig dilettánsnak nevezte.

Vallomást tesz az ellenzékiek előtt Torgyán Szabadiról

Itthon2001.08.31, 12:04

Ma délután találkozik Torgyán József volt agrárminiszter az ellenzéki tényfeltáró munkacsoporttal. A Keller László vezette MSZP-s, SZDSZ-es csoport a miniszterelnök esetleges felelősségét vizsgálja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban történt visszaélések ügyében. Torgyán azt ígérte: minden kérdésre válaszol.

Élőben közvetítik Torgyán pénteki beszámolóját

Itthon2001.08.30, 10:14

Torgyán József kisgazda pártelnök megjelenik az ellenzéki tényfeltáró munkacsoport pénteki ülésén. A Keller László vezette MSZP-s, SZDSZ-es csoport a miniszterelnök esetleges felelősségét vizsgálja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban történt visszaélések ügyében. Torgyán kérésének megfelelően élőben közvetítik a beszámolót.

Házkutatást tartottak Torgyán főtanácsadójánál

Itthon2001.08.30, 07:30

Kedden házkutatást tartottak , Torgyán József egykori főtanácsadójának, Simon Lászlónak több budapesti lakásában- tudta meg a Népszabadság.

Elfogatóparancsot adhatnak ki Torgyán volt főtanácsadója ellen

Itthon2001.08.30, 17:23

Simon László két fővárosi ingatlanában is házkutatást tartottak kedden az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) munkatársai - erősítette meg a Népszabadság információját csütörtökön a SZBEI nyomozó főosztályának vezetője.

Feljelentéskiegészítés Torgyán táppénzügyében

Itthon2001.08.30, 18:28

Csütörtökön megérkezett az ügyészségre Orosházi György kisgazda képviselő feljelentése Torgyán József ellen. Orosházi szerint Torgyán jogtalanul veszi fel képviselői fizetését, mivel táppénzen van.

Torgyán állítja: nincs táppénzen

Itthon2001.08.28, 12:08

Torgyán József reagált Orosházi György feljelentésére, melyben azt állította, hogy Torgyán nem vesz részt a Parlament munkájában, mert táppénzen van, ugyanakkor felveszi képviselői fizetését. Torgyán József közölte: nincsen táppénzen, hiszen az országgyűlési képviselőknek nincsen táppénzük.

Orosházi György feljelentette Torgyán Józsefet

Itthon2001.08.27, 17:00

Orosházi György kisgazda képviselő állítja: míg a független Torgyán József nem vesz részt a Parlament munkájában, mert állítólag táppénzen van, máshol sajtótájékoztatókat tart. A politikus szerint Torgyán ezért jogosulatlanul veszi fel képviselői fizetését.

A Fidesz nem hozza nyilvánosságra ösztöndíjasai névsorát

Itthon2001.08.24, 16:56

A Fidesz nem készít névsort az FKGP felszólítására azokról, akik a rendszerváltás előtt nyugati országokba szóló ösztöndíjat kaptak. A listát Torgyán József kérte csütörtökön.

Torgyán: közvetítsék megjelenését az ellenzéki tényfeltárók előtt

Itthon2001.08.23, 15:57

Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke csütörtökön közölte: hajlandó megjelenni az MSZP és az SZDSZ által felállított munkacsoport előtt. Az ellenzéki képviselők a miniszterelnök esetleges felelősségét vizsgálnák a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban történt visszaélések ügyében. Torgyán azt akarja: teljes egészében közvetítsék a találkozót.

Szentgyörgyvölgyi Torgyán-ellenes egységet akar

Itthon2001.08.17, 14:59

Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető szerint előbb meg kell teremteni a Torgyán Józseffel szemben álló kisgazdák egységét, és utána lehet azzal foglalkozni, hogy hogyan segítsék a választásokon a nemzeti oldalt.

Felderítő is érintett a MiG-ügyben

Itthon2001.08.16, 08:37

A Magyar Nemzet értesülése szerint a katona hírszerzés egyik volt vezetője is érintett a MiG-ügyben. Az érintett, az orosz fél és a kisgazda vezetésű honvédelmi tárca közötti kapcsolatépítés során megszervezte Torgyán és más kisgazdák megfigyelését.

Várhatóan nem állnak fel a vizsgálóbizottságok

Itthon2001.08.13, 08:19

Várhatóan a napirend előtti felszólalások után véget ér a parlament hétfői rendkívüli ülése. A kormánypárti frakciók ugyanis nem tudják garantálni a részvételt, de ha határozatképes lesz is az Országgyűlés, a kormánypártok és a MIÉP várhatóan leszavazzák a napirendet.

Nem tudnak egységre lépni a reformkisgazdák

Itthon2001.08.10, 15:19

Eredménytelenek voltak a háttértárgyalások a Torgyán ellenes kisgazdák között. Többen azt is sérelmezték, hogy nevüket feltüntették, mint a pénteki sajtótájékoztató résztvevői. Hiába akarták ünnepélyesen bejelenteni - a Torgyán-ellenes kisgazdák nem egységesek.

A katolikus egyház nem teljesíti Torgyán kérését

Itthon2001.08.10, 17:40

Torgyán József kisgazda elnök szerette volna elérni, hogy országszerte a Nagyboldogasszony-napi miséken a papok a magyar föld védelméért könyörögjenek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azonban nem adott engedélyt a kérés teljesítésére, és az FKGP közlésével ellentétben Máriaremetén sem szól majd a szentmise a földről.

Hétfőn határozatképtelen lehet a Tisztelt Ház

Itthon2001.08.09, 06:54

Amennyiben csak az MSZP, az SZDSZ, a Torgyánhoz hű kisgazdák, illetve a függetlenek mennek el a parlament hétfői ülésére, szinte biztos, hogy határozatképtelen lesz a Országgyűlés. A Fidesz, a MIÉP és a pártból kizárt kisgazdák ugyanis szinte biztosan nem lesznek ott nagy számban az ülésen. A házbizottság mára összehívott tanácskozására sem megy el mindegyik frakcióvezető, Szájer Józsefet például Rogán Antal helyettesíti.

Torgyán rajong a Szigetért

Itthon2001.08.09, 13:17

Több zuhanyzót, mosdót, esővédő sátrat és egy medencét szeretne látni a Szigeten Torgyán József, aki délután sorra látogatta a programokat, és - mint mondta - nagyon tetszett neki minden. Az FKGP elnöke kiállt a melegek mellett.

Torgyán uszodát és Fradit ígért a Sziget-lakóknak

Itthon2001.08.07, 22:11

Torgyán József, az FKGP elnöke több órás sétát tartott a Pepsi Szigeten, a fesztivál utolsó napján.  Torgyán rajongott a Szigetért, örömmel fogadta a részegek lapogatását, és kijelentette,  minden politikusnak a Szigeten lenne a helye.

A Fidesz szerint Torgyánnak vége

Itthon2001.08.06, 12:18

Torgyán József kisgazda pártelnök egyre élesebb kirohanásokat intéz koalíciós partnere, a Fidesz ellen. A koalíció legnagyobb pártja azonban válaszra sem méltatja a kijelentéseket. Több fideszes politikus úgy nyilatkozott az [origo]-nak: Torgyánnal nem érdemes foglalkozni, mert már semmilyen befolyása nincs, és a választópolgárokat sem érdekli, amit mond.

Orosházi nem beszélt senkivel Torgyán letartóztatásáról

Itthon2001.08.06, 13:53

Torgyán József kisgazda pártelnök azt állította vasárnap: Orosházi György kisgazda képviselő a házelnökkel és a legfőbb ügyésszel beszélt, akik megerősítették, hogy szeptemberben letartóztatják Torgyánt. Orosházi tagadja, hogy ilyen beszélgetés megtörtént volna.

Szeptemberben eljárás indulhat Torgyán ellen

Itthon2001.08.03, 15:55

Megalapozott lehet Torgyán József kisgazda pártelnök aggodalma, aki az FKGP csütörtöki elnökségi ülésén közölte, hogy le fogják tartóztatni. Az [origo]-t egy ügyészségi forrás arról tájékoztatta, hogy szeptemberben valóban elérheti a nyomozás Torgyán Józsefet. Torgyán tagadja, hogy ilyen közlést tett volna.

Nem beszél egymással a kisgazda elnökség és a frakció

Itthon2001.08.03, 15:49

Szentgyörgyvölgyi Péter, a kisgazdapárt frakcióvezetője szerint nem volt határozatképes csütörtökön az országos elnökség. Torgyán törvényt sértett azzal, hogy utasította a képviselőket: szavazzák meg az ellenzék javaslatát a vizsgálóbizottságok felállításáról. Torgyán letartóztatása estén a frakcióvezető szerint Gyimóthyval lehetőség lenne a kisgazdaegység megteremtésére. Gyimóthy nem tárgyal a Torgyán-ellenes csoporttal.

Torgyán ellen vallhat volt bizalmasa

Itthon2001.08.02, 10:15

A Magyar Nemzet információi szerint alkut kötne a rendőrséggel Torgyán József egykori bizalmasa, a jelenleg ismeretlen külföldi helyszínen tartózkodó Simon László. Rózsa András, az ORFK szóvivőhelyettese nem volt hajlandó az [origo] kérdéseire válaszolni az üggyel kapcsolatban.