Torghelle Sándor

címke rss

Torghelléért csak félmillió eurót adna a Palace

Archívum2004.07.07, 22:08

Torghelle Sándor és klubja is napok óta izgatottan várja az angol Crystal Palace jelentkezését, ami alapjaiban szilárdíthatná meg az MTK gazdasági helyzetét. A londoni vezetők egyelőre hezitálnak az összeg miatt, az MTK-nál viszont a csatárért kapott pénzből törlesztenék a labdarúgók felé a tartozásokat, amihez július 15-ig kérték a focisták türelmét. Ugyanakkor az adósság ismeretében joggal merülhet fel a kérdés, a liga vajon kifogást emelt-e az MTK esetében a nevezésnél. A hivatalos tájékoztatás szerint nem.

Csupán Torghellén múlik az angol szerződés

Archívum2004.07.13, 19:47

Kedden este, Londonban, hosszú tárgyalások után megkapta az angol Crystal Palace szerződéstervezetét Torghelle Sándor. Az MTK és a magyar válogatott csatára elmondta, ügyvéd jelenlétében szeretné áttanulmányozni az ajánlatot, majd ezt követően dönt, elfogadja-e vagy sem a Premiershipbe feljutott angol klub invitálását.

Rooneyt látják Torghellében a CP-fanatikusok

Archívum2004.07.15, 17:30

Szerda este Király Gábor játékát a Crusaders elleni edzőmérkőzésen élesben is megtekinthette a Crystal Palace trénere, Iain Dowie, aki az eddigi négy igazoláson kívül még további hármat tervez az augusztusban kezdődő idény kezdetéig. Nem kizárt, hogy ezek közül ketten magyar játékosok lesznek, ám egyelőre még sem a magyar válogatott kapuvédője, sem az MTK csatára, Torghelle Sándor nem írta alá szerződését a Premiership újoncához.

Torghelle mégis a Rodában köthet ki

Archívum2004.07.16, 12:10

Holland források szerint még mindig reménykedik a Roda labdarúgócsapata abban, hogy végül megszerzi Torghelle Sándort, a magyar válogatott és az MTK Hungária csatárát. A Crystal Palace-szal (is) kacérkodó játékos azonban egyelőre többet kérne németalföldi szerződéséért, mint amennyit a klub hajlandó lenne erre a célra áldozni.

Újabb MTK-játékosok mehetnek a Premiershipbe

Archívum2004.07.19, 15:57

A Tottenhambe igazolt Fülöp Márton és a Crystal Palace-szal tárgyaló Torghelle Sándor után újabb MTK-s futballistáknak nyílhat lehetőségük arra, hogy az egyik legerősebb bajokságban, az angol élvonalban méressék meg magukat. A kék-fehérek U19-es csapatában szereplő Sipos Kornélt és Farkas Ádámot a Charlton Athletic hívja próbajátékra. 

Torghelle Sándor a Crystal Palace-hoz igazolt

Archívum2004.07.20, 17:31

Hétfő este Torghelle Sándor, az MTK támadója négyéves szerződést írt alá az angol Premiership újoncához, a Crystal Palace-hoz. A válogatott csatárt korábban a holland Rodával is szóba hozták, ám Torghelle végül a londoni csapat ajánlatát fogadta el. 

Király Gábort már hiába hívja a Hertha

Archívum2004.07.20, 17:29

A Premiershipbe idén feljutott Crystal Palace-hoz hétfőn végre aláírt Torghelle Sándor, és minden jel arra utal, hogy szerdán vagy csütörtökön Király Gábor is a dél-londoni csapathoz szerződik. Mert bár a magyar válogatott kapusa iránt még most is temérdek európai nagycsapat érdeklődik, Király az [origo]-nak elmondta: szinte biztos, hogy Angliában folytatja pályafutását.

Torghellét jogi úton szerezné meg a Roda

Archívum2004.07.21, 18:19

Pár napja a Voetbal International nevű holland napilap arról számolt be, hogy a magyar válogatott csatára, Torghelle Sándor aláírt a Roda JC együtteséhez, hétfőn viszont már arról szóltak a hírek, hogy a magyar támadó az angol Crystal Palace-hoz szerződött. A németalföldiek nem nyugodtak bele Torghelle elvesztésébe, hiszen ők már biztosak voltak benne, hogy az egykori MTK-játékos náluk folytatja. A Roda elöljárói úgy döntöttek: jogi útra terelik a csatár ügyét.

Gera is Angliába igazolt

Archívum2004.07.30, 18:02

Torghelle Sándor után újabb magyar válogatott labdarúgó szerződött a Premier League-be, Gera Zoltán, az FTC támadója a West Bromwich Albion csapatához írt alá.

Rajtol a Premiership új szezonja

Archívum2004.08.13, 16:02

Szombaton kora délután a Tottenham-Liverpool összecsapással kezdetét veszi az angol labdarúgó-bajnokság 2004-2005-ös szezonja. A Premiershipben idén négy magyar játékosért is szoríthatunk, Király Gábor és Torghelle Sándor a Crystal Palace-hoz, Gera Zoltán a West Bromwich Albionhoz, Fülöp Márton pedig a Hotspurhöz szerződött. Az [origo] összeállításából az is kiderül, mely csapatok, hogyan erősítettek.