Tordai Bence
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Párbeszéd
- baloldal
- Karácsony Gergely
- MSZP
- Gyurcsány Ferenc
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ezek azok a mondatok, amelyek bebizonyítják, az ellenzék a migráció pártján áll
Álprobléma, vasfüggöny, kerítésbontás, békés, boldog tömegek és az iszlám, mint az emberiség utolsó reménye – a 888.hu készített arról egy összeállítást, mit gondol a magyar ellenzék a tömeges bevándorlásról, ezek voltak a legfontosabb megnyilvánulások.
Lelepleződött Tordai Bence: az anarchista hőzöngő valójában szorgosan gyűjti a vagyont
Nagyon érdekes dolgokra bukkantunk Tordai Bence vagyonnyilatkozatában. A Párbeszéd Alinsky- és Srdja Popovic-rajongó anarchistájáról kiderült, hogy fiatal kora ellenére nem a nélkülöző munkásosztály tagja. Sőt, nem is átlagos egyetemi oktató.
Aki Soros-Alinsky módszerrel akarja megdönteni a kormányt
Tordai Bence, a nullaszázalékos támogatottsággal rendelkező Párbeszéd nevű párt országgyűlési képviselője egy eléggé zavaros hangvételű interjút adott a Mandinernek. Ebből kiderült, hogy a botrányhőst játszó majdnempolitikus nem rendelkezik igazi világképpel, csupán mártírt akar faragni magából, de még a saját bevallása alapján sem jött össze ez neki. A legfontosabb dolognak azt tartja, hogy Soros-Alinsky és Popovics-módszerekkel megdöntse a kormányt, az egy picit sem érdekli, hogy a Párbeszédet gyakorlatilag senki sem támogatja. Az interjú legfelháborítóbb része az volt, amikor a magát politikusnak képzelő Tordai az állítólagos „szzerénységéért" ...
Újabb balliberális képviselő udvarol a Jobbiknak
Tordai Bence, a Párbeszéd agresszív politikusa a Jobbik szavajárásával beszélt arról az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, milyen jó a kapcsolat az ellenzéki politikusok között. Ám a legnagyobb érdekessége a decemberben adott, de csak most előkerült interjúrészletnek nem is ez.
- címkék:
- Tordai Bence
- ellenzék
- bajtárs
- Címkefelhő »
A Párbeszéd is közös ellenzéki bevándorláspárti listát akar az EP-választásra
"A pártérdeket hajlamos vagyok az összellenzék-érdekek mögé sorolni" - nyilatkozta négy napja a párbeszédes Tordai Bence a közös, ellenzéki, bevándorláspárti EP-listáról egy lapinterjúban. A politikus a jelek szerint annyira lelkes támogatója a tervnek, hogy ezért még a pártérdekeket is hajlandó lenne feláldozni. Karácsony Gergely párttársa és bizalmasa mindenkit megelőzött az egyesült ellenzék ötletével, amely Soros György érdekeinek megfelelően halad a maga útján.
Soros-hagyományok szerint balhéztak az ellenzéki politikusok a köztévében
Összekulcsolt kezekkel földre fekvéssel operáltak a randalírozó képviselők hétfő kora délután a köztelevízió székházában. (Közben természetesen Bangóné videójából kiderült, hogy micsoda színjáték az egész.) Ismerős ez a pillanatkép valahonnan? Igen, az arab tavaszról és ukrán megmozdulásokból is. Ahol Soros György emberei jártak, ahol Soros György utasításait követték. Egyre több jele van annak, hogy Szél Bernadették külföldről importált módszerekkel igyekeznek politikai konfliktust generálni. Az ellenzéki politikusok azóta elkullogtak.
Íme Soros emberei, akik a randalírozásról tehetnek - arcképcsarnok!
Az elmúlt napokban előkerültek a Soros-hálózathoz tartozó figurák, provokátorok, politikusok, propagandisták – írja a 888.hu.
A magyar ellenzék megint megmutatta, mihez ért a legjobban: a leégéshez
Legalább ötször csináltak teljesen hülyét magukból három nap alatt, hiába, a munka törvénykönyve módosítását a parlamenti többség higgadtan megszavazta. Következzék egy hülyeségi tablókép az elmúlt napokból a jobbikos-MSZP-s-párbeszédes-LMP-s-DK-s szabadcsapatok teljesítményéről. Garantált és teljes körű a nemzet szórakozása!
- címkék:
- Tordai Bence
- ellenzék
- Címkefelhő »
Lipótmezőt csinál az ellenzék a parlamentből
Miután az obstrukció nem jött be, erősíteni akart az ellenzék: a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvény szerdai szavazása előtt lezárták a házelnöki pulpitus feljáratait. „Az elnöki oldalról a csajokkal tartjuk a frontot” – büszkélkedik Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az előre megtervezett az akcióval. A másik oldalon a Demokratikus Koalíció képviselői állják el az utat. Készülnek a szelfik, megy a Facebook-élőzés, tiszta gimis buli.
Tordai Bence kínos és tiszteletlen előadással égette magát a Parlamentben
Tordai Bence feltűnési viszketegségéről tett újfent tanúbizonyságot mai performansza az Országgyűlésben. A képviselő a civil törvénnyel kapcsolatban annyit tudott mondani, hogy CÖF.
A Párbeszéd azzal vádolja a magyarokat: a szombati munkanapok nagy részét ellógják
Tordai Bence kapta a pártvezetéstől a megtisztelő feladatot, hogy halottak napján egy akkora munkakerülő himnuszt csengessen le, hogy az ország összes túlhajszolt, dolgozó emberének elmenjen a kedve a munkától. Karácsony Gergely pártjának fiatal tehetsége sajtótájékoztatót tartott, "minden szava kincs", úgy is kezeltük.
- címkék:
- Tordai Bence
- Párbeszéd
- Címkefelhő »
Mit csinál egy igazán független baloldali újságíró? Pártigazgató lesz.
A minipárt mai közleményével megmutatta, nincs mindig végveszélyben a sajtószabadság, csak ha ők úgy döntenek! Az állampárt egykori lapjának egykori főszerkesztőjével, a teljesen független Murányi Andrással erősített a demokraták legkisebb gyülekezete, a Párbeszéd!
Csúnyán lepontozták diákjai Tordai Bencét, nagyon rossz tanárnak tartották
„Csak a kitartóak bírták szusszal”- többek között így értékelték a Metropolitan Egyetem korábbi hallgatói Tordait.
Bősz kilépési ügye: tiltott pártfinanszírozás gyanúja vetül a szocialistákra
Kezd világossá válni, miért hagyta ott a Párbeszéd frakcióját Bősz Anett. Az ellenzéki sajtóorgánumokhoz kiküldtek egy dokumentumot, amelyben Molnár Gyula MSZP-elnök és Fodor Gábor állapodott meg arról,hogy a szocialisták 2018 és 2022 között 60 millió forinttal támogatják a Liberálisok nevű pártot. A megállapodást egyébként Karácsony Gergely is aláírta. Az ügy roppant kellemetlen a szocialistákra, és Karácsonyra nézve, hiszen könnyen felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja. Fodorék közben meg fel vannak háborodva, hogy nem jutottak pénzhez.
Ellenzéki háború: Bősz Anett az MSZP kérése ellenére sem mond le
A partvonalon kívülre akartak szorítani a Párbeszéd-frakción belül, nem képviselhettük megfelelő súllyal a véleményünket – ezzel indokolta Bősz Anett az Origónak, hogy miért lépett ki a frakcióból. Mandátumáról a szocialista felszólítás ellenére nem mond le, és függetlenként fogja képviselni a liberális választókat. Tordai Bencét váratlanul érte Bősz kilépése a frakcióból. Szabó Tímea, a megszűnő Párbeszéd-képviselőcsoport vezetője szerint nem fontos, hogy van-e vagy nincs önálló frakció.
Túlélőkampányba kezdtek Karácsonyék
Újabb kampánnyal találkozhatnak a budapestiek az utcákon, mivel a Párbeszéd párt így próbálja bemutatnia vitairatát a választóknak. A baloldali-zöld párt nem véletlenül kampányol, mivel a Kétfarkú Kutya Párt és a Liberálisok személyében komoly riválisokat kaptak a saját térfelükön. Karácsony Gergelyék számára életbevágóan fontos, hogy benne legyenek a baloldali összefogásban, mivel az ötszázalékos küszöb egyelőre nagyon távolinak tűnik.
A PM május 1-jén is az MSZP-t ekézte
A Magyarországon élők létbizonytalanságáról és terjedő kiszolgáltatottságról beszélt a Párbeszéd Magyarországért szóvivője május 1-jei ünnepi kitelepülésükön Budapesten.
307 ember, aki tönkreteheti Magyarországot
Nem mind magyar, aki itt él. Legalábbis a felmenők között előfordulhatnak elhajlások. Képviselőket kérdeztünk a bevándorlásról. A veszélyekről és a személyes tapasztalatokról.
Ombudsmanhoz fordul a PM a tízórás munkanap miatt
A Párbeszéd Magyarországért közérdekű bejelentéssel az alapvető jogok biztosához fordul a Miniszterelnökségen bevezetett tízórás munkanap bevezetése okán, mert szerintük az több törvénybe is ütközik, a múltba visz, ráadásul rossz példát mutat a többi munkavállalónak
LMP: Orbán hülyének nézi a közvéleményt
Az alkotmánybíróság jogkörének korlátozása az LMP szerint egy lépés a jogállam lebontása felé, és nem a nagy összegű végkielégítésekről, inkább a magánnyugdjpénztári befizetések eltérítéséről szól. A párt szóvivője szerint jövő szerdai tüntetésükre mindenkit várnak, de bírálta Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőt, akinek "csak az ellenfél jogtiprása csípi a szemét".