Tordai Bence

címke rss

Nagy bajban van Tordai Bence, ezért hisztizik egyre nevetségesebben

Itthon2023.04.17, 10:54

Az igazságügyi szakértő a napokban megkezdte Tordai Bence II.kerületi luxusvillájának vizsgálatát. Mint ismert, a szélsőbaloldali politikus Budapest egyik legdrágább kerületében vásárolt telket, amelyen egy parasztház állt. Mivel új ház építésére nem kapott volna engedélyt, ezért azt hazudta, hogy csak a parasztházat fogja felújítani. Ennek végeredménye az lett, hogy a parasztházat elbontották, és egy 150 millió forint értékű villát építettek a helyére, illegálisan. Tordai szerint minden szükséges engedélye megvolt, azonban a kormányhivatal megtagadta a hatósági bizonyítvány kiállítását. Az sem tisztázott, hogy milyen módon jutott hhozzá ...

Tordai Bence luxusvillája: teljesen nevetségessé vált a szélsőbaloldali politikus

Itthon2023.04.16, 12:14

A jogszabály értelmében az épület szabályossá tétele érdekében szükséges munkálatok elvégzését rendelheti el az építési hatóság kötelezettségként, vagy, ha az építmény fennmaradása nem engedélyezhető, a szóban forgó épület lebontását rendelheti el az említett hatóság – jelentette ki Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy igazságügyi szakértő vizsgálta meg a helyszínen Tordai Bence budai villáját. A Századvég tanácsadója szerint Magyarországon senki, még a baloldali politikusok sem állhatnak a törvények felett, és ezt a következő választásokon politikai kudarcok sorozatai is bizonyítthatják ...

Rengeteg szabálytalanság, törvénytelenség - sokáig tart a Tordai-vizsgálat - videó

Itthon2023.04.12, 14:53

A Tordai Bence villáját vizsgáló igazságügyi szakértő a helyszíni szemlét követően nem tudta megmondani, mikor lesz eredménye a vizsgálatnak. A Párbeszéd társelnökének tavaly nyáron kirobbant ingatlanbotrányának ügyében több vizsgálat is zajlik. 

Hisztizett Tordai Bence, amikor szemlét tartott az igazságügyi szakértő az illegális luxusvillájánál - videó

Itthon2023.04.11, 19:48

Ahogy azt megírtuk, helyszíni szemlét tartott az igazságügyi szakértő Tordai Bence budai villájánál. A szakember véleménye eldöntheti, hogy a szélsőbaloldali politikusnak le kell-e bontania II. kerületi, 150 millió forintra becsült házát. Tordait a sajtó jelen lévő munkatársai hiába kérdezték, Karácsony pártjának társelnöke csak provokálni próbálta az újságírókat - írja a Magyar Nemzet.

Tordai-ügy: Már a másként építkezők is veszélyben vannak

8882023.04.11, 19:08

Valószínűleg nagyot menne a hazai sajtóban Tordai Bence takaros budai házának esetleges lebontása. Márpedig könnyen elképzelhető, hogy a kacsalábon forgó parasztháznak álcázott villa az építésrendészeti eljárás befejezése után lényegesen szolidabb, hadd ne mondjuk, „parasztosabb" külsőt fog ölteni.

Szorul a hurok: igazságügyi szakértő vizsgálja meg a helyszínen Tordai Bence budai villáját

Itthon2023.04.11, 08:40

Igazságügyi szakértő tart ma helyszíni szemlét Tordai Bencének, a Párbeszéd társelnökének budai villájánál – értesült a Magyar Nemzet. A szakember annak eldöntésében működhet közre, hogy a baloldali politikus szabálytalanul építtette-e II. kerületi, 150 millió forintra taksált házát. Az építkezés miatt több eljárás is zajlik. Tordai perben áll a kormányhivatallal, amely éppen a bírósági procedúra miatt függesztette fel az ügyben korábban megindult építésügyi eljárást. A villát felhúzó kivitelező ellen pedig a rendőrség vizsgálódik csalás és más bűncselekmény miatt.

Gór Csaba: Tordai Bence továbbra is a háború oldalán áll

Itthon2023.04.03, 15:49

A dollárbaloldal tagjai nem szavazták meg az Országgyűlés békepárti határozatát. Tordai Bence, kerületünk országgyűlési képviselője is nemet mondott a békére, vagyis ismét egyértelműen a háború oldalára állt - írta közösségi oldslán Gór Csaba, a II. kerületi Fidesz-KDNP frakciójának vezetője. A magyar emberek, köztük a budaiak is békét akarnak - tette hozzá.

Tordai Bence: A buzilobbi jól működik

Itthon2023.04.02, 16:28

Jogfosztottak az LMBTQ-emberek Magyarországon, sőt üldöztetésnek vannak kitéve – ilyen és ehhez hasonló abszurd mondatok hangzottak el a Karácsony Gergely-féle Városházán. Ő is ott volt egyébként. A Parlament Sokszínű Magyarországért képviselői csoport tagjai a Városházán rendeztek "fórumot". Tordai Bence országgyűlési képviselő (Párbeszéd) szerint a csoportot azért hozták létre, „mert a buzilobbi jól működik". Ha az ellenzék kerülne egyszer kormányra, „az első pillanatban egy szép, nagy törvénycsomagot" állítanának össze, amibe „mindent belepakolnánk, amit a Fidesz az elmúlt 13 évben károsan, rossz irányba módosított – hangzott el.. ...

A dollárok mára beépültek a baloldal politikájába

Itthon2023.03.28, 11:09

Ha rajtunk múlik, akkor egyetlen pártnak sem lenne szabad dollárt kapnia, de ezek mára beépültek a baloldal politikájába - minderről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára beszélt kedden az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalások alatt. Szóba került még többek között a Párbeszéd nevezetű alakulat furcsa névváltozása, valamint a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza háromszög fejlesztése is.