tömegpusztító fegyver

címke rss
Tudták, hogy az iraki háború oka hazugság

Tudták, hogy az iraki háború oka hazugság

Új minőséget értek el az amerikaiak 2003-as iraki inváziója körüli csúsztatások. Most kiderült, hogy volt, aki számított arra, hogy egyetlen tömegpusztító fegyvert sem találnak Szaddám Huszein raktáraiban. De nem szólt erről annak, aki a fő döntéseket hozta.

Így még egyszer nem lehet háborút indítani

Nagyvilág2016.07.06, 14:12

Nem számoltak a következményekkel, hibás hírszerzési adatokból tájékozódtak, és rossz időben indították a katonai akciót. Erre jutott az a vizsgálóbizottság, amely a britek 2003-ban kezdődött iraki katonai szerepvállalásával foglalkozott, azzal a céllal, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elő. A testület jelentése hét évig készült, és háromszor olyan hosszú, mint a Biblia.

Tömegpusztító fegyvert vetett be az Iszlám Állam és a szíriai kormány

Nagyvilág2016.08.25, 10:33

A szíriai konfliktusban a kormány és az Iszlám Állam többször is vegyi fegyvert vetett be – jelentette az ENSZ illetékes vizsgálóbizottsága, amely három esetben egyértelműen bizonyítani tudta, az elkövetőket is azonosítva, a tömegpusztító fegyverek használatát.

A valóságban gyorsan lepörögne a csillagok háborúja

Techbázis2017.02.07, 10:45

Idén decemberben jön az újabb Star Wars-film, a nyolcadik epizód címét már felfedték. De hogy nézne ki a valóságban egy igazi űrháború, mennyi esélye lenne az emberiségnek, ha tényleg földönkívüliek támadnának a Földre? Mire épít az ENSZ Világűriroda elképzelése? Az a hivatal, amely Gyöngyösön nyitott központot.

Hitler őrült fegyverterve: városokat akart elpusztítani egy Halálcsillaggal

Tudomány2022.08.01, 17:20

Nem George Lucas találta ki a tömegpusztító fegyverként használható űrállomás, a Halálcsillag koncepcióját az 1977-es filmhez. Amerikai katonák 1945-ben, a legyőzött Harmadik Birodalom laboratóriumaiban olyan tudományos feljegyezésekre és kutatási anyagokra bukkantak, amelyek ezt jelezték, hogy a nácik pusztító űrállomás létrehozásán dolgoztak. Egy óriási tükröt akartak telepíteni az űrbe, amellyel városokat gyújthattak volna fel, persze, a lakosokkal együtt.

Előző
  • 1
Következő