tombolás

címke rss
Megdöbbentő, három kisdiák rommá vert egy romániai iskolát - videó

Megdöbbentő, három kisdiák rommá vert egy romániai iskolát - videó

Elképesztő képsorok láttak szerdán napvilágot a román sajtóban. Helyszíni tudósítások szerint három kisiskolás vandál módon tört-zúzott a clejani általános iskolában. Olyannyira, hogy nem egész három óra alatt a bútorzat, a tantermek, a berendezések mintegy 90 százalékát tönkretették, azaz szó szerint összetörték. A 8-10 éves gyerekek állítólag egy elhallgatni nem akaró éneklő játék miatt "pöccentek be" - számolt be a példátlan esetről a Maszol.ro erdélyi hírportál.

Meztelenül üvöltötte a baranyai férfi, hogy bárkivel kiáll

Itthon2018.11.14, 12:19

A két férfi egypetéjű ikrek, akik korábban gyakran dolgoztak borért és ételért az idős nőnél. Egyik nap aztán, miután ittak és drogoztak. Ekkor jutott eszükbe, hogy korábban az idős nőnél kárt okoztak, amit le kellett dolgozniuk, de szerintük az asszony túl sok munkát kért tőlük. Ezen úgy felhergelték magukat, hogy fogtak egy baltát, és kiabálva, szitkozódva elindultak az idős emberhez.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia – Fogta a tévéjét és kidobta az ablakon

Itthon2018.06.07, 10:50

Egy férfi néhány hete részegen ment haza pécsi lakásába. Miután belépett, azonnal veszekedni kezdett az élettársával. A veszekedés közben a férfi ordibált, szidta a nőt, és a lakás csaknem összes bútorát összetörte, de itt még nem ért véget a tombolása.

A tomboló vulkán lávája fröccsent egy férfire Hawaiin

Nagyvilág2018.05.20, 10:14

Megvan a hawaii vulkánkitörés első súlyos sérültje. A Kilauea vulkán még mindig tombol.

Így tombol együtt Schobert Norbi a fiatalsággal

Archívum2016.02.19, 10:14

A fitneszguru Istenes Bencével és Fluor Tomival fakadt dalra, az eremény pedig több, mint vicces.

Tombolt, mert kiengedték a pszichiátriáról

Itthon2015.11.06, 10:05

Két ápolónőt is megvert egy pszichiátriai beteg, mert el akarták küldeni a tatabányai kórházból.

Balázs Klári: "Miért csináljuk, ha nem kenyérre kell? Ezért!"

Life.hu2015.10.05, 12:06

Korda György és felesége szinte felrobbantotta a színpadot hétvégi fellépésén, a városligeti Oktoberfesten.

Fantasztikus pasit találtunk!

Archívum2014.01.28, 07:19

Kevesen tudnak úgy korcsolyázni és olyan show-t csinálni a jégen, mint a 20 éves Jason Brown.

Benne leszel a tévében!

Axetázis2004.06.28, 13:10

Hogyan legyen szexi a lány tizenöt fokban, esőben és szélben? 'Benne leszek a tévében' című műsorához és a Budapest Parádé VIVA kamionján való eszetlen tomboláshoz hirdetett válogatást a zenetévé, amire péntek délután háromkor egészen nagy számban meg is jelentek a bekerülni akarók az E-klub előtt. Megjelentünk mi is.

Előző
  • 1
Következő