töltés

címke rss
Újabb csapás a magyar villanyautósoknak, már itt is fizetniük kell a töltésért

Újabb csapás a magyar villanyautósoknak, már itt is fizetniük kell a töltésért

Az egyik áruházláncnál novembertõl éjjel-nappal lehet tölteni, cserébe nem ingyen.

Számottevõen lassult a Pixel Watch töltése

Archívum2023.10.15, 08:11

Váratlan visszalépést hozott az okosóra legújabb szoftverfrissítése.

Egy elektromos bicikli miatt égett le egy londoni lakás - videó

Archívum2023.09.19, 12:10

Egy londoni férfi több testrészén is égési sérüléseket szenvedett, miután szeptember 12-én az észak-londoni Highgate egyik lakásában kigyulladt az elektromos kerékpárja.

Figyelmeztetést adott ki az Apple: nem mindegy, hogy hol a telefonod, miközben töltöd

Archívum2023.08.18, 10:34

Nagyon sokan teszik ki magukat veszélynek azzal, hogy éjszaka az ágyuk mellett, sõt az ágyukban töltik a telefonukat. Az iPhone-ok gyártója közleményt adott ki, amelyben figyelmezteti a felhasználókat arra, hogy vegyék figyelembe az Apple ajánlását, amely szerint a telefonokat, a töltõt, és a töltõkábelt jól szellõzõ helyre kell tenni töltés közben, az pedig nem a párna alatt van. 

Elkerülhetetlen, hogy a munkahelyeken is lehessen tölteni az elektromos autókat

Archívum2023.04.12, 13:50

Jelentõsen elõmozdíthatná a hazai cégeknél az elektromos autók használatát a töltési infrastruktúra fejlesztése. Ez a Schneider Electric közelmúltban végzett kutatásából derült ki, melynek során vállalati döntéshozókat kérdeztek meg. A válaszadók 75 százaléka választana e-autót a hagyományos, robbanómotoros jármûve helyett, ha a munkavégzés helyén biztosított lenne a megfelelõ töltési lehetõség.

Csökkenti árait az MVM Mobiliti

Archívum2023.02.02, 10:42

Az MVM Mobiliti Kft. – csökkenõ költségeinek köszönhetõen – publikus töltõoszlopai többségén olcsóbban biztosítja a töltést 2023. február 3-tól - derül ki a vállalat közleményébõl. 

OnePlus mobilban debütálhat az Oppo 150 wattos gyorstöltése

Archívum2022.03.08, 12:35

Azt ígérik, hogy biztonságos lesz a nagyon gyors mobiltöltést garantáló technológia.

A küszöbön a Nubia mágneses töltést ígérõ okostelefonja

Archívum2022.02.17, 12:35

Ez lesz az elsõ olyan androidos mobil, amely mágneses rögzítéssel mûködõ, vezeték nélküli töltést ígér.

Kisebb csodára lesz szüksége Európának, ha teljesíteni akarja ezt a célt

Archívum2022.02.08, 12:30

Az európai kormányoknak és a közmûszolgáltatóknak ambiciózus tervekre van szükségük a jármûtöltõk telepítési bürokráciájának csökkentésére, ha 2035-re már 130 millió elektromos jármûvet szeretnének forgalomba állítani – írja a Reuters.

Egyre nagyobb üzlet az elektromos autók töltése

Archívum2021.12.03, 00:45

Az elektromos autók globális piaca kiemelkedõen erõs volt az elmúlt idõszakban. Ez pedig magával hozza a töltõállomások felértékelõdését is. Olyannyira, hogy a jármûvek töltése már önmagában is hatalmas iparág, az elemzõk szerint pedig további tartós növekedésre lehet számítani a szektorban.

Különleges autós túrán pillanthattunk be az elektromobilitás jelenébe

Archívum2021.11.25, 14:25

Nehéz lenne vitába szállni azzal a kijelentéssel, hogy ha döccenõkkel és nem is egyenletes sebességgel, de a világ az elektromos meghajtással mûködtetett, vagyis az elektromobilitás irányába halad. Új kihívások, új feladatok jelentkeznek ezzel kapcsolatban mind a vállalati, mind a lakossági szegmensben, ám egyelõre úgy látni: mindenre lesz válasz. Az egyik ilyen kérdés az elektromobilitásnak csak egy, de annál fontosabb szegmense: hogyan lehet hatékonyan és biztonságosan autózni ma Magyarországon az elektromos autók jelenlegi hatótávjai, és a töltési lefedettség mellett? Az Origo egy különleges autós túrán kapott választ a kérdésre.

Váratlan fél kritizálja az EU mobiltöltési tervét

Archívum2021.11.22, 17:14

Az USB Implementers Forum szerint máris elavultak az elképzelések.

Mágneses töltõrendszereket mutogat az Oppo

Archívum2021.08.25, 12:49

20 és 40 wattos mágneses, MagVOOC töltõket mutatott az Oppo, de a távolból töltõ adaptert is villantott a gyártó.

Hamarosan jönnek a pár perc alatt feltölthetõ elektromosautó-akkumulátorok

Archívum2021.01.19, 12:59

Öt perc alatt feltölthetõ elektromosautó-akkumulátorokat gyártottak Kínában, ami hatalmas elõrelépést jelent az elektromos autók piacán, hiszen nem kell többé órákat várni, hogy menetkész legyen az autó. A töltés csupán annyi idõt fog elvenni, mint egy hagyományos tankolás.

Jöhetnek a szempillantás alatt feltölthetõ mobilok

Archívum2020.07.13, 13:03

A héten bemutatkozik az Oppo 125 wattos töltése.

Így töltse a laptopját, hogy a lehetõ legtovább bírja!

Archívum2019.11.15, 10:14

A hordozható számítógépek sosem játszottak olyan fontos szerepet, mint manapság, hiszen e masinák nélkül sokak számára elképzelhetetlen a munka, a kapcsolattartás, az ismerkedés, a videózás-filmezés, zenehallgatás, a játék vagy a tanulás. Épp ezért egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan is bánunk e fontos berendezésekkel, már csak azért sem, mert nem két filléres eszközökrõl van szó. Egy notebookot általában több évre vesz az ember, és joggal is várja el, hogy ki is szolgálja az idejét.

Tíz perc alatt feltölthetõvé válhatnak az elektromos autók

Archívum2019.10.31, 13:42

Tíz perc alatt feltölthetõ lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki elektromos gépkocsik számára a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói, akik a Joule címû tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésük eredményét.

Így óvhatja meg okostelefonja akkumulátorát

Archívum2019.08.30, 13:23

Az okostelefonok egyik legkritikusabb pontjának továbbra is az akkumulátor számít. Bár rengeteget kutattak e téren, iszonyatos mennyiségû pénzt ölve a fejlesztésbe, radikális áttörést mind a mai napig nem sikerült elérni.

Egy nap alatt 1300 kilométert tettek meg elektromos autóval Magyarországon

Archívum2019.08.16, 11:46

Pár éve még komoly szervezést igényelt, ha valaki elektromos autóval akarta körbejárni az országot, sõt, lehet, hogy nem is sikerült volna. Ma már azonban bátran, szinte kompromisszumok nélkül elindulhatunk elektromos autóval akár Debrecenbõl Szombathelyre, hiszen az NKM Mobilitás Kft. által telepített elektromos töltõk már országos átjárhatóságot biztosítanak minden e-autós számára.

Nem érkezett meg az Apple vezeték nélküli töltõje

Archívum2019.01.03, 12:10

A 2018-as évben sem jelent meg az Apple sokat ígérõ vezeték nélküli AirPower töltõje.

Változás az elektromos autók töltésével kapcsolatban a Mol-kutakon

Archívum2018.07.30, 10:56

2018. augusztus 1-tõl megszûnik az elektromos autók ingyenes töltésének lehetõsége a Mol-kutakon, az olajtársaság a jövõben szigorúan üzleti alapon kívánja üzemeltetni töltõhálózatát, ezért fizetõssé teszi áramkútjait.

Mikor éri meg hibrid vagy villanyautóra váltani?

Archívum2017.10.07, 17:15

Rég elmúlt már az az idõ, amikor csak a környezetért aggódóknak volt érdemes elgondolkozni azon, hogy nem benzines vagy dízeles autóra cserélnek, hanem valamilyen zöldjárgányra. Azok között is egyre nagyobb az érdeklõdés a teljesen elektromos és hibrid autók iránt, akik szeretnének hosszú távon pénzt spórolni a közlekedésen. Nem kell már feltétlenül a drágának mondható új villanyautókat venni, használtan is akadnak nagyon jó ajánlatok a kategóriában. 

Feltölti a laptopot a sötétítõ

Archívum2016.06.02, 15:05

Nemcsak az utasnak, a légitársaságnak is hasznos lehet.

Bicajozással tölthetõ a telefon

Archívum2015.08.04, 15:18

A biciklizés nem csak egészséges elfoglaltság, hanem takarékos is, legalábbis ha egy kütyü árammá alakítja a tekerést.

Pihenõhely és ingyen wi-fi – ezt tudja a világ elsõ e-fája

Archívum2014.11.25, 16:52

Ha akarunk, megpihenünk alatta, ha úgy tartja kedvünk, akár netezhetünk is vele. Ez lenne az eTree, vagyis a világ elsõ E-fája.

A kaki lehet a jövõ energiaforrása

Archívum2014.11.19, 16:14

Nem vicceltünk a fent leírt mondattal: egy legújabb kutatási eredmény szerint nagy eséllyel használhatjuk telefontöltõként az ürüléket.

Megtaláltuk a legjobb bikinit a vénasszonyok nyarára

Archívum2014.09.17, 10:21

Õrület! Itt a napkollektoros bikini, azaz az iKini, amellyel a telefonod vagy akár az MP3 lejátszódat is feltöltheted.

Helyet kell hagynunk a duzzadó Dunának

Archívum2014.05.21, 12:38

Végül nem lett katasztrófasorozat a dunai árvízbõl, pedig Mohács kivételével harminc centiméterrel haladták meg a mostani vízszintek a 2006-os rekordokat, és 206 ezer embert veszélyeztetett a folyó. Mi a teendõ a következõ árvíz elõtt?

Töltse fel a telefonját egy kis sétával!

Archívum2012.09.12, 13:39

Egyszerre termeli és tárolja az energiát a cipõtalpba épített öntöltõs gombelem, amellyel a világon elsõként sikerült megvalósítani, hogy köztes fázis nélkül egy készülékben lehessen a mozgási energiát kémiaivá alakítani.

Megcsúszott a Tisza-part Szolnoknál

Archívum2008.09.23, 14:26

A töltés közelében egy 60-80 méteres szakaszon megcsúszott a mederrézsû Szolnoknál. A körtöltés egyelõre nincs veszélyben, de a partot sürgõsen helyre kell állítani, ami több tízmillió forintba kerülhet.

24 órán át egy töltéssel a HP új laptopjával

Archívum2008.09.09, 09:43

A Hewlett-Packard legújabb, üzletembereknek szánt felsõ kategóriás laptopját akár egész nap használni lehet egyetlen töltéssel: az EliteBook 6930p a gyártó tájékoztatása szerint 24 órás folyamatos üzemre is képes egyetlen töltéssel.

Újabb iPodok gyulladtak ki Japánban

Archívum2008.08.19, 16:50

Legutóbb márciusban számoltak be a japán lapok töltés közben szikrázó iPod nano zenelejátszókról, a szigetországban azonban újabb kigyulladt típusokra bukkantak az Apple termékébõl - számolt be az AFP.

Több ezer homokzsákkal készülnek a Hernádnál

Archívum2008.07.26, 22:45

A felsõ szakaszon már apad a Hernád, a folyó középsõ és alsó folyószakaszán azonban továbbra is intenzíven árad. Csaknem 1600 ember vesz részt az ár ellen védekezésben, több ezer homokzsákot töltöttek meg, hogy ezekkel erõsítsék és magasítsák a töltéseket. A Tisza áradása miatt szombaton ki kellett telepíteni az embereket több üdülõövezetbõl. A vízátfolyások miatt több utat le kellett zárni.

Átszakadt a Mississippi töltése Winfieldnél

Archívum2008.06.27, 21:34

Átszakította a töltést, és részben elárasztotta a 875 lakosú Winfieldet a heves esõzések nyomán megduzzadt Mississippi folyó vize pénteken az Egyesült Államokban. Körülbelül száz ház és több mint 500 hektár termõterület került víz alá.

Egy év készenlét egyetlen feltöltéssel

Archívum2008.03.14, 14:23

A LionKing800 nevû kínai készülék állítólag egy évig bírja újratöltés nélkül - persze, ha nem használják. Beszélni öt napig lehet rajta - folyamatosan.

Összevertek egy fiatalembert Gyõrött

Archívum2007.06.23, 17:55

Öt ismeretlen összevert egy 20 éves fiatalembert péntek éjszaka Gyõrött. Szóváltás sem történt, váratlanul nekiestek a Duna töltésén sétáló férfinek, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a lépét el kellett távolítani.

Szakadékba zuhant egy bányaõr

Archívum2006.08.20, 09:25

Biciklijével együtt leesett egy kilenc méter magas töltésrõl a ludányhalászi bányaõr. A 67 éves férfi azonnal meghalt.

Centinként apad a Tisza Tokajnál

Archívum2006.04.12, 18:28

Nagyon lassan, de apad a Tisza Tokajnál. Délután másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget, bár a több helyen jelentkezõ viharos erejû szél néhol méteres hullámveréseket okoz. A szél több helyen felszaggatta a már lerakott fóliát, így fennáll a veszélye, hogy átáznak a töltések.

Megbontotta a hullámverés a Tisza töltését

Archívum2006.04.12, 22:51

Megbontotta a méteres hullámverés a Tisza mentén a töltést a Borsod megyei Tiszaszederkény térségében szerda este - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivõje.

Tovább árad a Tisza

Archívum2006.03.25, 11:45

Tovább árad a Tisza Tivadartól lefelé; a folyó kisari töltésénél megrongálódott a rézsûburkolat, ezért nyolc kilométeres gátrészen - megelõzési céllal - harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Közben csökkent a belvízzel elöntött terület nagysága az országban.

Walkman-mobilt mutatott be a Sony Ericsson

Archívum2005.03.01, 18:59

A japán-svéd gyártó új, Walkman W800i jelzésû telefonja fél gigabájtos háttértárrak rendelkezik, s egyetlen töltéssel akár harminc órán át képes digitális zenefájlok lejátszására.

Apad, de még veszélyes a Hernád

Archívum2004.08.01, 11:32

Vasárnap reggelre hat centit apadt a Hernád, mely szombaton rekord magasságon tetõzött. Szakemberek szerint az árvíz komoly károkat okozhat, ha eléri a folyó alsóbb szakaszát, ugyanis az ottani településeket nem védi töltés. A folyó mentén öt út járhatatlan, és a 3-as számú fõútat is veszélyzteti a víz.

Új iPodokat mutat be az Apple

Archívum2004.07.19, 13:41

Az Apple a hét elején újabb változatokat mutat be hordozható iPod zenelejátszójából. Az új iPodok kisebbek elõdeiknél, s egy töltéssel hosszabb ideig lehet hallgatni õket.

Újabb áradások Csehországban

Archívum2002.09.01, 18:06

Alig két hét telt el a pusztító, nagy csehországi árvíz óta, s máris újra áradással küszködnek az ország déli részén. Heves esõzések után a megáradt patakok Ceské Budéjovice környékén vasúti töltéseket mostak alá, közutakat tettek járhatatlanná, és pincéket árasztottak el.  

Kalocsánál tetõzik a Duna

Archívum2002.08.20, 12:20

Kedd reggelre Bács-Kiskun megye északi részén már megkezdõdött az apadás, ahol a tetõzõ Duna fél méterrel haladta meg az addigi legmagasabb vízállását. Kedd délelõtt Kalocsánál tetõzik a folyó, minden korábbinál húsz centivel magasabban. Eddig sehol sem szakadtak át a töltések, és szakemberek szerint a déli országrészben sem kell ettõl tartani.

Átszakadt töltések az Elbán

Archívum2002.08.19, 19:12

Németországban az Elba felsõ és középsõ folyásán továbbra is rendkívül nehéz a helyzet. Wittenbergnél és Torgaunál több ponton is átszakadt a töltést. Csehországban és Szlovákiában azonban már apad a Duna.

Emelni kell a gátat a Margitszigeten

Archívum2002.08.17, 14:40

További 20 centiméterrel meg kell magasítani a Margitsziget körül emelt töltést, ami még egy sor homokzsák lerakását jelenti. Eddig a Margitsziget mintegy 5 kilométer hosszú partvonalának mintegy 70 százalékán emeltek körülbelül félméteres töltést. A gáton jelenleg is 200-250-en dolgoznak.

Szivárgások a Duna északi gátjainál

Archívum2002.08.16, 14:22

A Duna tetõzése miatt rendkívüli készültség van érvényben a folyó északi szakaszán. A várakozások szerint a víz nem éri el a töltések tetejét, de a gáton már okoznak problémát a szivárgások.

Elõzõ
  • 1
Következõ