toll

címke rss
Sajt, fagylalt, kenyér: undorító dolgok derültek ki a legnépszerűbb ételekről

Sajt, fagylalt, kenyér: undorító dolgok derültek ki a legnépszerűbb ételekről

Gyakran halljuk, hogy amikor feldolgozott élelmiszert fogyasztunk, sosem lehetünk benne egészen biztosak, mit is eszünk. 

Árverésre bocsátják Adolf Hitler szeretőjétől kapott ezüstözött tollát

Tudomány2023.05.29, 20:34

Akár 80 ezer fontért (34 millió forint) is elkelhet Adolf Hitler szeretőjétől kapott ezüstözött tolla egy belfasti árverésen - közölte hétfőn a The Guardian brit napilap online kiadása.

A fogságban szaporodó madarak megváltoztathatják szárnyaik alakját

Tudomány2023.03.21, 08:13

Egy új kutatás szerint a fogságban való szaporodás megváltoztathatja a madarak szárnyalakját, csökkentve annak esélyét, hogy túléljék a vándorló repülést, amikor szabadon engedik őket.

Ennek a madárnak vannak a legfehérebb tollai

Tudomány2023.03.07, 19:52

Az egyébként feltűnésmentes erdei szalonka (Scolopax rusticola) fényes, fehér faroktollai a verik vissza a legjobban a fényt az eddig feljegyzettek közül. Egy nemzetközi kutatócsoport most megállapította azt is, hogy a madár fehér foltjai a fény akár 55 százalékát is képesek visszaverni, így tollazatuk mintegy 30 százalékkal fényvisszaverőbb, mint bármely más madáré.

Fordításhoz csinált furcsa tollat a Xiaomi

Techbázis2022.12.26, 06:50

15 millió szavas szótár és egy 8 megapixeles kamera fért a Xiaomi Mijia Dictionary Penbe.

Kegyetlenül szenvednek a madarak az olajszennyezés miatt

Tudomány2022.11.18, 14:24

Emlékezetes esemény volt a világ számára, amikor 2010-ben egy BP olajfúrótorony katasztrofális meghibásodást szenvedett. Elkezdett olajat lövellni a tengerbe, ami az emberiség történetének egyik legrosszabb környezeti katasztrófájává vált. Az olajszennyezés címlapokra került és a vállalat heves kritikákat kapott, végül pedig bírsággal sújtották. De az olajszennyezések, különösen a kisebbek, nem mindig kerülnek a híradások központjába.

Így lettek a dinoszauruszok a világ urai

Tudomány2022.07.10, 13:38

A dinoszauruszok a versenytársaikat kipusztító hirtelen globális lehűlések után vették át az uralmat a Föld fölött.

Szemkápráztató színekben pompázhattak ezek a pteroszauruszok

Tudomány2022.04.21, 20:13

A tudósok sokáig azt gondolták, hogy minden dinoszauruszt pikkelyek borítottak, pont úgy, ahogy a mai gyíkokat. Az elmúlt évtizedek felfedezései azonban feltárták, hogy ezeknek a csodálatos, mára kihalt állatoknak néha tollai voltak, akárcsak későbbi leszármazottjaiknak, a madaraknak.

Gyilkossági helyszínnek álcázzák egyes madarak a fészküket

Tudomány2022.04.05, 16:24

Egyes madarak lakberendezők, nagy, mutatós tollakat helyeznek el a fészkükben. De ahelyett, hogy feldobnák otthonukat, ezek a madarak inkább a fészeklopó szomszédokat próbálják elijeszteni.

Ez a 10 luxustoll kerül a legtöbbe a világon - galéria

Gazdaság2021.11.07, 11:24

A 21. században a digitális világ szerves részét alkotja az emberek mindennapjainak, így nem meglepő, hogy ha le kell írni valamit, azt sokan - reflexszerűen - már a laptopjukon, számtógépükön vagy okostelefonjukon teszik meg. A toll sokaknak esetleg már egy idejét múlt eszköz, aminek varázsa talán abban rejlik, hogy sokkal személyesebb lesz tőle minden, amit papírra vet vele használója. Ebben a cikkben bemutatjuk a világ legdrágább luxustollait, amelyeket csak különleges alkalmakon használnak, vagy valamilyen exkluzív, nagy jelentőségű esemény részesei voltak.

Ezért viselnek „sminket” és kennek váladékot a tollaikra a flamingók

Tudomány2021.10.28, 17:00

Míg néhány madár inkább igyekszik elkerülni a nemkívánatos figyelmet és álcázza magát, mások élénk tollazatban tündökölnek, amelyek vonzzák a tekintetet. Különösen, ha a párzási időszakról van szó. Ez utóbbi igaz a flamingókra, a híres rózsaszín madarakra, amelyek hangosan és büszkén állnak a figyelem középpontjában. Idővel azonban a nap tompíthatja a tollazatuk színének árnyalatát. Az új kutatások azt találták, hogy a flamingók ezért alkalmazkodtak egyfajta „smink" viselésével, hogy ellensúlyozzák ezt a fakulást: a farhoz közeli mirigyekből származó váladékot a nyaktollakra kenik.

Megsebesítette magát a sármos színész Hugh Grant, fia

Life.hu2021.02.18, 14:17

Hugh Grant őszintén beszél arról, hogy a kisfia súlyos tanulási gondokkal küzd. Kudarcai miatt magában akart kárt tenni a nyolc éves gyermek.

Egy 150 millió éves toll segíthet megérteni a madarak evolúcióját

Tudomány2020.10.01, 15:31

A világ első, napvilágot látott és értékelhető ősmadár fosszíliája körülbelül 150 millió éves. A legrégebbi, madarakhoz köthető ősmaradvány valójában egyetlen toll fosszíliája, amit közel 160 éve, még 1860-ban találtak meg a bajorországi solnhofeni felső jura kori palabányában. A tudósok évek óta próbálják megfejteni a lelet körül kialakult rejtélyt.

70 millió éve vedlenek a madarak

Tudomány2020.09.22, 21:09

Legalább 70 millió éve kezdtek el vedleni az ősi madarak és a tollas dinoszauruszok egy új kutatás szerint.

Mi az? Tollas szárnyai vannak, repül, mégsem madár

Tudomány2020.01.17, 12:07

Először fejlesztett ki tollas szárnnyal repülő robotot a kaliforniai Stanford Egyetem kutatócsoportja, a PigeonBotot a galambok ízületeinek működése alapján alakították ki.

Camila Cabello tollat lopott a Buckingham-palotából

Life.hu2019.11.28, 13:26

Camila Cabello elárulta, ellopott egy tollat a Buckingham-palotából.

Szárnya és tollai is voltak az első húsevő velociraptoroknak

Tudomány2019.07.12, 11:13

Egy újonnan leírt dinoszaurusz, a Jurrasic Park nagy sikerű filmekből is jól ismert velociraptorok egyik rokona, mintegy 150 millió évvel ezelőtt élt, és szoros kapcsolatban állhatott a világ első szárnyasaival. A kutatók legfrissebb eredményeiket a Peer J tudományos folyóiratban publikálták.

Fontos dolgot jelentett be a Spar: így segítik az iskolakezdést

Gazdaság2018.08.21, 11:35

Az INTERSPAR áruházakban a tanévkezdés összes kelléke egy helyen beszerezhető. Az írószerektől a táskákon és ruházati cikkeken keresztül az alapvető elektronikai eszközökig minden megtalálható a hipermarketek kínálatában, írja az áruházlánc az Origóhoz eljuttatott közleményében.

Harcias írók - akiknek nem csak a toll volt a fegyverük.

She2018.07.24, 12:12

Ma természetesnek vesszük, hogy a bulvársajtóban rendszeresen jelennek meg a példányszámot növelendő, erőteljesen kiszínezett, a valóságtól elrugaszkodott hírek. De gondoltad volna, hogy mindez nem mai találmány?

Színpompás madár tollazatán látható az állatvilág legmélyebb fekete színe

Tudomány2018.01.11, 10:11

A színpompás paradicsommadár tollazatán látható az állatvilág legmélyebb fekete színe – állapították meg amerikai kutatók.

Múltbeli madarak tollai bizonyítják a növekvő légszennyezettséget

Tudomány2017.10.11, 13:34

Múzeumokban őrzött madarak kormos tollaival szemléltetik az Egyesült Államok egyes részein tapasztalt 20. századi légszennyezettség mértékét a Chicagói Egyetem kutatói.

Tíz másodperc alatt mutatja ki a rákos szövetet egy toll

Tudomány2017.09.07, 14:35

Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy toll formájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki.

Kiszőrösödtek a sztárok! Durva fotók a vörös szőnyegről

Life.hu2017.07.09, 01:08

Mindig visszatér a vörös szőnyegre ez a régi-új trend, a tollas, szőrös ruhák, amelyek hol elegáns, hol nagyon is nevetséges összhatást eredményeznek. Nézzük az elmúlt évek leghíresebb ilyen öltözékeit!

Bagolyszárnyakkal halkítanák a szélturbinákat

Tudomány2017.07.04, 16:26

A szélturbinák okozta zaj sokszor jelentős kellemetlenséget okoz a közelükben lakóknak. Egy új tanulmány a baglyok szárnytollát tanulmányozva jött rá a módszerre, amellyel csendesíthető a turbinalapátok (illetve a repülőgép-szárnyak) keltette zaj.

36 év után operálták ki egy férfi testéből a tollakat

Archívum2017.05.12, 15:38

Egy férfi gyomrából két golyóstollat operáltak ki. Jogos a kérdés: vajon hogy került oda?

Szenzációs ősmaradvány: tollas dinófarok borostyánban

Tudomány2016.12.09, 10:31

A kutatók egy olyan borostyánba zárt dinoszauruszfarkat találtak, amelyben csodálatos épségben megőrződtek a csontokhoz kapcsolódó tollak. A leletet vizsgáló szakemberek szerint ez a valaha talált egyik legszenzációsabb ősmaradvány.

A Toll-alma-ananász dal az internet legújabb sztárja: Videó!

Life.hu2016.09.28, 16:33

Újabb őrült videóért rajong az internet. Ezt agyzsibbasztó alkotást azonban csak a legbevállalósabbaknak ajánljuk.

Itt az új őrület: tegyél tollat a melled alá!

Life.hu2016.01.27, 11:36

Az elmúlt évek netes kihívásaival már Dunát lehetne rekeszteni, és a jelek szerint mindig sikerül kitalálni valami újdonságot. Kínában most az számít menőnek, ha tollal a cicid alatt fotózkodsz. 

A gyöngybagoly a tökéletes lopakodó

Tudomány2016.01.09, 18:23

A nesztelen repülés koronázatlan királya a gyöngybagoly, ha lopakodásról van szó, nincs ellenfele. Minek köszönhető ez a páratlan "szuperképesség"?

Micsoda fotó! Dukai Regina indiánlánnyá változott!

Life.hu2015.05.24, 10:33

Dukai Regina hatalmas indián fejdíszben fotózkodott – a modellnek ráadásul még ez is szuper jól állt.

Ez most komoly? Petite Meller egy szál bugyiban jelent meg Cannes-ban

Archívum2015.05.19, 19:09

Komolyan gondolta a bulizást az énekesnő, akinek borzasztóra sikeredett sminkje sem tudta ellensúlyozni lenge öltözékét.

Egy toll, ami bármit életre kelt a semmiből, amit csak szeretnél

Archívum2015.01.14, 15:26

A 3Doodler egy 3D-s toll, amelynek segítségével bármit megrajzolhatsz és megelevenedik. Elképesztő!

Láttad már a budapesti állatkert pingvinfiókáját?

Archívum2014.11.21, 15:21

Rosie, a szeptember végén világra jött pingvinfióka „jubileumi" állat. Ő a 25. Budapesten kelt pingvin.

Kész csőd az iskolakezdés

Itthon2014.09.05, 07:52

Az abakuszt a számológép, a számítógép, majd az okostelefon és a tablet váltotta fel: rengeteget változtak az iskolai tanszerek az elmúlt évtizedekben. Ehhez a technológia fejlődése, térhódítása is hozzájárult. Egy azonban közös a múlt és a jelen iskolakezdése között: hatalmas anyagi terhet jelent a szülőknek.

A szoba éke: készíts csodás tollas lámpát

Life.hu2014.02.04, 08:32

Nincs is jobb, mint kipihenni az éves fáradalmakat és az ünnepeket januárban. Ilyenkor hétvégente azért két alvás és semmittevés között szeretek valamit bütykölni is, szóval csinosítgatom a lakást, kitalálok ezt -azt, amivel lefoglalom magam. Gondoltam, ez a remek alkalom elkészíteni a csodás tollas lámpát, amit már hetek óta szerettem volna.

Áramkört rajzol a szuper golyóstoll

Archívum2013.11.25, 11:14

Vezeti az áramot, így akár egy motort is meghajt az ezüst színben rajzolt áramkör egy elemről.

Kitollasodott Katalin hercegnő húga

Archívum2013.09.25, 13:09

Tollakban végződött Pippa Middleton különleges koktélruhája, amelyet egy impozáns vacsorapartira húzott magára.

Minden hibára megremeg az írástanító toll

Techbázis2013.07.15, 17:52

Linoxos okostoll fogja kijavítani a helyesírási hibát vétő német diákokat. A toll használatához nem kell speciális papír, cserélhető heggyel rendelkezik, és rezgéssel figyelmezteti a felhasználóját a hibákra.

Fergie kitollasodott

Archívum2013.03.08, 10:03

Fergie, a Black Eyed Peas énekesnője mindig szerette a különleges ruhadarabokat, amikkel általában a rosszul öltözöttek listájára került.

A pávákhoz hasonlóan udvaroltak a dinók

Tudomány2013.01.04, 09:47

Egyes dinoszauruszok a faroktollaikat is felhasználták párkeresés közben, állapították meg kanadai paleontológusok. A dinók hullámozva tudák mozgatni a tollas farok legyezőjét.

Egy év után ismerte be a töltőtoll-lopást a cseh elnök

Nagyvilág2012.03.08, 13:28

"Legszívesebben letépném a kezem" - mondta Václav Klaus cseh elnök közel egy évvel az után, hogy Chilében a kamerák kereszttüzében zsebre tett egy értékes töltőtollat. A cseh elnök csütörtökön beszélt először az esetről.

Borostyánba zárt dínótollak kerültek elő egy múzeum raktárából

Tudomány2011.09.16, 12:58

Tökéletes épségben megőrzött tollakra bukkant egy fiatal kanadai paleontológus egy múzeum gyűjteményében. A tollak közül néhány valószínűleg még dinoszauruszokhoz tartozott, mások már ősi vízimadaraktól származhatnak.

Tollakkal büntetik a cseh elnök toll-lenyúlását

Nagyvilág2011.05.11, 10:37

Több száz tollat és ceruzát kapott már eddig Václav Klaus a "Tollat az elnök úrnak!" akció keretében. A gyűjtés az után indult, hogy az interneten megjelent egy felvétel, amelyen az látszik, amint a cseh elnök április elején a zsebébe csúsztat egy tollat egy chilei sajtótájékoztatón.

A baglyok tollszíne alkalmazkodik a klímaváltozáshoz

Tudomány2011.02.22, 17:18

Az éghajlat felmelegedése miatt az északi tájakon egyre növekszik a sötét színű baglyok aránya. Finn kutatók vizsgálata szerint ez a baglyokra ható természetes szelekció eredménye.

Megtalálták a vízi király maradványait

Tudomány2010.10.01, 10:37

Különös pingvin-ősmaradványra bukkantak Peruban amerikai kutatók. A madár majdnem kétszer olyan magas, mint a ma élő legnagyobb pingvinfaj, és megmaradtak a tollai, sőt még azok színezetére is következtetni lehet. A tollak elemzése rávilágíthat arra, hogyan alakult ki a mai pingvinek tollazata az evolúció folyamán.

Megvannak a rég keresett dínótollak

Tudomány2009.01.15, 10:12

Kréta időszaki Beipiaosaurus példányokon találták meg először azoknak a primitív tollaknak a nyomát, melyeknek a létezését eddig csak feltételezték a kutatók.

Félmilliárdos áfacsalást füleltek le

Archívum2008.08.29, 11:04

Csaknem félmilliárd forintnyi ÁFA-t igényelt vissza jogosulatlanul egy toll értékesítésével foglalkozó dél-alföldi cég az adóhatóság megállapítása szerint, s az APEH vizsgálatának eredményét ítéletében már a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyta - tájékoztatta Varga Zsuzsanna, az APEH regionális igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Ősmadarak és tollas dinoszauruszok színesben

Tudomány2008.07.15, 08:16

Egy 100 millió éves ősmaradvány vizsgálata azt sejteti, hogy a fosszilizálódott tollak szerencsés esetben megőrizhetik az eredeti színezettségük nyomait.

Mellceruza

Tabu2008.02.20, 16:41

A dizájnos tollak, ceruzák idejét éljük, amikor a küllem sokkal fontosabb, mint a funkció. Hello Kitty és a Parker után most a szextollak hódítanak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő