tőke

címke rss
Milliárdokat vittek át Hongongból Szingapúrba a tüntetések miatt

Milliárdokat vittek át Hongongból Szingapúrba a tüntetések miatt

Ahogy hosszú hetek óta tartanak a tüntetések Hongkongban, mára a tőke is érezhetően elkezdett menekülni. A Goldman Sachs elemzése szerint 3-4 milliárd dollár költözött át csak Szingapúrba a városállamból.

Az MKB Bank részvényeivel június közepén indul a kereskedés

Gazdaság2019.05.30, 12:19

Az MKB Bank Nyrt. törzsrészvényeit május 30-án felvette a terméklistájára a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).

Bezuhantak Kína külföldi tőkeberuházásai

Archívum2019.01.14, 13:00

Igen erőteljesen, 73 százalékkal csökkentek a kínai közvetlen működőtőke beruházások Észak-Amerikában és Európában 2018-ban. Ezzel a kínai tőkeberuházások hatéves mélypontra kerültek, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok szigorított az üzleti környezeten, visszafogva ezzel a kínai tőke előtti lehetőségeket.

A Nanushka után jöhetnek az újabb sikertörténetek

Gazdaság2018.10.10, 12:33

A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt alapok egy új, Magyarországon egyedülálló módon nem intézményi, hanem tisztán magánbefektetői forrásból létrehozott tőkealappal bővültek. Az új tőkelap jegyzett tőkéje 3 milliárd forint, célja olyan magyar és külföldi vállalkozások segítése, amelyek további növekedésükhöz tőkét és tudást keresnek.

Rengeteget bukott a kínai Tencent

Gazdaság2018.10.09, 16:37

A világ tőzsdéin jegyzett cégek közül a Tencent kínai internetes vállalat piaci tőkeértéke csökkent a legnagyobb mértékben az idén eddig, a számítások szerint 214 milliárd dollárral.

Visszavonulót fújt a kínai tőke

Archívum2018.10.01, 15:08

Először fordult elő a mérések kezdete óta, hogy csökkentek Kína közvetlen külföldi tőkeberuházásai 2017-ben – derül ki a pekingi kormány adataiból. A zsugorodás elsősorban annak tudható be, hogy egyre élesedik az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi és gazdasági konfliktusa.

Ezekbe fektetnek most a szupergazdagok

Archívum2018.09.25, 13:45

A világ leggazdagabb családjai azt tervezik, hogy a következő időszakban még több pénzt helyeznek el magántőke-befektetésekben, miután ez a terület igen szépen teljesített az elmúlt évben. Miközben az ingatlan és a részvény is elég népszerű, a hedge fundokat egyre jobban kerülik a szupergazdagok.

27 milliárd forintos tőkeemelés az Opusnál

Gazdaság2018.09.17, 11:19

Az Opus Global Nyrt. tulajdonába kerül a keményítő-, alapanyaggyártással és forgalmazással foglalkozó Viresol Kft. 51 százalékos üzletrésze, ezzel újabb szakasz valósul meg az idén februárban bejelentett, a tőzsdei társaság működésében meghatározó tőkeemelés-sorozatból - közölte az Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A gazdasági migrációval elsősorban a tőkések járnak jól

Itthon2018.08.25, 16:22

A gazdasági migrációval elsősorban a munkavállalókat foglalkoztató tőkések járnak jól, az alsóbb rétegek jövedelmi helyzete romlik azokban országokban, amelyekbe nagy számban áramolnak bevándorlók - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára Balatonszárszón.

A száz legnagyobb vállalat több mint fele egyetlen országhoz köthető

Archívum2018.07.05, 12:30

A száz legnagyobb vállalat több mint fele, 54 százaléka továbbra is amerikai tulajdonban van, az összesített piaci tőkeérték 61 százalékát képviselik, a második helyen Kína vállalatai vannak - derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből.

Ilyen a magyar vállalkozó: van ötlete, de nem meri megcsinálni

Gazdaság2018.05.30, 21:43

Az AGER (Amway Global Entrepreneurship Report) nyolc éve követi nyomon a vállalkozói környezet és a vállalkozói hajlandóság változásait. Az idei AGER kutatás fókuszában azok a külső és belső tényezők állnak, melyek segíthetik vagy akár hátráltatják az embereket abban, hogy saját vállalkozást indítsanak.

Az MKB csoport tavaly 20,7 milliárd forintra növelte konszolidált adózás előtti eredményét

Gazdaság2018.04.19, 15:43

Az MKB az elmúlt évben szinte minden szegmensben, a lakossági és a vállalati piacon, illetve a private banking területén is javította eredményességét, a bankcsoport 2016-hoz képest csaknem háromszorosára, 20,7 milliárd forintra növelte konszolidált adózás előtti eredményét - mondta Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója a pénzintézet sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.

2018-tól a tervezettnek megfelelően emelkedik a bankok többlet-tőkekövetelménye

Gazdaság2017.12.05, 10:38

A rendszerszinten jelentős bankok többlet-tőkekövetelményénél nem indokolt az eredeti ütemezés módosítása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éves felülvizsgálata alapján, így a tőkepufferráták 2018-ban a tavaly meghirdetett egyedi pályáknak megfelelően emelkednek – tette közzé a jegybank a honlapján.

Újra világuralomra tör a kínai tőke

Gazdaság2017.11.13, 16:16

A közelmúltbeli szigorítások ellenére 2018-ban újra felpöröghetnek a külföldi cégekkel kötött kínai üzletek. Mindazonáltal az új korszakban a tőke várhatóan sokkal célirányosabban keresi majd a megfelelő lehetőségeket.

Felpöröghetnek az üzletek a második félévben

Archívum2017.09.21, 15:28

Az idei második negyedévben világszerte 1736 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási tranzakciót hajtottak végre, összesen 159 milliárd dollár értékben. A tőkepiaci folyamatok alakulása a második félévre ismét erősödő aktivitást vetít előre.

Százmilliárdokat költöztethet el Nagy-Britanniából a Deutsche Bank

Archívum2017.07.25, 15:25

Összesen nagyjából 300 milliárd eurót tolhat át a brit részlegeiből Frankfurtba a Deutsche Bank a brexit miatt. Ez az összeg a pénzintézet teljes mérlegének nagyjából ötödét tenni ki.

Mészáros Lőrinc és az Opimus Group tulajdonában a Status Capital Zrt.

Gazdaság2017.07.21, 14:09

A Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható rendkívüli tájékoztatás szerint Mészáros Lőrinc magánszemélyként 75,33 százalékos, az Opimus Group Nyrt. 24,67 százalékos tulajdont szerez a Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-ben. Az Opimus Group Nyrt. a Status Capital Zrt. kisebbségi részvénycsomagját 1,1 milliárd forintért vásárolja meg.

Megoszt vagy összeköt Kína növekvő befolyása Közép-Kelet-Európában?

Gazdaság2017.07.19, 10:08

Tőkével, kedvezményes kölcsönökkel, beruházásokkal, sőt közös kutatóintézettel fűzi egyre szorosabbra kapcsolatait Kína a közép-kelet-európai térség 16 államával, közülük 11 EU-tag, öt pedig az új kínai selyemút miatt felértékelődött Balkánon található. Így Európa hátsó kapuján jutnának be a kínai vállalatok az uniós piacra, ezt azonban a németek nem nézik jó szemmel. A minap törvényben tették lehetővé, hogy nem uniós vállalatoknak megtiltható, hogy 25 százaléknál magasabb tulajdonrészt vegyenek az „érzékeny ágazatokban”.

Az olcsó ingatlanokat és a napsütést szeretik a kínai befektetők

Archívum2017.05.26, 13:38

Noha Kínában szigorú szabályozások kontrollálják a tőkemozgásokat, az amerikai ingatlanpiac igencsak vonzó célpont a világ második legnagyobb gazdaságának befektetői számára. Miami pedig az időjárása mellett az ingatlanárakkal is kellemes terepet biztosít.

A makrovállalkozások tőkeigénye is jelentősen nőtt

Gazdaság2017.05.26, 14:35

Tulajdonosi tőkére főleg a kisméretű vállalkozások, az exportorientáló cégek, valamint a közép-magyarországi vállalatok számítanak - derül ki az MFB friss elemzéséből.

Kedvező üzletet kínál a Deutsche Bank

Gazdaság2017.03.21, 16:13

A közelgő részvénykibocsátásával 8,6 milliárd eurónyi friss tőkét vonna be a Deutsche Bank. A hitelintézet közlése szerint a múlt heti záróárhoz képest 35 százalékos kedvezménnyel adnák el a papírokat. A cél a bank pénzügyi helyzetének javítása, illetve a növekedés felpörgetése.

Tőkéért kiált a Deutsche Bank

Archívum2017.03.06, 16:07

Részvényeladás segítségével 8 milliárd eurónyi tőkét vonna be a Deutsche Bank. A nehézségekkel küzdő hitelintézet ezzel együtt súlyos szerkezeti átalakításokat is végez.

Kivenné a pénzét a cégéből? Ne csak az adózásra gondoljon!

Gazdaság2017.01.29, 12:50

Magyarországon nagyon sok cég van, ráadásul ezen belül is magas aránnyal képviseltetik magukat a kisebb cégek. A szektor jelentős bevételt generál, és az egyre jobban alakuló külső környezet miatt egyre égetőbb a kérdés, hogy mit kezdjünk a pénzükkel: kivegyük, vagy sem. A kérdés eldöntése nem egyszerű feladat, de ha átnézik a Bankmonitor gyűjtését, akkor sokkal könnyebben jutnak dűlőre.

Ezt a kérdést is tisztázza, mielőtt fejlesztene

Archívum2017.01.12, 15:37

Hogyan gazdálkodjanak a tulajdonosok a cég számára elérhető tőkével? Mikor kell saját forráshoz nyúlni, milyen esetben érdemes például hitelt felvenni? Itt sem biztos, hogy a megszokott út a legjobb választás.

Kína csúnyán átverte a világot

Gazdaság2016.12.20, 18:26

A kínai jegybank kétszer akkora mennyiségű devizától szabadulhatott meg, mint amennyit hivatalosan közölt – derül ki a Goldman Sachs számításaiból. Ezzel párhuzamosan több olyan súlyos kockázat is leselkedik a befektetőkre Kínából, melyeket erősen alulértékelhetnek a piacok.

Aranyeső után, aszály előtt?

Gazdaság2016.10.25, 15:46

Véget ért az innovatív vállalkozások számára indított Jeremie-program, amely sohasem látott mértékű tőkeinjekciót jelentett a hazai, innovatív vállalakozások számára. Az eredmények egyértelműen pozitívak, ugyanakkor az igazi áttörés sokak szerint elmaradt, a források elapadását követően pedig ínséges idők következnek a startupok számára. Október 27-én a Venture Capital Summit szakmai konferencián a szakma kiválóságai értékelik a program eredményeit, illetve a program megszűnéséből származó veszélyeket, lehetőségeket.

Tőkehiány kínozza a Deutsche Bankot

Archívum2016.10.18, 14:29

A Deutsche Banknak sürgősen fokoznia kellene a tőkeállományát, illetve egészséges profitokat kellene felmutatnia, ahogy egyre fogy a befektetők bizalma. A bank mozgástere azonban a befektetők és az elemzők szerint igencsak korlátozott.

A tőke újra beleszeretett a feltörekvőkbe

Archívum2016.09.26, 14:42

Miután az elmúlt néhány évben a nemzetközi tőke elfordult a feltörekvő piacoktól, a tőkeáramlás trendje most, úgy tűnik, megváltozott. A nehézségek ellenére a hozamvadászat felfrissítette a régi szerelmet.

Így prezentáljon cápáknak

Archívum2016.09.24, 09:47

Pénteken indult a Shark Tank, a  befektetői valóságshow nyolcadik évada. Aki esetleg még nem hallott róla, ez afféle vállalkozói X-faktor, ahol Mark Cuban befektetőguru az iparági Simon Cowell, aki több mint tíz éve fektet startupokba. Olyan tehetségkutató, ahol a zsűritagok valóban több százmillió dollárt fektetnek az ígéretes projektekbe. Ha önnek befektetőket kell megnyernie, sokat tanulhat a kamera előtt szükségszerűen különösen meggyőzően előadó vállalkozóktól.

Veszélyes vizeken eveznek a feltörekvő országok

Archívum2016.08.12, 17:17

A feltörekvő piacok az elmúlt években igencsak megszenvedtek azzal, hogy megpróbálják visszanyerni a válság előtti növekedési ütemeiket. Ez különösen igaz a nagy nyersanyagexportőrökre, melyek ráadásul azzal is küszködnek, hogy a nyersanyagárak befolyásolják a tőkeáramlásokat is.

Le a kalappal a hazai vállalkozók előtt

Gazdaság2016.07.01, 19:08

Közel 300 kisvállalkozás, zömmel startup jutott majdnem 130 milliárd forint tőkéhez a 2010 óta pörgő 4 Jeremie programban. Az itt főszerepet játszó kockázati tőkealapokat a cégfejlődésben később a magántőke-alapok váltják fel, és míg az első típusnak az ötlet a fontos, utóbbi csoport már piacvezető vállalatokat keres és vásárol fel. A régiónkban a rendszerváltás óta működő Enterprise Investors hazai országigazgatója, Tüske Tamás beszélt az Üzletrésznek az elmúlt időszak tanulságairól.

Hová tűnhettek Spéderék milliárdjai?

Itthon2016.06.24, 14:33

A korábbi több tízmilliárdos feltőkésítés ellenére a Moody's a héten meglebegtette a leminősítés lehetőségét a Spéder Zoltán vezette FHB-bank fölött. Az Index tulajdonosának a bankjától szerettük volna megtudni, hogy az állam kárára végrehajtott tőkeemeléssel felhalmozott milliárdok hová tűntek egyik napról a másikra, valamint, hogy hogyan keletkezett veszteség a cégben. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ a pénzintézettől, ami ellen a nemzeti bank is feljelentést tehet. 

Csökkent a külföldi tőke aránya Magyarországon

Gazdaság2016.05.24, 16:41

A meghatározó vállalkozások körében csökkenőben van a külföldi érdekeltségű cégek aránya, azaz a külföldi tőke szerepe fogyatkozik. Kivéve az ukrajnai hátterű cégeké, ezek aránya mintegy 40 százalékkal nőtt öt év alatt, de ez valószínűleg csak a cégtemetés egy formája.

Huszonötödik üzletét nyitotta meg az ötéves magyar cég

Gazdaság2016.04.26, 13:38

Kecskeméten nyílt meg a Bubbles, Magyarország első nonstop önkiszolgáló mosodaláncának 25. üzlete. A hálózat idén elsősorban a megyeszékhelyeken és a nagyobb vidéki városokban jelenik meg, a következő 3-4 évben azonban 70-100 egységgel rendelkező országos lefedettség elérése törekszik.

Több tőkére lenne szüksége a hazai vállalkozásoknak

Archívum2016.04.25, 12:02

Ma a magyar vállalkozások egyharmada végez valamilyen innovációs tevékenységet, ami jelentősen elmarad az EU csaknem 50 százalékos arányától. A különbség oka elsősorban a tőkehiány. Egy újító, hiánypótló, esetleg forradalmi megoldás kifejlesztése komoly pénzügyi hátteret igényel egy kkv-tól, ami saját forrásból, de a forgótőke biztosítása mellett még pályázatokból is nehezen megoldható. Ezért jelent jó hírt a hazai vállalkozások számára, hogy a finanszírozási piac egyre inkább a kockázati tőke felé mozdul el.

Másfél millió eurót kapott a magyar fejlesztés

Archívum2016.04.11, 11:04

Másfél millió eurót kapott egy nemzetközi konzorciumtól a SignAll Technologies Zrt. az amerikai jelnyelvet valós időben fordítani képes technológia továbbfejlesztésére. Az innováció tavaly elnyerte Brüsszelben az LT-Innovate díjat.

Felfutóban az internetes műtárgykereskedelem

Gazdaság2015.12.10, 15:38

Összesen 100 millió forint értékű kockázati tőkét fektet az európai uniós forrásokból működő Széchenyi Tőkealap az Axioart Kft.-be. Az összeg elsősorban egy virtuális piactér piaci bevezetését, és népszerűsítését finanszírozza. A befektetés a tervek szerint közvetlenül hét újabb munkahelyet teremt.

Csak úgy ömlik ki a tőke Kínából

Gazdaság2015.12.09, 09:02

A tőkekiáramlás mértéke megtriplázódott novemberben az októberi szinthez képest, miközben az ország tartalékai is 87 milliárd dollárral csökkentek. A háttérben a jüan leértékelésével kapcsolatos várakozások állhatnak.

Tőkeakadémia: Elleshetik a forrásbevonás trükkjeit

Gazdaság2015.12.01, 14:01

Ha bővítést, nemzetközi piacra lépést vagy új partner megnyerését tervezi egy vállalkozás, további tőkére lehet szüksége. Az ehhez szükséges tudás és képességek megszerzéséhez nyújt segítséget a Nemzeti Befektetési Ügynökség Tőkeakadémiája, ahol a forrásbevonás trükkjeit leshetik el hazai kis - és középvállalkozások vezetői.

Sokat ér az európai bölcsesség

Archívum2015.11.30, 15:49

Miután az amerikai befektetők learatták a gyors profitot a technológiai szektor vállalatainak elsődleges nyilvános forgalomba hozatalai (IPO) után, a figyelmüket egyre inkább Európa felé fordítják. Párizstól Londonon át Berlinig ugyanis a tech vállalatok IPO utáni teljesítménye egyre sikeresebb az amerikai társaikhoz képest.

India a 21. század gazdasága

Archívum2015.11.26, 12:41

„Akinek az elmúlt hónapokban a kínai lassulás elvette a kedvét a feltörekvő piacoktól, annak érdemes újra figyelni. Rohamosan fejlődésének köszönhetően India gazdasági növekedése rövid és hosszú távon egyaránt ígéretes, és hamarosan a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat, így az ázsiai régió továbbra is ígéretes befektetési szempontból” - tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Orosz rulettet játszanak a kínai tőzsdések

Gazdaság2015.11.08, 17:43

A kínai lakosok legújabb hóbortja, hogy kisebb kapitalizációjú vállalati részvényeken keresztül próbálják visszaszerezni a nyári tőzsdekrachban odaveszett pénzüket. Az igyekezet érthető, hisz akkor közel négyezer milliárd dollárnyi tőke égett el. Másik oldalról nézve viszont még veszélyesebb vizekre eveztek így a kínai spekulánsok.

Félnek a befektetők a görög bankmentéstől

Gazdaság2015.11.02, 18:31

Részletes feltőkésítési tervet tett közzé a görög kormány, amivel a görög bankok könyveiben tátongó 14,4 milliárd eurós lyukat fogja betömni. A tervezet tetszene az Európai Központi Banknak, a befektetők azonban kevésbé derűlátóak.

Menekül a tőke Kínából

Gazdaság2015.10.20, 17:58

A Kínából kiáramló tőke mértéke az idei év első nyolc hónapjában elérte az 500 milliárd dollárt – derül ki az amerikai Pénzügyminisztérium adataiból. A jelenlegi trend egyrészt összefügg az amerikaiak véleményével a jüan értékeléséről, másrészt nagyban meghatározhatja Kína árfolyampolitikáját.

Az igazi pofon még várat magára

Archívum2015.10.14, 20:05

A hét évvel ezelőtti pénzügyi válság, amely többek közt az amerikai ingatlanszektorból kiindulva gyűrűzött be a világgazdaságba, most érkezett el a soron következő harmadik fázisába, állítják a Goldman Sachs elemzői. 

Vállalkozni Európában? Itt érdemes

Archívum2015.10.13, 13:50

Ha bárkit megkérdezünk, hogy hol érdemes startupot indítani Európában, szinte biztos, hogy London vagy Berlin lesz a válasz. A CNBC cikke szerint hamarosan Olaszország is felzárkózik: nagy mennyiségű kockázati tőke koncentrálódik az országba, és egyre nagyobb a nyitottság a startupok felé.

A válság legdurvább időit idézik a veszteségek

Gazdaság2015.10.08, 10:42

A hedge fundok 2008 óta a legnagyobb havi veszteséget könyvelhették el nemrég, ahogy a piaci turbulencia fokozódott. Ráadásul néhány igen nagy és híres befektető is kénytelen volt durva veszteségeket elkönyvelni.

Katasztrófához vezethet a Nyugat közönye

Gazdaság2015.10.02, 14:20

A közel-keleti és észak-afrikai konfliktusok egyre nagyobb terhet jelentenek politikailag és gazdaságilag egyaránt, a globális hatások pedig egyre inkább érzékelhetőek. Ráadásul Nouriel Roubini szerint a Nyugat felelőssége most hatalmas a világ jövőjével és stabilitásával kapcsolatban.

Milliárdokhoz juthatunk, és nem is tudunk róla

Gazdaság2015.09.29, 14:07

A kedvező EU-s finanszírozási lehetőségek kiaknázása a vállalati szektornak és a bankoknak érdeke. Ezért fontos, hogy az NHP kivezetésével párhuzamosan az uniós forrásokhoz kapcsolódó eszközök egyre nagyobb teret nyerjenek a vállalatok finanszírozásában. Lehetőségek tárháza áll nyitva, lássuk, melyek ezek.

Íme néhány tipp, ha pénz kell az ötlethez

Gazdaság2015.09.22, 20:15

A forrásbevonás az egyik legnagyobb kihívás a vállalkozások életében. Melyik a legjobb választás: pályázati pénz, banki hitel, kockázati tőke? Márai László, az online couchingot és pszichológiai támogatást nyújtó PsychAsk.com technológiai vezetője saját tapasztalatai alapján adott tanácsokat vállalkozóknak és startupoknak a Mobil Weekenden.

Előző
Következő