Tocsik-per

címke rss

In memoriam dr. T. M.

Tocsik Márta rosszkor volt rossz helyen. Élete tönkrement egy olyan botrány miatt, amelyben ő feltételezhetően csak ugyanolyan játékszer volt, mint az a pár százmillió, ami átfolyt rajta. És minden bizonnyal ez is része volt betegségének és halálának.

Újabb fejezetnél a Tocsik-per

Itthon2003.09.13, 09:17

Tocsik Márta polgári perében felülvizsgálati tárgyalást tart hétfőn a Legfelsőbb Bíróság (LB). Tavaly októberben kihirdetett jogerős részítéletében az LB kimondta, hogy bár jogszabályba nem ütköznek, a jó erkölcsöt mégis sértik Tocsik Mártának az ÁPV Rt.-vel 1996-ban kötött, összesen 804 millió forintos sikerdíj kifizetését eredményező megbízási szerződései és így semmisek.

Hat év alatt öt ítélet a Tocsik-perben

Itthon2003.04.09, 14:05

Kedden pont került az 1996-ban kirobbant privatizációs botrány végére. Tocsik Mártát a Legfelsőbb Bíróság felmentette az ellene hozott vádak többsége alól. A bíróság csak három rendbeli magánokirat-hamisításban találta bűnösnek. Emiatt Tocsiknak 400 ezer forint pénzbüntetést kell kifizetnie, ugyanakkor az elkobzott vagyonát visszakapta. Az elmúlt hat évben több, egymásnak ellentmondó ítélet született az ügyben, Tocsikot hol felmentették, hol négy év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A perek során az ügyészség többször módosította a vádat.

Felmentést kérnek a védők a Tocsik-perben

Itthon2003.04.02, 15:21

Az ÁPV Rt. hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt nem jogerősen elítélt egykori vezetőinek védelmében felszólaló ügyvédek elsődlegesen felmentést kértek a Legfelsőbb Bíróságtól a Tocsik-per másodfokú tárgyalásán szerdán. Szokai Imre volt igazgatótanácsi elnök védője másodlagosan új eljárás lefolytatását indítványozta.

Ma ítélet születhet a Tocsik-perben

Itthon2002.10.22, 08:51

Várhatóan ma délelőtt születik ítélet a Legfelsőbb Bíróságon a Tocsik-perben. A Legfőbb Ügyészség azt kéri, hogy a bíróság mondja ki annak a megállapodásnak az érvénytelenségét, ami Tocsik Márta és az ÁPV Rt. között született a jogász 804 millió forintos sikerdíjáról.

Fegyelmi eljárás a Tocsik-ügy bírája ellen

Itthon2002.09.12, 15:12

A Tocsik-per nagy késéssel elkészült írásbeli ítélete miatt fegyelmi vizsgálat indul a Fővárosi Bíróság több bírája ellen is. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács csütörtöki ülésén tárgyaltak a bírák jövőre tervezett 50 százalékos fizetésemeléséről is.

Többször mulasztott a Tocsik-ügy bírája

Itthon2002.08.30, 07:40

Másfél éve várnak egy 75 vádlottas per vádlottjai az írásos ítéletre. Ebben az ügyben ugyanaz a bíró hozott ítéletet, aki a Tocsik-perben, ahol szintén késik az ítélet írásba foglalása. A Fővárosi Bíróság elnöke vizsgálatot indított.

Másodfokon a Tocsik-per

Itthon2002.05.27, 08:56

Hétfőn kezdi tárgyalni másodfokon a Legfelsőbb Bíróság azt a pert, melyben a Legfőbb Ügyészség kérte: mondják ki az ÁPV Rt. és Tocsik Márta közötti két sikerdíjas szerződés érvénytelenségét. A tavaly nyáron kihirdetett első fokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság elutasította a keresetet. A Legfőbb Ügyészség szerint Tocsiknak vissza kéne fizetnie 804 millió forintos sikerdíját.

Másodfokon a Tocsik-per

Itthon2002.05.27, 08:52

Hétfőn kezdi tárgyalni másodfokon a Legfelsőbb Bíróság azt a pert, melyben a Legfőbb Ügyészség kérte: mondják ki az ÁPV Rt. és Tocsik Márta közötti két sikerdíjas szerződés érvénytelenségét. A tavaly nyáron kihirdetett első fokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság elutasította a keresetet. A Legfőbb Ügyészség szerint Tocsiknak vissza kéne fizetnie 804 millió forintos sikerdíját.

Ártatlannak vallották magukat a Tocsik-per vádlottjai

Itthon2002.02.27, 16:53

Felmentést kértek az ügyvédek a Tocsik-perben az ÁPV Rt. hanyag kezeléssel vádolt négy egykori igazgatótanácsi tagja - Szokai Imre elnök, Lascsik Attila vezérigazgató, illetve Bessenyei Zoltán és Spanyol József - ügyében  szerdán előadott perbeszédeikben a Fővárosi Bíróságon. A hat évvel ezelőtti privatizációs botrány kapcsán indult büntetőeljárás során mind a kilenc vádlott tagadta bűnösségét, védőik pedig bűncselekmény hiányában kértek felmentést. 

Tocsik-per: Boldvaiék tagadják a zsarolást

Itthon2002.02.25, 15:09

A Tocsik-perben a védők a zsarolással vádolt Boldvai László, Budai György és Vitos Zoltán felmentését kérték a bíróságon. Szerintük ugyanis a vád legfőbb bizonyítéka, Tocsik Márta egy korábbi vallomása szabálytalan körülmények között született, így az nem bizonyító erejű. Az ügyészség korábban letöltendő börtönbüntetést kért mindhárom vádlottra.

Az ügyész börtönbüntetést kért Tocsikra

Itthon2002.02.18, 16:48

Hétfőn a vádbeszéddel folytatódott a Tocsik-per. Az ügyészség a megismételt bírósági eljárásban továbbra is 804 milliós csalással vádolja Tocsik Mártát. Most azonban már letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást indítványozott büntetésként az ügyész Tocsikra, a másodrendű vádlott Liszkai Péterre szintén börtönbüntetést. Boldvai László szocialista országgyűlési képviselőre és Budai György vállalkozóra zsarolás miatt szintén börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.

Az ügyészi perbeszéddel folytatódik a Tocsik-per

Itthon2002.02.18, 07:22

Hétfőn az ügyészi perbeszéddel folytatódik a Tocsik-per. Tocsik Mártát és társait csalással vádolják. Az ügy hat éve húzódik.

Tocsik-per: Suchman magasnak tartotta a sikerdíjat

Itthon2001.11.12, 18:07

A folytatódott a Tocsik-per a Fővárosi Bíróságon, ahol tanúként a volt privatizációs minisztert hallgatták ki. Az exminiszter magasnak tartotta Tocsik Márta jogásznő részére kifizetett sikerdíjat.

Egy konkurens ügyvéd erkölcstelennek nevezte Tocsik tevékenységét

Itthon2001.09.17, 15:52

A Tocsik-perben hétfőn a Fővárosi Bíróságon tanúként meghallgatott IX. kerületi polgármester szerint 1996-ban a belterületi földek kapcsán az ÁPV Rt. 200 millió forinttal nagyobb önkormányzati igényt ismert el, mint amire számítottak. Egy egykori konkurens ügyvéd ugyanakkor méltánytalannak, mi több, erkölcstelennek nevezte a jogásznő akkori tevékenységét.

Előző
  • 1
Következő