titkosszolgálat

címke rss

Visszavonta a Fidesz a sajtókémtörvényt

Itthon2015.11.05, 18:10

Noha a kormány cáfolta, hogy titkosügynököknek a sajtóba beépítése lenne a szándéka a belügyminiszter által jegyzett törvénymódosítással, az Origo információi szerint, tartva egy, az internetadós tüntetéshez hasonló tömegtiltakozástól, a Fidesz saját módosító javaslattal húzza ki a törvényből ezt a passzust.

A kormány cáfolja a kémtelepítést a sajtóba, a törvény nem

Itthon2015.11.05, 13:55

A több ezer önkormányzati hivatal mellett a választási szervekhez is beépíthetnének titkosszolgákat az elhárító és hírszerző szolgálatok a jövőben a belügyminiszter előterjesztésére. A túlságosan tágan értelmezhető javaslaton a szakma és a politika is megdöbbent, az indokokra pedig az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is kíváncsi. A kormány szerint félreértik, félremagyarázzák a szándékot.

Negyven éve rejtély a haláljárat sorsa

Tudomány2015.10.01, 14:27

Pontosan negyven éve, 1975. szeptember 30-án, helyi idő szerint hajnali két óra harminchárom perckor a Malév Budapest–Bejrút között közlekedő 240-es járata süllyedés közben felrobbant, és a libanoni fővárostól 10 kilométerre a Földközi-tengerbe csapódott. A hatvan halálos áldozattal járó  szerencsétlenséget egyedülállónak tekinthetjük a légi katasztrófák történetében; nincs ugyanis még egy olyan repülőbaleset, amelyet annyira felületesen vizsgáltak volna ki, mint a mindmáig ismeretlen okból megsemmisült Malév-gépét.

Edward Snowden a Twitterre tört

Techbázis2015.09.30, 12:09

Saját Twitter-fiókot nyitott az egykori titkosszolgálati elemző. Őt azonban csak a nemzetbiztonságiak fiókja érdekli.

Sötét titkokat rejt a Balti-tenger mélye

Tudomány2015.09.28, 21:24

A második világháború utáni időszak legtöbb halálos áldozatot követelő hajókatasztrófája, úgy tűnik, jóval több, mint egy tragikus közlekedési baleset. Az 1994. szeptember 28-án kora hajnalban hullámsírba merült M/S Estonia hatalmas roncsa a több száz áldozat maradványán kívül sötét titkokat őriz odalent, a Balti-tenger fagyos mélységeiben. 

Ennyi pénzből fel lehetne vásárolni Szíriát

Techbázis2015.09.24, 15:47

Hatalmas veszteségeket okoz az ipari kémkedés: egy feltörhetetlen készülék pedig nem csak annak segíthet, aki bizalmas információkkal dolgozik. Edward Snowden és a kémbotrány óta felértékelődött a személyes adatok védelme. A titkosítás azonban kétélű fegyver. Donald Good, az FBI kibervédelmi igazgatójával beszélgettünk.

Így az életben nem győzik le az Iszlám Államot

Nagyvilág2015.11.24, 17:19

Meghamisított, de legalábbis kozmetikázott jelentések, vitatható érveléstechnika, ennek eredményeként pedig teljes amerikai kudarc az Iszlám Állam ellen. Ha igazak azok a vádak, amik az Egyesült Államok hadseregét érték nemrég, akkor a vezetőinek kellemetlen kérdésekkel kell szembesülniük. Például azzal, hogy minek tartják a titkosszolgálatot.

Az adatok titkosítása előnyhöz juttatja a bűnözőket

Techbázis2015.09.19, 15:46

Veszélyes a személyes adatok védelme, hiányzik az állami kontroll, a megfigyelés pedig nem csak rossz lehet – először készült interjú a brit titkosszolgálat igazgatójával.

Kolumbiában mindenkit megfigyelnek

Techbázis2015.08.31, 16:39

Amerika nem egyedüliként kémkedett a saját állampolgárai után: Kolumbia évek óta épít adatbázist a lakosság internetes- és mobilkommunikációjából.

Kitiltották Gérard Depardieu-t Ukrajnából

Nagyvilág2015.07.28, 20:50

Megtiltotta a belépést öt évre Ukrajna területére  Gérard  Depardieu francia színésznek az Ukrán Biztonsági Szolgálat. 

Lázár miatt kérette be Ukrajna a magyar nagykövetet

Nagyvilág2015.07.20, 19:06

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba hétfőn Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetet a magyar titkosszolgálatok ukrajnai tevékenységével kapcsolatos magyarországi kijelentések miatt.

Vakmerő győzelem Entebbében

Tudomány2015.07.04, 22:40

Nem véletlen, hogy az izraeli katonai hírszerzést szakmai körökben a világ legjobbjai között tartják számon. Az ugandai főváros, Kampala nemzetközi repülőterén 1976. július 4. éjjelén végrehajtott, fantáziadús akciófilmeket meghazudtoló túszmentő akció azonban vakmerőségében túltett minden hasonló korábbi és későbbi műveleten.

Véget ért a tömeges megfigyelések kora Amerikában

Techbázis2015.06.01, 19:58

Csendben elhalt a hazafias törvénynek az a passzusa, amely lehetővé tette az amerikai titkosszolgálatnak a tömeges megfigyeléseket. Ha elfogadja a szenátus holnap a Freedom Actet, az lesz az első visszalépés a hírszerzés eddig egyre bővülő eszköztárában.

A lehallgatásra tette le voksát Amerika

Techbázis2015.05.23, 14:42

Megbukott a Freedom Act az amerikai szenátusban. Ez a törvény gátolná meg, hogy Amerikai továbbra is lehallgathassa emberek millióit.

Az Iszlám Állam újabb titkai derültek ki

Nagyvilág2015.04.24, 23:05

Halála után vált ismertté Hadzsi Bakr, Szaddam Husszein katonai hírszerzésének egykori ezredese. Az Iszlám Állam stratégiai vezetőjeként az ellenséges Aszad-rezsimhez is több szálon kötődött. A házában talált dokumentumokból kiderült, hogy az Iszlám Állam inkább hasonlít egy bűnbandához, mint vallási fundamentalista csoporthoz.

Senki sem vállalja Habony Árpád kisbuszát

Itthon2015.04.10, 16:03

Újabb szervezetek közölték, hogy nem hozzájuk tartozik az a titokzatos Volkswagen kisbusz, amivel Habony Árpád és Andy Vajna szabálytankodott. Az Origo kérdésére a Miniszterelnökség tudatta: a felügyeletük alá tartozó polgári titkosszolgálatoknak sincs köze a járműhöz.

Az intim pillanatait is látja a Nagy Testvér

Techbázis2015.04.10, 12:57

Magyarországon először levetítették az Egyesült Államok egyik legnagyobb kémbotrányának kirobbantásáról készült filmet, a Citizenfourt. A budapesti előadáson Edward Snowden ügyvédje, és a brit Guardian újságírója vázolta, miért olyan fontos, hogy a visszaélésekről mindenki tudomást szerezzen.

Milliókat herdált el az FBI hibás drónokra

Techbázis2015.03.27, 12:56

Úgy tűnik, a drónok nem teszik hatékonyabbá a titkosszolgálatok munkáját, a hivatalok mégis milliókat szórnak el újabb és újabb drónok megvásárlására.

A titkosszolgálat is érintett a Buda-Cash ügyben

Gazdaság2015.03.05, 13:35

A hazai titkosszolgálatok is érintettek a Buda-Cash brókerbotrányban, mivel a dolgozók megtakarításai is a céghez kapcsolódó egyik egészségpénztár számláján voltak – értesült az Origo. Úgy tudjuk, a kormányzat azt is vizsgálná, hogyan alakulhatott át több, a Buda Cash érdekkörébe tartozó szövetkezeti intézet bankká egy nap alatt.

A teljes mobilkommunikációhoz hozzáfért az NSA

Techbázis2015.02.20, 09:19

A legnagyobb SIM-kártya gyártó vállalatot vadászták le, és lopták el a titkosítási kulcsokat.

Újabb kiberközpontot hoz létre Obama

Techbázis2015.02.10, 14:06

Új központot hoz létre Barack Obama amerikai elnök a kibertámadások megakadályozására: tavaly a hackerek már az óriáscégeket is levadászták.

Betiltaná a titkosítást a brit kormányfő

Techbázis2015.01.13, 10:17

Kiterjesztené a hatóságok jogkörét, és betiltaná az olyan üzenetküldő appok használatát a brit miniszterelnök, melyre nincs rálátása a kormánynak. A májusi választásokig nem lépnek életbe az új jogszabályok.

Párizsi terror: Hibáztak a nemzetbiztonságiak?

Nagyvilág2015.01.10, 09:09

Miért nem tűnt fel, hogy merényletre készülnek a Kouachi-fivérek? Miét nem védték jobban a Charlie Hebdo szerkesztőségét? Jönnek a kellemetlen kérdések a francia nemzetbiztonságnak a 17 halottal járó terrorcselekmények után, és Hollande elnöknek is szembe kell néznie a politikai következményekkel.

Hackert csinál a gyerekből a titkosszolgálat appja

Techbázis2014.12.12, 16:57

A Cryptoy a brit titkosszolgálat alkalmazása, amely megtanítja a gyereknek, hogy tud kódolt üzeneteket küldeni és feltörni.

Vágjon jó képet a megfigyeléshez

Itthon2014.11.25, 14:52

A józsefvárosi térfigyelő rendszer még nem köszön előre, de a titkosszolgálat akár most is nyomozhat utánunk arcfelismerő program segítségével - ehhez csak a rendőrséghez befutó felvételeket kell elkérniük. Budapesten és vidéken több ezer kamera figyeli utunkat, kétszáz méteren belül pedig egy anyajegyet is észrevesznek rajtunk.

A világ legjobban védett háza

Techbázis2014.11.23, 20:54

Csúcstechnika, őrök és kutyák vannak belül, mégis be lehet lógni. Hogyan őrzik a Fehér Házat? Az Origo Washingtonban tartózkodó munkatarsanak írása. 

Iszlámbarát kamaszlányt fogott el a TEK

Itthon2014.11.05, 14:58

Magyarországon keresztül utazott volna Szíriába az a holland lány, aki az Iszlám Államhoz szeretett volna csatlakozni, a schengeni határon azonban elfogták. A 16 éves terroristajelölt ügyében a TEK jár el. Valószínű, hogy egész Európán át ügynökök követték a lányt, feltérképezve kapcsolatait is.

Minden őrült a Fehér Házba akar bejutni

Nagyvilág2014.09.21, 08:19

Az amerikai titkosszolgálat megszigorította a Fehér Ház őrizetét, és alaposan felülvizsgálják az eddig eljárást, miután 24 óra leforgása alatt két ember is megpróbált bejutni az épületbe.

Tömegesen törtek fel számítógépeket a titkosszolgálatok

Techbázis2014.08.16, 11:45

Az amerikai NSA által vezetett öt nagy nyugati titkosszolgálati tömörülés, a "Five Eyes" kiberbűnözői módszereket alkalmaz számítógépek tömeges feltörésére az interneten.

Amerikai kémet fogtak a német hírszerzésben

Nagyvilág2014.07.04, 17:15

A német hírszerzés egyik munkatársa az USA-nak szolgáltatott ki titkos információkat.

Hálózatainak lehallgatásáról nyilatkozott a Vodafone

Techbázis2014.06.06, 21:28

A Vodafone szerint sok ország titkosszolgálatai szabadon férhetnek hozzá az előfizetők mobiljainak adataihoz.

Európa túl primitív a szorongatott jobbikosnak

Itthon2014.05.16, 09:58

Moszkvából, ismeretlenül érkezett meg a Jobbik irodájába 2005-ben Kovács Béla, aki öt év alatt kapcsolataival, pénzével és szervezőmunkájával olyan elismertséget szerzett magának a pártban, hogy 2010-ben őt küldték ki Balczó Zoltán helyére Brüsszelbe. Az itthon szinte teljesen ismeretlen, kémkedéssel hírbe hozott képviselő sokat foglalkozik orosz ügyekkel, visszasírja a KGST-t, és kemény szavakkal próbálja az USA helyett Putyin felé terelgetni az EU-t. Azt viszont határozottan tagadja, hogy valaha is titkosszolgálatnak dolgozott volna.

Kovács Béla: Soha nem voltam a titkosszolgálat tagja

Itthon2014.05.15, 16:16

Soha nem voltam sem a magyar, sem külföldi titkosszolgálat tagja, soha nem működtem velük együtt, és megkeresés sem volt a részükről – jelentette ki Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülését hétfőre hívja össze Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke. Az Európai Parlament elnökének szóvivője közölte: az EP majd csak az új törvényhozási ciklusban foglalkozhat Kovács mentelmi ügyével, és akkor is csupán abban az esetben, ha Kovács Bélát újra EP-képviselővé választják.

Szexbotrányba akarták keverni Brezsnyev fiát

Nagyvilág2014.05.06, 12:08

Politikai nyomásgyakorlás reményében szexbotrányba akarták keverni a svéd titkosszolgálatok a hatvanas években Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár fiát, Jurijt – derült ki a szervezet akkori vezetőjének most megjelent memoárjából.

Nálunk kémkednek Putyin emberei

Itthon2014.05.02, 11:37

Az ukrán válság óta Magyarországon is egyre aktívabb az orosz hírszerzés. Több milliárdos fejlesztésre lenne szükség a védekezéshez, mert ütközőzónaként Amerika és újabban Kína figyelmét is felkeltettük.

Snowden Putyinnal szakmázgatott az orosz tévében

Nagyvilág2014.04.17, 16:23

A lehallgatási botrány kirobbantója az orosz tévében felvételről olyat kérdezett Putyintól, hogy az orosz elnök dicsérni tudja saját magát. Az orosz menedékjogot élvező Snowden a bírálói szerint ezzel hivatalosan is "a Kreml propagandaeszközévé vált".

Gyurcsány: Pintér manipulál, hazudik

Itthon2014.02.22, 12:39

Gyurcsány Ferenc szerint a belügyminiszter manipulálni akarja a közvéleményt az őszödi jelentések nyilvánosságra hozatalával, és el akarja hallgatni, hogy a Fidesz  tudatosan készítette elő a 2006 őszi zavargásokat. Gyurcsány azt kérte, hogy a belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra a hivatalos, végső jelentést, és amennyiben az nem egyezik a most kiadott részletekkel, Pintér mondjon le.

Veszélybe kerültek Obama titkosszolgálati reformjai

Nagyvilág2013.12.14, 10:59

Az elnöki tanácsadók terveivel szembefordulva a Nemzetbiztonsági Ügynökség ragaszkodik ahhoz, hogy közös irányítás alatt maradjon az NSA és a Pentagon kibernetikai parancsnoksága, így csorbulhatnak a Snowden-ügy hatására tervezett reformok.

Stockholm volt Washington előretolt bástyája

Nagyvilág2013.12.05, 12:18

Svédország értékes információkkal látta el az amerikai titkosszolgálatot az orosz vezetésről - jelentette csütörtökön az SVT svéd rádió az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusa, Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva.

Újabb három hónapig nyomoznak a Portik-Laborc találkozók ügyében

Itthon2013.11.04, 11:03

Április 30-a óta vizsgálódnak, de semmit sem lehet tudni az ügyről, csak annyit, hogy nincs gyanúsítottja. 

Az európai titkosszolgálatok is milliókat hallgattak le

Nagyvilág2013.11.02, 12:55

A Guardian szerint a nemcsak az amerikai és a brit, de a francia, a német, a spanyol és a svéd titkosszolgálatok is csúcstechnológiájú programokkal figyelték és figyelik állampolgáraik internetes adatforgalmát és telefonbeszélgetéseiket.

Az NSA vezetői szerint az európaiak adatait európaiak gyűjtötték

Nagyvilág2013.10.30, 00:15

Az Amerikai Egyesült Államokban zajlik az NSA lehallgatási botrányának kivizsgálása. Most egy kongresszusi bizottság hallgatta meg az ügynökség vezetőjét.

Megbénult az amerikai titkosszolgálat honlapja

Nagyvilág2013.10.26, 09:21

Péntek este megbénult és nem volt elérhető az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, az NSA internetes oldala. Az ügynökség szóvivője szerint műszaki hiba történt, és nem igaz az a híresztelés, hogy hackertámadás érte a honlapot. Az elmúlt hónapok, hetek, illetve napok lehallgatási botrányainak középpontjában álló ügynökség szóvivője először csak annyit közölt, hogy a leállás okát vizsgálják. Később azt mondta, hogy műszaki hiba történt, amely egy tervezett művelet során lépett fel. Nem igazak azok a híresztelések, amelyek szerint informatikai támadás érte a honlapot - tette hozzá. A www.nsa.gov internetes oldal még több órával a leeállás ...

Összefogott a Guardian és a New York Times a brit kormány ellen

Nagyvilág2013.08.24, 09:34

A londoni fenyegetések miatt a The Guardian című londoni napilap megegyezett a The New York Times (NYT) amerikai újsággal, hogy hozzáférést biztosít számára az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusa, az Edward Snowden által kiszivárogtatott egyes titkos dokumentumokhoz.

Vizsgálóbizottság elé hívják Portikot és Szilvásyt

Itthon2013.07.15, 12:41

Hétfőn is ülést tartott a nemzetbiztonsági bizottság Laborc-Portik találkozót vizsgáló albizottsága. Az albizottság elnöke szerint augusztusban meghallgatnák a felvételen hallható Laborc Sándor és Portik Tamás mellett Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert is.

Visszatér az írógépekhez a kémbotrányoktól megrettent Kreml

Nagyvilág2013.07.12, 13:07

Több millió forintért vásárol írógépeket a Kreml biztonságáért felelős orosz ügynökség. Az elavult szerkezeteket állítólag azért akarják rendszeresíteni, mert el akarják kerülni az amerikai lehallgatási botrányhoz hasonló kiszivárogtatásokat. A legérzékenyebb dokumentumokat többé nem tárolják számítógépek merevlemezén, csupán néhány papírra gépelt példányban.

A francia titkosszolgálat is megőriz minden e-mailt

Nagyvilág2013.07.04, 14:33

A Le Monde szerint a francia titkosszolgálatok hasonló rendszert működtetnek, mint az amerikaiak. A miniszterelnök szerint ez nincs teljesen így.

Elszemtelenedtek az Európa után szaglászó amerikai kémek

Nagyvilág2013.07.01, 14:33

Az EU amerikai követségeit és brüsszeli központját is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat, hogy bizalmas információkat szerezzen az uniós tagállamok terveiről és belső ellentéteikről. Poloskáik benn voltak a magyar irodának is otthont adó brüsszeli Justus Lipsius épületben, és azokban a faxgépekben, amelyekkel az EU washingtoni diplomatái Budapestre és más uniós fővárosokba küldték jelentéseiket. Európa felhördült, a lehallgatási botrány átírhatja az USA és az EU kapcsolatát.

Megérkezett Moszkvába az amerikai szivárogtató

Nagyvilág2013.06.23, 19:53

Leszállt a moszkvai Seremetyevón az a repülőgép, amelynek utasai között volt Edward Snowden volt amerikai titkosszolgálati alkalmazott is - jelentette vasárnap a Rosszija 24 hírtelevízió. Az amerikai igazságügyi minisztérium kémkedéssel vádolta meg Snowdent, mert szándékosan közölt titkos hírszerzési információkat. Snowden Ecuadorba tart, már menedékjogot is kért.

Az USA meg akarja kapni a kiszivárogtatót

Nagyvilág2013.06.23, 00:29

Az Egyesült Államok kérte a lehallgatási botrány vádlottjának kiadatását Hongkongtól. Ha nem adják, abból bonyodalmak lehetnek.

Az anyatigris taszította porba a cseh kormányfőt

Nagyvilág2013.06.17, 19:37

Túlbuzgó és őt féltékenyen őrző kabinetfőnöke, valamint mohó cseh keresztapák okozták Petr Necas cseh kormányfő bukását. A cseh kormányhivatalokra több, egymáshoz leginkább az érintetteken keresztül kapcsolódó ügy miatt csaptak le a múlt héten a cseh maffiaellenes nyomozók. Szerelmi szál is van.

Eltűnt az amerikai kémbotrány koronatanúja

Nagyvilág2013.06.11, 19:34

Mesébe illő élete volt Hawaiion, volt pénze, nője, biztos állása, mégis magára haragította a világ legbefolyásosabb titkosszolgálatát. Edward Snowden, az Amerikában kirobbant világméretű lehallgatási botrány 29 éves főszereplője a nyilvánosság elé állt, hogy közölje, a CIA mindannyiunk magánéletébe belelát, ha kíváncsi valamire. Tudta, hogy vadászni fognak rá, és nincs sok esélye. Hétfő délutánra nyoma is veszett.

Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát

Itthon2013.05.19, 16:00

Szakértői bizottság állapította meg, hogy kik váltak méltatlanná a nyugdíjpótlékra, miután fény derült a titkosszolgálati múltjukra. Több mint száz embernek postázzák a napokban az erről szóló határozatot.

Lebukott egy amerikai diplomata Moszkvában

Nagyvilág2013.05.14, 19:30

Előállították, majd kiutasították Oroszországból a moszkvai amerikai nagykövetség harmadtitkárát, miután megpróbált beszervezni egy orosz titkosszolgálati tisztet.

Néhány szekrényben elférne az összes magyar hívás

Techbázis2014.03.18, 17:19

Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás tartalmát elmentenénk: hiába beszélnek a mobilosok évi 34 ezer évet, néhány szekrénnyi szerveren minden elférne. Ki hallgathat le embereket itthon?

Laborc: Nem hiteles a Portik-találkozó leirata

Itthon2013.05.05, 21:43

A lejáratására indított koncepciós eljárás részének tartja Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója azokat a parlament nemzetbiztonsági bizottsága által közzétett leiratokat, amelyek a Portik Tamással folytatott találkozói hangfelvételei alapján készültek. A talákozót állítása szerint azért vállalta, hogy hasznos információkat szerezzen az általa vezettet titkosszolgálat számára.

Őrizetben a Portikhoz tartozó cég két vezetője

Itthon2013.05.04, 08:24

A Magyar Nemzet úgy tudja, az őrizetbe vétel összefüggésben lehet a Laborc-Portik-találkozókkal és az ott megrendelt, Fidesz elleni lejárató kampánnyal.

Felmentették Laborc Sándort az Ovi-ügyben

Itthon2013.05.03, 20:07

A jogerős ítélet szerint nem követett el hivatali visszaélést Laborc Sándor, akit Orbán Viktor és Kövér László megfigyelésével vádoltak meg. Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója egy másik ügyben pénzbüntetést kapott.

Portik állhatott a Kósa Lajos elleni lejárató kampány mögött

Itthon2013.05.02, 09:59

Az M1 Híradó birtokába került három évvel ezelőtti rendőrségi dokumentumból az derül ki, hogy a Kósa Lajos elleni lejárató kampány mögött Portik Tamás állhat. A 2010-es választások előtt egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Debrecen polgármesterét. Később viszont a férfi azt mondta, hogy az NBH kényszerítette a szöveg felolvasására.

Gyurcsány: Nincs szégyellnivaló a Portik-Laborc ügyben

Itthon2013.04.26, 15:08

Nem lát szégyellni-, takargatni valót Portik Tamás és Laborc Sándor találkozói kapcsán Gyurcsány Ferenc, aki szerint a nyilvánosságra került dokumentumok manipuláltak. A volt kormányfő azt mondta, nem tudott ilyen operatív titkosszolgálati akciókról.

Orbán erkölcsi kérdésnek tartja a Laborc-ügyet

Itthon2013.04.24, 11:24

Nem politikai kérdésnek, hanem erkölcsi kérdésnek tartja Orbán Viktor a Laborc-Portik találkozóról nyilvánosságra hozott információkat. A kormányfő az ügyre csak annyit tud mondani: "de hát kérem, micsoda dolog ez?".

Gyurcsányék nem értik a Laborc-jegyzőkönyvet

Itthon2013.04.23, 19:20

Nevek nélkül "zagyvaság" a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóin elhangzottakról közzétett két dokumentum - állítja a Demokratikus Koalíció. A Fidesz szerint az elmúlt 20 év egyik legnagyobb politikai botrányáról van szó, az Együtt 2014 pedig arra emlékeztet, hogy Bajnai Gordon idején távozott Laborc Sándor a Nemzetbiztonsági Hivataltól.

Laborc Sándor nem így emlékszik

Itthon2013.04.23, 17:06

Laborc Sándor szerint nem minden úgy hangzott el a Portik Tamással zajlott találkozóján, ahogy a médiában megjelent, ezért kikéri az eredeti hangfelvételt. A most nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója jobboldali politikusok lejáratásáról beszélgetett az olajügyekben érintett vállalkozóval.

A jobboldal a céltáblájára tűzött - itt az újabb lehallgatott Laborc-Portik-beszélgetés

Itthon2013.04.23, 16:48

Kétszer biztosan találkozott egymással a titkosszolgálat egykori vezetője és az olajügyek egyik főszereplője még 2008-ban, és politikusok kompromittáló ügyeiről is beszélgettek - derül ki a felvett beszélgetések jegyzőkönyveiből. Az egyik találkozó jegyzőkönyve már hétfőn nyilvánosságra került, most itt a második, amelyből például kiderül, hogy Portik személyesen vitt pénzt MSZP-s politikusoknak. Tudja meg, miről beszélgetett egymással Laborc Sándor és Portik Tamás!

Nőt nevez ki Obama a titkosszolgálat élére

Nagyvilág2013.03.26, 21:10

Julia Pierson az első női vezetője lesz az amerikai titkosszolgálatnak.

Putyin: 181 kémet fogtak el Oroszországban

Nagyvilág2013.02.14, 15:15

Vlagyimir Putyin szerint az orosz biztonsági szolgálatnak az is feladata, hogy megóvja a külpiacokon az orosz cégeket a korrupciótól és a szervezett bűnözéstől.

Az alpesi tehén lopta el a világ legféltettebb titkait

Nagyvilág2013.01.20, 14:22

Egy játékfüggő diplomatát fűztek be, tőle szereztek meg olyan titkokat, mint a NATO afganisztáni stratégiája. Pedig a hétköznapokban visszavonult életet élő, jómódú házaspárnak tűntek, akik nem sok vizet zavarnak, és semmi különös nincs bennük oroszos akcentusukon és rendhagyó telefonálási szokásaikon kívül. A héten megkezdődött Stuttgartban a hidegháború utáni legnagyobb kémbotrány pere, amelyben felbukkant egy legendás szereplő is.

Torzonborz férfi fotói írják át az iráni kémjátszmát

Nagyvilág2013.01.09, 23:43

Nyomtalanul tűnt el 2007-ben a Perzsa-öböl egyik szigetén, és sokáig terroristák foglyának hitték Robert Levinsont, az FBI nyugalmazott ügynökét. Családja azonban most közzétett néhány 2011-es képet, amelyek a férfiről készültek, és egy titokzatos címről küldtek nekik. A narancssárga börtönruhában lefotózott torzonborz figura fotói arra utalhatnak, hogy az exügynök a segítőkészséget színlelő Irán titkos börtöneiben senyved.

Szőcs Gézáról is jelentett az apja

Itthon2013.01.02, 15:11

Szőcs Géza az MTI-nek elküldött közleményben tette közzé álláspontját arról, hogy az apja együttműködött a román titkosszolgálattal, és őt magát is megfigyelte. Az alábbiakban a volt kulturális államtitkár közleményét olvashatják.

Dezertáló tábornok buktatta le a Szíriában dolgozó francia ügynököket

Nagyvilág2012.09.10, 20:54

A francia titkosszolgálat fedett ügynökei dolgoznak Szíriában, és segítik a rezsimellenes erőket - derült ki hétfőn, miután egy dezertált szíriai tábornok elismerte, hogy francia szolgálatok segítették a szökésben. Szíria régóta vádolt külföldi hatalmakat azzal, hogy az ő munkájuk a szíriai felkelés, de ezt sokan eddig üres propagandának tartották.

Belső vizsgálat indult Portik-ügyben az NNI-nél

Itthon2012.08.01, 11:18

Nagy felháborodást okozott a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI), hogy állítólag kikerült a sajtóhoz Radnai László egyik, Portik Tamás ellen tett rendőrségi vallomásának jegyzőkönyve - írja a Népszabadság. A lap szerint azonnal belső vizsgálat indult az NNI-nél.

Tízezreket ölhetett meg a világrekorder hóhér

Archívum2012.07.25, 08:06

A lengyelek katyni lemészárlása, szovjet értelmiségiek és a Vörös Hadsereg vezetőinek kivégzése, több ezer ember vagy akár tízezrek sajátkezű likvidálása fűződik a világtörténelem leggyilkosabb hóhéra, a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült Blohin vezérőrnagy nevéhez.

Vizsgálják Portik titkosszolgálati kapcsolatait

Itthon2012.07.25, 11:07

Több forrás szerint is kiváló rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatokkal bírt az Aranykéz utcai robbantás miatt letartóztatott Portik Tamás, ezért a belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el az ügyben - írja a szerdai Népszabadság.

Gátat szabnak Pintér kíváncsiskodásának

Itthon2012.07.12, 15:41

A belügyminiszter ígéretének megfelelően Damoklész kardját függesztené egy friss törvényjavaslat az érzékeny pozíciókban dolgozók feje felé, ugyanis folyamatossá válna a korábban csak ötévente elvégzett nemzetbiztonsági ellenőrzés. Alkotmányossági aggályok miatt azért beépítettek egy féket is a tervezetbe: telefont lehallgatni, számítógépet feltörni csak évente kétszer 30 napig szabad.

Csak részben bűnös az Orbánt figyelő NBH-főigazgató

Itthon2012.07.05, 09:40

Nem követett el hivatali visszaélést Laborc Sándor a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint, viszont bűnösnek találták magántitok jogosulatlan megismerésében. Mivel a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának ügyeiben minden adat államtitok, még azt sem lehet tudni, pontosan miről szólt az eljárás, de a feltételezések szerint Orbán Viktor és Kövér László jogtalan megfigyelése volt a vád.

Totális megfigyeléssel építene magyar FBI-t Pintér Sándor

Itthon2012.07.03, 16:23

A rendőri vezetőket is érintő korrupciós botrány is közrejátszhatott abban, hogy Pintér Sándor a hírszerzés és az elhárítás erősítését, átalakítását tervezi. A Belügyminisztérium olyan törvényjavaslatot készít, amely szerint a fontos pozícióban lévőket bármikor megfigyelhetnék, de egyelőre a kormányon belül is vita van a javaslatról.

Orbán és Lázár felügyeli a jövőben a hírszezést

Itthon2012.07.02, 20:02

Elfogadta a parlament azt a törvénymódosítást, amellyel a Külügyminisztériumtól a Miniszterelnökséghez kerül a külföldi hírszerzést végző Információs Hivatal felügyelete. Korábban több, a részleteket jól ismerő kormányzati tisztviselő is azt mondta: Orbán elégedetlen volt a külügy hatékonyságával.

Pintér: Támadó jellegű titkosszolgálatot építettünk

Itthon2012.06.30, 10:21

Támadó jellegű, dinamikus titkosszolgálat született Pintér Sándor keze alatt - állította a belügyminiszter egy szombati interjúban. Pintér azt is kijelentette, hogy meg szeretné reformálni a nemzetbiztonsági átvilágítások rendszerét, hogy a jövőben a titkosszolgálat bármikor a fejesek körmére nézhessen.

Kábeltolvajok bénították meg a bolgár titkosszolgálat lehallgatóközpontját

Nagyvilág2012.05.12, 09:27

Harminc méter kábelt loptak el ismeretlenek annak a titkos létesítménynek a kommunikációs hálózatából, amellyel a bolgár titkosszolgálat kémkedett az ország lakói után. A lopás miatt a lehallgatóközpont órákra megbénult.

Az ügynök, aki átverte az al-Kaidát

Nagyvilág2012.05.10, 14:22

Beépült, elhitette, hogy öngyilkos merénylő akar lenni, majd fogta a pokolgépet, és elvitte a CIA-nak - amerikai források szerint az elmúlt évek legnagyobb ütését vitte be egy kettős ügynök az al-Kaidának. A terrorszervezet Oszama Bin Laden óta meggyengült, de még nem került padlóra. Nagy reménysége egy jemeni bombaszakértő, aki megszállottan próbálja megtámadni az Egyesült Államokat.

Lázár alá kerülhetnek a titkosszolgálatok

Itthon2012.05.07, 15:42

A kormányátalakítás után a Miniszterelnökség irányítása alá kerülhet a titkosszolgálatok felügyelete. A tárcát várhatóan államtitkárként irányítja majd Lázár János, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője.

Magától mászott-e a hulla a táskába?

Nagyvilág2012.05.03, 20:17

Egy sporttáskába csomagolt, meztelen holttest, bizarr szexjátékokról szóló híresztelések és gyanúsan lapító titkosszolgálatok bonyolítják azt a megoldhatatlannak tűnő bűntényt, amely közel két éve tartja izgalomban Nagy-Britanniát. Az ország egyik legjobb kódfejtő kémjének rejtélyes halálát 37 tanúval próbálták megfejteni, de a nyomozás végére csak tovább nőtt a homály.

Bekeményít a prostibotrányok miatt szégyenkező amerikai titkosszolgálat

Nagyvilág2012.04.28, 14:01

Szigorított előírásokkal és a titkosügynökök körmére néző felügyelőkkel rendszabályozná meg embereit az az amerikai titkosszolgálat, amely Barack Obama elnök külföldi útjait készíti elő. A Secret Service az után volt kénytelen bekeményíteni, hogy embereiről kiderült, két latin-amerikai országban is prostituáltakkal mulattak részegen hivatalos kiküldetésük alatt.

A magyar terrorelhárítók sokkoló hatalmáról ír a New York Times

Itthon2012.04.20, 17:46

Orwelli hatalmat halmozott fel a Terrorelhárítási Központ egy Magyarországgal foglalkozó amerikai jogászprofesszor szerint. Kim Lane Scheppele a New York Times véleményrovatában azt írja, két éve folyamatosan bővítik a kormányzati kontroll alatt lévő TEK jogosítványait, amely szabadon kémkedhet bárki után. Az amerikai jogász szerint egy rendőrállam kiépítése felé halad a magyar kormány.

Magánvélemény a gyöngyöspatai polgárháború a Jobbik szerint

Itthon2012.04.19, 14:20

Gyöngyöspata polgármestere szerint a Jobbik elleni rágalomhadjárat része és manipulált az atv.hu-n megjelent hangfelvétel, amelyen ő állítólag egy előbb-utóbb bekövetkező polgárháborúról és "zsideszes rendőrökről" beszél. A Jobbik szerint Juhásznak egy magánbeszélgetésen elhangzott magánvéleményéről van szó, a felvétel pedig bizonyíték arra, hogy politikusait megfigyelik. Az MSZP a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi.

Most kiderül, figyelte-e Orbánt a titkosszolgálat

Itthon2012.04.16, 10:27

Zárt ajtók mögött kezdi meg hétfőn a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetője, Laborc Sándor perének tárgyalását a Fővárosi Törvényszék. Laborc a vád szerint adatokat gyűjtött Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról.

Hogyan lett elnök a KGB főnökéből a bukott puccsok földjén?

Nagyvilág2012.04.12, 19:44

A politikai manipuláció és a választási trükkök összes formáját sikerült felvonultatni Dél-Oszétia rázós elnökválasztásán, amely majdnem fél éven át tartott. A teljes mértékben Moszkva kezében lévő, megyényi terület három puccskísérletet, politikai fenyegetéseket és egy puskatussal leütött elnökjelölt kiiktatását is végignézte, mire megtalálta megfelelő vezetőjét, a szovjet KGB egykori területi főnökét. Íme, a választások befolyásolásának magasiskolája.

A brit kormány tudtával adtak Kadhafi kezére líbiai ellenzékieket

Nagyvilág2012.04.09, 11:22

A brit kormány tudtával vállalt részt 2004-ben az ország titkosszolgálata egy terroristagyanús líbiai ellenzéki vezetőnek a Kadhafi-rezsim kezére juttatásában. A férfi Líbiában börtönbe került, és állítása szerint megkínozták - írja a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

Kiengedték az előzetesből a korábbi kémfőnököt

Itthon2012.04.05, 20:58

A kémkedéssel meggyanúsított nemzetbiztonsági vezetők tárgyalása zárt ajtók mögött zajlik, Galambos Lajost és társát védőjük indítványára engedték ki az előzetes letartóztatásból.

Vádemelés a lengyel CIA-börtön miatt

Nagyvilág2012.03.27, 14:37

Még januárban vádat emeltek a lengyel hírszerzés volt vezetője ellen egy lengyel lap szerint, mert a hatóságok szerint Zbigniew Siemiatkowski túllépett hatáskörén, amikor terrorizmussal vádolt foglyokat börtönzött be korábban. 2002 és 2003 között az al-Kaida több vezetőjét Lengyelországban tartották fogva állítólag, de a lengyel hatóságok mindig visszautasították ezeket az értesüléseket.

Szabadságharcos kommunistavadász lesz Németország elnöke

Nagyvilág2012.02.21, 14:40

Evangélikus lelkész, demokráciáért harcoló aktivista, majd a kommunista besúgók utáni vadászat vezetője volt Joachim Gauck, akit elsöprő többséggel jelöltek államfőnek vasárnap a német pártok. A politikus másfél éve még elbukta az elnökválasztást Angela Merkel jelöltjével szemben, most viszont a kancellár Merkel is mögé állt, és méltatta a 72 éves veteránt.

A videojátékokba is belenézhetne a brit rendőrség

Nagyvilág2012.02.19, 14:25

A Facebookon, a Twitteren, e-mailben és telefonon, de még az online videojátékok felületén folyó kommunikáció adatait is elkérhetnék a brit hatóságok az internetszolgáltatóktól, amelyeknek egy új törvénytervezet szerint egy évig kellene tárolniuk az adatokat.

NBC: Izrael segíti az iráni atomtudósok likvidálóit

Nagyvilág2012.02.09, 19:43

Az iráni atomtudósok elleni halálos támadásokat szervező, disszidens irániakból álló csoportot az izraeli titkosszolgálat képezi ki, pénzeli és látja el fegyverrel - közölte az NBC News amerikai hírcsatorna, amely ezzel lényegében megerősíti az iráni vezetők vádjait.

Vizsgálhatják, honnan indult a bankbetét-államosításról szóló hír

Itthon2012.01.19, 07:55

Titkos nyomozás indulhatott a bankbetétállomány államosításáról szóló híresztelések miatt - írja a csütörtöki Népszabadság. A lap szerint valószínűleg elkezdődött az adatgyűjtés, ami nyílt nyomozáshoz vezethet.

Válogatott módszerekkel likvidálják az iráni atomtudósokat

Nagyvilág2012.01.12, 12:25

Autóra tapasztott mágneses bombák, motorra szerelt pokolgép, toroklövés, emberrablás. Nem válogatnak a módszerekben az iráni nukleáris szakértőket sorra likvidáló gyilkosok. A natanzi urándúsító szerdán felrobbantott részlegvezetője néhány év alatt immár az ötödik olyan iráni atomtudós, aki ellen halálos merényletet követnek el. Irán Izraelt gyanúsítja, amely viszont tagadja érintettségét.

Elbukott Pintér titkosszolgálatos terve a parlamentben

Itthon2011.12.30, 12:42

Mégsem jön létre a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) Pintér Sándor belügyminiszter korábban benyújtott javaslatával ellentétben, miután a parlament pénteken elfogadta a fideszes Demeter Ervin ezt indítványozó zárószavazás előtti módosító javaslatát. A parlament múlt héten Kövér László házelnök kezdeményezésére még csak arról döntött, hogy a NIBEK nem működhetne új titkosszolgálatként.

Kövér legyőzte Pintért az új titkosszolgálatról szóló harcban

Itthon2011.12.23, 13:45

Megszavazta a parlament Kövér László házelnök módosító indítványait, amelyeket a rendvédelmi törvényhez nyújtott be. A kormány korábban nem támogatta Kövér javaslatait, amelyek csökkentenék a Pintér Sándor belügyminiszter által javasolt új szervezet, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) jogkörét. Most a kormánypárti frakciók mellett a Jobbik is a házelnök mellé állt.