tisztújítás

címke rss

Aláírásgyűjtésbe kezd az LMP

Itthon2012.03.03, 17:11

A LMP kongresszusa meggyőző többséggel elfogadta a népszavazás kezdeményezését célzó javaslatot. A hétfőn induló kampány során az LMP a szükséges 200 ezer aláírásnál jóval többre számít.

Új szóvivőket választott az LMP

Itthon2012.03.04, 11:32

Csiba Katalint, a párt korábbi szóvivőjét, illetve Heltai Lászlót, a frakció gazdasági kabinetjének tanácsadóját választotta szóvivőnek az LMP kongresszusa. Az eddigi szóvivő, Szél Bernadett és Vágó Gábor nem indult a posztért.

Háttérbe vonul Hiller és Szekeres az MSZP-ben

Itthon2012.03.22, 15:20

A jövő hét végén tartja tisztújító kongresszusát az MSZP. A Népszabadság úgy tudja, hogy sok új arc kerülhet be a párt elnökségébe, miközben a korábbi pártelnök, Hiller István tisztség nélküli tisztséget kíván betölteni, Szekeres Imre visszavonta pályázatát, Kovács László pedig nem kapott elég támogatást.

Nemcsak új arc, új agy is kellene

Itthon2012.03.30, 17:57

Nem várnak meglepetést a szombati MSZP-s tisztújítástól az [origo] által megkérdezett szocialisták. Úgy vélik, Mesterházy Attila elnök marad, de ez a többség szerint aligha javít hosszú távon a párt népszerűségén. Az MSZP régi vezetői, akik korábban bíztak Mesterházyban, már nem örülnek a "felkészületlen fiataloknak", de a megváltást nem a szintén elnökjelölt Szanyi Tibortól várják, aki a párt "eldávidibolyásodásától és szétrohadásától" fél. A pártelnök egyik támogatója szerint az érdemi munka csak most kezdődhet, miután Mesterházy "partvonalra tette az öregeket".

Nyolc év szocialista hibáit sorolta Mesterházy Attila

Itthon2012.03.31, 21:43

Ismét Mesterházy Attilát választották az MSZP elnökének a szocialisták tisztújító kongresszusán szombaton. Ellenfele, Szanyi Tibor a szavazatok mintegy 30 százalékát szerezte meg. A pártelnök a megválasztása után tartott beszédében a szocialista kormányok hibáit sorolta, és elsősorban Gyurcsány Ferenc kormányzását és a 2006. októberi események kezelését kritizálta. Mesterházy szerint a legfontosabb cél, hogy 2014-ben a többség azt mondja, hogy "újra MSZP", és megígérte, hogy olyan kormányfőjelöltet választ a párt, akivel lehet nyerni.

Mondhatják rám, hogy utólag könnyű okosnak lenni

Itthon2012.04.01, 10:44

Az államfő plágiumügyéről szóló vicceket és a szocialista kormányok hibáit hallgathatták a szocialista küldöttek, akik szombaton újabb két évre megválasztották Mesterházy Attilát a párt elnökének. Több MSZP-s szerint ideje volt kimondani, mire nem lehetnek büszkék a szocialisták, de volt olyan politikus is, aki kevésbé tapsolt. A változásért jelmondatot viselő kongresszuson Schmuck Andor is feltűnt, és a havi 47 ezer forint is szóba került.

Vona az egyetlen elnökjelölt a Jobbik kongresszusán

Itthon2012.05.19, 10:30

A Jobbik ötszáz szervezete közül 499 Vona Gábort jelölte elnöknek, így valószínűleg Vonát újra megválasztják a párt elnökének a Jobbik budapesti tisztújító kongresszusán szombaton.

A pad alá kergetik a fideszeseket

Itthon2012.05.19, 19:04

A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát a párt tisztújító gyűlésén. A párt küldöttei intő jelnek tekintették, hogy kihullott az elnökségből Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő, akit állítólag párton belüli kavarásáért büntettek. Kiderült az is, mennyi mindent tud Vona Gábor.

Megint Patrubány lett az MVSZ elnöke

Itthon2012.05.21, 08:43

A posztot tizenkét éve betöltő Patrubány Miklóst választották a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnökévé - közölte a szervezet sajtószolgálata vasárnap.

Vona: Hiba volt a tiszaeszlári vérvád emlegetése

Itthon2012.06.04, 12:41

A titkosszolgálatok miatt kellett új szervezetet alakítania a Jobbiknak Borsod megyében Vona Gábor szerint. A párt elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjút, ahol kifejtette azt is, hogy meglepődött azon, hogy Szegedi Csanád nem került be a Jobbik elnökségébe, de ennek szerinte köze volt Szegedi Borsod megyéért indított harcának.