Tini Nindzsa Teknőcök

címke rss

A Shop-stop rendezője játszik a Die Hard 4-ben

A harminchat éves rendező nem egy, de két blogon is bejelentette, hogy együtt szerepel ifjúkori hősével a Die Hard 4-ben, és ezért most nagyon boldog.

Idén is nyár végén lesz a Moziünnep

Archívum2007.06.20, 11:43

Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg a Moziünnepet, amikor Magyarország 86 mozija tárt kapukkal várja mindazokat, akik szerint filmek nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az élet. Négy nap alatt több mint 200 filmet láthatnak majd az érdeklődők az ország egész területén, rendkívül alacsony jegyáron. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a nyár végén, augusztus 30., csütörtök és szeptember 2., vasárnap között ünnepelhetjük majd A Mozit.

Megan Fox és Michael Bay kibékült

Archívum2013.02.22, 11:13

Megan Fox pár éve még lehitlerezte Michael Bayt, akivel az első két Transformers-film forgatásán olyan nehezen jöttek ki, hogy a harmadik filmre Bay lecserélte a színésznőt, de most kibékültek, olyannyira, hogy Fox szerepet vállalt a Bay produceri irányítása alatt megvalósuló új Tini Nindzsa Teknőcök-filmben. Az élőszereplőket és CGI-t vegyítő filmben a színésznő April O'Neilt, a teknőcök barátját alakítja, a teknőcöket viszont motion capture-rel elevenítik majd meg. A filmet Jonathan Liebesman rendezi, aki A Föld inváziója - Csata: Los Angeles-t és A titánok haragjá-t is csinálta. Megan Fox

Azt hittük, egy darab sem megy el - mesél a Tini Nindzsa Teknőcök kiötlője

Tévé2013.05.25, 16:54

Kevin Eastman, a Tini Nindzsa Teknőcök atyja szerint 1984-ben, amikor elindították a figurákat nagy volt bennük a kétség, de a vége világsiker lett. Úgy látja, hogy átlagos kölykökről szól a kaland, akik extrém körülmények közt kénytelenek bizonyítani, és ez bejön a gyerekeknél minden kultúrában. Vasárnap indul a sorozat új évadja a Nickelodeonon.

Kitört a Tini Nindzsa őrület

Gazdaság2013.12.23, 08:52

Óriási mértékben nőtt meg a kereslet a Tini Nindzsa Teknőc játékfigurák iránt, mióta tavaly a Nickelodeon tavaly újból műsorra tűzte Amerikában, majd később más piacokon is a rajzfilmsorozatot. Ráadásul jövőre film formájában is láthatjuk a mutáns hősöket.

Ettől a tizenöt filmtől lesz hangos a nyár

Archívum2014.05.31, 11:37

Angelina Jolie az arccsontjával ijesztget, a Transformerek újra zúznak, Cameron Diaz házi pornót forgat, Palvin Barbara az ókorba kirándul, Sylvester Stallone harmadszor is összetereli az akciótatákat. Ezekhez a filmekhez rágjuk a popcornt idén nyáron.  

A tini nindzsa teknőcök leverték a galaxis őrzőit

Archívum2014.08.11, 11:35

Forrás: Pro Video Film middle Bemutatták még a Step Up All In című táncfilmet, ami a Step Up-széria ötödik filmje, és 6,6 milliós nyitásával a sorozat leggyengébben induló darabja. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Tini nindzsa teknőcök ($65/$65) 2. A galaxis őrzői ($41,5/$175,9) 3. A vihar magja ($18/$18) 4. Az élet ízei ($11,1/$11,1) 5. Lucy ($9,3/$97,4) 6. Step Up All In ($6,6/$6,6) 7. Herkules ($5,7/$63,5) 8. Get On Up ($5/$22,9) 9. A majmok bolygója - Forradalom ($4,4/$197,8) 10. Repcsik: A mentőalakulat ($2,4/$52,9)

Teknős vagyok, csajozni akarok

Film2014.09.02, 16:01

A Tini nindzsa teknőcök kalandjainak legújabb feldolgozásától nem érdemes semmi különlegeset várni: ha így teszünk, biztosan nem ér csalódás. A zöld páncélos mutánsok még mindig látványosan harcolnak a gonosz ellen, most viszont jobban látszik rajtuk, hogy kamaszok, mint eddig bármikor.  

Előző
  • 1
  • 2
Következő