Timár Gábor

címke rss

A szombati földrengés okai és a várható folytatás - 3-as volt az eddigi legnagyobb utórengés

Január 29-én, 18 óra 41 perckor Magyarországon nagynak számító földrengés történt, amely igen kis mélységben pattant ki . A magyarországi földrengések esetében általában jellemzõ, hogy az elsõ rengés a legnagyobb. Hétfõ reggelig a legnagyobb utórengés a Richter-skálán 3-as erõsségû volt.

A Szentföld és Betlehem - a hét mûholdképe

Tudomány2008.12.22, 22:53

Advent utolsó napjaiban egy kicsit a Szentföldre is figyel a világ. Heti mûholdképünkön e bibliai helyszínt láthatjuk.

Megnyílt az Északnyugati-átjáró - a hét mûholdképe

Tudomány2007.09.18, 11:18

Az elmúlt hónap egyik legfontosabb földtudományi vonatkozású híre az Északnyugati-átjáró, a Grönland és Kanada északi része közötti szigettengerben húzódó csatornalánc megnyílása, jégmentessé válása. Az Európai Ûrügynökség (ESA) által üzemeltetett Envisat mûhold ASAR nevû radarrendszere a felhõkön átlátva is képes a jeget felderíteni. Az általában felhõs vidék egy részére valós színes kompozit mûholdképen is rá tudunk most pillantani.

Szudán és Darfur - a hét mûholdképe

Tudomány2007.07.30, 09:55

A Szahara délkeleti peremét, Szudán forrongó nyugati és déli határvidékét láthatjuk heti mûholdképünkön. Afrika e középsõ vidéke átmenet a sivatag és a szavanna között, ahol az éghajlatváltozás gyorsan mozgatja a növényzeti határokat. A felvétel nagy része Szudánt, a kontinens legnagyobb államát mutatja.

Mûholdképen a közelgõ hidegfront

Tudomány2007.07.25, 10:17

A meteorológusok által elõrejelzett hidegfront megérkezett: legfrissebb mûholdfelvételünkön látszik, hogy kedden kora délután felhõzete már elérte a Dunántúlt. A front elõtti forró levegõt erdõ- és bozóttüzek füstje szürkíti.

A hõség jelei az ûrbõl - a hét mûholdképe

Tudomány2007.07.24, 13:57

Kontinensünk középsõ és délkeleti részén az elmúlt héten afrikai forróság uralkodott. A Nyugat-Európából érkezõ hideghullámok nem törték át a Szahara felõl érkezõ meleg levegõ Alpoktól Lengyelországig húzódó frontját, így Olaszországban, a Balkán-félszigeten és a Kárpát-medencében kivételes hõség uralkodott.

Olvadás Grönlandon - a hét mûholdképe

Tudomány2007.07.16, 10:27

Nemcsak Európát éri ezekben a hetekben több meleghullám, a - magyarországinál persze hûvösebb - meleg légtömegek messze északig, Grönlandra is eljutnak a nyár közepén. A sziget keleti partjának fjordjai és gleccserei épp az ELTE vevõállomás vételkörzetének szélére esnek, így a képek felbontása kissé homályos, de azért jól látszik az olvadás.

Az Amazonas torkolatrendszere - a hét mûholdképe

Tudomány2007.07.09, 10:34

Földünk legbõvízûbb folyója a Dél-Amerika középsõ részérõl az Atlanti-óceánba vizet szállító Amazonas. Brazíliában lévõ torkolata is impozáns jelenség; a tölcsér és deltatorkolat hibridje több száz kilométer kiterjedésû.

Éjféli nap - Meteosat-felvétel a hosszú sarkvidéki nappalról

Tudomány2007.07.02, 09:32

A nyári napforduló idõszakában az Északi-sarkkörtõl északra fekvõ területeken állandó a nappal, Földünk forgástengelyének a keringési síkhoz viszonyított dõlése miatt ekkor itt nem nyugszik le a Nap. Ezt a jelenséget mutatjuk be a Meteosat-8 operatív meteorológiai mûhold felvételén.

A Léna deltája - a hét mûholdképe

Tudomány2007.06.26, 13:09

Ha sarkvidéki területek mûholdképeiben szeretnénk gyönyörködni, a nyári napfordulóhoz közeli idõpontban készült felvételek a legalkalmasabbak. A poláris zóna ilyenkor fényárban fürdik, bár a napsugarak beesési szöge elég alacsony. Mostani képünkön Észak-Szibériába látogatunk, ahol a Léna az ilyenkor is fagyos Laptyev-tengerbe ömlik.

Az Ararát vidéke - a hét mûholdképe

Tudomány2007.06.18, 11:06

A G8 csúcs idején, a tárgyalt klímaváltozási kérdések fontosságának demonstrálására felépítették az Ararát hegyén Noé bárkájának mását. Lássuk, hol is van a bibliai tájak legmagasabb hegye, az 5000 méter fölé emelkedõ Ararát, ahol az Ószövetség szerint Noé bárkája megfeneklett az özönvíz apadásakor.

Az Andok két oldala - a hét mûholdképe

Tudomány2007.06.11, 11:53

A Dél-Amerika nyugati, csendes-óceáni partjai közelében végighúzódó óriási hegyvonulat, az Andok középsõ szakaszának két oldala nem is különbözhetne jobban egymástól. Az óceán felé, ahol a hideg Humboldt-áramlás éri a partokat, Földünk legszárazabb sivataga, az Atacama található. A keleti oldalon viszont a hegyekbõl alázúduló, bõvizû folyók bolygónk legnagyobb esõerdejét táplálják az Amazonas gigászi medencéjében.

Mûholdkép a szerdai zivatarokról

Tudomány2007.06.07, 10:00

Az utóbbi napokban, sõt hetekben különösen instabil a légkör hazánk térségében. Annak dacára, hogy a zivatarok általában késõ délutánra alakulnak ki, mostanában a nap bármely szakában találkozhatunk ezzel az idõjárási eseménnyel, sokszor naponta többször is. Június 6-án, szerdán is több zivatar érte el a fõvárost, ezek közül az egyik éppen az Aqua mûhold áthaladásának idejére esett, így arról szép felbontású képet tudunk mutatni.

Felhõoszlató Balaton - a hét mûholdképe

Tudomány2007.06.04, 09:26

Az utóbbi napok zivataros idõjárása korlátozta ugyan a felszínt is ábrázoló szép mûholdképek készítését, pénteken délelõtt azonban igazi "jó idõ" volt a Dunántúlon.

New York és a Niagara vidéke - a hét mûholdképe

Tudomány2007.05.29, 13:29

Amerika keleti partvidékére, az Egyesült Államok és Kanada határára, az Atlanti-óceán és a Nagy-tavak közti területre látogatunk heti mûholdképünkön.

Málta olasz testvérei - a hét mûholdképe

Tudomány2007.05.21, 09:40

Málta szigete, miniállama - ezt jól tudjuk - Szicília és Afrika között fekszik a Földközi-tengeren. Stratégiai jelentõsége többször bebizonyosodott az elmúlt századokban. Az viszont kevésbé közismert, hogy szomszédságában van néhány kisebb sziget is, amelyek Olaszországhoz tartoznak.

A Föld, ahogy sosem látjuk

Tudomány2007.05.17, 10:18

Az Európai Ûrügynökség (ESA) közzétette az ENVISAT mûhold felvételeibõl készített Föld-mozaikot. Az ESA Róma szomszédságában, Frascatiban mûködõ kutatóközpontja által készített montázshoz minden területrõl felhõtlen és jellemzõen nyári mûholdképeket használták fel. A valóságban tehát sohasem láthatjuk bolygónkat ilyennek.

Kína füstje és pora az ûrbõl - a hét mûholdképe

Tudomány2007.05.15, 09:14

Kína, a Föld legnépesebb országa és az utóbbi idõszakban a legdinamikusabban növekvõ gazdasága immár a globális légszennyezés egyik fontos tényezõjévé vált. Ahol sokmillió ember lassan, vagy nem is olyan lassan biciklirõl autóba ül, ott ennek hatásai már mûholdképen is látszanak.

Ködkárpit az Északi-tengeren - a hét mûholdképe

Tudomány2007.05.10, 11:10

Mintha kárpitot feszített volna az alacsonyszintû köd az Északi-tenger fölé. A kárpitot délnyugaton a Brit-szigetek, északkeleten Norvégia, keleten Dánia partjaihoz, északnyugaton pedig az Orkney-szigetekhez szögezték, de nem túl feszesen, mert felül kicsit "lóg".

Északnyugat-Ausztrália partvidéke - a hét mûholdképe

Tudomány2007.05.02, 10:19

E heti mûholdfelvételünk helyszíne a déli kontinens egyik legkietlenebb és legritkábban lakott partvidéke, illetve a közeli, sivatagi területek. Ausztrália nyugati és északi tartományainak határvidéke ez, ahol az alig lakott partokon néhány különlegesen szép folyótorkolat, a sivatagban pedig szemkápráztató egyedi formák vonzzák a mûholdképen bolyongó tekintetet.

A Márvány-tenger - a hét mûholdképe

Tudomány2007.04.23, 09:55

A Márvány-tenger két másik tengert - a Fekete- és az Égei-tengert - köti össze, s egyben két kontinens, Európa és Ázsia határát képezi. A Közel-Kelet és Európa közötti megkerülhetetlen földrajzi helyzete miatt a térség számos történelmi esemény helyszíne az ókortól napjainkig.

A La Plata-torkolat - a hét mûholdképe

Tudomány2007.04.16, 09:40

E heti mûholdfelvételünkön Dél-Amerika délkeleti részére, Argentína, Uruguay és Brazília határvidékére látogatunk. Itt ömlik az Atlanti-óceánba a kontinens egyik legnagyobb folyója, a Paraná (Paraguay). Torkolatának alakja földrajzi érdekesség.

Hajók is húzhatnak kondenzcsíkot - a hét mûholdképe

Tudomány2007.04.10, 08:52

Mûholdképeken meglehetõsen ritka, hogy a hajók útvonalát a kéménybõl távozó égésterméken kicsapódó felhõzet mutassa. Kedvezõ idõjárási helyzet esetén azonban elõfordul, és ha egy útvonalat sok hajó használ, akkor azok mesterséges felhõzetet is kelthetnek a hajózóút felett. Ez történt április elején a Nagy-Britanniát Észak-Amerika nagy kikötõivel összekötõ északi hajóút mentén. A kondenzcsík tehát nem a repülõgépek egyedüli kiváltsága.

Délnyugat-Afrika sivatagai - a hét mûholdképe

Tudomány2007.04.03, 10:26

Afrika déli részének két sivataga teljesen más éghajlati okból alakult ki. Míg a Namíb-sivatag jellegzetesen parti jellegû, a kontinens belsejében található Kalahárit a földi légkörzés leszálló ága szárítja. A Kalahári ezért a Szahara déli, az itt keskenyebb szárazföld miatt kisebb testvérének is tekinthetõ.

Dél-Skandinávia hegyvidékei - a hét mûholdképe

Tudomány2007.03.26, 12:31

A tavaszi napéjegyenlõség idején az északi területek megvilágítása eléri a közepes szélességekét, azt követõen pedig, egészen õszig, nagyobb is annál. A tél nyomai azonban még ott vannak Skandináviában: a félsziget nagy részét hó borítja. A fehér tájak Norvégia déli részén is uralkodóak.

A Magellán-szoros - a hét mûholdképe

Tudomány2007.03.20, 08:11

Amerika legdélebbi csücskére, Patagónia, a Magellán-szoros és a Tûzföld vidékére látogatunk heti mûholdképünkön. Az Atlanti- és a Csendes-óceán között délre elkeskenyedõ kontinens csücske érdekességek sorát kínálja az ûrbõl "leskelõdõknek".

Az Ibériai-félsziget - a hét mûholdképe

Tudomány2007.03.17, 09:49

E heti mûholdképünkön Európa délnyugati sarkába, az Ibériai-félszigetre látogatunk. Spanyolország és Portugália földjén a termékeny folyóvölgyek zöldje és a száraz felföldek barnás színe váltakozik. Havat itt már csak a magasabb hegyekben találunk.

Az aztékok földje - a hét mûholdképe

Tudomány2007.03.06, 09:14

Az õsi aztékok földjére, Mexikóba látogatunk e heti mûholdképünkön. A hatalmas ország fõvárosa, a világ egyik legnagyobb metropolisza az azték birodalom egykori fõvárosának, Tenochtitlánnak a helyén épült.

Mesterséges élet a sivatagban - a hét mûholdképe

Tudomány2007.02.27, 08:05

A Föld nagy sivatagai, így a Szahara, az Arab-sivatag vagy a dél-amerikai Atacama bolygónk talán legkietlenebb helyei. A homoksivatagokban a magasabb szervezettségû élet a ritka oázisok környékére szorul vissza. Az olajbevételeken alapuló technológia azonban vizet, így életet juttathat még e kihalt tájakra is.

A Himalája - a hét mûholdképe

Tudomány2007.02.20, 11:40

Európa és környékének mûholdképei mellett ezentúl a NASA képarchívumának érdekességei is megjelennek sorozatunkban. Elõször az indiai szubkontinens és Ázsia gigantikus ütközõzónájába, a Himalájába látogatunk.

Skandinávia télen - a hét mûholdképe

Tudomány2007.02.12, 09:18

Ahogy hosszabbodnak a nappalok, újra készülnek jó felvételek kontinensünk északi részeirõl is. A mostani képünkön Skandináviába látogatunk.

Ukrajna hómezõi - a hét mûholdképe

Tudomány2007.02.05, 10:21

Hazánkban a hidegfrontok sorozatos átvonulása is alig hozott havazást, a hótakaró azonban gyakorlatilag sehol nem maradt meg. Más azonban a helyzet a Kárpátokban, illetve annak keleti oldalán, Ukrajna síkságain.

Európa friss hómezõi - a hét mûholdképe

Tudomány2007.01.29, 16:13

Az elmúlt héten Európa nagy részére beköszöntött a tél. Az orkánszerû szelekkel átvonuló elsõ hidegfrontot egy második frontátvonulás is követte, amelybõl sok helyütt hó hullott.

Egyiptom, Kréta, Ciprus - a hét mûholdképe

Tudomány2007.01.26, 10:47

Miközben Európa nagy részén beköszöntött a tél, Észak-Afrikában napos maradt az idõ. Az európai frontok maradványai legfeljebb vékony fátyolfelhõk formájában érték el ezt a vidéket.

A Smaragd-sziget - a hét mûholdképe

Tudomány2007.01.19, 07:38

Írországról elterjedt nézet, hogy egy gyönyörû, zöld sziget, ahol állandóan kellemes kocsmaszag terjeng. Ez utóbbit nem látjuk a mûholdfelvételeken, de az elõbbit bizony megerõsíthetjük. Persze csak akkor, ha épp kilátszik az erre igen gyakori felhõzet alól.

Vádik az Atlaszban - a hét mûholdképe

Tudomány2007.01.11, 13:20

Amíg kontinensünk túlnyomó részén felhõs és ködös az idõjárás, felhõtlen ûrfelvételekért Afrikába kell látogatnunk. Ezúttal Algéria sivatagait, az Atlasz keleti vonulatainak elõhegyeit keressük fel.

Hó a Közel-Keleten - a hét mûholdképe

Archívum2007.01.02, 09:16

Az óév utolsó napjaiban havazott a Közel-Keleten. Ez önmagában is érdekes, de az, hogy a havazás utáni napra is igen kiterjedt területeken maradjon meg a hótakaró, egészen különleges ezen a tájon.

2006 évszakai - a hét mûholdképe

Tudomány2006.12.28, 09:22

Lassan eltelik a 2006-os esztendõ, az elsõ olyan év, amelyben olvasóink minden héten láthattak egy-egy képet az ELTE mûholdvevõ állomásán rögzített felvételekbõl. Mostani képünk egy olyan összeállítás, amelyen a Kárpát-medence térsége a négy évszak jellegzetes színösszeállítását mutatja.

Az adventi Szentföld - a hét mûholdképe

Archívum2006.12.23, 09:39

Mi más is lehetne a hét képe az adventi idõszakban, mint Krisztus életének, tetteinek színhelye, a Szentföld? Az elmúlt hét elejének gyönyörû tiszta idõjárása idején szép, felhõmentes képet rögzítettünk a területrõl. A felvételen feltüntettük a bibliai Újszövetség néhány fontos helyszínét is.

Havas a Mecsek - ahogy a mûhold látja

Tudomány2006.12.21, 09:40

A hét elején hazánk egy részére ismét elért a tél, néhány helyen havazott is. Érdekes módon a hóréteg az egyébként melegebb Dél-Dunántúl magasabb részein, a Mecsekben, a somogyi, tolnai és a Mórágy környéki dombokon maradt meg. Szerda délelõtt ezeken a helyeken tiszta, napos idõ volt, így mûholdról is gyönyörûen látszanak a behavazott dombok, gerincek.

Ködszendvicsben a Pireneusok -a hét mûholdképe

Archívum2006.12.20, 10:15

Míg térségünkben napokig tartó ködpárna alakult ki, Európa nyugati felében az elmúlt héten változatosabb volt az idõjárás. Képünkön Spanyolország és Franciaország határára, a Pireneusok vidékére látogatunk.

Tavasz a télben - a hét mûholdképe

Archívum2006.12.11, 09:26

Az elmúlt héten még mindig kitartott a Közép-Európát uraló anticiklon, és a gyenge légmozgás mellett hol igazi tavaszi verõfény, hol borongós köd jellemezte az idõjárást. Mostani mûholdfelvételünkön látható, hogy a köd kiterjedése, határa mennyire esetleges. Hazánk déli, délnyugati tájain általában a napsütés, északkeleten a köd uralkodott, de a két zóna határa óráról órára változott.

Erdélyi hegyek a ködtakaró felett - a hét mûholdképe

Tudomány2006.12.13, 12:46

Az elmúlt héten az Európa középsõ részét uraló anticiklon egyre vastagabb köd- és páraréteget eredményezett a Kárpát-medencében. A hét második felére a páratakaró vastagsága meghaladta a kilométert is, a medence keleti részén, Erdélyben csak a legmagasabb csúcsok emelkedtek e tejfehér ködtenger fölé.

Vörös hamut lövell az Etna

Archívum2006.12.01, 09:28

Az elmúlt hétvégén megnõtt az Etna aktivitása; pénteken 100 kilométert meghaladó hosszúságú, vörös színû füstzászló látszott az ûrbõl a vulkán kráterétõl délkeleti irányban. A vöröses szín igazi: a mûhold helyérõl az emberi szem is ezeket a színeket látná.

Kiszíneztük az Alpok havát - a hét mûholdképe

Archívum2006.11.28, 11:44

Az elmúlt héten Európa túlnyomó részét tartósan borult idõ jellemezte. Mivel a látható és infravörös tartományban mûködõ mûholdak nem látnak át a vastag felhõrétegen, olyan helyet kellett keresni, ahol legalább átmenetileg felhõtlen volt az idõ. Észak-Olaszország és a Nyugati-Alpok térségében sütött a nap, és nagyjából ez volt az egyetlen kiterjedt derült zóna kontinensünkön.

Afrikai homok a Kanári-szigeteken - a hét mûholdképe

Tudomány2006.11.20, 11:33

Két mûholdképen a Nyugat-Szahara partjai közelében fekvõ Kanári-szigeteket elérõ szélfútta sivatagi homok.

Hajnali csillogás a Fekete-tengeren - a hét mûholdképe

Archívum2006.11.13, 09:45

E heti felvételünket az archívumból választottuk. A NOAA-mûholdak kisfelbontású AVHRR-felvételein egy képpont nagyjából egy négyzetkilométer, a felbontást a megjeleníthetõség érdekében tovább csökkentettük. E holdak felvételein kontinensünk nagyobb részeit egyben figyelhetjük meg.

Hópászták Magyarországon - a hét mûholdképe

Archívum2006.11.06, 10:43

A november erõs lehûléssel és elszórt hózáporokkal köszöntött be a Kárpát-medencében. Az elmúlt héten hazánk sok pontján láthattunk hószállingózást vagy akár erõs hózáport. Összefüggõ hótakaró csak kevés helyen alakult ki - pénteki mûholdfelvételünkön megláthatjuk, hol.

A Kárpát-medence színei - a hét mûholdképe

Archívum2006.11.02, 12:08

E heti mûholdképünkön végignézhetjük tágabb környezetünk, a Kárpát-medence és környéke nagytájait, nagyobb városait.

Füstköd Észak-Olaszország felett - a hét mûholdképe

Tudomány2006.10.25, 09:06

A Pó folyó síksága Olaszország legiparosodottabb területe. Torino, Milánó és Bologna körül Európa egyik legfontosabb ipari központja alakult ki. Az ipar és a sûrû közlekedés által kibocsátott kisebb szennyezõrészecskék elõsegítik a légköri vízgõz kicsapódását, a ködképzõdést.

A Keleti-Alpok - a hét mûholdképe

Tudomány2006.10.16, 10:33

Október második hetében Közép-Európa felett egy ezer kilométert is meghaladó méretû felhõmentes zóna alakult ki. Ezen belül gyönyörû mûholdfelvétel készült az Alpokról, amelynek a keleti részét eddig még nem mutattuk be.

A Kaukázus másik fele - a hét mûholdképe

Archívum2006.10.10, 12:17

Két hete az Európa és Ázsia határán emelkedõ lánchegység keleti vonulatát csodálhattuk meg, néhány napja viszont csodálatosan tisztán látszott a nyugati rész. Lássuk hát a nyugati Kaukázust az Elbrusszal!

Arábia korallzátonyai - a hét mûholdképe

Archívum2006.10.02, 09:15

A Vörös-tenger szaúd-arábiai partvidéke az ELTE budapesti mûholdvevõ állomása vételkörzetének délnyugati határán fekszik. A távoli táj egzotikus szépségét a tengerpart trópusi jellegû formációi, a korallszigetek és a szomszédságukban húzódó, kietlen sivatag furcsa párosa jellemzi.

Az Észak-Kaukázus - a hét mûholdképe

Archívum2006.09.25, 10:17

Az elmúlt másfél évtizedben gyakran került az újságok címoldalaira a Kaukázus északi elõtere, Csecsenföld, Dagesztán és Ingusföld. Az ortodox és a muzulmán civilizáció határvidékén a történelem hosszú ideje a háborúkról szól, még akkor is, ha ebbõl az ûrfelvételek szinte semmit nem mutatnak. Azokon ugyanis egy egyedi szépségû és változatos tájat csodálhatunk meg.

Kora õsz a Dunántúlon - a hét mûholdképe

Archívum2006.09.18, 09:51

Szeptember elsõ felében leszálló, felhõoszlató légáramlású képzõdmények, anticiklonok határozták meg Európa nagy részének idõjárását. Hazánkban és környékünkön is kifejezetten szép, napos, késõ nyári idõt élvezhettünk. Az anticiklon másik elõnye a mûholdképek készítésekor jelentkezik: a kevés felhõ miatt nagy területeken élvezhetünk tiszta belátást az ûrbõl Földünk felszínére.

A Krím színes tavai - a hét mûholdképe

Tudomány2006.09.11, 13:04

A Krím-félsziget és az ukrán szárazföld találkozása, a Perekop-földszoros térségében számos kisebb-nagyobb tóból álló tórendszert találunk. A tavak egy része mesterséges, duzzasztás eredménye, mások a parti turzások mögött kialakult lagúnák. Színkavalkádjuk nem mindig természetes folyamatok eredménye.

A Szahara közepe - a hét mûholdképe

Tudomány2006.09.04, 09:37

Az ELTE mûholdvevõ állomása vételkörzetében még két év után is találunk eddig nem látott területeket, ahogy a mûholdak mindig kissé más, változó pályán keringve küldik a képeket. A Szaharában például még sosem láttunk annyira délre, mint a most bemutatott felvételen.

A fjordok legszebb arca - a hét mûholdképe

Archívum2006.08.28, 08:22

Ahogy lassan véget ér a nyár, talán legszebb arcát mutatja Észak-Norvégia atlanti partja. Még mindig hosszúak a nappalok, a hó gyakorlatilag mindenütt elolvadt, de már nincs sok idõ az új hótakaró és a hegyeket-dombokat takaró hósapkák kialakulásáig. A terület egyik leglátogatottabb része a Narviktól nyugatra húzódó Lofoten-szigetcsoport.

Mûholdképen a görögországi erdõtûz

Tudomány2006.08.23, 13:57

Miközben Európa középsõ részét hûvösebb levegõ árasztja el, változatlan hõség és szárazság uralkodik a kontinens déli részén, így Görögország tengerpartján is. A mediterrán erdõk és bozótosok több helyütt lángra kaptak, a Thesszalonikitõl délre elterülõ Chalkidiki-félszigeten pusztító tûz már a hírekbe is bekerült, füstje a mûholdképeken is jól látszik.

Animáció a vasárnap esti viharról

Tudomány2006.08.22, 14:33

A klip augusztus 20-án, budapesti idõ szerint nulla órától augusztus 21-én délutáni mutatja a felhõk mozgását térségünkben.

A Vörös-tenger korallszigetei - a hét mûholdképe

Archívum2006.08.21, 11:19

Az ELTE mûholdvevõ állomásának vételkörzetébe az Indiai-óceán két melléktengere esik: a Perzsa- (Arab-) öböl, amely az Arab-tenger része, illetve a mostani képen bemutatott Vörös-tenger, a világ egyik legmelegebb tengere. A sivatagos tájak között hosszan elnyúló víztömeg partjain olyan tömegben burjánzik a korall, hogy szigetek épülnek belõle.

A Volga-delta - a hét mûholdképe

Tudomány2006.08.14, 10:16

A Volga Európa leghosszabb folyója, torkolatvidéke egyben határt is képez földrészünk és Ázsia között. Az óriási folyam a Kaszpi-tengert, ezt a világtengerektõl elkülönülõ hatalmas sós tavat táplálja. A Kaszpi-tengerben alig van árapály-ingadozás, a Volga viszont nagyon sok hordalékot szállít, így természetes, hogy a folyónak szépen kifejlett deltatorkolata van.

Az ibériai erdõtüzek mûholdképen

Archívum2006.08.10, 09:05

Miközben térségünkben egy héten át szinte õszi idõjárás uralkodott, kontinensünk délnyugati részére változatlan erõvel tört rá a hõség. Az Ibériai-félszigeten hetek óta tartó szárazság és a 40 Celsius-fokot közelítõ hõmérséklet a tavalyinál is nagyobb erdõ- és bozóttüzek kialakulásához vezetett.

A kiszáradó Aral-tó - a hét mûholdképe

Archívum2006.08.07, 09:28

Közép-Ázsia, az Aral-tó vidéke az ELTE budapesti vevõállomása vételkörzetének épp a keleti határán van. Az állomás csaknem kétéves mûködése alatt most sikerült elõször teljes felvételt készíteni a kiszáradó tó vidékérõl.

Adriai viharok - a hét mûholdképe

Archívum2006.08.01, 10:46

Az európai hõhullám idején nemcsak hazánkat áztatták a délutáni hõzivatarok, hasonló idõjárás uralkodott a Balkánon és Észak-Olaszország térségében is. Képünkön az Adria déli részének balkáni partját mutatjuk be - azaz nagy részét csak mutatnánk, mert eltakarják a zivatarfelhõk.

Mûholdképen a hétfõi zivatarok

Archívum2006.07.26, 10:50

A hét elsõ napján a rendkívül labilissá váló légkörben már a délelõtti órákban megjelentek a hõzivatarok, amelyekbõl kora délutánra már nagyobb méretû cellák is kialakultak. A heves, néhol jégesõvel kísért zivatar megbénította a fõváros egy részének közlekedését is.

Homokvihar Arábiában - a hét mûholdképe

Archívum2006.07.24, 10:42

Az elmúlt héten viharos erejû, északnyugatról délkeletre tartó légáramlás alakult ki az Arab-félsziget északi részén. A szélvihar felkavarta az iraki sivatag homokját, és többszáz kilométer hosszú homokzászlót húzott egészen a Perzsa-öbölig, sõt feltehetõen jóval tovább, képünkön és a budapesti vevõállomás vételkörzetén is túl.

Az ûrbõl is látszik a libanoni konfliktus - a hét mûholdképe

Tudomány2006.07.17, 15:32

Egyre jobban elmérgesedik a június második felében kirobbant arab-izraeli konfliktus; a következmények már a közepes felbontású mûholdképeken is láthatók.

A Temze-torkolat - a hét mûholdképe

Archívum2006.07.11, 13:23

Heti mûholdképünkön Európa egyik legszebb tölcsértorkolatához látogatunk.

A Messinai-szoros - a hét mûholdképe

Tudomány2006.07.03, 09:36

Miközben Közép-Európa az év viharait szenvedte el a múlt héten, a mediterrán térségben kevésbé mozgalmas, de szép napok követték egymást. Képünkön az olasz csizma orrába és Kelet-Szicília térségébe látogatunk.

A napforduló pusztító zivatarai - a hét mûholdképe

Tudomány2006.06.26, 09:38

A nyári napforduló hetében, elsõsorban csütörtökön (június 22-én) és pénteken emlékezetes zivatarok törtek ki a Kárpát-medence nagy területein. Amint azt az alábbi mûholdképeken is láthatjuk, a zivatartevékenység nem korlátozódott hazánkra vagy a Kárpát-medencére, hanem kiterjedt Közép-Európára és a Balkánra is.

Zivatarcellák a világbajnokság felett - a hét mûholdképe

Archívum2006.06.19, 11:16

Június második hetében egy gyenge hidegfront érte el Európa középsõ részét. A front inkább csak a légkör instabilitását növelte, kiterjedt zivatartevékenységet okozva elõször a labdarúgó világbajnokságnak otthont adó Németország, majd az elmúlt hétvégén már a Kárpát-medence felett is.

Virágzik a Norvég-tenger - a hét mûholdképe

Archívum2006.06.12, 12:25

Nyár idején szinte nincs olyan nap, amikor az Európa-környéki tengereket ábrázoló mûholdképeken valahol ne találnánk a mikroszkopikus élõlények elszaporodása okozta planktonvirágzásra utaló nyomokat.

Nyári hó Európában - a hét mûholdképe

Tudomány2006.06.06, 10:58

Május végén több egymást követõ hidegfront juttatott szokatlan hideget Európa nyugati és középsõ vidékeire. A hideghullám következtében az Alpokban sok helyütt 800-1000 méteres magasság felett havazott, 20 centis hó hullott Felsõ-Bajorország egyes vidékein és a Tátrában is.

Új magyar mûszer a világûrben

Tudomány2006.05.30, 15:41

Egy tengeralattjáróról bocsátották fel a Compass-2 mûholdat, amely magyar mûszert juttat a világûrbe. A berendezés a magnetoszféra egy sajátos jelenségcsoportját, az ún. whistlereket (légköri füttyöket) tanulmányozza.

Örvénylõ plankton a Fekete-tengeren - a hét mûholdképe

Tudomány2006.05.29, 14:42

Ezen a héten ismét olyan mûholdképet mutatunk be, ahol a Nap fénye a tengeren csillog. Ezúttal azonban nemcsak a hullámok, hanem a virágzó plankton is szépen kirajzolja a szél és a Fekete-tengeren örvénylõ áramlását.

Fénylõ Földközi-tenger - a hét mûholdképe

Archívum2006.05.22, 11:45

A nyári napfordulóhoz közeledvén egyre gyakrabban rögzítünk olyan mûholdképeket, amelyeken a Földközi-tengeren megcsillan a napfény. A mûhold aktuális pozíciójából ekkor ugyanis a Nap tükörképe látszik a tengeren. Persze csak akkor, ha a tenger felszíne nyugodt.

A sztyeppei füst az Északi-tenger felett - a hét mûholdképe

Tudomány2006.05.15, 10:57

Amint arról korábban beszámoltunk, a két hete Kelet-Európából indult mezõgazdasági eredetû füstfelleg egy hete elérte Közép-Európát. Az elmúlt héten a füst a meteorológiai frontok közötti szélcsatornákon az Északi-tenger fölé áramlott.

Sztyeppetüzek óriás füstfelhõje Európában - a hét mûholdképe

Tudomány2006.05.08, 10:37

Tavasszal a Kelet-Európai-síkság korábbi sztyeppterületein, a mai óriás mezõgazdasági táblákon szárazság idején nagy tüzek törnek ki. A tüzek füstje több Magyarországnyi területen elszürkíti az eget, illetve ha valaki az égbõl tekint lefelé, akkor a földet. Ezt a hatalmas füstfelhõt mutatjuk be mûholdtávlatból.

Tavasz Magyarországon - a hét mûholdképe

Tudomány2006.05.02, 14:09

Április utolsó hetében meleg tavaszi idõ és zivatarok jellemezték hazánk nagy részének idõjárását. A délelõtt készülõ MODIS-felvételeken persze ritkák a zivatarok, de már látható a gomolyfelhõ-képzõdés megindulása.

Áradás Romániában - a hét mûholdképe

Tudomány2006.04.26, 12:53

Az elõzõ hét felhõs délelõttjein csak kevés jó mûholdkép készült a Duna áradó szakaszáról, a hazai helyzetrõl pedig még egy sem. Péntek délelõtt a román-bolgár határszakasz egy részén és a Duna-deltában felhõtlen volt az idõ, az ekkor készült mûholdkép hamis színes kompozitját mutatjuk be alább.

Megy a Duna, jön a Tisza - mûholdkép az árvízhelyzetrõl

Archívum2006.04.13, 09:22

Az elmúlt napok felhõs idõjárása miatt most egy hétvégi (szombati) hamisszínes mûholdfelvételt mutatunk be a Kárpát-medence áradó folyóiról.

Apadó Duna, áradó Morva - a hét mûholdképe

Archívum2006.04.10, 10:01

Miközben a magyarországi szakaszán több helyen vízszintrekordot döntõ Dunát a cikk írásának pillanatáig sikerült a gátak között tartani, Csehország déli részén és az osztrák-szlovák határnál kiterjedt elárasztott területek láthatók.

A teljes napfogyatkozás az ûrbõl

Tudomány2006.04.03, 11:28

A március 29-i teljes napfogyatkozásról már számos képet láthattak képgalériánkban. Az ELTE mûholdvevõ állomása szerencsés helyzetben volt aznap: az AQUA mûhold egyik áthaladása során vett kép éppen érintette a napfogyatkozás umbráját, a teljes árnyék zónáját.

Algaáramlatok a Balatonban - a hét mûholdképe

Tudomány2006.03.27, 10:39

A tavasz beköszöntével felvette zöldes színét a Balaton, és látványos rajzulat alakult ki felszínén: a behordott patakhordalékok és - a korai dátum ellenére valószínûleg már kis számban meglevõ - algák kirajzolják a szél által keltett áramlatok pillanatnyi irányát.

Irán és a Kaszpi-tenger - a hét mûholdképe

Archívum2006.03.20, 09:20

A Kaszpi-tenger valójában a világ legnagyobb tava, szintje 28 méterrel a világtengeré alatt van. Az óriási vízfelület partján öt ország, Oroszország, Kazahsztán, Türkmenisztán, Irán és Azerbajdzsán osztozik. E két utóbbi esik mostani mûholdképünk területére.

Késõi tél itthon - a hét mûholdképe

Archívum2006.03.13, 09:31

Március elsõ hetében újabb havazás érte hazánkat, a Kárpát-medence ismét téli színeket öltött. Alábbi mûholdképünket is a fehér és a szürke különbözõ árnyalatai uralják. A nagyrészt fehér háttéren sötétebb vonalként jelenik meg és jól követhetõ a Tisza és a Duna vonala.

Ciprust és Rodoszt fojtogatja a sivatagi homok - a hét mûholdképe

Archívum2006.03.06, 09:18

Heti mûholdfelvételünkön ismét a Földközi-tenger keleti medencéjébe látogatunk, ahol február végén óriási homokvihar tombolt. A szelek szárnyán utazó szaharai homok nemcsak a szigetekig és a partvidékig, de Törökország belsejéig is eljutott. A képen is látható jelenség mostanában, tél végén, tavasz elején igen gyakori, bár ilyen erõsséggel évente talán egyszer tombol. A homokviharok évadját a nagy földi légkörzés zónáinak szezonális elmozdulása okozza.

Szárnyas felhõk a Nílus-deltánál - a hét mûholdképe

Archívum2006.02.27, 09:18

Február utolsó harmadában a Földközi-tenger egyiptomi partvidékén délnyugati légáramlás volt jellemzõ. A tenger és a Nílus-delta felett különösen szép felhõalakzatok alakultak ki.

Mûholdkép: hóolvadás és belvíz az Alföldön

Tudomány2006.02.21, 09:51

A múlt vasárnap kora tavaszi idõjárása szinte felhõmentes délelõttöt hozott az Alföldön, így lehetõség nyílik arra, hogy mûholdképen is megfigyeljük a hóolvadást és az olvadékvizek belvízzé alakulását.

A téli olimpia környéke - a hét mûholdképe

Tudomány2006.02.20, 09:52

Február elején nagy hóesések érték Észak-Olaszország hegyeit, friss hóréteggel borítva az olimpia helyszíneit. A havazás végén pár napos derült idõ következett (az alábbi mûholdkép ekkor készült), majd február közepén esõvel érkezett az enyhülés.

Mûholdkép: szaharai árvíz

Tudomány2006.02.16, 14:52

Múlt csütörtökön özönvízszerû esõ zúdult a Szahara nyugati peremére. A híradások szerint ötven év alatt nem hullott arra ennyi csapadék. Az esõzések következtében az algériai területen álló Tindúf menekülttábort gyakorlatilag elmosta az ár.

Fagyos Dunántúl - a hét mûholdképe

Tudomány2006.02.13, 10:29

Február elsõ hétvégéjén újabb, bár a januárinál gyengébb hideghullám érte el a Kárpát-medencét. A hónap második hetének nagy havazásai elõtt már nagyrészt havas volt a Dunántúl, a legérdekesebb látnivalókat azonban a mostani képen nem ez, hanem a vizek befagyása jelenti.

Gõzoszlopok hazánk felett - a hét mûholdképe

Tudomány2006.02.07, 12:30

Január utolsó napjaiban a Kárpát-medencét kitöltõ hideg levegõre délnyugati áramlással, nagy magasságban egy melegebb és párásabb légréteg áramlott. Az alacsony párarétegen könnyen áttör a nagyobb ipari üzemek kéményeibõl távozó hõ, gõzoszlopot alkotva.

Tél az Adrián - a hét mûholdképe

Archívum2006.01.30, 10:22

A múlt hétvégi hideghullám az Adriát és Olaszországot is elérte. Az egybefüggõ hótakaró, ami az Alpokat és a Dinári-hegységet borítja, a tengerparti Velebit-hegység gerincén véget ér. Havas az Appennini-hegység gerince is (a kép délnyugati, bal alsó sarkánál).

Mûholdkép a befagyó Balatonról és Dunáról

Tudomány2006.01.26, 12:21

A Kárpát-medencét vasárnap elérõ, sarkvidéki hideg nyomán, több mint tíz fokkal zuhant az átlaghõmérséklet. Hazánkban napközben is fagypont alatti értéket mutatnak a hõmérõk. Vizeinken azonnal megjelent a jég, a Duna zajlik.

Az Ír-tenger - a hét mûholdképe

Tudomány2006.01.23, 10:32

Az Ír-tenger az Atlanti-óceánnak a Brit-szigetek közötti melléktengere. Nyugaton a Smaragd-szigetnek is nevezett Ír-sziget, keleten Britannia, ezen belül északon Skócia, délen pedig Wales határolja. Az Ír-tenger legnagyobb szigete a Man-sziget, amely Írország és Anglia partjai között található. Nemcsak télen, de egész évben ritka errefelé az az idõjárás, amikor teljesen felhõtlen a térség, tehát mostani felvételünk kifejezetten szerencsésnek számít.

Mûholdkép a fölöttünk megrekedt ködrétegrõl

Tudomány2006.01.16, 10:46

A TERRA mûhold MODIS-rendszerének felvételét a Kárpát-medencében megrekedt ködrõl és a környezõ hegyláncokról január 12-én rögzítették az ELTE mûholdvevõ állomásán.

Felvételizõk figyelmébe: földtudományi szak és nyílt nap az ELTE-n

Archívum2006.01.11, 12:23

A felsõoktatás európai rendszerû átalakítása hazánkat is elérte. Ennek keretében a következõ, 2006/7-es tanévtõl kezdve az ország legnagyobb egyetemén, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen is megindul a kétszintû képzés. A hároméves alapszakokat kétéves mesterképzések követik. A felvételizõk tájékoztatására az ELTE TTK január 20-án, pénteken nyílt napot tart.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ