Tilos Rádió

címke rss

Meghallgatják a Tilos Rádiónál lévő rendőröket

Itthon2004.01.16, 20:14

Megkezdődött pénteken azoknak a rendőröknek a meghallgatása, akik szolgálatot teljesítettek a Tilos Rádió elleni vasárnapi tüntetésen. Két szemtanú korábban elmondta: a rendőrök látták, végignézték az izraeli zászló égetését, valamint az MTI fotósának az inzultálását, s azt mondták, amíg nem kapnak parancsot, nem avatkoznak közbe.

Elfogultnak tartja a rendőröket az egyik zászlóégető

Itthon2004.01.19, 16:53

Megtagadta a vallomástételt a rendőrségen M. Giorgio Richard, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy másik férfival együtt elégettek egy izraeli zászlót a Tilos Rádió elleni tüntetésen. Ügyvédje közölte, védence legfeljebb az ügyészségnek hajlandó beszélni, a rendőrséget ugyanis elfogultnak tartják az ügyben. A rendőrség eközben továbbra is keresi azt a személyt, aki állítólag a tüntetésre vitte az elégetett izraeli zászlót.

Kanadáig eljutott a Tilos-botrány

Itthon2004.01.19, 18:52

Az ügyészség néhány napon belül állást foglal a Magyar Jelen című hetilapnak a Tilos Rádióval kapcsolatos, január 9-én megjelent cikke ügyében - nyilatkozta a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A Magyar Jelen című kanadai lap a Tilos-botrány kapcsán azt írta: Igaza volt Hegedűs Lorántnak, mikor a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére szólított fel.

Körözik az elégetett izraeli zászló gazdáját

Itthon2004.01.20, 21:22

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Vizsgálati Főosztálya kedden beazonosította és elfogatóparancsot adott ki az ellen a 25 éves jugoszláv állampolgárságú személy ellen, aki a Tilos Rádió előtt történt zászlóégetés ügyében megalapozottan gyanúsítható garázdaság bűncselekményével. Több szemtanú szerint a fekete kabátos férfi hozta a tüntetésre a zászlót, a rendőrök szerint pedig segédkezett annak elégetésében is.

Az ORTT szakértői nem tiltanák be a Tilost

Itthon2004.01.20, 16:19

Az ORTT által felkért jogászok szerint nem kellene a testületnek megszüntetnie a Tilos Rádiót. Az ORTT több eredménytelen forduló után szerdán ismét tárgyal arról, hogy milyen büntetést kapjon a keresztényellenes kijelentés miatt vizsgált adó.

Megfenyegették Lendvai Ildikót

Itthon2004.01.20, 08:59

Életveszélyesen megfenyegették Lendvai Ildikót, az MSZP frakcióvezetőjét vasárnap reggel. A politikust szerint, a fenyegetés a Tilos Rádió elleni tüntetésen elkövetett zászlóégetéshez köthető. Lendvai Ildikó bejelentést tett a rendőrségen.

Jelentkezett az elégetett zászló gazdája

Itthon2004.01.21, 21:31

Önként jelentkezett a rendőrségen szerdán az a férfi, aki több fényképfelvétel tanúsága szerint részt vett a Tilos Rádió előtti tüntetés végén az izraeli zászló elégetésében. A férfi beismerő vallomást tett.

Harminc nap felfüggesztés a Tilos Rádiónak

Itthon2004.01.21, 22:07

Az Országos Rádió és Televízió Testület szerdai döntése értelmében azonnali hatállyal 30 napra felfüggesztik a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogát. A büntetést egy december 24-i műsora miatt kapta a rádió, ahol az egyik műsorvezető azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". A rádió nem fellebbez az itélet ellen.

Rendőrség: Minden kiderült a zászlóégetésről

Itthon2004.01.22, 17:58

A rendőrség befejezte a nyomozást a Tilos Rádió előtt elégetett izraeli zászló ügyében és vádemelési javaslattal átküldte az aktákat az ügyészségre. Három személyt hoztak összefüggésbe az égetéssel, őket közösség elleni izgatással, illetve garázdasággal gyanúsítják. A zászlóégetők a nyomozás szerint a Tilos elleni tüntetésen találkoztak először, akciójukat nem szervezték meg előre.

A Tilos szerint túl szigorú a büntetés

Itthon2004.01.22, 13:28

A Tilos Rádió túl szigorúnak tartja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) büntetését, amely 30 napra felfüggeszti a Tilos sugárzási jogát, továbbá fél évre kizárja a Műsorszolgáltatási Alap támogatásaiból és utolsó figyelmeztetésben részesíti az adót. A Tilos ugyanakkor nem vitatja a büntetés jogosságát, ezért - amennyiben erre lehetősége van - nem az egész büntetést, csak néhány elemét támadja meg bíróságon.