Tibet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kína
- dalai láma
- tüntetés
- Peking
- tibeti felkelés
- legfrissebb
- legrégebbi
Obama találkozott a dalai lámával
Találkozott a dalai lámával Barack Obama amerikai elnök, aki ezzel vállalta, hogy Kínánál rossz pontot szerez. Tavaly még visszautasította a találkozót, hogy az ne zavarja kínai kapcsolatait, idén azonban látványosan feszültté vált a két ország kapcsolata. A találkozóról teljesen kizárták a sajtót, még közös fotót sem készülhetett.
Kínával dacolva fogadja a dalai lámát Obama
Kína heves tiltakozása ellenére Barack Obama amerikai elnök csütörtökön várhatóan fogadja a dalai lámát. Az amúgy is feszült amerikai-kínai viszonynak nem fog jót tenni a találkozó, bár a Fehér Ház szerint már van annyira érett a két ország kapcsolata, hogy kibírjon ilyen nézeteltéréseket.
Oxigén nélkül az igazi - magyar páros az Everest ellen
Serpák és külső segítség nélkül, kettesben indulnak útnak, a hegytől nem félnek, de apróbb dolgoktól azért tartanak és ha a biztonságuk úgy kívánja, akár a csúcs előtt is visszafordulnak majd. Erőss Zsolt teljesítményét elismerik, de azt mondják, ez lesz az igazi. Klein Dávid és Várkonyi László hegymászókkal beszélgettünk, akik arra készülnek, hogy a magyarok közül elsőként oxigénpalack nélkül jussanak fel a Mount Everest csúcsára.
Tibetnek saját légitársasága lesz
Májusban megalakul a Tibet Airlines Co., ez lesz az első tibeti autonóm területen alapított légitársaság - tájékoztatott a vállalat alapítását előkészítő csoport csütörtökön Lhászában.
- címkék:
- Tibet
- repülés
- légitársaság
- Címkefelhő »
Téglavárost épít Kína a dalai láma szülőfalujából
Téglaházak váltják le a sárkunyhókat szeptember végéig a dalai láma szülőfalujában, ahol egy nagy kínai felújítási program keretében állami pénzen kapnak új házat a lakosok. Az 54 házból álló faluban egyetlen régi ház sem marad.
- címkék:
- dalai láma
- Kína
- Tibet
- kínai politika
- Címkefelhő »
Jogellenesen tartott fogva a rendőrség tibeti menekülteket Budapesten
Jogellenesen állított elő és tartott fogva hat embert a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2008 májusában. A hat fogvatartott között három tibeti volt, ketten közülük menekültek, a rendőrség elnézést kért a történtekért.
- címkék:
- Budapest
- tibet-párti tüntető
- Tibet
- ELTE
- Címkefelhő »
Kártérítést fizet a rendőrség a jogellenesen fogvatartott tibetieknek
Hatszázezer forint kártérítést fizetett a Tibetet Segítő Társaság hat tagjának peren kívül a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A tibeti emberjogi aktivisták - köztük két tibeti menekült - még 2008-ban az ELTE Jogi Kara előtt tüntetett Tibet szabadságáért. A rendőrség február elején ismerte el, hogy akkori előállításuk, majd fogvatartásuk jogellenes volt.
Lemond a tibeti emigráns kormány éléről a dalai láma
A dalai láma szerint eljött az ideje annak, hogy átadja a helyét egy szabadon választott vezetőnek a tibeti emigráns kormány élén. Márciusban ezért módosíthatják a tibeti emigráns alkotmány egyes részeit.
- címkék:
- Tibet
- dalai láma
- lemondás
- Címkefelhő »
Több száz szerzetest hurcoltak el kínai rendőrök egy tibeti kolostorból
A kínai rendőrség a napokban megrohamozott egy buddhista kolostort Tibet nyugati részén, háromszáz szerzetest elhurcoltak, két embert pedig megöltek - állítja egy amerikai jogvédő szervezet. A megrohamozott Kirti kolostorban 2008 óta tart a feszültség.
Harvardi akadémikus lett az emingráns tibeti kormány új vezetője
Tibet szellemi vezetője marad a dalai láma, az emingráns kormány miniszterelnökévé azonban egy egyetemi tanár akadémikust választottak a tibetiek.
- címkék:
- dalai láma
- Tibet
- választás
- Címkefelhő »