Thomas Doll

címke rss

Sok a sérült a Fradinál, de Doll senkivel sem szeretne cserélni

Sport2018.05.11, 21:24

Négy forduló van már csak hátra a labdarúgó NB I idei szezonjából, a Ferencvárosnak pedig a lehető legtöbb pontot kell szereznie, ha a magasba szeretné emelni a bajnoki trófeát. Thomas Doll a DIGI Sport híradójának azt mondta, nagyon boldog, ha ránéz a tabellára, ezért nem is cserélne senkivel, egyúttal úgy véli, a Videotont le kellett volna győzniük a zöld-fehéreknek.

Megállhat a Bundesliga-óra Hamburgban, majd jöhet Dollal a tündérmese

Sport2018.03.12, 19:13

Nagyon nehéz helyzetben van a Hamburger SV, az egyetlen klub Németországban, amely 1919-es alapítása, illetve a Bundesliga 1963-as indulása óta mindig az élvonalban szerepel, így idén először fordulhat elő a történelme során, hogy kiesik a másodosztályba. A HSV fölött már évek óta ott lebeg ennek a lehetősége, de az idei helyzetben már csak a csoda segíthet.

Ezúttal sem a Fradi német edzője veszi át a Hamburg irányítását

Sport2018.01.22, 16:05

Bernd Hollerbach lett a német labdarúgó-bajnokságban kiesőhelyen álló Hamburger SV vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint a hétfői edzést már az új tréner tartja, akinek a szerződése jövő nyárig szól.

Thomas Doll: Ha ez a tisztelet a magyar labdarúgásban, akkor jó éjszakát!

Sport2017.12.10, 16:14

A Ferencváros 2-0-ra legyőzte idegenben a Vasas csapatát az NB I 19. fordulójában. A Szusza Ferenc Stadionban lejátszott mérkőzés után a Fradi vezetőedzője, Thomas Doll nem rejtette véka alá véleményét, amikor az öltözőkről, vagy éppen kollégájáról és honfitársáról, Michael Oenningről volt szó. 

A nap sportképe: NB I-es edzőkkel egyeztetett Georges Leekens

Sport2017.12.07, 21:50

A fociválogatott szövetségi kapitánya csütörtökön együtt vacsorázott Budapesten az NB I csapatainak vezetőedzőivel. A kötetlen beszélgetésen szinte minden csapat képviseltette magát - írja az mlsz.hu.

Fiola sokáig emlékezni fog Paintsilre, így ünnepelt a Fradi

Sport2017.12.03, 10:51

Mint arról beszámoltunk, az NB I 18. fordulójának rangadóján a Ferencváros 3–1-re győzött a Videoton ellen a Groupama Arénában, ezzel pontszámban beérte a székesfehérváriakat. A Fradi középpályásának, Joseph Paintsilnek a gólját pedig nem csak Fiola Attila fogja sokáig emlegetni.

Doll szerint vele csak riogatni lehet a Bundesligában

Sport2017.11.03, 09:50

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a Nemzeti Sportnak nyilatkozott és mesélt a hamburgi pletykákról, valamint az új szövetségi kapitányról, a belga Georges Leekensről is.

Hamburgban a Fradi edzőjét emlegetik

Sport2017.10.31, 11:19

A Hamburg labdarúgócsapata jelenleg a 16. helyen áll a Bundesligában, amely osztályozós pozíció. Bár edzőváltás még nem történt, az északnémet városban egyre többször emlegetik Thomas Doll nevét. Akinek 2019-ig érvényes szerződése van a Ferencvárosnál.

A Ferencváros vezetőedzője kihagyja az Újpest elleni derbit

Sport2017.10.17, 16:22

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága október 17-i ülésén egy mérkőzésre eltiltotta a Ferencvárosi Torna Club vezetőedzőjét, Thomas Dollt.

Doll: Az akkori tudásommal ma is beférnék a német válogatottba

Sport2017.09.22, 13:42

A Nemzeti Sportnak adott interjújában Thomas Doll, a Fradi edzője a régi idők focijáról, valamint arról is beszélt, mikor távozik a Ferencvárostól.