The Clash

címke rss

Szegedi egyetemisták amerikai slágerlisták élén

Partytár2007.11.25, 20:34

A Devoid Mind formáció két tagját, Style Clasht és Co-Jacket a Housemusic.hu faggatta, arról kik is ők, hová tartanak? Itthon még nem igazán ismertek, pedig a dj-duó egyik fele már túl van már jópár külföldi megjelenésen.

Manu Chao besokallt

Kultúra2007.09.07, 19:24

A mediterrán világpolgár hosszú évek után jelentetett meg új albumot, amelyben több az indulat és rockos gitár, mint eddigi szólólemezein. Ettől persze még ugyanaz a Manu Chao, csak kicsit visszanyúlt a Mano Negra-korszakhoz is. Továbbra is a kisvárosi élet reménytelenségét önti himnuszokba a brit Hard-Fi, amely leginkább a Clash örökségét vizezi fel, míg Patti Scialfa sikerrel állt a saját lábára, és most már végképp nemcsak Bruce Springsteen nejeként jegyzik. Végül lemezajánlónkban szerepel az összeráncolt homlokú Athlete harmadik lemeze is.

Eladott lelkek - pop és reklám

Kultúra2007.03.13, 10:05

Talán már fel sem tűnik, de akár csak a 10-15 évvel ezelőtti helyzethez képest is iszonyú mennyiségű zene dől az emberre. Amíg ez régen a rádiók privilégiuma volt, addig ma már gyakran reklámokból ismerhetünk meg felkapott popdalokat, és inkább kötjük őket brandekhez, mintsem zenekarokhoz. Igaz, így olyan előadók is eljuttathatják zenéiket a nagyközönséghez, akiknek máskülönben esélyük sem lenne erre. Pedig ez nem volt mindig így - könnyűzene és reklám viszonya a kezdetektől mostanáig.

Naptár és biztosítótű

Kultúra2006.12.04, 10:33

Tavaly novemberben volt 30 éve, hogy első koncertjét játszotta a Sex Pistols, és egy év elteltével most újabb kerek évfordulót ünnepelhet a legendás punkzenekar. 1976. november 26-án jelent meg ugyanis az együttes első kislemeze, az Anarchy In The UK, amely a mai napig a műfaj egyik legismertebb száma. Ennek kapcsán számba vettük a punk rock történelmének legfontosabb dátumait, melyek talán önmagukban is mind-mind megérnének egy megemlékező cikket, de most egy összeállításba kerülnek be.

A Jó, a Rossz és a Királynő

Kultúra2006.09.28, 09:23

Damon Albarn, a Blur frontembere a Gorillaz után újabb szupergruppot alapított The Good, The Bad & The Queen néven, melyben helyet kapott a Clash volt basszusgitárosa, Paul Simonon is.

Francia dub és európai Babilon az A38-on

Partytár2005.09.09, 14:46

Az A38 gyomrában, a Blue. Lépj tovább ingyenes koncertsorozat keretében lép föl vasárnap este az eklektikus francia dub három kulcszenekara. A lyoni csapatok közös európai turné keretében látogatnak hazánkba, hogy népszerűsítsék meghatározhatatlan egyvelegű muzsikájukat, hogy emléket állítsanak a kultikus Clashnek és hogy kicsit még az európai szellemet is hirdessék.

Jóóóóóó reggelt, Bagdad, itt az Öböl-rádió!

Kultúra2003.03.27, 13:09

A háborúhoz  Eminem, Robbie Williams, sőt a Clash és a Thin Lizzy szolgáltatja a hangaláfestést. Ezek ugyanis a leggyakrabban játszott előadók a harcoló alakulatok adója, a BFBS (Brit Erők Hírszolgálata) Kuvaitból sugárzó speciális rádióján.

A Hives és a Coldplay az NME idei kedvencei

Kultúra2003.02.14, 15:42

Természetesen idén is kevés meglepetést hoztak a zenei újságírás egyik legprofibbjának tartott NME magazin által kiosztott díjak. Az év együttese az Hives, legjobb album a Coldplayé, életműdíj a Clashnek, az év gonosza pedig Oszama bin Ladent is megelőzve Robbie Williams.

Meghalt Joe Strummer, a Clash alapítója

Kultúra2002.12.23, 16:15

Vasárnap éjjel 50 éves korában meghalt Joe Strummer, a rockzene történetének kulcsfontosságú figurája, a punk egyik keresztapja. A halál oka valószínűleg szívroham volt.

Előző
  • 1
Következő