The Beatles

címke rss

Megegyezett az Apple és a Beatles

Archívum2007.02.05, 18:41

Huszonhét évig pereskedett a számítógépgyártó alma és a hasonnevű, Beatles-dalok jogaival rendelkező vállalat. A megegyzés szerint az Apple marad a számítógépeseknél.

A Beatles életmű 78 percbe összesűrítve - hallgasd meg!

Archívum2007.01.25, 11:51

John Lennon és Paul McCartney véglegesen megromlott kapcsolata és előbbi halála óta már csak rendhagyó kísérletek történtek a Beatles-sztori folytatására, melyek közül talán a LOVE a legizgalmasabb próbálkozás. A lemez a Beatles-életmű legjavát tartalmazza, ám az eredeti hozzávalókat most jó alaposan összeturmixolta az eredeti főszakács, vagyis az együttes egykori producere, Sir George Martin és fia, Giles. Hallgasd meg a lemezt csütörtök déltől szombat délig az [origo]-n!

Trónfosztás világszerte - Jay-Z új királysága

Archívum2006.12.05, 16:24

A tengerentúl az egyszer már visszavonult Jigga új albuma nyitott az élen, míg a briteknél a Westlife nyerte a négyesélyes küzdelmet az első helyért folytatott harcban. A németeknél a Rammstein koncertanyaga, nálunk az Ördögi angyal, azaz Rúzsa Magdi debütált a csúcson.

Behódolhat a Beatles az iTunes-nak

Archívum2006.11.29, 11:56

A Beatles eddig tartotta magát ahhoz, hogy nem teszi letölthetővé dalaiit. Most azonban az Apple-csoport, amely az iTunes internetes letöltő portált működteti, közel áll a megegyezéshez a Beatles együttes szerzői jogainak birtokosaival arról, hogy a gombafejűek dalait a jövőben meg lehessen vásárolni az iTunes portálon.

A Beatles és a nyugdíjas rapper furcsa visszatérése

Archívum2006.11.28, 07:49

A Beatles és a hiphop legfontosabb élő alakjának tartott Jay-Z egyszer már találkoztak, akkor Danger Mouse mixelte egymásra egy-egy lemezüket The Grey Album néven, és most újra keresztezik egymás útját: egy napon jelentetnek meg új lemezt. A Beatles esetében gyakorlatilag egy remixalbumról van szó, míg az egyszer már visszavonuló Jay-Z vadonatúj dalokkal tér vissza. Rajta kívül egy másik legendás rapper, Snoop Dogg is újra előkerül, míg Tom Waits igazi csemegével kedveskedik a közönségének.

Mester Tamás: "Nekem van a legjobb zenekarom Magyarországon"

Archívum2006.11.22, 14:08

December 28-án a Körcsarnokban tartja lemezbemutató koncertjét Mester Tamás, aki szokásos zenészcsevej helyett inkább nagy életigazságokat tanított rajongóinak a Vendégszobában. Persze nemcsak elméleti síkon zajlott a párbeszéd, szóba került Kelemen Annától kezdve a házasság intézményéig számos, nagyon is e világi téma is. Sőt, a zenész még azt sem rejtette véka alá, hogy nem tetszik neki, ahogyan Csernus doktor bánik a gyerekekkel.

Új Beatles-album jelenik meg

Archívum2006.10.18, 15:04

Az "új" lemez LOVE címmel lát napvilágot novemberben, és eredeti Beatles-stúdióanyagokból állítja össze a zenekar egykori zseniális producere, Sir George Martin és fia.

Megbélyegezték a Beatlest

Archívum2006.09.14, 15:36

A Beatles szinte mindent elért már, amit egy rockzenekar elérhet, de a Brit Királyi Posta bélyegein még nem szerepelt, egészen mostanáig.

Elégetett és betiltott lemezek

Archívum2006.08.03, 16:13

Július 31-én múlt 40 éve annak, hogy derék amerikai polgárok Beatles-lemezeket égettek az alabamai Birmingham városában, miután John Lennonnak volt mersze kijelenteni, hogy zenekara népszerűbb Jézus Krisztusnál. Ez manapság furcsa, anakronisztikus barbarizmusnak tűnhet, pedig a könnyűzene története a mai napig tele van betiltott, elégetett, cenzúrázott lemezekkel és dalokkal. Az elégetett Beatles-lemezek apropóján teszünk egy rövid időutazást a könnyűzene és a politikai vagy társadalmi ingerküszöb viszonyáról, a rock and roll hajnalától, egészen a punkkorszakig.

Paul McCartney latinul alkot

Archívum2006.08.01, 11:38

Sir Paul McCartney az angolról áttért a latinra, bár nem teljesen: latin nyelvű kórusművet alkotott.

Kóla, Metró, Twist and Shout - a hatvanas évek magyar popélete

Archívum2006.05.25, 13:02

Ami nyugaton a Beatlesszel indult és Woodstockkal ért a csúcsra, azt nálunk tinédzser-megmozdulások vezették fel - és mint Cseh Tamás legendás soraiból is tudhatjuk, "ifjúsági problémaként" tetőzött a hatvanas években. Mint mindenhol a nyugati világban, a beat-korszak új generációjának zenei lázadása nálunk is könnyedén söpörte el az andalgó bájolgást. Bár az úgynevezett "kultúrpolitika" mindent megtett, hogy a Beatles-mániát még a határ előtt megállítsa, erre nagyjából annyi esélye volt, mint pár évvel korábban az angoloknak Puskásék ellen. A fiatalság, a tombolni vágyás elementáris erővel szabadult el - lehet, épp ez az oka, hogy ...

Pert vesztett a Beatles az Apple ellen

Archívum2006.05.08, 20:22

A legendás együttes még élő két tagja, s két elhunyt zenésztársuk családtagjai elveszítették azt a pert, amelyet védjegyhasználati megállapodás megsértése címén indítottak az Apple cég ellen.

John Lennon a sírból is nyilatkozik

Archívum2006.04.24, 12:59

Bár a legendás énekes már több mint negyedszázada halott, a riporterek még most sem hagyják békén: egy tévéműsor síron túli interjút ígér John Lennonnal - a láthatás mindössze tíz dollárba kerül a nézőknek. 

Zámbó Jimmy feltámadt

Archívum2006.04.21, 15:13

Míg a tengerentúl country előadók párbajoztak az első helyért, addig a britek Mike Skinner, azaz a Streets legújabb lemezéből vették a legtöbbet, melyből megtudhatjuk, hogy a sztároknak se könnyű. Nálunk Zámbó Jimmy ért az élre - öt évvel a halála után.

"Épp most lőttem le John Lennont!"

Archívum2005.12.08, 18:47

25 éve gyilkolták meg a 20. század második felének egyik legfontosabb alakját, azt a John Lennont, akinek jelentősége jócskán túlnőtt a beatzenészén. Halála azóta is számos találgatás tárgya, még akkor is, ha utolsó napja szinte percre pontosan végigkövethető.

Békeharcos és forradalmár helyett "csak" dalszerző

Archívum2005.11.24, 11:26

John Lennon életének főbb eseményei főleg kerek évszámokhoz kapcsolódnak. 1940-ben született, 1980-ban halt meg, és 1970-ben oszlott fel a Beatles (legalábbis papíron). Így idén egyszerre emlékezhetünk rá 65. születésnapja okán, ill. amiatt, hogy 25 éve nincs közöttünk.

McCartney csak a színpadon bukott

Archívum2005.09.21, 14:39

Paul McCartney nemrég jelentkezett új szólólemezével, amiről ezúttal a kritikusok is ódákat zengenek. Még ha a koncerteken becsúszik is egy-egy baki, állítólag a legjobb számok hallhatók a Beatles óta.

A koszos zoknitól a szakállig

Archívum2005.09.09, 10:41

A még trióként induló Supergrass a britpop-hullám idején aratta első sikereit, és ezeket tulajdonképpen azóta sem sikerült überelnie - legalábbis kereskedelmi értelemben nem. A felnőttkorba tavaly egy briliáns válogatáslemezzel belépő zenekar most egy érett, de legkevésbé sem unalmas albummal igazolta újfent a tehetségét. Nyerd meg a Road To Rouen című lemezt!

A szintetizátor szintetizálója - Bob Moog halálára

Archívum2005.08.25, 19:09

Vasárnap, agytumorával való hosszas küszködés után meghalt Robert Moog, a szintetizátorok félistene, akinek komplett zenei irányzatok és együttesek köszönhetik létüket és hangzásukat. Bob Moog 1934. május 23-án, New Yorkban született, és tizenkilenc éves korában ugyanitt készítette első elektromos hangszerét. Szintetizátoraiért ma már vagyonokat adnak, s olyanok használták hangzásuk megalapozásához, mint a Beatles, a Pink Floyd, Herbie Hancock, hogy csak a legnagyobbakat említsük.

Manchester, England, England

Archívum2005.08.08, 14:10

Sokan hiszik, hogy a Beatles hajdanán valamelyik garzonlakás konyhájában itt csörömpölt először, és azt is, hogy Manchester egy iparváros. Továbbá azt is hiszik, hogy a turistáknak kiruccanni és körülnézni a városban drága mulatság. Nos, ez mind nem igaz.

Madonna-McCartney duó?

Archívum2005.07.11, 17:29

A Live 8 segélykoncert egyik nem tervezett hozadéka lehet, hogy Madonna és Sir Paul színfalak mögötti beszélgetése nyomán egy vagy több közös dal is születhet a közeljövőben. Főleg, hogy mindkét előadó új albummal jelentkezik még az idén.

Újabb csúcsot döntött meg a Queen

Archívum2005.07.05, 16:04

Jelezve, hogy a Queen sosem merülhet feledésbe, az egykor Freddie Mercury által vezetett csapat újabb rekordot állított fel a brit lemezeladási listák történetében. Megelőzve a Beatlest, immár 1322 hetet töltöttek el albumaik a legjobbakat felvonultató listákon.

Világuralomra tör a Coldplay

Archívum2005.06.16, 13:00

Csaknem öt év után először vezeti egyszerre egy brit előadó lemeze az amerikai és a brit lemezlistát is, a Coldplay harmadik albuma ugyanis világszerte tarol. Az X&Y eddig összesen huszonkét országban vezeti a lemezeladási listákat.

Paul McCartney új mókuskája

Archívum2005.06.08, 11:18

Paul McCartney - Madonnához hasonlóan - szintén gyerekkönyvet ír. A High in the clouds: An urban furry tale munkacímmel futó kötet októberben lesz a boltokban.

Tévéműsorban vall Lennon gyilkosa

Archívum2005.05.09, 13:02

John Lennon gyilkosa, Mark Chapman még soha nem beszélt tévéműsorban a gyilkosságról, ám most egy dokumentumfilmhez sikerült megszerezni a hanganyagot.

A Coldplay a Beatles nyomában

Archívum2005.05.02, 14:02

A Beatlesen kívül semelyik brit zenekar nem mondhatta el magáról, hogy egy kislemeze rögtön a megjelenése hetében bekerült az amerikai Top 10-be. Egészen mostanáig.

50 Cent kiütötte a Beatlest

Archívum2005.04.11, 10:29

A Beatles óta 50 Cent az első előadó, akinek négy száma is szerepel a US Top Tízben: a jelenleg listavezető Candy Shop mellett a harmadik, a hatodik és a kilencedik helyen is az ő neve áll.

50 Cent-játékunk nyertesei

Archívum2005.04.11, 15:02

Miközben az Atlanti-óceán túloldalán 50 Cent a Beatles rekordjait döntögeti új lemezével, a The Massacre-t itthon is szép számú olvasó szerette volna megnyerni, de ez csak hármuknak sikerülhetett.

Lengyel rádión szólt először az Oasis új száma

Archívum2005.04.08, 12:43

Már letölthető az internetről az Oasis új kislemezdala, mely egy lengyel rádióállomás révén került a világhálóra. A május végén megjelenő új nagylemezről egyébként Noel Gallagher úgy nyilatkozott, hogy a legjobb albumuk lesz a bemutatkozó Definitely Maybe óta.

Ringo Starrból szuperhős lesz

Archívum2005.01.31, 10:36

A Beatles egykori dobosa, Ringo Starr lesz a főszereplője a Pókember megálmodójaként is ismert Stan Lee új rajzfilmjének. A 2006-ra tervezett tévésorozatban Starr a gonosz erőivel küzdő főhősnek adja majd a hangját, s ebben a rendező elmondása szerint kiváló ritmusérzékére is szükség lesz.

McCartney meghökkentő metamorfózisa

Archívum2005.01.05, 12:23

Heather Mills hatására a volt Beatles-tag igencsak megfiatalodott, és újabb szokásokat is felvett, nyitottabb lett, gyakrabban tűnik fel jelentősebb eseményeken - írja az EFE. A 62 éves zenész egészen más ember lett, mint korábban volt - bár Yoko Onóhoz fűződő viszonya nem javult.

Vizsla 2004

Archívum2004.12.23, 10:45

2004-ben naponta százezer látogató jóval százmillió feletti számú keresőkérdést írt be a Vizslába. Ha egymás mellé, egyetlen sorba felírnánk - átlagos betűmérettel - az összes keresőszót, 4000 km hosszan sorakoznának egymás után a szavak és kifejezések. Ezt a szóözönt rendezgetve, gyakoriságokat elemezve néztük meg, kire és mire kerestek 2004-ben a legtöbbet a magyar weben.  

Árverezik a zenei világ kincseit - és használt gönceit

Archívum2004.11.29, 11:20

Minden idők egyik legnagyobb árverését tervezgeti a Christie's aukciós ház, legalábbis ami a szórakoztatóipar tárgyait illeti. Már csak a gitárokból is elképesztő a felhozatal, hiszen a licitálók hozzájuthatnak George Harrison, Jonh Lennon vagy Keith Richards hangszeréhez - és ekkor még csak a rock'n'roll félisteneiről beszéltünk.

Minden idők legpocsékabb dalai

Archívum2004.11.11, 11:47

Egy internetes szavazás során kiderült, hogy az angolok szerint saját nemzeti büszkeségük, a legendás liverpooli formáció, a Beatles állította elő minden idők legrosszabb dalát.

Beatles került a levesbe

Archívum2004.11.04, 10:12

A Beatles igen sok mindenre jó: táncra, romantikára, jó kis beindulós bulikra, komolyabb esetekben lázadásra, vagy békeharcra. Most már tudjuk, hogy ínyenckedésre is. Olaszországban megjelent egy könyv, amely a Beatles dalaiból vett ihletet.

Megszólalt Lennon gyilkosa

Archívum2004.10.18, 13:30

Mint ismeretes, továbbra is rácsok mögött marad Mark Chapman, azaz 24 évvel a gyilkosság után sem kerülhet szabadlábra. Nem sikerült ellopnia Lennon hírnevét, de mítoszt csinált belőle. Hosszú idő után újra megszólalt, ismét reflektorfénybe került.

Az amerikai rádiók legjátszottabb dalai

Archívum2004.10.07, 09:35

Minden idők legtöbbet játszott brit dala lett Amerikában Sir Paul McCartney klasszikusa, a Yesterday, amely eddig nyolcmilliószor hangzott fel az amerikai rádiókban. Az amerikai szerzeményekről nincs pontos adat.

A Beatles dobosára pályázik az Oasis

Archívum2004.10.01, 09:27

Az Oasis, a britpop elmúlt időszakban megtépázott hírnevű zenekara nehezen készülő lemezéhez Ringo Starrt szeretné megnyerni a dobok mögé.

Az FBI megnyitja a Lennon-aktákat

Archívum2004.10.01, 13:04

A bíróság határozata szerint az FBI-nak meg kell nyitnia a Lennon-aktákat. A dokumentumok állítólag azt bizonyítják, hogy a brit titkosszolgálat figyelte az ex-beatle politikai aktivitását.

Jövő héten szabadulhat Lennon gyilkosa

Archívum2004.09.28, 15:23

Október 4-én feltételesen szabadlábra kerülhet Mark Chapman, John Lennon gyilkosa, írja az Observer. Ennek a hírnek sokan nem örülnek - de talán neki sem lesz jobb kint.

Tavasszal megidézik Lennont

Archívum2004.09.16, 14:58

Csúszik a néhai énekes-dalszerzőről szóló zenés mű bemutatója, amelyben Lennon Beatles utáni korszakának több híres száma felcsendül.

Hálátlan utókor: elfeledték a Queent és Jaggert

Archívum2004.09.14, 12:30

Kissé megkéstek a britek a Music Hall Of Fame (Hírességek Zenecsarnoka) megalapításával: az amerikai Clevelandban 1986 óta minden évben megtartják a zenész szakma kiválóságainak beiktatását. De jobb későn, mint soha: az angolok most jutottak el az első öt híresség - a Beatles, Bob Marley, Elvis Presley, Madonna és U2 - kiválasztásáig.

Madonna a beszlani mészárlásról dalolt

Archívum2004.09.08, 10:28

Az amerikai énekesnő teltházas párizsi koncertjén John Lennon egyik szerzeményének átdolgozásával emlékezett a kaukázusi terrorista akció áldozataira.

A Beatles nem ismert dalai

Archívum2004.07.13, 18:33

Szenzációs Beatles-dokumentumokat fedeztek fel: kiadatlan Beatles-dalokra, régi tárgyakra, fotókra bukkantak egy régi utazótáskában.

Szex és zene a glastonburyi fesztiválon

Archívum2004.07.07, 12:03

A glastonburyi fesztivál legjobb zenekara a Muse volt 36 százalékkal, megelőzve a 30 százaléknyi szavazatot szerző Paul McCartneyt. A becslések szerint a 36 500 látogató közül minden negyediknek volt szexuális élménye a június utolsó, hosszú hétvégéjén tartott angliai rendezvényen.

McCartney rekordja: háromezer fellépés

Archívum2004.06.22, 08:57

Paul McCartney vasárnap este Szentpéterváron adta háromezredik, születésnapi koncertjét legalább 50 - egyesek szerint 60 ezer - boldog, csápoló rajongója előtt. A csaknem három és fél évtizede feloszlott Beatles együttes vezéregyénisége természetesen a legendás Fab Four dalaival aratta hatalmas sikerét Szentpétervár központjában, az Ermitázs előtti Palota téren.

McCartney ingyen koncertezik Oroszországban

Archívum2004.06.18, 10:46

A budapesti Sting-koncert után Szentpéterváron is nagy szabású ingyen koncerttel szórakoztatják a lakosságot.

Maczó Ágnes férje Yoko Ono támogatását kéri

Archívum2004.05.19, 09:49

John Lennon halála címmel írt drámát a Beatles együttes néhai tagjáról G. Nagy Ilián, aki színpadi művei mellett feleségével, G. Nagyné Maczó Ágnessel közösen megjelentett politikai témájú könyveiről vált ismertté. Az ürömi író legutóbb a Nemeskürty István vezette Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal támogatásával állította színpadra egyik művét, most főként németországi támogatásban bízik.