Thália Színház

címke rss
Amerikai szélsőbaloldali őrület fenyeget egy magyar színházat, mert fehér színész játszik egy fekete szereplőt

Amerikai szélsőbaloldali őrület fenyeget egy magyar színházat, mert fehér színész játszik egy fekete szereplőt

Nemrégiben derült ki, hogy a szélsőbaloldali eltörléskultúra őrülete jegyében a Thália Színház A nagy kézrablás című előadását le akarják tiltatni. Az Oscar-díjas író, rendező, Martin McDonagh ügynöksége azt írta a színháznak egy e-mailben, hogy a fekete arcúra festett fehér színész nem játszhatja a darab fekete karakterét. A darabot először 2016-ban mutatták be, és bár akkor is feketére festették az afroamerikai Tobyt játszó színészt, akkor ez nem okozott problémát, pedig a feketére maszkírozás, azaz a blackface jelenségére már akkor is vadásztak az Egyesült Államokban. Arról, hol tart most az ügy, és mire számíthat a Thália, a szíínház ...

Különleges díjat kapott a Sztárban sztár egykori versenyzője

Tévé2022.06.10, 16:29

A TV2 nagyszabású showműsorának idei döntőse, Ember Márk remek hírt osztott meg rajongóival, különleges elismerésben részesült.

Több nagy színész is távozott a Thália Színház társulatából: ők mentek el

Life.hu2021.09.03, 13:14

Két nagyszabású produkcióval és három kamaradarabbal készül az új évadra a Thália Színház, három vezető színész azonban távozott a társulatból.

Elsőként a Thália Színház nyit a budapesti színházak közül

Kultúra2021.05.13, 16:54

Május 15-én az Álmomban megcsaltál című különleges vígjátékkal, a fővárosi színházak közül elsőként nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Thália Színház - olvasható az intézmény csütörtöki közleményében.

Kálomista Gábor az Origónak: Nincs nagyobb öröm a Thália nyitásánál

Film2021.05.03, 17:32

Mint írtuk, május közepén az Álmomban megcsaltál című előadással nyit újra a Thália Színház: a nyitás fontosságáról, a közönség visszacsábításáról és a műsorról Kálomista Gábor ügyvezetőt kérdeztük telefonon. 

Május közepén újra megnyitja kapuit a Thália Színház

Kultúra2021.05.03, 16:01

Május 15-én egy fergeteges vígjátékkal, az Álmomban megcsaltál című előadással nyitja meg újra kapuit a Thália Színház.

Ki viszi tovább a színházat? - videó

Kultúra2021.04.09, 15:55

A történet szerint a színház főrendezője úgy tudja, hogy ő lesz a távozó színházigazgató utódja. A színház tulajdonosa azonban egy régebbi, de teljesen más területről érkező, színházi tapasztalatokkal nem rendelkező emberét akarja igazgatónak. A főrendező épp a Rómeó és Júlia bemutatójára készül színészeivel, amikor a próbát az új igazgató félbeszakítja. A darab egyik főszerepében Pindroch Csaba látható, aki az Origónak hosszabb videointerjút adott - és nagyon őszintén beszél, nem csak színházról. Szilléry Éva interjúja szombat este lesz látható az Origón.

A politikai nézeteimet megtartottam magamnak

Kultúra2021.01.02, 09:07

A kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes művész Harsányi Gábor gátlásos, de ambiciózus fiatalemberként került be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Diplomázva a Thália Színházhoz szerződött, ahol tizenegy tartalmas évet töltött el. Utóbb a nagyobb kötetlenséget biztosító Mafilm társulatának lett tagja, majd egyik alapítója volt az ország első magánteátrumának, a Karinthy Színháznak. Dolgozott a Nemzeti Színházban is, majd a Vidám Színpadhoz igazolt. Idővel az Újpesti Kulturális Központnak lett a művészeti vezetője, a kerületben működik a színiiskolája is. A művészt már pályakezdése idején megismerte az ország, olyan filmekben, soorozatokban ...

Ügyefogyott szerepet kapott Szabó Győző - Videó

Life.hu2020.10.30, 13:56

Egy szívmelengető karácsonyi hangulatú előadással készül a Thália Színház. Az Illatszertár című darabban Szabó Győző egy ügyetlen futárt alakít, a színész elárulta, miért érdemes beülni erre a műre.

Íme az év legjobban várt előadása a Tháliából - Videó

Life.hu2020.09.11, 16:39

Az év legjobban várt előadásával rukkolt elő a Thália Színház a pandémiás leállást követően. Agatha Christie krimijét Szirtes Tamás vendégrendezésében állították színpadra, ami attól vált igazán különlegessé, hogy soha eddig ilyen technikai látványvilágot nem használt a teátrum, mint most a Gyilkosság az Orient Expresszen című darabban. 3D mozi élőben. Helen és Poirot megformálói, vagyis Gubás Gabi és Szervét Tibor mesélték el a Life.hu-nak, mitől is annyira különleges az előadás.

Ilyen volt a nagy visszatérés a Tháliában

Life.hu2020.09.09, 07:43

Egy igazán mai, mindenki számára beleélhető előadással tért vissza a Thália Színház télikertje a több hónapnyi pandémiás kényszerleállítást követően. A Művészet című darab szereplői a Life.hu-nak elmondták, miként élték meg a nagy visszatérést, hogyan hatott rájuk, hogy a közönségtől elvárt maszkviselést mindenki betartja. Kameránk a visszatérő előadásra is benézhetett. A Művészet című darab története Nagy Viktor karakterének festmény vásárlásával kezdődik, ami valójában csak egy fehér kép. A bonyodalom odáig fokozódik, ami már majdnem barátságokba kerül. Az igazán nevettető vígjáték a színészek számára is kihívást jelent, hiszen miint ...

Gyönyörű, élete meghatározó fotóival búcsúzott el Szinetár Dóra

Life.hu2020.09.05, 06:02

Szinetár Dóra közösségi oldalán búcsúzott el egykori munkahelyétől, az Operettszínháztól, amely 27 évig volt meghatározó helyszíne az életének. 

Minden koronavírusteszt negatív lett a Thália Színházban

Kultúra2020.08.31, 14:37

A Thália Színházban lezajlott minden dolgozó, művész és alkotó koronavírus-tesztelése, miután a múlt héten kiderült, hogy a színház egyik művészének koronavírus-fertőzése van. A járványügyi előírásokat betartják, fokozottan figyelnek a higiéniára, mondta az Origónak Kálomista Gábor igazgató. Nem halasztanak el előadásokat.

Koronavírusos lett a Thália Színház egyik művésze, mindenkit tesztelnek

Itthon2020.08.28, 17:43

Pozitív lett a Thália Színház egyik tagjának koronavírustesztje. A színház a jelenleg érvényes járványügyi protokoll szerint jár el. Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója az Origónak azt mondta, a tesztelések már holnap reggel megkezdődnek.

Lezárták a Thália színházat koronavírus-fertőzés miatt

Life.hu2020.08.28, 15:19

Pozitív lett a Thália Színház egyik színészének koronavírus-tesztje, ezért azonnal lezárták az egész épületet. Valószínűleg több előadás is elmarad.

Miért vonult vissza a színészettől Szombathy Gyula?

Kultúra2020.05.17, 10:59

Márciusban Kossuth-díjjal is elismerték a Jászai-díjas, kiváló- és érdemes művész Szombathy Gyula munkásságát. A színművész jelenleg balatonalmádi otthonában várja a járvány miatt elhalasztott átadót. Az Origónak adott telefonos interjújában felidézi gyermekkora intézetben töltött korszakát, szolnoki pályakezdését - amely időszakban megtanulhatta az öngondoskodás legfontosabb tudnivalóit is. Szó esik a Vígszínházban, az Arizona Színházban, a soproni Petőfi Színházban, a Radnóti Miklós Színházban, a Thália Színházban megélt élményeiről. Szerepekről és egyéb tapasztalatokról az emberi viszonyok kapcsán. Azt is elmondja: miért vonult vvissza ...

Szinetár Dóra bejelentette: a Thália Színházban folytatja

Life.hu2020.05.06, 15:11

Azt már tudni lehetett, hogy otthagyja az Operettszínházat 28 év után a színésznő. Most azonban Instagram oldalán bejelentette, a Tháliában folytatja tovább.

Schell Judit útja díjugratástól a versenytáncon át - Schell Juditig

Kultúra2020.03.01, 17:56

Jászai-díjas, érdemes művész. Versenytáncosnak készült, de mert a debreceni drámatagozatos középiskolai osztályának többsége színésznek jelentkezett, maga is megpróbálkozott a Színművészeti Főiskolával. Azonnal bekerült Horvai István osztályába, aki egy évet adott arra, hogy szóban is olyan szintre jusson, ahol mozgásban tartott. Schell Judit diplomázva már édesanya volt, ugyanakkor már a húszas éveiben korosztálya egyik meghatározó színészének számított, és azóta is kiemelkedő alakításokat nyújt a színházi műfajok mindegyikében. Két éve vezetői pozícióban is próbára teheti magát, miután elvállalta a Thália Színház művészeti vezetőii ...

Különleges osztálytalálkozót tartanak a Thália Színházban - Videó

Life.hu2019.12.18, 11:57

Egy fergeteges vígjátékot mutat be a Thália Színház, Valló Péter rendezésében. A Legszebb férfikor története a nyolcvanas évek elején játszódik: az oxfordi kollégisták osztálytalálkozóján kiderül, a legtöbben a rektor feleségébe voltak szerelmesek. Íme a darab kulisszái:

Kálomista Gábor: Ha ilyen a Karácsony-féle demokrácia, akkor milyen a diktatúra?

Itthon2019.12.12, 18:35

Mélyen felháborította és megdöbbentette a Thália Színház minden dolgozóját, hogy egy ellenzéki képviselő egy parlamenti felszólalásában színvonaltalannak titulálta a színház előadásainak minőségét - minderről Kálomista Gábor, a színház igazgatója beszélt az Origónak. A producer-igazgató szerint jól látszik, hogy a mostani balliberális fővárosi vezetés csak egyfajta színházat tud elképzelni, és ennek érdekében bármit képes elkövetni. Hozzátette, kész bármikor, bármilyen vizsgálat elé állni az általa vezetett színház ügyében. Egyébként, a balliberális városvezetés harcot indított a nekik nem tetsző színházvezetők ellen. Mindenfajta érrdemi ...

Mikó István, a színész, aki egykor Yehudi Menuhinnak hegedült

Kultúra2019.11.03, 15:22

Mikó Istvánról már főiskolai tanára, Kazimír Károly is megmondta: egyszer saját színháza lesz. Mestere arra nem gondolt, hogy éppen az ő helyére kerül majd. Utóbb vezetett vidéki társulatot is, jelenleg a Turay Ida Színház művészeti igazgatója. A pozícióváltások nem voltak mentesek a bonyodalmaktól, ahogy pályára kerülése sem volt egyszerű. A színésszel készült múltidéző beszélgetéshez ugyanakkor olyan jubileum szolgáltat apropót, amely a színház melletti másik szenvedélyéhez, a zenéhez kapcsolódik. Mikó István nem csupán alapítója az idén ötven éves Kaláka együttesnek, de ő határozta meg a zenekar stílusát is.

7 nap alatt 9 előadást láthat a közönség Budapesten

Kultúra2019.08.27, 14:01

7 nap alatt 9 előadást láthat a közönség az idei Vidéki Színházak Fesztiválján, amit szeptember elős hetében rendeznek a budapesti Thália Színházban. 

Pszichiátriai káosz a Thália színpadán: A kulcslyukon át

Archívum2019.04.03, 11:55

Igazi káoszt okoz a színpadon a Thália Színház évadzáró komédiája. A kulcslyukon át című darab egy pszichiátriai rendelő félreértéseit dolgozza fel, ahol a megcsalás, a vérfertőzés és megannyi váratlan esemény pontosan akkor következik be, amikor végképp nem számítanánk rá. A színészek meséltek a Life.hu-nak, hogyan élték meg a felkészülést, kiváltképp Mórocz Adrienn, akinek le is kell vetkőznie a színpadon.

Bolha a fülben: különleges helyzetek a Thália színpadán

Life.hu2018.12.19, 21:35

Mi történik akkor, ha az ember felesége gyanút fog? Talán mégsem hűséges a férje? Egy nem mindennapi, háromfelvonásos bohózatot mutat be a Thália Színház. Kelemen József rendezésében olyan különleges helyzetek jelennek meg a színpadon, mint például Szervét Tibor kettős szerepe, hiszen hol egy felsőosztálybeli cégvezető figurájaként jelenik meg, hol pedig egy lecsúszott alkoholistát formál. Továbbá az is különleges a darabban, hogy Mózes Andrásnak durva beszédhibával kell az előadáson helytállni. Bár a megcsalás a kulcskérdés a színdarabban, Szabó Erika színésznő azért reméli, nem ennek aktualitása miatt fogja a néző közel érezni maggát ...

Debreceni volt a legjobb előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján

Archívum2018.09.11, 14:48

A debreceni Csokonai Színház Három nővér című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Thália Színház Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyen Szina Kinga, Balogh Tamás, Mézes Violetta és Szemenyei János színművész játékát és A név: Carmen című előadást is elismeréssel jutalmazta a zsűri.

Hét nap alatt nyolc előadást láthat a közönség Budapesten

Archívum2018.08.22, 15:37

A Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3. és 9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében nyolc előadás várja majd a közönséget.

Csányi Sándor már nem a Thália Színház művészeti vezetője

Archívum2018.06.11, 19:05

A 2018/2019-es évadtól a Thália Színház művészeti vezetését Csányi Sándortól Schell Judit veszi át.

Szabó Erika: Nem természetes dolog a kamera előtt vetkőzni

Tévé2018.05.06, 09:43

Szabó Erikát jelenleg a Duna TV-n, a Csak színház és más semmi című sorozatban láthatjuk, emellett a Thália Színházban is elcsíphetjük több darabban. A Barátok közt-ből még mindig jóban van pár régi kollégájával, azt is megtanulta már kezelni, hogy néha még ma is Tildának szólítják az utcán. Adott már vissza külföldi szerepet is amiatt, hogy csak a testére voltak kíváncsiak, szerinte a meztelenkedést mindig meg kell indokolni egy történetben, nem természetes állapot pucéran mászkálni a színpadon vagy a kamera előtt.   

A Thália színház kelti életre a híres klasszikust, Oscart

Archívum2018.02.26, 16:50

A Thália színház Oscar című darabjának bemutatóján jártunk, ahol jókedvből - kétségkívül - nem volt hiány.

Premierajándék - egy darab, amit nem bírsz ki nevetés nélkül

Life.hu2018.02.12, 12:18

A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin nevetsz, és amin ők nevetnek – és ami a jelenlévő rendezőt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja. A darab egyik próbáján jártunk.

Csoda korban élünk: színészek meséltek a színházi darab premierje után

Life.hu2017.10.10, 11:32

Az írók mindig gyanúsak, de ilyen gyanúsak még sohasem voltak... A Thália színház Csoda korban élünk című darabjának premierje után beszélgettünk a színészekkel.

A főnök meg én meg a főnök előadásról

Life.hu2017.05.05, 17:28

A Thália színház A főnök meg én meg a főnök című előadásán jártunk. 

A főnök meg én meg a főnök című színdarab olvasópróbáján jártunk

Life.hu2017.03.14, 08:58

A Thália Színház hamarosan bemutatja legújabb színdarabját, mi pedig benézhettünk az olvasópróbára. A főnök meg én meg a főnök című színdarabot Hamvai Kornél fordította, és Sebestyén Aba rendezte.

Interjú Szervét Tiborral

Life.hu2017.03.07, 12:10

Szervét Tibor ezúttal egy egoista színész életét eleveníti meg a Thália Színház nagy sikerű darabjában: a Kean, a színész című darab komoly próbatétel elé állította a népszerű magyar színészt. 

Visszavonul a színészettől Szombathy Gyula

Itthon2017.02.12, 10:52

Már nem akar szerepelni, az elmúlt 52 évet is meg kell emésztenie – ezt mondta a Blikknek Szombathy Gyula, aki minden szerepét visszaadta a Tháliában. 

Pindroch Csabát kiborítja a házasság

Kultúra2016.11.24, 11:55

Pindroch Csaba első önálló estje, a Segítség, megnősültem! egyszerre hagyományos bohózat és stand-up comedy, amely a házasság témáját járja körül. 

Maradnak a vezetők a Thália, a Madách és az Újszínház élén

Kultúra2016.08.31, 13:50

A Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház igazgatói posztjáról döntött szerdán: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja.

Kilenc színház szerepel a Vidéki Színházak fesztiválján a Tháliában

Kultúra2016.08.25, 17:19

Kilenc színház mutatja be egy-egy előadását a Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 5. és 11. között, a budapesti Thália Színházban.

Három színház sorsa dőlhet el

Kultúra2016.07.29, 14:15

Az Újszínház igazgatói posztjára tizenketten is pályáztak, a Thália vezetéséért ketten vannak versenyben. A Madách Színház esete viszonylag egyszerű, egyedül Szirtes Tamás adott be pályázatot.

Három budapesti színház élére is igazgatót keresnek

Kultúra2016.06.30, 11:25

A Madách, a Thália és az Új Színház vezetésére is pályázatokat írt ki Budapest Főváros Közgyűlése. A sikeres pályázók 2017-től vehetik át a vezetést.

Kezdődik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje

Kultúra2016.05.18, 11:47

Kilenc produkciót láthat a közönség a budapesti Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén.

Gubás Gabi: Ha nem lehetnék színésznő, beteg ember lennék

Tévé2016.01.10, 08:57

Gubás Gabi az életben is pont olyan szép és kedves, mint amilyennek gondolnák. Jelenleg a Válótársak-ban láthatjuk a képernyőn, de a Tháliában is sokszor elcsíphetjük a színpadon, rengeteg darabban játszik egyszerre. A nagy hajtáshoz a családja nyújt biztos hátteret. Szerinte az élet folyamatos fejlődés. Stohl Andrást éles eszű bohócnak tartja, Anatolij Vasziljevvel pedig új időszámítás kezdődött a pályáján. És hogy miért nem Gabriellaként ismerhetjük? Helyhiány miatt.

A színházjegy szuper karácsonyi ajándék

Kultúra2015.12.14, 12:43

Színházjegyet ajándékozna karácsonyra, de akit megajándékozna, nem vevő a nyomasztásra és a kísérletezésre, viszont a gagyitól is irtózik? Nem gond. Összegyűjtöttük a legjobb előadásokat, amelyekre érdemes ajándékjegyet venni.

Súlyos balesete után nem sokkal már színpadra állt Papadimitriu Athina

Life.hu2015.10.14, 09:57

Egy nappal a fellépése előtt még orvosnál volt, másnap pedig már hatalmas tapssal jutalmazták a görög származású színésznő játékát a Thália Színházban bemutatott Színezd át, Somnakaj című roma musical előadása után.

Szép lenne, ha még egy örvény magával húzna

Kultúra2015.11.25, 14:26

Ha a színháznak hasznára válik, természetesen felszólal közéleti kérdésekben, de a menekültkérdésről vagy a politikáról nem szeretné mindenkinek elmondani a magánvéleményét. A ma hetvenéves színésznő azt is elárulta, mi a színház értelme, hogyan lehet huszonegy év után is izgalmas Bors nénit játszani, és miért tartja ma már ijesztőnek a nagy szerepeket. Interjú Molnár Piroskával.

Nem kell a színháznak Szabó Győző kisportolt teste

Life.hu2015.06.30, 11:22

Nem éppen a kigyúrt, jó testű színészek a kapósak a Thália színházban. Szabó Győző azért kapott szerepet, mert lassanként eltűnnek a kockák a hasáról.

Sikerdarabok jönnek a Tháliában

Kultúra2015.06.10, 11:44

Stephen Sondheim Félúton a Fórum felé című zenés komédiáját mutatja be június elején a budapesti Thália Színház, amely a jövő évadban négy saját bemutatót tervez: az Alul semmi, a Rövid a póráz, az Amerikai bölény és A nagy kézrablás című darabot tűzi műsorra.

Vida Péter: "Rabszolgaként bánnak velünk" - Kifakadt a Thália színház színésze

Life.hu2015.05.18, 10:20

Forrnak az indulatok a Thália Színházban: a színészek – akik állítólag a szabadságukban is korlátozva vannak – dühösek, az alkalmazottak pedig elégedetlenek. Legalábbis erről számolt be a színház társulatának egyik tagja, Vida Péter egy interjúban. 

Tíz év után is izzik a levegő Csányi Sándor és Schell Judit között.

Archívum2015.05.16, 19:12

Határozottan jól működik a kémia a két színész, Csányi Sándor és Schell Judit között, így már másodszor játszanak szerelmespárt.

Csányi Sándor újra Schell Juditot ostromolja

Life.hu2015.04.23, 11:35

A Csak szex és más semmi című sikerfilm és számos közös színházi munka után újra együtt látható a nézők két kedvence, Csányi Sándor és Schell Judit. A Ketten egyedül című darabot Goda Krisztina rendezésében május 9-én mutatják be a Tháliában.

Koltai Róbert megtalálta a tökéletes partnernőt

Life.hu2015.04.16, 13:48

Megviselte a hétvégén bemutatott színdarab Koltai Róbertet, akivel még sohasem fordult elő, hogy hónapokig tanulta volna a szöveget. Fiatal partnernőjétől viszont teljesen el van ájulva.

Schell Judit sokkolta színpadon álló kollégáit

Life.hu2015.01.21, 11:46

A színészek a legkülönbözőbb módon reagálnak a színpadon a váratlan szituációkra. Schell Judit megoldása ezekre a kényes helyzetekre teljesen egyedülálló.

Gubás Gabi napsütéssel hangolódott új szerepére

Archívum2014.12.11, 09:16

Gubás Gabi tartalmas színházi szezont tudhat maga mögött, így az utolsó premierje előtt a gyerekeket itthon hagyta, és férjével elutazott egy kicsit kikapcsolódni, feltöltődni.

Nem arcoskodik tovább Gubás Gabi

Archívum2014.10.14, 10:21

Két évvel ezelőtt óriási megtiszteltetés érte a gyönyörű színésznőt: egy legendás arcápolási márka a magyar szépségnagykövetének választotta. Hosszabb együttműködésre készültek a szép színésznővel, ám másként alakultak a dolgok.  

Magamat nem tartom okos fiúnak

Film2013.06.07, 16:42

Csányi Sándor a Radnóti Színház vezető színésze volt tíz évig, most művészeti vezetőnek szerződött a Tháliába, ahol piaci rést keresve a színházi kínálatban múlt század eleji kosztümös darabokról álmodik. Közben végre forgat is, meleg amorózót játszik Karalyos Gábor mellett Orosz Dénes új filmjében, bár csókolózni nem fog. Mi köze van a homofóbiának a spenóthoz? Miért fontos a táska a párkapcsolatban? Hogyan dönt a könyvelő a tévés táncműsorokról? Csányi Sándor melegekről, kultúrpolitikai balhékról és az ő színházeszményéről mesél.

Kirúgták a színészt - Padlóra kerülhet anyagilag is

Archívum2012.07.21, 07:29

Utolsó színházi szerepétől is megfosztották Gesztesi Károlyt, így az utóbbi idők legfoglalkoztatottabb színésze alól sorra húzzák ki a biztonságot jelentő talajt.

Újabb magyar színésznő távozott: május 10-én búcsúztatják a Thália Színház egykori tagját

Life.hu2012.04.26, 23:28

Polónyi Gyöngyi április 16-án, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt - tudatta a MASZK Országos Színészegyesület és a Színházi Dolgozók Szakszervezete az MTI-vel. A színésznőt május 10-én 10 óra 30 perckor búcsúztatják a Rákoskeresztúri új köztemetőben.

Rövid az élet, az ital és a szoknya

Archívum2012.03.19, 10:55

Az önálló nő figurája olyan a színházban, mint a Loch Ness-i szörny: azt mondják, van, aki már látta, de a legtöbben csak hallottak arról, hogy létezik. Ljudmila Ulickaja Az orosz falvak asszonyai című novelláját Rövid címmel állították a Thália színpadára. Orosz született feleségeket néztünk, és mindvégig színházban éreztük magunkat.  

Bereményi Géza lesz a Thália és a Mikroszkóp igazgatója

Kultúra2011.12.19, 09:03

Bereményi Gézát nevezi ki a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára Tarlós István főpolgármester. A Kossuth-díjas író és filmrendező öt éven keresztül vezetheti a két színházat.

Hárman pályáznak a Thália és a Mikroszkóp közös igazgatói posztjára

Archívum2011.12.06, 15:12

Három pályázat érkezett a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjának betöltésére - közölte a Főpolgármesteri Hivatal, amely neveket nem közölt. Az MTI szerint Bereményi Géza író, Harsányi Gábor színész és Megyeri László, a Thália Színház korábbi igazgatója adott be pályázatot. Terveiket egyelőre nem részletezték.

Közös pályázatot írtak ki a Thália és a Mikroszkóp igazgatói posztjára

Kultúra2011.10.28, 13:46

A Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatására írt ki pályázatot a főváros - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pénteken. A pályázóknak 30 napjuk van arra, hogy benyújtsák pályamunkáikat.

Eszenyi Enikő lesz a Vígszínház vezetője

Itthon2008.12.11, 16:08

Eszenyi Enikő lesz februártól a Vígszínház új vezetője - erről döntött egyhangú szavazással csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága. A bizottság döntött Operettszínház és a Thália Színház új vezetőinek a kinevezéséről is.

Megártott a borjúpaprikás az Operettben

Itthon2006.05.13, 17:29

Ételmérgezés miatt lett rosszul a Budapesti Operettszínház, az Opera és a Thália Színház több munkatársa, sokan jelenleg is kórházban fekszenek. Valószínűleg szalmonellafertőzésről van szó, de ez biztosan csak a jövő hét elején derül ki. Az ételszállító cég vezetője elismerte, hogy hibát követtek el és közölte, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem nokedli, hanem borjúpaprikás okozta a rosszulléteket. A hétvégén több előadás is elmarad.

Illésné Áncsán Aranka lett az Év Embere

Itthon2006.03.03, 22:28

Illésné Áncsán Aranka, a tiszadobi gyermekotthon igazgatója nyerte el idén a Magyar Hírlap által alapított Év Embere díjat, amelyet péntek este a budapesti Thália Színházban nyújtottak át. A kilencedik alkalommal odaítélt elismerésről döntő zsűri elnöke, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke azt mondta: a jelöltek közhasznú tevékenységét és értékteremtő munkásságát vették figyelembe.

Vastapsot kapott Hiller az elnökjelöltek bemutatkozóján

Itthon2004.09.12, 10:23

Péntek délután a budapesti MSZP-s párttagok előtt mutatkozott be az öt elnökjelölt a Thália Színházban. Egyedül Hiller István kultuszminiszter, az MSZP alelnöke mondta ki direktben, hogy ő akar lenni a pártelnök, a többiek inkább az összefogást és a kölcsönös baráti viszonyt emlegették. Mindenki a változás szükségességét hangsúlyozta, Hiller egyenesen radikálisnak hirdette magát. Bár a jelöltek érdekes kérdéseket kaptak, volt olyan néző, aki elaludt a rendezvény alatt.

Rátz Tanár Úr-életműdíj 2003

Tudomány2003.11.18, 15:01

Kedden este, ünnepélyes keretek között, a Thália Színházban adják át a Rátz Tanár Úr-életműdíjakat.

Az első magán balett-társulat

Szórakozás2003.01.16, 09:43

Tavaly megalakult az ország első magán balett-társulata. A húsz tagból álló csapat első bemutatójára készül  Mozart, egy requiem címmel, amelyet február 10-én mutatnak be a budapesti Thália Színházban. 

Alföldi mindent megmutat

Szórakozás2002.10.01, 10:50

Shopping and Fucking ("vásárlás és b*szás") a címe Alföldi Róbert legújabb színházi rendezésének. A darab szereplői hagyományos értelemben ugyan elég keveset vásárolnak, ám a cím második felét maradéktalanul teljesítik, szóban és tettben, hetero- és homoszexuális változatban egyaránt. A számos provokatív jelenet az alkotók szándéka szerint nem öncélú. Felháborodni október 5-től a Thália Színház Régi Stúdiójában lehet.

Díjak, akciók a színházi világnapon

Szórakozás2002.03.27, 13:09

Nyilvános próbák, akciós színházjegyek, színészenekari koncert várják az érdelődőket a március 27-én,a színházi világnapon

Temesvári színház a Tháliában

Szórakozás2002.02.22, 09:28

A Temesvári Csiky Gergely Színház két produkciójával folytatódik a Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi estek sorozata, a programban Eugéne Ionesco A lecke című egyfelvonásosa hétfőn, illetve kedden szerepel műsoron a Thália Színház Régi Stúdiójában.

Sztereó dráma, emlék szerelem

Szórakozás2002.01.22, 11:52

Egyszer találkoztak, leveleiket nem küldték el egymásnak, szerelmük mégis egy élete szól. Párhuzamos magányjáték a Thália Színház Új Stúdiójában.

Harmadszor randevúznak Budapesten a vidéki színházak

Szórakozás2001.11.22, 11:55

A Thália Színház idén harmadszor rendezi meg a Vidéki Színházak Találkozóját, és immár másodszor a Merlin Színházzal összefogva. A fesztivál első előadását november 22-én láthatják a nézők, míg az utolsóra december 6-án kerül sor. 14 nap alatt 13 színház 22 előadása szerepel a programban. Az egriek, a kaposváriak és a kecskemétiek három-három, a szolnokiak, a pécsiek és a nyíregyháziak két-két, míg a többi teátrum egy előadást hoz a találkozóra.

Gyorssegély a kassai Thália Színháznak

Szórakozás2001.10.31, 13:02

A kassai Thália Színház nehéz anyagi helyzetbe került, már közüzemi számláikat sem tudják kifizetni. A múlt hét elején kikapcsolták a fűtést az intézményben. A helyzet ismeretében a kultusztárca vezetése úgy döntött, hogy kétmillió forint gyorssegélyt nyújt a felvidéki színháznak és keresi a további segítségnyújtás lehetőségét is.

Előző
  • 1
Következő