Thália Színház

címke rss

Vastapsot kapott Hiller az elnökjelöltek bemutatkozóján

Itthon2004.09.12, 10:23

Péntek délután a budapesti MSZP-s párttagok előtt mutatkozott be az öt elnökjelölt a Thália Színházban. Egyedül Hiller István kultuszminiszter, az MSZP alelnöke mondta ki direktben, hogy ő akar lenni a pártelnök, a többiek inkább az összefogást és a kölcsönös baráti viszonyt emlegették. Mindenki a változás szükségességét hangsúlyozta, Hiller egyenesen radikálisnak hirdette magát. Bár a jelöltek érdekes kérdéseket kaptak, volt olyan néző, aki elaludt a rendezvény alatt.

Rátz Tanár Úr-életműdíj 2003

Tudomány2003.11.18, 15:01

Kedden este, ünnepélyes keretek között, a Thália Színházban adják át a Rátz Tanár Úr-életműdíjakat.

Az első magán balett-társulat

Szórakozás2003.01.16, 09:43

Tavaly megalakult az ország első magán balett-társulata. A húsz tagból álló csapat első bemutatójára készül  Mozart, egy requiem címmel, amelyet február 10-én mutatnak be a budapesti Thália Színházban. 

Alföldi mindent megmutat

Szórakozás2002.10.01, 10:50

Shopping and Fucking ("vásárlás és b*szás") a címe Alföldi Róbert legújabb színházi rendezésének. A darab szereplői hagyományos értelemben ugyan elég keveset vásárolnak, ám a cím második felét maradéktalanul teljesítik, szóban és tettben, hetero- és homoszexuális változatban egyaránt. A számos provokatív jelenet az alkotók szándéka szerint nem öncélú. Felháborodni október 5-től a Thália Színház Régi Stúdiójában lehet.

Díjak, akciók a színházi világnapon

Szórakozás2002.03.27, 13:09

Nyilvános próbák, akciós színházjegyek, színészenekari koncert várják az érdelődőket a március 27-én,a színházi világnapon

Temesvári színház a Tháliában

Szórakozás2002.02.22, 09:28

A Temesvári Csiky Gergely Színház két produkciójával folytatódik a Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi estek sorozata, a programban Eugéne Ionesco A lecke című egyfelvonásosa hétfőn, illetve kedden szerepel műsoron a Thália Színház Régi Stúdiójában.

Sztereó dráma, emlék szerelem

Szórakozás2002.01.22, 11:52

Egyszer találkoztak, leveleiket nem küldték el egymásnak, szerelmük mégis egy élete szól. Párhuzamos magányjáték a Thália Színház Új Stúdiójában.

Harmadszor randevúznak Budapesten a vidéki színházak

Szórakozás2001.11.22, 11:55

A Thália Színház idén harmadszor rendezi meg a Vidéki Színházak Találkozóját, és immár másodszor a Merlin Színházzal összefogva. A fesztivál első előadását november 22-én láthatják a nézők, míg az utolsóra december 6-án kerül sor. 14 nap alatt 13 színház 22 előadása szerepel a programban. Az egriek, a kaposváriak és a kecskemétiek három-három, a szolnokiak, a pécsiek és a nyíregyháziak két-két, míg a többi teátrum egy előadást hoz a találkozóra.

Gyorssegély a kassai Thália Színháznak

Szórakozás2001.10.31, 13:02

A kassai Thália Színház nehéz anyagi helyzetbe került, már közüzemi számláikat sem tudják kifizetni. A múlt hét elején kikapcsolták a fűtést az intézményben. A helyzet ismeretében a kultusztárca vezetése úgy döntött, hogy kétmillió forint gyorssegélyt nyújt a felvidéki színháznak és keresi a további segítségnyújtás lehetőségét is.

Előző
Következő