tévéipar

címke rss

Ezt nézzük 2017-ben a tévében

Tévé2016.05.20, 20:11

Az Egyesült Államokban hivatalosan éppen csak véget ért az upfronts, vagyis a 2016/2017-es tévés évad műsorkínálatának összeállítása. Többek között az új sorozatokat is ilyentájt rendelik meg, jön a képernyőre több időutazós történet, egy rakás vámpír és boszorkány, valamint egy filozofikus kutya, miközben Matt LeBlanc-ból küszködő apa lesz, Kiefer Sutherlandet pedig kinevezik amerikai elnökké. Íme, tizenhárom ígéretes kezdeményezés, szavazhat is a kedvencére! 

A Szulejmán után is van szufla a török sorozatokban

Tévé2016.04.30, 06:58

Nemcsak itthon óriási a Szulejmán rajongótábora, több balkáni országban is megőrülnek érte, miközben a törökök egy ideje már az arab világba és Latin-Amerikába is szép számmal szállítják a sorozatokat, szappanoperákat. Túlzás nélkül állítható, a tévés produkciók Törökország egyik legfőbb gazdasági és kulturális exportcikkévé váltak az elmúlt években, és a folyamat még mindig tart.

Ideszoktatnák a külföldi tévéseket

Tévé2016.04.12, 12:17

A múlt héten lezajlott a világ egyik legnagyobb televíziós vására, a cannes-i MIPTV, ahol csupán két magyar stand volt, az MTVA mellett egyedüli magyar gyártóként a Show and Game Production állított ki. A független produkciós cég saját formátumait árulta, valamint gyártó bázisát kínálta a külföldi csatornáknak és licenctulajdonosoknak, a filmesek után a tévéseket is Magyarországra szoktatná. 

Elégedetten távozhattak a magyarok Cannes-ból

Tévé2016.04.08, 23:09

A világ egyik legnagyobb televíziós vásárán, a cannes-i MIPTV-n fontos bejelentést tettek a magyarok, a Virtuózok című tehetséggondozó műsor kikerült a nemzetközi piacra, a Dick Clark Productions vette meg. A világhírű amerikai cég egyik vezetőjével és a magyar licenctulajdonossal beszélgettünk, szétnéztünk kicsit a standokon, és kis híján még Ronaldóba is belefutottunk.

Újabb csatorna érkezik a hazai képernyőkre

Tévé2016.04.05, 12:35

2016 májusától Magyarországon és Romániában is elérhető lesz a német nyelvű piacokon és Lengyelországban ismert Romance TV, amely romantikus tartalmakat sugároz.

Még több magyar nézhet Walking Deadet

Tévé2016.03.21, 10:35

Nő a FOX hazai lefedettsége, a UPC előfizetői is láthatják a The Walking Dead legújabb epizódját.

Menő lett az időutazás - 15 ígéretes sorozatterv

Tévé2016.03.15, 22:20

Az Egyesült Államokban már javában készítik elő a 2016/2017-es tévés szezont, pontosabban az alapjául szolgáló pilotokat, szinte naponta lehet arról hallani, hogy megtalálták egy-egy projekt főszereplőjét. Bemutatunk tizenöt ígéretes kezdeményezést, a végén szavazzon, hogy ön melyiket látná legszívesebben a képernyőn.

Teljesen más lett volna a Baywatch, a Szex és New York

Tévé2016.03.01, 19:14

El tudta volna képzelni Gillian Andersont a Downton Abbey-ben vagy Tom Sellecket a Baywatch fő életmentőjeként? Esetleg a Szex és New York-ot Sarah Jessica Parker nélkül? És milyen lett volna a Breaking Bad vagy a Maffiózók, ha más játssza Walter White-ot, illetve Tony Sopranót? 

Márciusban adják át a Televíziós Újságírók Díját

Tévé2016.02.24, 10:54

Idén március 30-án immár hagyományosan, díjátadó gálán jelentik be, hogy a szakmédia szavazatai alapján melyek a tavalyi év legjobb hazai televíziós teljesítményei.

50 milliárd forint fölött volt a tavalyi tévés reklámbevétel

Tévé2016.02.18, 13:58

2015-ben tovább emelkedtek a televíziós reklámbevételek Magyarországon, összesen 51,5 milliárd forintot számoltak 56 csatorna adatszolgáltatása alapján.

Már alakul, hogy mit nézünk ősztől a tévében

Tévé2016.02.11, 22:24

Az Egyesült Államokban mostanában ér véget a pilotszezon, a tévécsatornák az elmúlt hetekben sorra rendelték meg azokat a pilotokat, amelyek alapján ősszel sorozat is indulhat. Folytatódik A szökés és a 24, feltámad a MacGyver, Az ördögűző, a Kiképzés, a Kegyetlen játékok és az Elrabolva című filmekből jön a tévés változat, Reese Witherspoon, Kevin James és az Így jártam anyátokkal alkotópárosa is új projekten ügyködik – íme, tizenöt izgalmas kezdeményezés.

Véletlenül lebontották a díszletet, tízmilliós a kár

Tévé2016.01.22, 20:02

Egy sorozatot nemcsak a rossz nézettségi mutatók vagy a megnövekedett költségek miatt kaszálhatnak el, akadnak néha sokkal különösebb okok is. Valaki összetörte a díszletet, nem fogyott elég játék, netán a főszereplő nem az volt, akinek mondta magát – ezek miatt mind ért már véget tévés produkció.

Egy új tévécsatorna biztosan indul januárban

Tévé2015.12.23, 09:03

Három csatorna megszűnik, de egyről már tudunk, hogy benyomul a piacra: a Discovery Networks indítja.

Jövőre megszűnik pár tévécsatorna

Tévé2016.01.05, 10:36

Három tévétől is búcsúzunk 2016 elején.

A legbefolyásosabb nők az amerikai médiában

Tévé2015.12.09, 18:36

A The Hollywood Reporter ebben az évben is összeállította azon nők listáját, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a médiapiacra – köztük van Angelina Jolie, Cate Blanchett és Jennifer Lawrence is.

Fegyvert kínál eladásra napi hat órában az új tematikus tévé

Tévé2015.12.06, 10:27

A Gun TV az Egyesült Államokban indul, sokan már most támadják.

Kolosi Péter: Saját magunk riválisai vagyunk

Tévé2015.10.22, 09:08

Ideje volt kijönni heti fikciós sorozattal, véli az RTL Klub vezérigazgató-helyettese, aki szerint ősszel egyértelműen sikeres volt Istenes Bence párkereső show-ja és Sebestyén Balázs vetélkedője. A Got Talentben nagyon bízik, a Partyzánok kudarcának okait még kutatják, a Butiquehotelnek pedig türelmi időt kért.

A Discoverytől jött az MTV új elnöke

Tévé2015.10.01, 10:34

A volt Music TV-t a Discovery egy korábbi vezetője próbálja újra felépíteni.

Lebontaná a Hír TV köré épült gettót az új vezetés

Tévé2015.09.22, 16:38

Régi-új műsorvezetőkkel, friss műsorokkal, szabad véleményformálással igyekszik erős őszt produkálni a február óta építkező csatorna. Az év végére megdupláznák a nézettséget, és azt üzenik, nem lehet őket ellehetetleníteni. 

Andy Vajna nem tett le a TV2-ről

Tévé2015.09.15, 14:22

Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosé lehet a TV2.

Kotroczó Róbert: A politikus nem egy felszentelt jószág

Tévé2015.09.08, 21:57

Az RTL Magyaroszág hírigazgatója szerint nagyon óvatosan, humánus módon kell kezelni a menekültkérdést. Nem tudja, hogy Orbán Viktor nézi-e a hírműsoraikat, de abban biztos, hogy a témáik eljutnak hozzá. Szerinte egy kitartóan, de tisztelettel kérdező újságírónak nem szabad félnie ebben az országban, és nem lehet olyan híradót készíteni, amelyik mindenkinek megfelel. Hogy megy a munka az RTL-nél, milyen volt régen az MTV-ben vagy a Naplóban, és mi volt a Házon kívül, a XXI. század legnagyobb dobása?

Új magyar vezető a Sony Pictures Televisionnél

Tévé2015.08.26, 20:59

A Sony Pictures Television Networks CE bejelentette Lakinger József kinevezését a közép-európai régió brandigazgatói posztjára.

Tömeges leépítés a Viasat3 tulajdonosánál

Tévé2015.08.27, 15:17

300 dolgozótól válik meg a Modern Times Group.

Rengeteget árt a tévéiparnak a netes kalózkodás

Tévé2015.08.11, 13:10

Ezúttal négy új pilot került fel a netre, mind olyan sorozaté, amelyet be sem mutattak.

Változások jöhetnek a VIVA TV-nél

Tévé2015.08.06, 13:50

Sallai Zsuzsa személyében új vezető került a Viacomhoz, a VIVA zenei stratégiájáért felel. 

Egy kézbe került a Eurosport

Tévé2015.07.23, 16:19

A Discovery Communications 491 millió euróért megvette a TF1 Group részesedését a Eurosportból, így már kizárólagos tulajdonosa a sportcsatornának.

A médiahatóság igent mondott a tévés fúzióra

Tévé2015.07.03, 10:54

A Médiatanács hozzájárult a Sony Pictures és a Viasat Hungária fúziójához.

Szorgosan terjeszkedik itthon az AMC tévécsatorna

Tévé2015.07.02, 10:03

A mai naptól az AMC csatorna felkerült a DIGI terjesztési platformjára. Ennek köszönhetően az AMC már több mint 2,2 millió háztartásban van jelen Magyarországon.

A legnagyobb titokban bővült a MinDig TV Extra

Tévé2015.06.10, 10:59

Minden bejelentés nélkül, titokban bővűlt a MinDig TV Extra csatornakínálata június elején.

Megszüntetnék a német közszolgálati médiát

Tévé2015.05.26, 18:46

A német közszolgálati média az egyik legdrágább a világon, miközben teljesen felesleges - állítja egy tanulmány.

Júliustól ez lesz az első nyolc csatorna a tévéjén

Tévé2015.05.18, 13:13

M1, M2, Duna TV, M4 sporttévé – így kezdődik majd elvileg mindenkinél a kiosztás.

Kevesebbet tévézünk, mint tavaly ilyenkor

Tévé2015.04.22, 19:43

Megjelent a Nielsen Közönségmérés első negyedévi tévépiaci körképe, amely szerint a teljes népesség naponta átlagosan 5 óra 7 percet töltött a tévékészülékek előtt – 4 perccel kevesebbet, mint egy éve ugyanebben az időszakban. 

Lilu, Ördög Nóra és Liptai Claudia egy ligában nyomul

Tévé2015.04.16, 08:54

Bejelentették a díjra esélyeseket a Televíziós Újságírók Díján: a kategóriánkénti legjobb három tévés személyiség vagy produkció nevét a mai napon tette közzé a vezető televíziós szakújságírókból álló zsűri. 2014 legjobb női műsorvezetője lehet Lilu, Liptai Claudia vagy Ördög Nóra, legjobb férfi műsorvezetője Gundel Takács Gábor, Sebestyén Balázs vagy Till Attila.

Itt és most dől el, mit nézünk ősztől a tévében

Tévé2015.04.15, 21:12

170 ország, több száz kiállító nyüzsög jelenleg Európa legnagyobb tévés vásárán, Cannes-ban. A magyar jelenlét szerény, de részben itt dől el, mint nézünk ősszel és jövőre.

Tudom, mit nézel jövő nyáron

Tévé2015.04.10, 14:07

A nagy tévétársaságoknak sem feltétlenül üzlet egy vébé vagy egy olimpia közvetítési jogainak megvásárlása, így inkább nagy, eseményszáma menő show-kat szerveznek. De hogyan fogyaszt tévés tartalmat a jövő embere?  

1120 hazai háztartás tévés nézettsége dönt mindenről

Tévé2015.04.09, 21:52

Nem is olyan sok az a 104 magyar nyelvű tévécsatorna, amennyiben ennyit elbír a piac. A hazai nézettségi mérést minden reklámozó és csatorna elfogadja, pontossága 95 százalékos. Interjú Vörös Csillával, a Nielsen Közönségmérés ügyvezető igazgatójával.

Szakított korábbi partnerével a közmédia

Tévé2015.04.09, 11:43

Az ICI Interaktív Zrt. nem áll szerződéses kapcsolatban a köztévével, sem adatokat, sem műsorelemeket nem szolgáltat számára – közölte az Origóval Dr. Pintér Ferenc vezérigazgató.

Egymilliárd tévé-előfizető lesz rövidesen

Tévé2015.03.30, 10:38

4 százalékkal nőtt egy év alatt az előfizetők száma a világban.

A TV2 fizetős, a TV2 Classic ingyenes lesz

Tévé2015.03.20, 14:43

Az új tartalom- és kreatív igazgató, Shadia Nugud szerint van élet ötven fölött is.

A világ legdrágább sorozata is nálunk forog

Tévé2015.02.26, 15:17

Nálunk forog a világ egyik legdrágább sorozata, a Marco Polo, és ide költözik a Tyrant című diktátoros drámai széria komplett stábja is. Ezek mellett az HBO is nálunk forgatja új sorozata pilotját, ebben Budapest a 18. századi Bécsként tűnik fel. A közeljövőben öt nemzetközi produkció is itt készül.

50 milliárdos a tévés reklámpiac

Tévé2015.02.19, 15:13

Nőttek a televíziós reklámbevételek 2014-ben Magyarországon. A televíziós reklámtorta az előző évhez viszonyított 10 százalékos bővülés mellett tavaly 50 milliárd forintot tett ki.

Magazinokban is szerepelt az új TV2-s vezető

Tévé2015.02.19, 14:49

Az új programigazgató, akit fejvadász cég cserkészett be a TV2-nek, négy nyelven beszél, tíz éve van a médiában. Volt férje ismert lengyel tévés, válásuk a helyi lapok témája volt. Shadia Nugud négy éve Bartosz Witak, a Viacom Kelet-Európáért felelős igazgatójának párja.

Idény előtt meneszti programigazgatóit a TV2

Tévé2015.02.18, 14:31

Mint megírtuk, közvetlen a tavaszi tévés évad rajtja, hat nappal az Éden Hotel indulása előtt menesztette programigazgatóját a TV2 – de volt már ilyen korábban is. Úgy tudjuk, fejvadász céget is bevetett a csatorna az új vezető megtalálására. Időt akart nyerni a TV2, vagy más is van a váltás mögött?

Sandokan Trabanton menekült a Hiltonba

Tévé2015.01.31, 16:00

Ki találta ki a Skála Kópét, és miért evett havat Isaura gyereke a ferihegyi repülőtéren? Melyik volt az első magyar reklám, amely áttörte a határokat, és hogyan népszerűsítette a Skálát Puskás Ferenc, Kabir Bedi, Tony Curtis? Dr. Takács Ildikót, a Magyar Reklámszövetség örökös tagnak választotta a múlt héten (ketten vannak összesen), az Origónak idézte vissza a hetvenes-nyolcvanas éveket. Cikkünkben számos olyan reklámfilm található, amely 25-30 éve nem ment tévén, és máshol sem fellelhető.

Egy jó sorozat túlmegy minden határon

Tévé2015.01.18, 18:11

A sorozatok java még mindig az Egyesült Államokból érkezik Magyarországra, pedig az európai országoknak sincs miért szégyenkezniük, sőt a közvetlen régióban is egyre több nívós széria készül. Milyen lengyel produkciót láthatunk legközelebb idehaza? Melyik volt a legdrágább cseh sorozat? Melyik román szériát adták Ausztráliában is? És a hazai köztévés produkciók közül vajon mikre haraptak rá külföldön?

Önnek mennyit ér az RTL Klub és a TV2?

Tévé2015.01.11, 09:17

Mi történne, ha a két nagy kereskedelmi tévé, amely 1997 óta rendre a legnézettebb műsorokat szállítja, külföldi médiahatóság alá menne, hogy így jusson terjesztési díjhoz? Valóban van ilyen forgatókönyv?

Két új tévécsatorna indul a napokban itthon

Tévé2015.01.06, 09:36

Az egyik csak filmeket, a másik jórészt sorozatokat, valóságshow-kat ad, dokumentumfilmek mellett. Van még hely a magyar piacon.

Izgalmas és fordulatos volt 2014 a tévében

Tévé2014.12.25, 19:34

Mi volt az év sikere és bukása, kik voltak a legjobb műsorvezetők, mit irigyel a konkurenciától? Ilyen és hasonló kérdéseket küldtünk ki a legnézettebb hazai tévék programigazgatóinak. Az RTL-, a TV2- és a Viasat-csoport válaszolt is, az MTVA viszont egyáltalán nem kívánt évet elemezni.

A Rising Star eltüntette Harry Pottert

Tévé2014.12.08, 15:47

A szemüveges varázslótanonc már nem olyan nyerő, mint pár éve, a TV2 tehetségkutatója könnyen verte saját célcsoportjában. Az X-Faktor erősen megérzi, hogy a Játék határok nélkült betolta ellene az M1. Heti számok.

22 milliárd forint egy tízrészes sorozatért

Tévé2014.12.07, 13:07

90 millió dollárba kerül az új Marco Polo-sorozat tíz része, azaz epizódonként 2 milliárd 216 millió forintnak megfelelő összeget fizet ki érte a Netflix. Megéri ennyit invesztálni egy történelmi sorozatba? Mely szériák a legdrágábbak a piacon?

Már a Comedy Central is veri az M1-et 18-49-ben

Tévé2014.12.02, 08:52

A 18-49-es kereskedelmi célcsoportban a szinte csak amerikai szitkomokat adó Comedy Central is nézettebb, mint a közmédia egyes csatornája. A hetet az RTL Klub nyerte, a teljes lakosságnál kisebb a fórja.

A televíziónak 16 éve van hátra

Tévé2014.12.02, 18:20

2030 körül vége a hagyományos tévézésnek – állítja a Netflix ügyvezető igazgatója.

Még százezer háztartásba jut el a magyar FOX adása

Tévé2014.11.26, 14:51

Decemberben a TARR Kft. kábeltévé előfizetői számára kódolatlanul lesz elérhető a FOX adása, január 5-től pedig a szolgáltató digitális alapkínálatának részévé válik a csatorna.

De mi történt a Barátok közt után?

Tévé2014.11.21, 12:30

30 százalékról 15 alá esett az RTL Klub a szappanopera után, november 20-án, csütörtökön, de így is vígan nyerte az estét. Az M1 Gundel Takács vetélkedője után, a Híradó előtt esett, a TV2 pedig a Jóban Rosszban után zuhant egyet. Napi nézettség.

Nőtt a tévézéssel töltött idő

Tévé2014.11.17, 17:55

Két perccel többet tévéztünk idén, az első kilenc hónapban, mint 2013 ugyanezen időszakában. 25 percnyi tévéreklámot néz naponta egy átlagos magyar ember. 

Kikapott a Rising Star, de a VV7-et legyőzte

Tévé2014.11.17, 13:42

Nagy tülekedés ment a vasárnap estében, a TV2 show-ja ugyan az RTL II frissen indult realityjét bőven verte, de az RTL Klub filmjétől kikapott 18-49-ben. Az M1-nek jót tett Dárdai Pál, mert a hitüket visszakapott szurkolók nagy számban visszatelepedtek a fotelbe, bő 800 ezren nézték a válogatott mérkőzést. Heti nézettség.

Sorozatban legalább jók vagyunk

Tévé2014.11.08, 21:21

A jelenleg legfelkapottabb Trónok harcát részben Horvátországban és Spanyolországban forgatják az északír helyszínek mellett, ennek ellenére Európában kifejezetten jól állunk a nálunk forgó külföldi szériák számát illetően. Drakula, Houdini, Robin Hood, a Borgiák tudnának mesélni erről – de miért vonzó Budapest és környéke? 

Megvan a Story4 és a Story5 új tulajdonosa

Tévé2014.11.06, 12:27

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Central Médiacsoport eladta a televíziós üzletágát a Project029 Kft.-nek.

Az HBO-nál is megkezdődnek az elbocsátások

Tévé2014.10.28, 15:00

A Time Warner csoport több cége megkezdte már a leépítést, az HBO-tól közel 170 dolgozót küldhetnek el. 

Többet tévézünk, mint tavaly ilyenkor

Tévé2014.10.21, 09:49

A Nielsen Közönségmérés harmadik negyedévi tévépiaci körképe szerint a teljes lakosság napi átlagban 4 óra 26 percet tévézik, ami 3 perccel több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. 

Nem vonul ki az RTL, és jól kezdte az őszt

Tévé2014.09.16, 13:21

Soha nem került szóba az RTL-csoport kivonulása Magyarországról, különösen, hogy erre az évre programköltés-emelést hagyott jóvá az anyavállalat – közölte egy kedd délelőtti sajtóeseményen az RTL Klub vezérigazgatója, Dirk Gerkens.

Velük tuti nem dolgoznánk együtt

Tévé2014.09.11, 21:50

Ahogyan majdnem minden munkahelyen, a tévéiparban is vannak elviselhetetlen alakok, akikkel nagyon nehéz együtt dolgozni. Charlie Sheent jó okkal rúgták ki a Két pasi - meg egy kicsi-ből, Lindsay Lohan csak hátráltatja a forgatást, Jennifer Aniston nagyon fenn hordja az orrát, és rajtuk kívül is akad még pár tévés színész, akivel nem nehéz összeveszni.

Mennyit keresnek a menő sorozatszínészek?

Tévé2014.08.27, 12:07

A tévés színészek köztül Ashton Kutcher keres a legjobban, sorozatbeli lakótársa pedig az NCIS főszereplőjével van egy szinten.

A Sherlock hősei nem vették át az Emmy-díjat

Tévé2014.08.26, 14:49

Augusztus 25-én osztották ki 66. alkalommal az Emmy-díjakat, ahol a Sherlock díjesőjén kívül nem akadt túl nagy meglepetés: a Modern család zsinórban ötödjére nyert, és szépen búcsúzott a Totál szívás is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium elmarasztalta az RTL Klubot

Tévé2014.08.22, 14:57

A kormányszerv szerint a csatornának "felelős vállalati magatartást kell tanúsítania", és meggyanúsította az RTL-t azzal is, hogy nem a törvény szerint fizeti az adót.

Személyi változások a Viacomnál

Tévé2014.08.22, 13:14

Új kollégák kezdtek a többek között az MTV-t, a VIVA-t és a Comedy Centralt birtokló Viacom International Media Networks (VIMN) kelet-európai központjának budapesti irodájában, emellett több, szeptember 1-jétől aktuális programing- és marketingterületeket érintő előléptetés is lesz.

Ki nézi az új Dallast vagy a Kaliforgiát?

Tévé2014.08.15, 10:33

Általában a tévésorozatok esetében is igaz, hogy az erősebb marad életben, ami persze esetükben a nézettebbet jelenti. A tévés jóslás azonban egyszerű: aki kicsit is odafigyel, az pontosan tudni fogja, hogy melyik sorozat folytatódhat jövőre, és melyiknek nincs esélye. Akad azonban jó pár, amely éveken át vonszolta magát úgy, hogy nem találkozott a nézők érdeklődésével.

Naponta átlag 85 tévéreklámot látunk

Tévé2014.08.11, 16:54

Elkészült a 2014 első félévét bemutató televíziós reklámpiaci körkép, amelyből az is kiderül, hogy naponta átlag 26 percet töltünk reklámok nézésével. 

Önnek megérne egy ezrest a Szomszédok folytatása?

Tévé2014.08.10, 19:32

Az elmúlt évekig a megszűnésre ítélt tévésorozatok rajongóinak nem volt sok választása, maximum petíciókat gyárthattak tonnaszám, vagy esetleg változatos módon zaklathatták a döntést meghozó csatornát, hogy gondolja meg magát. Nemrég változott a helyzet, ha sok az elszánt tévéző, fordulhat a kocka.

Az M1 nézői a legtürelmesebbek

Tévé2014.05.28, 12:57

A közmédia egyes csatornáján időznek a nézők leghosszabban reklámok alatt is. Itt a lista: meglepő versenyző a harmadik helyen.

Elindult a TV GO, online filmekkel, élő adással

Tévé2014.05.07, 12:27

A TV GO 16 élő tévéadást – köztük az RTL Klub, TV2, M1 és Sport1 adását –, illetve ezernél is több filmet tartalmazó online Videotéka-szolgáltatást kínál. A Telekom TV bárhol fogható többféle eszközön, laptopon, táblagépen és okostelefonon is.

Két fronton harcol a TV2 és az RTL Klub

Tévé2014.05.02, 09:01

Mindkettő a legnézettebb hazai tévécsatornának tartja magát, és a saját szemszögéből nézve ez így is van. De miért kell fél és egész oldalas hirdetésekre költeni?

Május 1-jén indul az RTL+

Tévé2014.04.30, 14:33

Nevet vált a Prizma: május elsejétől a csatorna RTL + lesz.

A sorozatnézők 12 százaléka tölti le kedvenceit

Tévé2014.04.04, 09:47

Tíz magyarból hét rendszeresen néz sorozatokat, egyharmaduk pedig minden nap követi kedvenc szériáját – derült ki egy kutatásából.

Furcsa hibrid az új tévécsatorna, a C8

Tévé2014.03.27, 13:29

A Chello Central Europe új tévéje tinisorozatot, dokumentumfilmet, sportot de gyerekműsort is vetít. Start április 1-jén.

Bűnről és gonoszságról szól az új tévécsatorna

Tévé2014.03.26, 14:34

A Discovery indítja napokon belül, április 1-jén, a neve ID Xtra.

Távozik a Jóban Rosszban producere

Tévé2014.03.25, 10:58

Március 25-ével szerződést bontott a TV2 és a Jóban Rosszban producere, Nagy Tamás Grande.

Új vezérigazgató a Viasat Hungária élén

Tévé2014.03.24, 18:56

Március 24-től Szabó András a Viasat Hungária Zrt. új vezérigazgatója.

Megvan az új RTL-tévécsatorna neve

Tévé2014.03.07, 10:10

Mivel az RTL 3 már foglalt egy értékesítési konstrukció számára, a Prizma májustól RTL+ néven folytatja.

Sharon Stone és Robert De Niro is sorozatozik

Tévé2014.03.02, 18:43

Sharon Stone az Egyesült Államok női alelnökeként tűnik fel a képernyőn, Jennifer Lopez egy krimiben producerkedik, és viszi a főszerepet. Készül egy világháborús vígjáték Tim Robbins és Jack Black Dwayne Johnsonnal, de Robert De Niróval is találkozhat a közeljövőben a sorozatnéző. Milyen pilotok készülnek?

Új nevet kap egy RTL-tévé

Tévé2014.04.12, 11:29

A Prizma TV tavasszal új arculattal lesz látható, mellette egy divattévé is nevet vált.

Terjeszkedik a Viasat tulajdonosa

Tévé2014.02.27, 11:25

A Modern Times Group 75%-os tulajdonrészt szerzett a Trace-csatornákat üzemeltető Trace Partnersben.

Lezárult a TV2 eladása

Tévé2014.02.25, 15:45

Az MTM-SBS Zrt. 100%-os részvénycsomagja véglegesen és visszafordíthatatlanul Simon Zsolt és Yvonne Dederick cégeinek tulajdonába került - közölte a TV2.

Tényleg nem vagyunk Amerika

Tévé2014.01.12, 14:14

Olyan sorozatok futnak be itthon, amelyek jobbára ismeretlenek a nagyvilágban, ugyanakkor az USA-ban jelentős nézettséggel futó szériák vegetálnak, majd csendben kimúlnak. Nem számít, hogy milyen költséges marketingkampány kíséri, az sem fontos, ki szerepel benne, az pedig pláne nem érdekes itthon, hogy ki a rendezője, producere. De akkor min múlik a siker?

2014 a tévében: új szereplők és új módszerek

Tévé2014.01.01, 08:15

2014-ben az új csatornák – mint a Fox vagy a Paramount – hazai felbukkanása azt eredményezheti, hogy gyorsabban bekerülnek az amerikai sorozatok a hazai képernyőkre. Tavasszal Az ének iskolája, a Csillag születik és A Dal lesz a sláger, tippünk szerint. Nyáron a közmédia adja a brazil futballvébét, ősszel összecsap az X-Faktor és az újféle szavazást ígérő Rising Star. Piaci elemzők 3-5 százalékos növekedést várnak a hazai televíziós reklámiparban, de ettől még nem várható radikális átrendeződés.

2013: botrányok a hazai tévéiparban

Tévé2013.12.28, 14:06

2013-ban nem voltak olyan méretű balhék a nemzetközi tévés világban, mint, mondjuk, Charlie Sheen megbolondulása és ámokfutása, és Janet Jackson melle sem buggyant ki élő adásban. A hazai tévéipar viszont idén is kitermelt pár kisebb botrányt, perek, odamondogatások, büntetések ebben az évben is akadtak szép számmal.

A reklámban is vannak hálószobatitkok

Tévé2013.11.11, 14:00

Elhasználta már az arcát Talmácsi Gábor? Miért kapott kisebb idegösszeomlást egy stand-upos előadó az éjszaka közepén? Kié volt, és hol van most Linda legendás Babettája? Hutlassa Tamással, a Café Film ügyvezetőjével és Sallai Ervinnel, a Café Creative kreatív igazgatójával beszélgettünk a hazai reklámiparról, a megrendelő és az ügynökség viszonyáról, és arról, miért más egy mosóporreklám egy gazdagabb országban és itthon.  

Új tévécsatorna indul az esti sávban

Tévé2013.11.08, 10:09

C8 néven új magyar csatorna indítására kapott engedélyt a Chello Central Europe. Az ifjúsági csatorna este nyolc és éjjel kettő óra között sugározna szórakoztató műsorokat.

Új tulajdonosa van a Sport TV-nek, a Minimaxnak, a TV Paprikának

Tévé2013.10.28, 11:55

Az amerikai szórakoztatóipari médiavállalat, az AMC Networks Inc. és a Liberty Global a mai napon bejelentette, hogy megállapodást kötöttek Chellomedia-csoport adásvételéről.

Eltűnik az AXN pár százezer háztartásból

Tévé2013.09.27, 11:41

Az AXN tulajdonosa egyelőre nem tudott megegyezni a Digi TV-vel, így a csatorna kikerül a tévétársaság csomagjaiból.

Alig maradtak szobaantennával tévézők

Tévé2013.09.09, 10:48

Augusztus végén 122 ezer család, vagyis a magyar háztartások 3 százaléka rendelkezett kizárólag analóg földi tévévétellel - derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból.

A tévés ősz 10 kérdése

Tévé2013.09.02, 08:09

Változtat valamin a digitális átállás utolsó fázisa? Közelebb hozza-e a csere a piacvezető RTL-hez a rajt előtti pillanatban programigazgatót váltó TV2-t? Marad hatodik a korábban magabiztos harmadik Viasat3? És mi lesz az új sorozatokkal, hogyan tér vissza abszolút főszereplőként a Parkinson-kóros Michael J. Fox vagy az egykor a tévében berobbanó Robin Williams?

Előző
Következő