teszt munkajog

címke rss

Tanácsos aláírás előtt hazavinni a munkaszerződést

Állás 20112007.08.21, 17:32

Sok munkavállaló alig olvassa át vagy nem veszi igénybe külsősök tanácsát a munkaszerződés aláírása előtt. Érdemes elkérni a tervezetet és hazavinni, ugyanis aláírás után már nehezebb a helyzet. Dr. Sipos Márta ügyvéd foglalja össze a munkaszerződés ismérveit. Mint kiderül: kizárólag írásban köthető, és a munkavégzés helyszínének, időtartamának is szerepelnie kell rajta.  

Lassan fehéredik az agrárium

Gazdaság2007.08.15, 10:13

Az építő- és a feldolgozóipar után a mezőgazdaságban buktatják le a legtöbb feketemunkást. Ez a munkaügyi hatóság és az adóhatóság igyekezetének is betudható: szigorítottak az ellenőrzéseken. Az eredménnyel mégis elégedetlenek a hivatalos szervek, szerintük lassan fehéredik a mezőgazdasági munka.

Özönlenek a vendégmunkások Csehországba

Állás 20112007.08.14, 08:45

Négy év alatt duplájára emelkedett a Csehországban dolgozó külföldiek száma: míg 2004 végén csak 108 ezren voltak, addig idén június végén számuk kis híján elérte a 210 ezret.  A csehországi munkaügyi minisztérium adatai szerint az országba több mint 24 ezer újonnan jött külföldi vendégmunkás érkezett az év első felében, csak júniusban hatezerrel emelkedett a vendégmunkások száma - írja a Népszabadság.

Sokba kerülhet a rossz felmondás

Állás 20112007.08.08, 15:01

Több százezer forintjába is kerülhet a munkavállalóknak a rossz felmondás. Ha viszont a vezető meneszt jogilag megalapozatlanul, akkor egy megnyert munkaügyi perrel több millió forinttal is gazdagodhat a dolgozó. Mielőtt az új munkaszerződést aláírnánk, érdemes áttekinteni a felmondási időre és a felmondás módjára vonatkozó szabályokat. A jobpilot nyári karriertippjeiben a felmondás fajtáit mutatjuk be.

Segítség 45 év felettieknek

Állás 20112007.07.30, 09:53

Száz új klub megnyitását tervezi a Szenior Foglalkoztatási Szövetség, amely a 45 év felettiek álláshoz jutattását tűzte ki célul. A klubokban a munkaadók és a munkavállalók közvetlenül léphetnek majd kapcsolatba, vagyis közvetítők nélkül találhatnak munkát azok, akik valóban dolgozni akarnak - derül ki az MTI cikkéből.

Nincs jelentkező a cseh prostituáltak megszámolására

Nagyvilág2007.07.26, 06:52

Hivatalosan megszámoltatná a csehországi prostituáltakat a prágai munkaügyi és népjóléti minisztérium. A nagy probléma az, hogy a tárca által kiírt pályázatra egyetlen jelentkező sem akadt.

Új munkaügyi kirendeltséget adtak át

Állás 20112007.07.12, 08:36

Átadta az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ kibővített és felújított mezőtúri kirendeltségét Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter - tudósít az MTI.

Indiaiak építhetik a lengyel stadionokat

Archívum2007.06.26, 14:36

A lengyel munkaügyi miniszter a napokban szándéklevelet írt alá indiai kollégájával arról, hogy a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezéséhez szükséges sportlétesítmények megépítéséhez indiai munkaerőt is bevonnának, mert a jelentős elvándorlás miatt kevés a munkáskéz Lengyelországban.

Könnyebb lesz alkalmazni a külföldi kulcsembereket

Állás 20112007.06.25, 08:24

Júliustól változnak a munkaügyi szabályok, ennek eredményeként egyszerűbb lesz foglalkoztatni a külföldi kutatókat, hivatásos sportolókat és a más országbeli kulcsszemélyzetet is - írja a Világgazdaság.

Százezer felett a kölcsönzött munkavállalók száma

Állás 20112007.06.21, 08:22

Tavaly összesen több mint százezer magyar munkavállaló dolgozott munkaerő-kölcsönzés keretében. Ezzel az elmúlt öt évben három és félszeresére nőtt, 2005-höz képest pedig egyharmaddal emelkedett a kölcsönmunkások száma - írja a Világgazdaság.

Megállapodás a Deutsche Telekomnál

Gazdaság2007.06.20, 12:46

A Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség, szerdai bejelentésük szerint megállapodást ért el a konszern átszervezése kapcsán kirobban munkaügyi vitában, miután a dolgozók több mint egy hónapig forgósztrájkokkal lassították a cég üzletmenetét.

Részmegállapodás a Deutsche Telekomnál

Archívum2007.06.18, 16:00

A Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség hétfőn részmegállapodást jelentett be munkaügyi konfliktusában. A ver.di főtárgyalója azt közölte: a Deutsche Telekommal abban állapodtak meg, hogy a DT-ből kiszervezésre kerülő mintegy 50 ezer dolgozó esetében 2012 végéig nem lesznek elbocsátások.

A kormány szerint Szilvásy marad a helyén

Itthon2007.06.01, 10:47

Találgatásnak minősítette a Kormányszóvivői Iroda azokat a híreket, amelyek szerint Szilvásy György távozna a Miniszterelnöki Hivatal éléről, helyére pedig Kiss Péter jelenlegi munkaügyi miniszter érkezne. Hónapokkal ezelőtt is felmerült Szilvásy távozása.

Állóháború a Deutsche Telekomnál

Archívum2007.05.30, 15:23

Továbbra sincs elmozdulás a Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség munkaügyi konfliktusában: a vezetés, a hétvégén elutasított javaslata óta nem terjesztett elő újabbat, az alkalmazottak folytatják május 11-e óta tartó sztrájkjukat.

Népszerű a határ menti osztrák munkavállalás

Állás 20112007.05.30, 08:33

Erre az évre már kimerült az ausztriai 2350 fős ingázói kontingens - közölte a Világgazdasággal Ingrid Nowotny, az osztrák gazdasági és munkaügyi minisztérium illetékese.

Svájc félig megnyitja álláspiacát

Állás 20112007.05.29, 16:45

Június elsejétől Svájc megnyitja munkaerőpiacát az EU "régi" 15 tagállamának munkavállalói előtt. Ugyan a zöld jelzés a magyarokra nem vonatkozik, eddig is kevés honfitársunk érdeklődött a svájci munkavállalás iránt.

Sűrűsödnek a felhők a Deutsche Telekom felett

Gazdaság2007.05.18, 12:42

A politikusok is a tárgyalásokhoz való visszatérést és a megoldást sürgetik a Deutsche Telekom és az alkalmazottak munkaügyi konfliktusában, amely a cég tervezett átalakítása miatt kezdődött.

A felét sem fizetik be a munkaügyi bírságoknak

Állás 20112007.05.16, 08:07

A munkaügyi bírságoknak csak a töredékét fizetik be a cégek, ráadásul gyakran előfordul az is, hogy a vállalkozók ellehetetlenítik az ellenőrzést - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Új szerepben a fogyasztóvédelem

Archívum2007.05.09, 16:30

A  fogyasztóvédelem megerősítéséről döntött szerdai ülésén a kormány - közölte Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter. A regionális fogyasztóvédelmi felügyelőségek a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség irányítása alá kerülnek a közigazgatási hivataloktól.

Ma lezárulhat a ferihegyi bérvita

Állás 20112007.05.07, 08:18

Pénteken befejeződött a munkaügyi döntőbíró szolgálat közreműködésével folytatott egyeztetés a ferihegyi földi kiszolgálását végző céggel és a szakszervezetekkel. A tárgyalófelek számára a ma déli egyeztetésre egy nyitott kérdés maradt - tudósít az MTI.

Egyre több brit dolgozik este és éjjel

Állás 20112007.05.04, 08:58

A munkavállalók közül egyre többen dolgoznak a megszokottól eltérő időszakban - derül ki a First Direct pénzügyi szolgáltató cég felméréséből, amelyet az InfoRádió közölt.

Újabb ferihegyi dolgozókkal egyeztek meg

Gazdaság2007.04.18, 11:03

A ferihegyi földi kiszolgáló cég, a Celebi GH kft. menedzsmentjénél újabb munkavállalók jelentkeztek, akik készek külön megállapodást kötni a béremelés mértékéről a munkaadóval, az érdekképviseletek azonban kifogást nyújtottak be.

Sokszínű és befogadó munkahelyeket keresnek

Állás 20112007.04.05, 08:36

Az ILO pályázatban keresi a "sokszínű és befogadó munkahelyeket". Az ENSZ munkaügyi szervezetének célja az eddig szerzett pozitív tapasztalatok megosztása a munkáltatók között - áll szervezet honlapján.

Reformokkal állítanák meg az eladósodást a csehek

Gazdaság2007.04.03, 10:36

A cseh kormány hétfőn este egyhangúlag jóváhagyta azokat a gazdasági és szociális reformokat, amelyekkel megállítaná az állam eladósodását - közölte a kabinet ülése után Petr Necas munkaügyi és népjóléti miniszter.

Nemcsak a szabadság kiadása változik áprilistól

Gazdaság2007.03.27, 14:05

Hétfőn fogadta el parlament a munkaügyi tárgyú törvények módosítását. A legnagyobb visszhangot a szabadság kiadásának módosítása kapta, emellett azonban április 1-től változik a munkaügyi ellenőrzés, a kölcsön-munkavállalás és a Bérgarancia Alap szabályozása is.

Vétót kérnek Sólyomtól a szabadságolás ügyében

Gazdaság2007.03.27, 13:52

Növelné a munkavállalók kiszolgáltatottságát a szabadságok kiadásának szabályairól hétfőn elfogadott törvény az egyik szakszervezeti szövetség szerint. Az AB korábban megsemmisítette a munka törvénykönyvének vonatkozó rendelkezéseit.

Kékkártyás munkavállalók jöhetnének az EU-n kívülről

Állás 20112007.03.22, 08:59

Az Európai Unió kékkártyát adna az unión kívülről érkező, magasan képzett szakembereknek. Az amerikai zöldkártya mintájára alkotott rendszerrel a munkavállalók szabadon mozoghatnának az EU-n belül. Ám a rendszer bevezetéséről szóló viták évekig elhúzódhatnak - adja hírül a Világgazdaság.

Magyar szakmunkásokat is vár Ausztria

Állás 20112007.03.12, 08:06

Újszerű felvetéssel keresik az osztrák szakmunkáshiány megoldását. A munkaügyi miniszter a szakmunkásképzést is vállaló üzemeket részesítené előnyben az új tagállamokból érkező munkaerő szétosztásánál - írja a Világgazdaság.

Munkaügyi bírságot osztogat egy álfelügyelő

Archívum2007.03.08, 17:43

Álfelügyelő végez munkavédelmi ellenőrzéseket az OMMF Közép-magyarországi Munkavédelmi Felügyelőségéhez, illetve az OMMF központjához érkezett bejelentések szerint.

Szigorúbban büntetik a munkaügyi szabályszegőket

Archívum2007.03.07, 06:57

Április elsejétől jelentősen magasabb lesz a munkaügyi szabálysértések elkövetőivel szemben kiszabható bírság felső határa, annak ellenére, hogy 2006-ban az előző évhez képest kevesebb jogsértést tártak fel a munkaügyi felügyelők.

A legjobb német munkahelyeket díjazták

Állás 20112007.02.14, 18:14

Az SAP, a Cisco és a Consol Systems dolgozói különösen jól érzik magukat a munkahelyen. A "Németország legjobb munkaadója 2007" felmérésen legalábbis ez a három vállalat végzett az első helyeken. A berlini ünnepélyes díjátadón Franz Müntefering munkaügyi miniszter a munkatársközpontú vállalati kultúra kiemelt fontosságát hangsúlyozta.

Nagy a hiány szakképzett munkavállalókból

Állás 20112007.02.14, 17:40

A szakképzettségi szint emelésével és a piac által várt szakemberek képzésével 7 százalékkal többen dolgozhatnának a versenyszférában - mondta Kiss Péter. A munkaügyi miniszter a piac igényeit szem előtt tartó szakképzésért írt alá együttműködési megállapodást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával és a gazdasági érdekképviseleti szervezetek vezetőivel.

Munkaügyi pert vesztett egy londoni magyar bankárnő

Állás 20112007.02.02, 08:41

A hat évig húzódó diszkriminációs per vesztese azt sem nem zárja ki, hogy ügyével uniós bírósághoz fordul. A nő a hasonló eseteknek szeretné elejét venni - írja a Népszabadság.

Munkavállalói képzések uniós forrásból

Állás 20112007.01.31, 17:54

Újabb uniós pályázati kiírásokat jelentett be Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter.

A szép és karcsú munkavállalók többet keresnek

Állás 20112007.01.31, 09:18

Megjelenésünk havi fizetésünk alakulásában is szerepet játszhat. Egy előnytelen külsejű - kevésbé szépnek talált, túlsúlyos - munkavállaló hátrányát bérezésében is érezheti. Öt-tizenöt százalék is lehet a bérhátrány a jóképű, nem elhízott kollégával szemben.

Szigorodó munkaügyi ellenőrzések

Állás 20112007.01.23, 08:20

Tavasztól szigorítaná a munkaügyi ellenőrzéseket a munkaügyi miniszter. A feketefoglalkoztatásban érintett ágazatokban a megbízó is felelős lesz azért, hogy az alvállakozók legálisan alkalmazzák-e a dolgozókat - áll a Világgazdaság írásában.

Eltűnt, majd megkerült az EMMA

Techbázis2007.01.09, 13:51

Megszűnt, majd néhány nap múlva újra működött a hazai munkaügyi adatbázis.

Fidesz-kezdeményezést támogat az SZDSZ

Itthon2007.01.09, 17:52

Az SZDSZ támogatja a Fidesz kezdeményezését a munkaügyi bizottság összehívásáról, az MSZP elutasítja. A Fidesz a román és bolgár uniós csatlakozás munkaerő-piaci hatásairól tárgyalna, a liberálisok a teljes nyitásról. A szocialisták szerint a korábban megszületett döntés a "lehető legjobb".

Homály fedi a minimálbérből élők számát

Állás 20112007.01.03, 08:55

Hazánkban jelenleg nincsen hivatalos adat arról, hányan élnek minimálbérből. A munkáltatók ugyanakkor vitatják a bérminimum emelésének teljesíthetőségét. Az Eurostat adatai alapján a munkavállalók 8 százaléka él minimálbérből - áll a Napi Gazdaság írásában. 

Idén összesen 7 milliárd forint bírságot szabott ki az OMMF

Állás 20112006.12.29, 11:46

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) 2006-ban az eddigi adatok szerint összesen közel 45 ezer munkáltató munkaügyi és munkabiztonsági ellenőrzését végezte el. Mindez 345 128 munkavállalót érintett.

Hat hosszú hétvége lesz 2007-ben

Itthon2006.12.29, 14:47

Hat alkalommal hosszabbítja meg jövőre a hétvégéket a munkaügyi minisztérium. A nemzeti ünnepeket és munkaszüneti napokat megelőző vagy követő napok helyett azonban egy-egy szombati napon kell majd dolgozni.

Korábban megrótt igazgatót tüntettek ki

Itthon2006.12.22, 15:22

Állami kitüntetést kapott az az igazgató, akit korábban az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalt, amiért elbocsátotta szakszervezetet szervező alkalmazottját. A szociális és munkaügyi miniszter ráadásul épp az esélyegyenlőség terén végzett munkájáért jutalmazta a vezetőt.

Hat miniszternek oszt jutalmat Gyurcsány

Itthon2006.12.11, 16:30

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos, Gráf József földművelésügyi miniszter, Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Hiller István oktatási miniszter, Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Veres János, a Pénzügyminisztérium vezetője kap év végi jutalmat - döntött a miniszterelnök. A 600 ezer és 1,2 millió közti jutalmat van, aki nem veszi fel és olyan is akad, aki jótékonyságra használja. A kormányfő döntését, hogy a reformok megvalósításában élen járó miniszterek pénzjutalmat kapnak, a Fidesz hevesen támadja.

A romatelep helyett új lakások Galambokon

Itthon2006.12.09, 14:50

Hat család kapott új lakást Zala megyében a romatelepek felszámolására indított kormányzati program keretében. A hatból négy roma családfő állandó foglalkoztatását is biztosították munkaügyi és szociális szakemberek.

Elégedetlenek főnökükkel a munkavállalók

Állás 20112006.12.06, 12:28

Az angol munkavállalók fele szerint nem jó a kapcsolatuk vezetőjükkel, ráadsul 25 százalék nem szeret munkába járni - derül ki a Kingston Business School és az Ipsos Mori közvéleménykutató kétezer munkavállaló körében végzett felmérésből.

Brüsszel a munkvállalókat védené

Gazdaság2006.11.21, 11:02

Az Európai Uniónak modernizálnia kell szabályozási környezetét annak érdekében, hogy munkaerőpiaca rugalmasabbá váljon, de arra is ügyelnie kell, hogy a munkavállalók védelme ne romoljon - derül ki a Reuters által megszerzett európai bizottsági jelentésből.

Távmunkaház nyílik - nagy még az elmaradás

Állás 20112006.11.21, 08:19

Magyarországon munkavállalók 2,5-5 százaléka, míg Nyugat-Európában 10 százaléka dolgozik távmunkában - tudósít az MTI. 

Részleges nyitás a romániai munkavállalók előtt

Állás 20112006.11.17, 08:41

Magyarország részlegesen megnyitja munkaerőpiacát a román állampolgárok előtt-jelentette be a miniszterelnök a második magyar-román együttes kormányülést követően.

Feketemunka, gyerekmunka: kirívó foglalkoztatói vétségek

Állás 20112006.11.15, 12:43

Minden hatodik munkavállaló feketén dolgozik - tájékoztatott Papp István, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke. A legfiatalabb illegálisan foglalkoztatott mindössze 11 éves volt, a színlelt szerződések többségét önként számolták fel a munkáltatók. Az OMMF idén 23 ezer cégre szabott ki 4,3 milliárdos bírságot munkaügyi vétségek miatt. 

Tovább vitáznak a minimálbérről

Gazdaság2006.11.13, 15:52

Folytatta a vitát a 2007. évi minimálbérről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). A kormány, a munkavállalók és a munkaadók képviselői október utolsó hetében nem tudtak megegyezni a minimálisan fizetendő bér összegéről, ezért hétfőn folytatták a tanácskozást. A munkavállalók 13-15 százalékos bérnövekedést követelnek. Olvassa az [origo] tudósítását az ülésről!

Közel egymillió üres álláshely Németországban

Állás 20112006.11.09, 16:44

Éledezik a német munkaerőpiac. Az állami munkaügyi szolgálat adatai szerint októberben 825 ezer betöltetlen álláshely volt az országban. Különösen az építőiparnak és a kiskereskedelemnek van szüksége friss munkaerőre.

Kormányzati tervek: védett munkaerőpiac hátrányos helyzetűeknek

Állás 20112006.11.08, 08:47

Új jogszabálytervezet készül, amely kizárólagos, védett munkaerőpiacot teremt a hátrányos helyzetűek számára - mondta el a Világgazdaságnak tegnap Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter.

Dupla bírság a munkaügyi vétséget elkövetőknek

Állás 20112006.11.06, 09:00

Januártól nemcsak a munkaügyi vétséget elkövető vállalkozást, hanem a jogellenesen eljáró munkáltatói jogkörgyakorlók magatartását is szankcionálni kell. Vagyis dupla bírság jár jövőre például a feketefoglalkoztatásért, túlmunkáért és a külföldiek engedély nélküli alkalmazásáért is. A munkaügyi felügyelő akár húszmillió forintos büntetést is kiróhat a cégre, de nemcsak a vállalatnak, a főnöknek is fizetni kell.

Egy hét múlva indul a minimálbér-tárgyalás

Archívum2006.10.12, 11:44

Október 20-án kezdődhetnek a bértárgyalások az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). Kiss Péter munkaügyi miniszter elmondta: a cél az, hogy a közeljövőben a bérfizetést és a kollektív szerződések teljesítését is számon lehessen kérni a munkáltatóktól. Ugyanakkor a miniszter szerint a kormány kész arra, hogy az OÉT-tel a konvergenciaprogram végrehajtásáról is egyeztessen.

Szigorodik a munkaügyi törvény

Gazdaság2006.10.02, 09:52

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) többek között a munkanélküliek ellenőrzésének szigorításáról tárgyalt pénteken.

Alaposabban ellenőrzik a munkanélkülieket

Állás 20112006.10.02, 08:23

Szigorodik a munkanélküliek ellenőrzése. A jövőben csak a munkaügyi kirendeltségekkel aktívan együttműködők részesülhetnek álláskeresési támogatásban. A munkaügyi kirendeltségek szerkezete is átalakul: az irodák a regisztrált munkanélküliekkel, a lehetséges munkáltatókkal tartják majd a kapcsolatot. Januártól a munkaügyi ellátás pénzügyi teendőit külön központok intézik - írja a Világgazdaság.

Munkaügyi perszemle (3): Vállalkozóként kezelték, alkalmazott volt

Állás 20112006.09.29, 16:44

Sorozatunk harmadik részének tanulsága: hiába deklarálják a vállalkozói jogviszonyt, nem a megállapodás, hanem a munka tartalma számít. A külkereskedelmi igazgató fizetését munkáltatója elmaradt bevételei miatt nem akarta kifizetni, mondván: nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként látta el feladatát. A férfi bírósági keresetében kérte elmaradt bérei kifizetését. A bíróság megállapította: alkalmazotti foglalkoztatás valósult meg, így a munkáltatónak fizetnie kellett. 

Munkaügyi perszemle (2) - Jogszerű felmondás, a munkáltató fizetett

Állás 20112006.09.20, 12:03

Sorozatunk második részében a munkavállaló nyert pert munkáltatója ellen. A gyógyszeripar szakasszisztenst munkáltatója többször figyelmeztette írásban, majd a jutalmat is megvonta tőle. A munkavállaló a rossz munkahelyi légkörre hivatkozva rendkívüli felmondással élt, melyet munkáltatója jogszerűtlennek talált, ezért bírósághoz fordultak. A Munkaügyi Bíróság jogszerűnek ítélte a felmondást: ezúttal a munkáltató fizetett. 

Tizenkétezerrel kevesebb közszolga, növekvő óraszámok

Állás 20112006.09.18, 08:41

A kormány hivatalba lépése óta eltelt 100 nap fejleményeit értékelte Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter. A közszolgáltatásban dolgozók száma több mint 12 ezer fővel csökken. Jövőre már biztosan heti 2 órával többet oktatnak a pedagógusok.   

Munkaügyi perszemle (1): sikertelen hivatkozás diszkriminációra

Állás 20112006.09.13, 09:31

Új sorozatunkban tanulságos, a közelmúltban zajlott munkaügyi perekből készítünk válogatást. Az első részben egy vesztes munkavállalói pert mutatunk be. A felperes pénzügyi előadót átszervezésre hivatkozva elbocsátotta a munkáltatója. A kirúgott dolgozó kor szerinti diszkriminációt sejtett, ám a bíróság a munkáltatónak adott igazat. 

Feketelistára teszik a munkaügyi vétkezőket

Gazdaság2006.09.06, 09:57

Több ezer hazai vállalkozás munkaügyi vétsége válik nyilvánossá szeptember 23-tól az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) honlapján.

Munkaügyben vétkes vállalkozások az interneten

Állás 20112006.09.06, 08:51

Szeptember 23-tól az interneten közszemlére kerülnek azok a vállalkozások, ahol az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség munkaügyi vétséget állapít meg. A munkaügyi ellenőrök később utóellenőrzést is végeznek a színlelt szerződéssel vagy bejelentés nélkül foglalkoztató munkaadóknál - írja a Világgazdaság.

Szex hármasban? - milliós kártérítés egy kelet-európai pincérnőnek

Állás 20112006.09.05, 15:57

Egy Skóciában dolgozó lengyel egyetemistának 8 ezer font (3,2 millió forint) kártérítést ítélt meg a helyi munkaügyi bíróság.  A testület bizonyítva látta, hogy a pincérként idénymunkát végző lánynak egykori vendéglátós főnöke folyamatosan szexuális ajánlatokat tett, fogdosta, pénzt ajánlott az aktusért. Végül azért rúgta ki, mert nem állt kötélnek. Az eset nem egyedi jelenség, csak kevesen merik a pert megkockáztatni.

Akadozik a közszféra új bérrendszere

Gazdaság2006.08.31, 18:54

A közszféra teljesítményalapú bérrendszerének kialakításáról szóló, a múlt héten megszellőztetett szakértői anyaggal csak részben ért egyet Kiss Péter. A munkaügyi és szociális miniszter ma egyeztet a jövőben alkalmazandó teljesítménymérési és - értékelési rendszerről.

A versenyszféra újabb 500 álláshelyet ajánl az elbocsátott köztisztviselőknek

Állás 20112006.08.24, 15:30

Újabb cég ajánl állást a közszférából elbocsátottaknak. Az Aviva Életbiztosító Zrt. képviseletében a vállalat elnök-vezérigazgatója, Horváth Béla és Pirisi Károly, a Foglalkoztatási Hivatal  főigazgatója a sajtó jelenlétében írta alá az 500 elbocsátott köztisztviselő foglalkozatásáról szóló megállapodást. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter derűlátó: állítása szerint jelenleg több az állásajánlat, mint az elbocsátott köztisztviselő. 

Perben a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága

Állás 20112006.08.22, 08:02

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által létrehozott sztrájkbizottság és a kormányzati oldal között munkaügyi perként folynak tovább a korábban megkezdett tárgyalások - írja a Világgazdaság.

HIV-fertőzöttekkel a munkahelyen - tréninggel az előítéletek ellen

Állás 20112006.08.14, 14:12

Bár a HIV-fertőzöttek 90 százaléka a betegség nem előrehaladott stádiumában aktív dolgozó, munkahelyükön inkább diszkriminációval, mintsem hatékony segítséggel találkoznak. Az International Labour Organisation - az ENSZ munkaügyi szervezete - munkahelyi toleranciatréninggel segít.  

Minden korábbinál több keleti munkavállaló Írországban

Állás 20112006.08.14, 08:34

Júliusban minden eddiginél több, 19 ezer kelet-közép-európai regisztráltatta magát munkavállalóként Írországban. Így már összesen 251 ezer ember dolgozik a szigetországban a 2004-ben csatlakozott EU-tagállamokból. Ez az ország népességének 6,3 százalékát teszi ki, bár nem biztos, hogy a regisztráltak mindegyike még mindig Írországban tartózkodik - írja a Világgazdaság.

A cégek 90 százalékánál munkaügyi jogsértések

Állás 20112006.08.10, 08:53

Januártól júliusig a vizsgált munkáltatók 90 százalékánál talált különféle jogsértéseket az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség. Az OMMF 373 millió összértékű bírságot szabott ki. Szeptember 20-tól az interneten is közzétehetik a jogsértő cégek nevét, ami ellen a munkáltató szervezetek tiltekoznak. Többek között ez hangzott el az OMMF és kilenc munkáltatói szervezet konzultációján.

A lovin razziáztak a munkaügyisek

Archívum2006.07.27, 11:19

Kilenc személyt állítottak elő a rendőrök egy, a budapesti lóversenypálya helyén tartott építkezésről. Az építés területen a munkaügyi felügyelet tartott ellenőrzést. Hasonló ellenőrzéseket hetente végeznek általában olyan építkezéseken, ahol nagy valószínűség szerint feketemunkásokat foglalkoztatnak.

Az angolok többsége elégedett munkájával

Állás 20112006.07.20, 09:15

Különösen pozitív képet mutat az angol dolgozók napi munkájáról egy közelmúltban készített felmérés. A szigetországi munkavállalók 78 százaléka számára kihívást jelent a munka, többségük az utóbbi években feljebb lépett a hierarchiában vagy jobbnak tartja munkahelyi tevékenységét.

A munkajogász válaszolt: szabadság, felmondási idő

Állás 20112006.07.13, 13:28

Munkajogi szakértőnket ismét sok munkaügyi szabálytalanságról, törvénytelen munkaadói gyakorlatról kérdezték. Néhány érdekesebb kérdést és választ gyűjtöttünk össze.

Nincs razzia színleltszerződés-ügyben

Gazdaság2006.07.07, 11:51

Az adóellenőrök nem büntetnek olyan múltbeli szerződésért, amelyet július elsejéig átminősítettek. Még akkor sem, ha a cégnél találnak még érvényben lévő színlelt szerződést - közölte Juhász István, az APEH szakmai elnökhelyettese. A vállalkozások számára jó hír lehet, hogy a színlelt szerződésekkel kapcsolatban nem tervez a nyáron akciót a munkaügyi felügyelet - írja a Napi Gazdaság.

Sok a szabálytalan foglalkoztatás a Balatonnál

Archívum2006.07.06, 17:44

Számos jogsértést tárt fel az adóhatóság és a munkaügyi felügyelet a Balaton déli partján folyó építkezéseken július 4-én és 5-én, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint az Országos Munkabiztonsági és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) közös ellenőrzési akciójában.

Leendő főnökével egyezkedett a szakszervezeti vezető

Itthon2006.07.06, 16:02

Már június elején felkérte Kiss Péter munkaügyi miniszter Wittich Tamás szakszervezeti vezetőt, hogy vegye át a tárca felügyelete alá tartozó Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetését. Wittich azonban ezután is tárgyalt a szakszervezetek nevében a kormánnyal - többek között leendő munkaadójával, Kiss Péterrel - a kormányzati megszorításokról, nem sok eredménnyel.

Nem marad el a megszorító intézkedések elleni tüntetés

Állás 20112006.07.05, 09:24

Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter tegnap megpróbálta meggyőzni az érdekvédőket: hagyjanak fel tervükkel, és ne tüntessenek szombaton a kormány megszorító intézkedései ellen - számol be a Napi online.

A huszárkodó cégekre irigykednek a szakszervezetek

Itthon2006.06.29, 19:04

Július 8-án szombaton tartják közös demonstrációjukat az országos szakszervezeti szövetségek. Az érdekvédelmi szervezetek a munkavállalókat sújtó megszorító intézkedések és a kormány tárgyalási módszerei ellen tiltakoznak, bár a várható megszorító csomag visszavonására maguk sem látnak komoly esélyt. Az egyik vezető szerint a cégek olyanok, mint a huszárok, azaz belerúghatnak a lovukba, és tovább háríthatják a terheket, a lakosság azonban ezt nem tudja megtenni.

Letartóztatták a Hamász-kormány munkaügyi miniszterét

Nagyvilág2006.06.29, 01:02

Izraeli katonák szerda éjjel Rámalláh mellett letartóztatták Mohamed al-Bargútit, a Hamász-kormány munkaügyi miniszterét - közölte a tárcavezető egyik közeli munkatársa.

A titkos cégadatok érdeklik az angol munkavállalókat

Állás 20112006.06.26, 11:00

Az angol vállalatok a jövőben kénytelenek lesznek házon belül is szigorúbb biztonsági szabályzórendszert kialakítani. A YouGov és a Microsoft közös felmérése ugyanis arra az eredményre jutott: a munkavállalók fele lopott már bizalmas cégadatot, míg negyedük most is kíváncsiskodik. 

Regisztrálják az uniós munkavállalókat Finnországban

Állás 20112006.06.12, 09:09

Finnországban e héttől kezdve regisztrálják az uniós tagállamokból érkező dolgozókat - írja a Világgazdaság.

Start Extra program, több munkaügyi ellenőr

Állás 20112006.06.08, 09:20

Elsősorban a hozzáadott értékű munkahelyek számát növelné, a munkaerő-piaci szerkezetváltást gyorsítaná a következő négy évben Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt.  

Munkaidő: túlléphető a heti 48 órás korlát

Állás 20112006.06.02, 09:46

A 48 órás heti maximális munkaidő túllépésének a lehetőségét továbbra is biztosítaná az EU-tagállamok számára az osztrák elnökség munkaidő-irányelvről szóló javaslata, amelyet a szociális és munkaügyi miniszterek tegnapi ülése tárgyalt meg - számol be a Világgazdaság.

Nem kér elviselhetetlen áldozatot Gyurcsány

Itthon2006.05.31, 11:31

A következő két év nem lesz túl rózsás az emberek számára, de a ciklus második felében felvirágozhat az ország - tömören így foglalható össze a kormányprogram, amely azt az ambiciózus célt is megfogalmazza, hogy Magyarország minél rövidebb idő alatt élre törjön Európában a jólétet tekintve is. Sok konkrétum nem derül ki a hamarosan megalakuló kormány terveiről, de egyebek mellett hivatalossá vált a tandíj egy formájának bevezetése. A 2010-es euróról már nem esik szó. Olvassa el az [origo] összefoglalóját a kormányprogramról!

Támogatás csak rendezett munkaügyi kapcsolatokkal

Archívum2006.05.27, 11:13

Január 1-jétől visszamenőleg kell alkalmazni a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter új rendeletét, amely a támogatásokhoz szükséges rendezett munkaügyi kapcsolatok igazolásáról szóló korábbi rendeletet módosítja.

Sztrájkot hirdet az Olajipari Szakszervezet

Gazdaság2006.05.24, 18:37

A Mol Rt. Olajipari Szakszervezet a Mol Nyrt.-vel lefolytatott sikertelen egyeztetések után a munkavállalók érdekeinek érvényesítése érdekében általános sztrájkot hirdetett a Mol százhalombattai és tiszaújvárosi telephelyein - közölte a Mol Rt. Olajipari Szakszervezet.

Az amerikaiak rugalmasabb munkaidőre vágynak

Állás 20112006.05.23, 09:40

Az amerikai munkavállalók inkább lemondanának az anyagi juttatások egy részéről, rugalmasabb munkaidőért és több szabadidőért cserébe - derül ki egy frissen közzétett felmérésből.

450 ezer forintos büntetés diszkrimináció miatt

Állás 20112006.05.23, 09:28

Megszületett a jogerős ítélet a munkavállalóikat életkoruk miatt hátrányosan megkülönböztető budapesti utazási iroda ügyében. A Fővárosi Bíróság határozata alapján az utazási irodának ki kell fizetnie az Egyenlő Bánásmód Hatóság által már tavaly ilyenkor megállapított 450 ezer forintos bírságot. A cég elküldte 50 év feletti munkavállalóit és fiatalokat hozott helyettük.

Megállapodás 3 havi munkaügyi harc után

Archívum2006.05.20, 12:45

Kompromisszummal végződött a munkaadó tartományok és a Ver.di ágazati szakszervezet több mint három hónapig tartó, sztrájkokkal tarkított munkaügyi vitája Németországba.

A németek tartanak legjobban munkahelyük elvesztésétől

Állás 20112006.05.18, 09:51

Egy nemzetközi munkaerő-piaci felmérés szerint az angol, a német, a francia munkavállalók tartanak leginkább munkahelyük elvesztésétől. A norvégok viszont különösen optimisták: csak minden harmincadik munkavállaló fél a kirúgástól. 

Munkajog: a szabadságolás szabályai

Állás 20112006.05.17, 14:09

Május második felétől egyre több munkavállaló tervezgeti nyári pihenését. Nem egyszerű azonban hosszabb időre a munkából elmenni. Az alkalmazottak szabadságolásának szabályairól kérdeztük Dr. Sipos Márta munkajogászt.

Megalakult a Nyugat-Magyarországi HR Club

Állás 20112006.05.17, 09:38

Múlt pénteken megalakult a Nyugat-Magyarországi HR Club. A club tagjai 3 havonta ülnek majd össze, hogy egyeztessenek az aktuális munkaügyi témákról és trendekről  - adta hírül a Világgazdaság.

Júliustól büntetik a színlelt szerződéssel dolgozó orvosokat

Állás 20112006.05.11, 09:36

A munkaügyi felügyelet és az adóhatóság júliustól szándékai szerint szigorúan bünteti a színlelt szerződéssel dolgozó orvosokat. Az orvosok vállalkozói státuszát a törvény nem tiltja. Azonban egyre több orvos követ sajátos gyakorlatot: ugyanabban a kórházban délelőtt alkalmazotti jogviszonyban, míg délután vállalkozói státuszban tevékenykedik. A jelenség oka: a munkaerőhiány, és az a szabályozás, hogy a túldolgoztatás tilalma csupán az alkalmazotti jogviszonyban dolgozókat érinti.  -írja a Napi Gazdaság.  

Izlandtól Görögországig szabad az út az álláspiacon

Állás 20112006.05.03, 19:04

Május elsejével négy további EU tagállam -Spanyolország, Portugália, Görögország Finnország -, és az Európai Gazdasági Térséghez tartozó Izland is megnyitotta munkaerőpiacát a kelet-európai EU tagállamok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Hat tagország, köztük Németország és Ausztria továbbra is elzárkózik a nyitás elől, több tagország részleges engedményeket tett.  A kialakult helyzetről és a keresett szakemberekről Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter tartott tájékoztatót.

Olaszország továbbra sem nyitja meg munkaerőpiacát

Archívum2006.04.27, 23:25

Legalább két évvel meghosszabbítja Olaszország a kelet-európai uniós országok munkavállalóival szemben alkalmazott korlátozásokat - közölték csütörtök este római munkaügyi minisztériumi források.

Megszűnhet az önálló munkaügyi minisztérium

Állás 20112006.04.27, 09:26

Több területet összefogó, nagy tárcában gondolkodnak a választások győztesei. A jelek arra utalnak: az új Gyurcsány-kormánynak nem lesz különálló foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériuma - értesült a Népszabadság.

Munkaügyi bírság 723,5 millió forint értékben

Gazdaság2006.04.27, 16:29

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) 2006 első negyedévében közel nyolcezer feketén dolgozó munkavállalót derítettek fel kétezer intézkedés során országszerte.

További három évre zárva az osztrák álláspiac

Állás 20112006.04.21, 09:40

Az osztrák kormány tegnapi ülésén úgy döntött, három évig még nem nyitja meg munkaerőpiacát az új keleti EU-tagállamok munkavállalói előtt. A magyar állampolgárok számára mindez azt jelenti, továbbra is munkavállalási engedéllyel juthatnak be az osztrák munkaerőpiacra.

Nincs egyetértés Hágában a munkaerőpiac megnyitását illetően

Nagyvilág2006.04.20, 20:11

Nem ért egyet a holland képviselők számottevő része a kormány azon tervével, hogy az országban számolják fel az Európai Unióhoz tavalyelőtt csatlakozott kelet- és közép-európai országok munkavállalóit sújtó korlátozásokat - jelentette a holland televízió csütörtökön.

Még három évig zárja munkaerőpiacát Ausztria

Archívum2006.04.20, 17:29

Az osztrák kormány úgy döntött, hogy a következő három évben sem nyitják meg az osztrák munkaerőpiacot a 2004-ben EU-tagságot nyert országok munkavállalói előtt.

A magyar dolgozók szerint a főnök kettős mércét alkalmaz

Állás 20112006.04.13, 15:53

A hazai munkavállalók csaknem fele úgy érzi: vezetőik kettős mércével mérnek, magukra vonatkozóan más játékszabályokat tartanak érvényesnek. A munkavállalók 17 százaléka azt gondolja: sztriptíz bárban is lehet üzleti tárgyalásokat bonyolítani - áll az Ernst & Young és az Interview NSS idén februárban és márciusban végzett felmérésében. Nemzetközi összehasonlításban a magyarok kevésbé bíznak a főnökben, és nagyobb arányban hibáztatnak más személyt tévedéseikért, mint nyugati kollégáik.