testület

címke rss
Alex Soros eligazítást tartott Davosban

Alex Soros eligazítást tartott Davosban

Január 14. és 19. között került megrendezésre a Davosi Világgazdasági Fórum. A világ vezető politikusai mellett, szokás szerint képviseltette magát a Soros-hálózat színe-java is. Alex Soroson kívül olyan nagyágyúk vettek részt a fórumon, mint például Radek Sikorski, az újdonsült Tusk-kormány külügyminisztere, Anne Applebaum férje. Mark Leonard a Soros György által alapított Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) igazgatója, Timothy Snyder, a Korányi Dávid-féle Action for Democracy tanácsadó testületének tagja.

Új önkormányzati választást írna ki Esztergom polgármestere

Itthon2011.01.24, 20:44

Esztergom polgármestere időközi választást tartana a településen. Tétényi Éva szerint a közgyűlés Fidesz-frakciója nem akar együttműködni. A polgármester egyúttal a testületet is feloszlatná. Döntésével az MSZP és a Jobbik helyi szervezete is egyetért. A Fidesz ennek épp az ellenkezőjét állítja, szerintük a polgámester nem működik együtt a frakcióval.

Vezetőket választott a Reformszövetség

Gazdaság2008.12.22, 13:16

Ügyvivői testületének döntése alapján a Reformszövetség Békesi Lászlót, Chikán Attilát, Oszkó Pétert és Lőrincz Lajost nevezte ki munkacsoportjainak élére - közölte a szövetség.

Betiltották a brit iPhone-reklámot

Archívum2008.08.27, 12:17

A brit reklámszabályozó testület betiltott egy iPhone-tévéreklámot, mivel vélekedése szerint az Apple megtévesztő módon reklámozza a készüléket, az ugyanis nem támogatja sem a Flash-t, sem a Javát, így nem képes teljes értékű internetes funkciókra - pedig gyártója ezt állítja.

T�zen szavaztak az alapkamat megtart�s�ra

Gazdaság2008.08.15, 17:40

A monet�ris tan�cs t�z tagja az alapkamat 8,5 sz�zal�kos szinten tart�sa mellett szavazott, egy tag 25 b�zispontos kamatcs�kkent�st javasolt a test�let legut�bbi, kamatd�nt� �l�s�n - �ll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) k�zlem�ny�ben, amely a test�let j�lius 21-i �l�s�r�l k�sz�lt.

Összeállt az új szerb kormány

Nagyvilág2008.07.08, 00:44

A belgrádi parlament hétfőn este alacsony többséggel megválasztotta Szerbia új kormányát. A Mirko Cvetkovic miniszterelnök vezette testületre 127 képviselő szavazott a 250 tagú parlamentből.

Packáznak a rendőrségi zűrök kivizsgálóival

Itthon2008.05.06, 18:13

A rendőrségi botrányok nyomán életre hívott független panasztestületet politikai sikertörténetként tálalták a pártok, a gyakorlatban azonban egyelőre csak kudarcnak tekinthető. A testület működése elakadt, nem kapott megfelelő irodát. Az ingatlankeresésre felkért állami szerv ráadásul olyan állításokat közöl, amelyek a testület elnöke szerint köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

EEA: Nem tartható az EU bioüzemanyag-kvótája

Archívum2008.04.11, 11:39

Nincs annyi föld Európában, amely elegendő lenne az EU által előírt 10 százalékos bio-üzemanyag kvóta betartásához - figyelmeztet az Európai Környezeti Ügynökség tudományos tanácsadó testülete.

Június 1-jén időközi cigány kisebbségi választás lesz Veszprémben

Itthon2008.03.18, 20:12

Időközi cigány kisebbségi önkormányzati választást tartanak Veszprémben, miután a testület feloszlatta magát. Az Országos Választási Bizottság keddi ülésén június 1-jére tűzte ki a szavazás napját.

Előző
Következő