Tesla

címke rss

Újabb vezető hagyja ott a Teslát

Gazdaság2018.09.13, 11:02

Távozik az amerikai Tesla autógyártótól a nemzetközi pénzügyekért felelős alelnök, tovább növelve az elmúlt napokban a céget elhagyó vezetők számát.

Élő adásban füvezett a Tesla vezére

Techbázis2018.09.10, 08:44

Elon Musk egy YouTube-on, élő adásban közvetített interjúban szippantott bele egy marihuánás cigarettába. Ez persze azonnal komoly visszhangot keltett, az esetet még a Tesla részvényei is megérezték, két vezető távozott a cégtől, és állítólag az amerikai légierő is vizsgálatot fontolgat.

Warren Buffett nem kedveli a Teslát

Gazdaság2018.08.31, 12:13

A legendás befektető szerint az autóipar kemény és kiszámíthatatlan, viszont Tim Cook, az Apple vezérigazgatójának az összes ötletét támogatja. Waren Buffett szerint az is óriási hiba volt, hogy Elon Musk Twitterre írta ki a céggel kapcsolatos terveit, valamint kifejezetten ellenzi az Apple és a Tesla lehetséges összeolvadását is.

Magyarországi fejlesztésbe száll be a Tesla

Gazdaság2018.08.31, 10:55

A Mátrai Erőmű Zrt. a tavalyi 9,1 milliárd forintos veszteség után az idén egymilliárdos nyereséget vár – mondta a Világgazdaságnak a társaság vezérigazgatója. Valaska József a társaság megújuló energiára épülő fejlesztési terveiről is beszélt a lapnak, a stratégiát a szeptember 19-i közgyűlés tárgyalja majd.

Lopkodja a Tesla embereit az Apple

Techbázis2018.08.27, 12:15

Idén már 46 embert csábított át a Teslától magához az Apple.

Nagyot nőtt a magyar háztartások vagyona

Gazdaság2018.08.27, 12:55

A Siemens minden idők egyik legnagyobb leépítésére készül, miközben az Apple a Tesla körül legyeskedik és szakértők szerint láthatáron a következő megaüzlet. Meglepő ábrákon mutattuk be az USA rekord államadóságát, a görögök viszont örülhetnek, mert hivatalosan is véget ért az adósságválság.

Elon Musk: A Tesla marad a tőzsdén

Gazdaság2018.08.26, 12:32

Közel három héttel az után, hogy a Tesla elnök-vezérigazgatója cégének tőzsdei kivezetéséről beszélt, Elon Musk a hétvégén bejelentette, hogy eláll ettől a szándékától.

A Tesla azzal járna a legjobban, ha felvásárolnák?

Archívum2018.08.24, 15:37

Ahogy a Tesla az elmúlt időszakban erősen küszködik a rossz sajtójával, Elon Musk népszerűsége pedig igencsak megcsappant, egy elemzés szerint lehet, hogy a cég azzal járna a legjobban, ha az Apple vagy a Google felvásárolná. Ezek az óriások ugyanis számos ponton kapcsolódnának a Tesla projektjeihez, az üzlettel pedig mindenki nyerhetne.

Az Apple lehet a Tesla és Elon Musk megmentője

Gazdaság2018.08.22, 14:22

Létrejöhet az évtized üzlete, ha a befektetők spekulációja valóságot ölt. A Teslának pénzre van szüksége, az Apple pedig évek óta keresi a lehetőségeket, hogy betörjön az autóiparba, azon belül is az önvezető járművek piacára. A pletykák egy esetleges felvásárlásról akkor kaptak újból szárnyra, amikor Elon Musk Twitteren jelentette be, hogy komolyan fontolóra vette a Tesla kivezetését a tőzsdéről.

A Tesla háromhavi mínuszban indított a New York-i tőzsdén

Gazdaság2018.08.21, 10:04

Három hónapja legalacsonyabb szinten indított az elektromos autókat gyártó Tesla részvényára hétfőn a New York-i tőzsdén, miután a JPMorgan Chase 308 dollárról 195 dollárra csökkentette a Tesla-részvények célárát.

Szárnyal a magyar turizmus és az építőipar, roham indult az albérletekért

Gazdaság2018.08.12, 10:46

Bár a héten a hőség volt az úr, a gazdasági élet sem áll le. A napokban távozott a Pepsi vezetője, míg Elon Musk pedig Twitteren közölte, hogy fontolgatja a Tesla tőzsdei kivonulását. Magyarországon a felvételi ponthatárok kihirdetése után hatalmas roham indult az albérletekért, sok lakástulajdonos csak a pontszámok közzététele után dobta piacra az ingatlanát. A magyar turizmus a nagy melegben szárnyal, és folyamatosan dönti a rekordokat, megteltek a balatoni strandok, és kiderült az is, hogy mikor jelenik meg a Waymo első önvezető taxija.

Musk eltüntetné a Teslát a nyilvánosság elől

Gazdaság2018.08.09, 11:02

Tegnap a New York-i tőzsdén minden a Tesla körül forgott, felrobbant a cég árfolyama, fel is kellett függeszteni a kereskedést a papírokkal. Ahogy mondani szokták, Elon Musk elvitte a show-t, nem mellesleg magánvagyona néhány óra leforgása alatt több mint 1,5 milliárd dollárral nőtt. Mindezt egy néhány szavas Twitter-üzenete váltotta ki.

Akkora a baj, hogy a futószalagról szállítják ki a Teslákat

Gazdaság2018.08.01, 11:35

A Tesla július másodikán jelentette be, hogy több mint ötezer autó hagyja el a gyárat az elkövetkezendő héten, a már tavaly felállított termelési kvótának megfelelően. Azonban a termelési nehézségek után újabbal kell szembenéznie az amerikai vállalatnak: nincsen kiépített értékesítési hálózata.

Szörfdeszkákkal erősítenek a Teslánál, dől a pénz Musk cégéhez

Gazdaság2018.07.30, 19:06

Elon Musk mindig érdekes megoldásokkal hívja fel a figyelmét a vállalataira. A SpaceX autót lőtt fel a világűrbe, a Boring Company túlárazott lángszórót árult, míg a Tesla – úgy tűnik – szörfdeszkákkal kezdett üzletelni.

Folytatódhat a Tesla nagy drámája

Archívum2018.07.20, 15:15

Ha lesz a második negyedéves gyorsjelentési szezonnak igazán izgalmas eseménye, akkor az a Tesla gyorsjelentése. A tét ugyanis szokatlanul nagy, miután a vállalat az elmúlt időszakban piaci kereszttűzbe került, Elon Musk pedig saját maga rendítette meg a pozícióját a technológiai szektor csúcsán.

Az Amazon, a Boeing és a Tesla is Magyarországra érkezhet

Gazdaság2018.07.15, 09:21

Varga Mihály pénzügyminiszter a héten az Egyesült Államokban járt, és a Tesla mellett az Amazon és a Boeing vezetőivel is tárgyalt. Bemutattuk, hogyan élnek Hongkongban a legszegényebbek koporsó méretű lakásaikban, valamint kiderült az is, hogy Észak-Koreában milyen fogyasztási cikkek a legfelkapottabbak mostanában.

Varga Mihály Amerikában tárgyalt a Teslánál

Gazdaság2018.07.12, 13:20

Varga Mihály szerint az amerikai cégek jól érzik magukat Magyarországon, ezt jól mutatja az is, hogy több mint 1500 amerikai irányítású vállalkozás működik az országban mintegy 100 ezer embernek adva munkát. A pénzügyminiszter a magyar üzleti delegáció vezetőjeként a Tesla fremonti központjában tárgyalt az autógyártó képviselőivel.

A Tesla bekeményít, és árakat emel Kínában

Gazdaság2018.07.10, 21:12

A Tesla nagyjából 20 százalékkal emelte meg Kínában a Model X és S autók árát, amivel az első olyan amerikai autógyártó cég lett, amely az amerikai-kínai kereskedelmi háború hatására árat emelt a világ legnagyobb autópiacán.

Ismét pénzért kuncsorog a Tesla

Gazdaság2018.07.10, 16:14

Újabb hét, újabb Model 3-hír a Tesla háza tájáról. Ezúttal Muskék úgy döntöttek, hogy eltörlik a foglalós rendszert, és mindenki számára elérhetővé teszik a Model 3 rendelését, viszont ehhez előtte ki kell fizetni 3500 dollárt. Az előleget ugyanakkor a vásárló nem kapja vissza, akkor sem, ha törli a megrendelését, vagy sosem jut el hozzá az autó.

Németország lehet a Tesla új európai akkumulátorgyárának helyszíne

Gazdaság2018.06.20, 14:30

Németországot jelölte meg a Tesla tervezett európai akkumulátorgyárának egyik esélyes helyszíneként Elon Musk vezérigazgató egy Twitter üzenetében.

Tűz volt a Tesla egyik gyárában, Musk szabotázsról beszél

Gazdaság2018.06.19, 11:15

A Tesla vezetője sosem volt hétköznapi figura, mostanában viszont mintha kicsit kezdene becsavarodni. Korábban már többször is írtunk róla, a Model 3, a Tesla első népautójának gyártása nem halad a tervek szerint. Most kiderült ennek a pontos oka is, szerinte az egyik dolgozó próbálja szabotálni a teljes céget.

Történelmi csúcstalálkozó és médiapiaci rekord

Gazdaság2018.06.17, 16:10

A Tesla bejelentette, hogy óriási leépítést tervez, több ezer alkalmazottól vállnak meg. A Volkswagent egymilliárd dollárra büntették, az amerikai médiapiacon pedig rekordfelvásárlást hajtott végre az AT&T. A héten bemutatták a 2019-es magyar költségvetési tervezetet, amelyből kiderül, hogy több támogatást kap majd az oktatás és az egészségügy.

Ettől a kódextől rettegett a Tesla, Apple, Samsung és a többi gyártó

Gazdaság2018.06.17, 22:32

A Kongói Demokratikus Köztársaságban törvényerőre emelkedett az új bányajogi szabályokat tartalmazó elnöki kódex. A látszólag csekély jelentőségű fejlemény azonban óriási hatással lehet a globális gazdaságra, különösen az elektromos autók és a különböző elektronikai termékek, elsősorban a mobiltelefonok akkumulátorainak gyártására.

Több ezer embert rúgnak ki a Teslától

Gazdaság2018.06.13, 11:31

A Tesla amerikai autógyártó elbocsátja dolgozóinak 9 százalékát. Részben ennek az intézkedésnek a költségcsökkentő hatásától várja a cég, hogy nyereségessé váljon.

Nem rúgták ki a Tesla vezért a rekordméretű bukás miatt

Gazdaság2018.06.06, 12:15

A Tesla fennállása óta legnehezebb időszakán van túl. Ezt a cég vezetője Elon Musk mondta, akinek egy pillanatra megingott a vezérigazgatói pozíciója. Most úgy tűnik, hogy a kívánt mennyiséget le tudja gyártani a vállalat a Model 3-ból, ráadásul egy kínai gigaüzemet is bejelentett a techóriás.

Ez az új építészeti őrület hódít most Kaliforniában

Gazdaság2018.05.29, 16:05

Nyolcórányira a Szilícium-völgy forgatagától található Monterey, az a közösség, ahol a technológiai cégek vezetői megpihenhetnek a természetben – ehhez azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.

Összeesküvés-elmélet: az e-autók önjelölt pápája döbbenetes kirohanást tett

Gazdaság2018.05.28, 08:12

A milliárdos Elon Musk, a Tesla első embere, meglepő bejelentéssel állt elő a Twitteren. Pontosabban nem is biztos, hogy meglepő az állítás. Musk már korábban is megnevezett olyanokat, akik véleménye szerint aláássák a Tesla vállalati sikerét, és akik szerinte legalább részben felelőssé tehetők a gyártási kudarcokért. Most bővítette külön bejáratú feketelistáját.

Így néz ki a mobiltelefonok Teslája

Gazdaság2018.05.18, 13:29

A Caviar nevű orosz alkatrészgyártó elkezdte értékesíteni a napenergiával működő iPhone X készülékét – de nem ez az egyetlen dolog, amivel felturbózták a telefont.

Elképesztő világrekordot állított fel egy Tesla

Auto2018.05.16, 11:02

Olyan nehéz repülőt vontatott el a Model X, hogy a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül.

Üzemanyag helyett pénzt éget a Tesla, nem is keveset

Gazdaság2018.05.03, 13:19

A Teslának 2010-ben még csak 899 alkalmazottja volt, ma már 40 ezer. A vállalat hihetetlen ütemben bővül és veszi fel az új alkalmazottakat, pedig a cég növekedése közel sem indokolja ezt. A Tesla a tömeggyártásban sem jeleskedik, hiszen a Model 3 bemutatkozását bakik sora kísérte, bár a befektetők még bíznak Elon Musk vezérigazgatóban, és hagyják, hogy égesse a pénzt.

Szárnyalnak a magyar fizetések, a Tesla pedig teljesen leáll a gyártással

Gazdaság2018.04.22, 13:32

A héten kiderült, hogy az Amazon dolgozói a cég hatalmas sikerei ellenére is embertelen körülmények között dolgoznak. A magyar fizetések továbbra is szárnyalnak, 2018 februárjában a bruttó átlagkereset 306 500 forint volt. Hatalmas felfedezést jelentettek be japán tudósok, miután a Csendes-óceán fenekén, Tokiótól mintegy 1850 kilométerre ritkaföldfém-lelőhelyet találtak. Abból az alkalomból, hogy Magyarországon rendezik meg a Divízió I/A Jégkorong Világbajnokságot, az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank. Az érmén lévő ábra az Origo fotósának munkája alapján készült.

A techszektor új ellensége a mesterséges intelligencia és a robotok

Gazdaság2018.04.18, 17:48

A Facebook-botrány kirobbanását követően hamar meg kellett találni a személyeket, akik felelősségre vonhatóak a felhasználói adatok kiszivárogtatásáért. Mark Zuckerberg kongresszusi meghallgatásán egyértelmű volt, hogy ezt a Facebook alapítója nem akarta magára vállalni, de munkatársait sem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni. A meghallgatáson azonban kiderült, hogy a világ legnagyobb közösségi média oldalának alapítója mégis megtalálta a tökéletes bűnbakot. Úgy tűnik a mesterséges intelligencia (MI) lehet a hibás minden rosszért, ami a Szilícium-völgyben történik.

A Tesla teljesen leáll a gyártással

Gazdaság2018.04.18, 10:34

A Tesla már egyszer leállt a Model 3 gyártásával még februárban és akkor négy napig tartott a szünet. A vállalat szóvivője elmondta, hogy most azért szünetel az autógyártás, mert fejlesztik az automatizálást és kijavítják a gyártósorok hibáit.

Nyereséges lehet a Tesla a cég vezetője szerint

Gazdaság2018.04.16, 09:57

Az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. az idei harmadik vagy negyedik negyedévben nyereségessé válik és már nincs szüksége befektetők újabb pénzére – jelentette ki Elon Musk, a cég vezérigazgatója.

Másfél év múlva érkezik a Tesla igazi népautója

Auto2018.04.12, 18:20

A 2019 végén gyártásba kerülő Y szabadidő-autó lehet a márka legnépszerűbb modellje.

Elon Musk szerint az autóipar maga a pokol

Auto2018.04.04, 10:56

A Tesla vezére beköltözik a Model 3 összeszerelő üzemébe, hogy személyesen felügyelhesse a gyártás felfuttatását.

Kemény hetet zárt a Facebook és a Tesla

Gazdaság2018.04.01, 16:49

Szomorú hírrel kezdődött a hét, mert meghalt Demján Sándor, Magyarország egyik legsikeresebb üzletembere. A tőzsdén nehéz héten van túl a Facebook és a Tesla, az Uber pedig úgy tűnik, feladta a Délkelet-Ázsiában folytatott terjeszkedést és átengedte a piacot riválisának. 

Több mint 100 ezer autót hív vissza a Tesla

Auto2018.03.30, 01:09

A 2016 áprilisa előtt gyártott Model S szedánokat visszahívja a Tesla a szervókormány csavarjainak potenciális meghibásodása miatt. A visszahívás mintegy 123 ezer autót érint.

Történelme legrosszabb hónapját zárta a Tesla

Gazdaság2018.03.29, 12:51

A héten nemcsak a Facebookot kapott nagy pofont az amerikai tőzsdén, hanem az önvezető elektromos autókat gyártó Tesla is. Szinte minden probléma egyszerre zúdult Elon Musk nyakába, ugyanis nem elég, hogy egyik autója érintett volt egy halálos balesetben, de még a hitelminősítők is rontottak a vállalat kilátásain.

Romokban a Facebook, eladják a Telenort, nőnek a hazai bérek

Gazdaság2018.03.25, 16:24

Több amerikai nagyvállalat is nehéz héten van túl. A Facebook 50 millió felhasználója adataival élt vissza, a Teslában pedig egyre kevésbé bíznak a részvényesek, annak ellenére, hogy Elon Musk a történelem legnagyobb vállalati jutalmát kaphatja meg. A YouTube reklámokkal bombázza a felhasználókat, hogy azok mielőbb áttérjenek a fizetős szolgáltatásra. Itthon pedig kiderült, hogy eladják a Telenort. Emellett már több mint 5 éve, összesen 61 hónapja folyamatosan emelkednek a bérek Magyarországon.

Elon Musk is nekiment a Facebooknak

Gazdaság2018.03.24, 13:02

A Facebook botrány következtében egyre többen akadnak, akik szerint a legjobb büntetés a közösségi oldal vezetői számára, ha a felhasználók törlik a profiljukat. A minap Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezére döntött úgy, hogy nem kívánja tovább a világ legnagyobb közösségi média oldalán futtatni vállalatai oldalát, így törölte azokat.

Elon Musk a történelem legnagyobb vállalati jutalmát kaphatja

Gazdaság2018.03.22, 15:34

A Tesla részvényesei megszavazták az Elon Muskot érintő javadalmazási tervet, így a cég vezetője tíz év alatt összesen 2,6 milliárd dollárt kereshet, ha a Tesla sikeresen teljesíti a célkitűzéseket. Az összeget Musk egy 12 részletre osztott részvényopció formájában hívhatja majd le. Musknak azonban voltak ellenzői is, köztük a világ legnagyobb befektetési alapja.

A befektetők már temetik a Teslat, véget érhet Musk álma

Gazdaság2018.03.21, 13:31

A Tesla részvényeinek értéke kevesebb mint egy év leforgása alatt 20 százalékot zuhant. Ennek oka egy régóta meglévő probléma, nevezetesen a befektetők bizalomvesztése, mert egyre kevésbé bíznak a vállalat azon képességében, hogy sikeres lehet a tömeggyártásban. A részvényesek egyre negatívabban állnak a Teslához, ez pedig nem sok jót jelent, hiszen az ő optimizmusuk lökte az elektromos autókat gyártó cég részvényeit 2017 szeptemberében rekord magasságba.

Ez lehet a jövő nagy technológiai üzlete

Archívum2018.03.19, 14:58

Az elektromos autók tömeggyártása lehet a zöld technológiai szektor következő nagy üzleti dobása. Ráadásul sokak számára az iparág szupersztárjának számító Tesla már túl népszerű, és inkább a feltörekvő cégekre figyelnek a befektetők.

Elonk Musk naperőművet csinálna az otthonainkból

Techbázis2018.02.20, 16:13

A Tesla az ausztráliai gigantikus akkumulátor-telep után (ami eddig már millió dolláros költséget spórolt a lakosságnak és a szolgáltatónak) egy újabb ötlettel állt elő: mi lenne, ha csak úgy szétszórnának napelemeket a népnek, aztán az egészet összekötnék egy nagy napenergia-termelő hálózattá?

Ilyen játékot írt 12 évesen Elon Musk

Techbázis2018.02.17, 19:54

Commodore VIC-20 gépre készült, 500 dollárt kapott érte.

A Tesla és a SpaceX összeolvad

Gazdaság2018.02.15, 14:57

Nemrég sikeres kilövést hajtott végre a SpaceX Falcon Heavy névre keresztelt rakétájával, amely nem hétköznapi rakományt vitt, hanem a szintén Elon Muskhoz köthető Tesla egyik modelljét. A lenyűgöző ötletet hamar minden idők legsikeresebb PR fogásaként könyvelték el. A két vállalat sok dologban azonos, eddig ugyan külön utakon jártak, viszont már csak idő kérdése az egyesülés.

A Földbe csapódhat az űrbe küldött Tesla

Tudomány2018.02.15, 18:47

Elég kicsi az esély arra, hogy egyszer a Földnek ütközik Elon Musk múlt héten felküldött űrverdája, ám ez a forgatókönyv sem zárható ki teljesen – állapította meg egy új tanulmány.

Rekordveszteséget jelentett a Tesla

Gazdaság2018.02.08, 14:22

Lassan gurulnak le a járművek a Tesla gyártósoráról, ami meg is látszik a vállalat negyedik negyedéves jelentésében. Azonban Elon Musk optimista, szerinte már idén profitot termelhet a kaliforniai vállalat. Ha minden jól megy, 2018-ban egy autó emberi segítség nélkül keresztbe átszeli az Egyesült Államokat.

Súlyos kifogások, az új Tesla életveszélyes és rossz minőségű

Auto2018.02.07, 19:22

Amellett, hogy a Teslának súlyos gyártási gondjai vannak a tömegeknek szánt Model 3-mal, az autó minőségével kapcsolatban is súlyos aggályok merültek fel.