terrorszervezet

címke rss

"Elnézést, ki gyilkol ártatlanokat?"

Nagyvilág2008.06.02, 12:40

Szeptember 11-e óta sok ezer muszlim vére folyik az al-Kaida miatt, Oszama bin Laden harca erkölcstelen - egyre többen gondolkodnak így az arab világban a The New Republic riportja szerint. Bin Ladent ma már mentorai, az al-Kaida volt ideológusai és egykori terroristák is nyíltan bírálják. Szerintük a terrorszervezet körül lassan megfagy a levegő, miközben saját magát emészti fel.

Szupertitkos brit kormányiratokat hagytak a vonaton

Nagyvilág2008.06.15, 09:15

Két szupertitkos iratcsomagot is találtak a héten londoni elővárosi vonatokon. A dokumentumokban többek közt az al-Kaida terrorszervezetről és az iraki biztonsági erők felkészültségéről volt szó. A pénzügyminisztérium szóvivője szerint a kormányt aggasztják a történtek.

Jemenbe költöztek az al-Kaida vezetői egy kuvaiti lap szerint

Nagyvilág2010.11.11, 12:29

Iránból Jemenbe tette át a székhelyét az al-Kaida terrorszervezet több vezetője egy kuvati lap szerint. Az újság egy kiszivárogtatott bizalamas jelentésre hivatkozva írja, hogy a Jemenbe költözők között van a szervezet egykori szóvivője, Szulejmán Abu Gajt is.

Merényletre készülő férfiakat vettek őrizetbe Németországban

Nagyvilág2011.04.29, 19:56

Három feltételezett al-Kaida-tagot vettek őrizetbe pénteken a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban. A szövetségi ügyészség szerint a gyanúsítottak terrorcselekményekre készültek, mert nagymennyiségű robbanószert találtak náluk.

Meghalt Oszama bin Laden - képek a vezérről és a terrortámadásokról

Nagyvilág2011.05.04, 21:35

Az Egyesült Államok egy katonai műveletben megölte Oszama bin Ladent Pakisztánban - jelentette be Barack Obama amerikai elnök, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján. Washingtonban és világszerte ezrek ünnepelnek.

Bin Laden halálának híre először a Twitteren jelent meg

Archívum2011.05.02, 10:53

Az üzenőszolgáltatás ismét megelőzte a tradicionális médiát. Ezúttal egy korábbi amerikai kormányzati tisztviselő twitterezte ki a hírt, miszerint bin Ladent megölték.

Bin Laden halála után nyugati politikusok az emberek győzelméről beszélnek

Nagyvilág2011.05.02, 09:28

Amerika és a világ polgárainak győzelméről beszélnek politikai vezetők Oszama bin Laden halála után. George W. Bush nagy jelentőségű eredménynek minősítette bin Laden megsemmisítését. Bill Clinton szerint a terroristavezér halála a világ összes emberének győzelmével ér fel. Michael Bloomberg polgármester szerint a New York-iak csaknem tíz évet vártak erre a hírre, mások szerint azonban túl késő, mert "bin Laden van minden sarkon".

Örül a piac Bin Laden halálának

Gazdaság2011.05.02, 11:23

Jól reagáltak Oszama bin Laden halálának hírére az ázsiai tőzsdék, a Nikkei a március eleji földrengés óta először járt 10 ezer pont fölött.

Baseballmeccsen ünnepelték Bin Laden halálát

Sport2011.05.02, 12:56

Noha a pályán semmi szenzációs nem történt a kilencedik szakaszban, a nézők mégis óriási üdvrivalgásban törtek ki a Philadelphia Phillies - New York Mets profi baseballmérkőzésen, miután tudomásukra jutott Oszama bin Laden halálhíre. Az "USA, USA" rigmust skandáló hazai drukkereket az ellenfél sztárja is megdicsérte.