terrorkészültség

címke rss
Terrorriadó Európában karácsonykor

Terrorriadó Európában karácsonykor

Öt embert tartóztattak le pénteken egy terrorellenes akcióban Kelet-Franciaországban - írta meg a Magyar Nemzet. A nyomozók információi szerint a letartóztatottak egy iszlamista mozgalomhoz tartoznak. A napokban Spanyolországban is radikális fiatalokon kattant a bilincs, Hollandiában pedig emelték a terrorfenyegetettségi szintet.

Elvágott torkú tanár Párizsban, agyonlőtt svéd turisták Brüsszelben: a Hamász terrortámadásai után folytatódik a migránsterror Európában és mindenki újabbaktól fél

Nagyvilág2023.10.17, 13:01

Végeztek a belga hatóságok Brüsszelben a hétfő esti, két halálos áldozatot követelő muszlim terrortámadás elkövetőjével. A 45 éves tunéziai illegális migránst Abdesalem Lassouedként azonosították. A terrorista 2019 novemberében nyújtott be menedékkérelmet, amelyet 2020 októberében elutasítottak, így illegálisan tartózkodott Belgiumban. Úgy tűnt, hogy három évre eltűnt a hatóságok radarjáról, de a rendőrség előtt súlyos bűncselekmények (emberkereskedelem, illegális tartózkodás és az állambiztonság aláásása) miatt ismert volt. Múlt héten az észak-franciaországi Arrasban egy muszlim terrorista egy tanárt késelt meg. Az Izrael elleni okktóber ...

Egyre erőszakosabban tüntetnek a terroristák mellett a bevándorlók Párizsban és Londonban - videó

Nagyvilág2023.10.15, 12:16

A 2015-ös támadásokhoz hasonló tragédiákra kell felkészülni Európában a terrorpárti tüntetések betiltása nyomán, ugyanis az újabb terrorhullám apropóját ezúttal az izraeli háború szolgáltatja: Ahogy az Origo is beszámolt róla, a háború kitörését követően terrorpárti tüntetéseket tartottak Európában és szerte a nyugati világban. A helyzet csak fokozódik, Magyarországon azonban a kormány még időben lépett, és betiltotta a terror mellett kiálló tüntetést, leszögezték: hazánkban nem lehet terrort éltető tüntetés.

Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget

Nagyvilág2020.10.29, 14:30

Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a csütörtöki nizzai támadást követően - jelentette be a francia miniszterelnök. Jean Castex hozzátette, hogy a kormány határozott és könyörtelen választ ad a gyáva és barbár tettre.

Megemelték a terrorkészültségi szintet Bulgáriában

Nagyvilág2018.01.05, 22:27

A bolgár hatóságok megelőző intézkedés gyanánt megemelték a terrorkészültségi szintet az ország most megkezdődött, féléves soros uniós elnökségének idejére - jelentette be pénteken a bolgár belügyminisztérium.

Szlovákia másodfokúra növelte a terrorkészültséget

Nagyvilág2017.08.23, 19:15

Szlovákia a legalacsonyabb, elsőfokúról másodfokúra növelte a terrorkészültséget - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány egy szerdai sajtótájékoztatón, Pozsonyban.

Csökkentették a terrorkészültséget Nagy-Britanniában

Nagyvilág2017.05.27, 15:12

Csökkentették a nagy-britanniai terrorkészültséget a hétfő éjjeli manchesteri robbantásos merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus szintről. Ez így is azt jelenti, hogy még mindig nagy a valószínűsége egy újabb támadásnak, és indokolt az éberség.

Mesterlövészek és úttorlaszok vigyáznak a karneválozókra Velencében

Travelo2017.11.30, 15:51

Mesterlövészek és úttorlaszok vigyáznak a karneválozókra Velencében.

Horvátország emelte a terrorkészültségi szintet, de nincs ebben semmi rendkívüli

Nagyvilág2016.12.22, 14:06

Horvátországban kettesről hármas szintre emelték a terrorkészültségi szintet, de nincs semmi jele annak, hogy a berlinihez hasonló merénylet történjen az országban – közölte Vlaho Orepic horvát belügyminiszter csütörtökön Zágrábban. 

Nem emelik a terrorkészültség szintjét itthon, Ausztriában és Belgiumban sem

Travelo2017.10.09, 13:00

Nem emelik a terrorkészültség szintjét itthon, Ausztriában és Belgiumban sem

Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készül a tanévre Franciaország

Nagyvilág2016.08.17, 16:30

Az iskolák védelmének fokozásáról döntöttek szerdán a francia nemzetbiztonsági kabinet ülésén, amelyet Francois Hollande államfő elnökletével tartottak Párizsban.

Kitiltották a tévéket és kivetítőket a francia teraszokról

Travelo2017.10.06, 15:26

Kitiltották a tévéket és kivetítőket a francia teraszokról

Csökkentették a terrorkészültséget Magyarországon

Itthon2016.03.29, 16:09

Egy héttel a brüsszeli merényletek után csökkentette a terrorkészültséget a magyar kormány. Most már csak a hármas fokozat van érvényben. 

Nem írják át az alkotmányt a terrorveszély miatt

Itthon2016.03.05, 13:47

Egyelőre nem módosítják az alaptörvényt a terrorveszélyre hivatkozva - derült ki Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó sajtótájékoztatóján. Mégsem ezt szánták fő témának: Kontrát Károly, belügyi miniszterhelyettes szerint a fogvatartottak már sodorják a román-magyar határra szánt kerítést, a menekültek növekvő száma miatt.

Fegyveres katonák jelentek meg Budapest utcáin

Itthon2015.11.15, 20:42

Gépfegyveres honvédek járőröznek  Budapest főbb útjain és közterein.

Magyar válasz a terrorra: több rendőr lesz az utcákon

Itthon2015.11.14, 10:46

Szigorították a magyar terrorkészültség szintjét, több egyenruhás rendőrt vezényelnek majd az utcákra, és erősebb lesz a határok őrizete is. Magyar halottakról továbbra sem tudni – mondta el Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó.

Franciaország: hetekig marad a terrorkészültség

Nagyvilág2015.01.10, 12:39

Fenntartják a franciaországi Ile-de-France régióban a terrorkészültség magas szintjét.

Magasabb terrorkészültség Hollandiában

Nagyvilág2013.03.13, 17:10

Hollandiában "jelentősre" emelték szerdán a terrorveszély szintjét az országból elsősorban Szíriába utazó iszlamista szélsőségesek növekvő számára és a holland ifjúság radikalizálódására hivatkozva.

Növelték a terrorkészültséget a brit reptereken

Nagyvilág2011.01.07, 09:03

Növelték a terrorkészültséget a brit reptereken és főbb közlekedési csomópontokban - írta a BBC. A tudósítás szerint nincs küszöbön álló támadás, a lépés csak elővigyázatosság.

Csökkentették a terrorkészültséget Brüsszelben

Nagyvilág2008.01.03, 18:07

Már nincs érvényben a legmagasabb szintű terrorkészültség Brüsszelben, de továbbra is marad számos készültségi intézkedés az Európai Uniónak és a NATO-nak is otthont adó fővárosban - derül ki a belga hírügynökség csütörtöki jelentéséből. Karácsony előtt jelentették be, hogy megnövekedett a városban a terrortámadás veszélye, emiatt elmaradt a hagyományos szilveszteri tűzijáték is.

Piszkos bombával fenyegetik New Yorkot

Nagyvilág2007.08.11, 09:30

Megerősítették a rendőri jelenlétet Manhattanben egy "piszkos bombás" fenyegetés nyomán. A terrorveszéllyel kapcsolatos készültségi szinten azonban egyelőre nem változtattak.

A legmagasabb szinten a brit terrorkészültség

Nagyvilág2007.06.30, 23:56

A legmagasabb, kritikus szintre emelték szombaton a terrorkészültség fokát Nagy-Britanniában. A pénteki merényletek megakadályozása után ennél még eggyel alacsonyabb szintű volt a készültség. A legmagasabbra emelt szint arra utalhat, hogy a hírszerzés küszöbönálló támadásról kapott figyelmeztetést.

Pánikban várják az elnökválasztást az amerikaiak

Nagyvilág2004.08.02, 17:32

A "valószínű" al-Kaida-támadás ellenére berendelték dolgozni hétfőn a vezető amerikai pénzintézetek dolgozóit. Az amerikai hírszerzés néhány hete jutott olyan információk birtokába, hogy az al-Kaida terrorszervezet újabb nagyszabású csapásra készül az Egyesült Államok ellen, amikor Pakisztánban elfogták a terrorszervezet egyik tagját. A terrorista vallomása szerint az al-Kaida New York üzleti központja ellen készült csapásra. Az amerikai honi védelem az elnökválasztásig hátra lévő három hónapra narancs, azaz a második legmagasabb szintre emelte a terrorkészültséget.

Felülvizsgálják a brit parlament biztonsági rendszerét

Nagyvilág2004.05.20, 02:33

A londoni parlament biztonsági rendszerének teljes körű és sürgős felülvizsgálatát rendelte el a brit belügyminiszter azután, hogy - a hónapok óta érvényben lévő emelt szintű terrorkészültség ellenére - hivatalosan is súlyos biztonsági incidensnek minősített támadás érte szerda délután a kormányfőt az alsóházban.

Több száz ellenállót fogtak el Irakban

Nagyvilág2003.12.21, 17:05

Több száz iraki ellenállót fogtak el a szövetségesek Szaddám Huszein kézre kerítése óta - jelentette be az amerikai vezérkari főnök. Az Egyesült Államok közben ismét a terrorkészültség emelésére készül az al-Kaida terrorszervezet állítólag küszöbön álló akciói miatt.

Előző
  • 1
Következő