terrorizmus

címke rss

Kiderült: Ahmed H. pontosan tudta, ha rendőröket dobál, akkor börtönbe megy

Itthon2019.01.19, 09:12

A terrorizmusért elítélt Ahmed H. teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy büntetendő cselekmény a rendőrség megdobálása – mindezt ő maga vallotta be tegnapelőtt a bírósági meghallgatásán. Azt mondta, hogy Szíriában sorkatonaként katonai bíróságon szolgált, ezért tisztában van azzal, hogyha Szíriában valaki rendőröket dobál meg, azt a bíróság el fogja ítélni. A szír migráns nem rendelkezik érvényes úti okmánnyal egyetlen országba sem, egyetlen országnak sem kell. Soros-szervezetek sora támogatta korábban a határt védő rendőrökre támadó szír terrorista migránst.

Végeztek az al-Kaida egyik vezetőjével Líbia déli részén

Nagyvilág2019.01.18, 19:01

Meghalt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik líbiai vezetője egy olyan hadművelet során, amelyet a Halifa Haftár tábornok parancsnoksága alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) erői hajtottak végre - jelentette az AFP hírügynökség.

A terrorista Ahmed H. nem járkálhat szabadon Magyarországon

Itthon2019.01.18, 17:39

Nem rendelkezik érvényes úti okmánnyal egyetlen országba sem Ahmed H. – tudta meg az Origo a Belügyminisztériumtól. Nincs is ország, amelyik befogadná, így idegenrendészeti őrizetbe kerül. Hollik István kormányszóvivő az uszító szír terroristával kapcsolatban arról biztosított, nem engedik, hogy szabadon járjon Magyarországon. 

Egyetlen ország sem akarja a terrorizmusért elítélt Ahmed H.-t

Itthon2019.01.18, 10:43

Nem rendelkezik érvényes útiokmánnyal egyetlen országba sem Ahmed H. - tudta meg az Origo a Belügyminisztériumtól. A szír terrorista tehát egyetlen országnak sem kell. Ezért idegenrendészeti őrizetbe kerül. Nyilvánvalóan látszik tehát, hogy Ahmed H. egy köztörvényes bűnöző, aki egy agresszív migráns tömeget megafonnal irányított a rendőrök ellen, és kövekkel dobálta a határt és Magyarországot védő rendőröket. A balliberális propagandagyárak pedig megpróbáltak ebből a terroristából mártírt csinálni, csak azért, hogy még egyet rúgjanak a bevándorlásellenes kormányba.

Terrortámadás előkészítése miatt fogtak el egy férfit Szerbiában

Nagyvilág2019.01.16, 10:30

Terrortámadást előkészítésével gyanúsítják azt a vahhábita muszlim férfit, akit néhány nappal ezelőtt fogott el a szerb rendőrség – írta a Blic című belgrádi napilap.

Nyugdíjas terroristát ítéltek el Csehországban

Nagyvilág2019.01.15, 07:47

Terroristatámadásokért 4 év szabadságvesztésre ítéltek hétfőn Prágában egy cseh nyugdíjast, aki többször is balesetet próbált okozni.

Kitoloncolják Magyarországról a terrorista szír migránst

Itthon2019.01.11, 19:31

A szír migráns, Ahmed H. január 19-én feltételesen szabadlábra kerül a bíróság jogerős ítélete alapján. A 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt férfit kitoloncolják az országból.

Terrorista kiképzőként működnek a nyugat-európai börtönök

Nagyvilág2019.01.10, 19:53

A belgiumi börtönökben már többségbe kerültek a migráns hátterű, muszlim vallású elítéltek. Őket szélsőséges imámok radikalizálják, akiknek a száma a belga börtönökben mára meghaladta a katolikus papok számát.Egyre aggasztóbb a helyzet Németországban és Franciaországban is. A nyugat-európai hatóságok látszólag tehetetlenek, mivel nem tudnak hatékonyan fellépni a radikalizációval szemben. Kérdéses, hogy jutnak be szélsőséges imámok lelki segítségnyújtás címén a börtönökbe.

Elborította Európát a migránshullám és a terror

Nagyvilág2019.01.10, 09:07

Az Iszlám Állam létrejötte és a migrációs válság berobbanása óta extrém módon megnőtt az iszlamista terrortámadások száma Európában, és az áldozatok száma is jelentősen megugrott. Csak az elmúlt 17 évben 725 százalékkal nőtt a radikális cselekmények száma.

Megkezdődött hat terrorista pere Stockholmban

Nagyvilág2019.01.07, 17:27

Hétfőn megkezdődött annak a hat – öt üzbég és egy kirgiz – férfinek a pere Stockholmban, akiket terrorizmus finanszírozásával, illetve hármukat terrorcselekmény-tervezéssel is vádolnak. „Ha a terrorcselekmény megvalósult volna, az nagyon súlyos károkat okozott volna Svédországnak” – áll az ügyészi vádiratban. 

Az egyiptomi hadsereg együttműködik Izraellel a terrorizmus elleni harcban

Nagyvilág2019.01.07, 14:14

Az egyiptomi hadsereg szorosan együttműködik Izraellel a Sínai-félszigeten bujkáló fegyveres iszlamista szélsőségesek elleni harcban - mondta el Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök abban az interjúban, amely a mai napon került adásba a CBS amerikai televízión.

Terrorizmus miatt emeltek vádat két turista meggyilkolása miatt Marokkóban

Nagyvilág2018.12.30, 21:14

Tizenöt ember ellen, terrorizmus miatt emelt vádat az ügyészség Marokkóban. A gyanú szerint közük van egy dán és egy norvég turista meggyilkolásához az Atlasz-hegységben.

Terrortámadás egy turistabusz ellen a gízai piramisoknál

Nagyvilág2018.12.29, 13:46

Pokolgépes merényletet követtek el egy turistákat szállító autóbusz ellen pénteken Kairóban a gízai piramisok közelében, értesülések szerint legalább négy ember meghalt, és többen megsebesültek – jelentette a Sky News Arabíja pánarab hírtelevízió.

Autóba rejtett bomba robbant Irakban, legalább két ember meghalt

Nagyvilág2018.12.25, 14:28

Autóba rejtett bomba robbant az iraki Tell-Áfárban. A város korábban az Iszlám Állam egyik fontos területe volt, de a terrorszervezet kiűzése óta nem történt merénylet. A támadásban legalább két ember meghalt, sokan megsérültek.

Törökország minél előbb be akar hatolni Szíriába

Nagyvilág2018.12.25, 12:19

Az Egyesült Államok csapatainak kivonulása miatt Törökország minél előbb be akar hatolni Észak-Szíriába, hogy megakadályozza egy hatalmi vákum kialakulását a térségben, amelyet terrorszervezetek töltenének be.

Egyre nagyobb a terrorizmus veszélye

Itthon2018.12.22, 09:14

A terrorizmus veszélye kiterjedt - hangsúlyozta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

EU-felmérés: a migrációtól és a terrorizmustól félnek Európában

Nagyvilág2018.12.21, 15:34

Az Európai Bizottság pénteken megjelent felmérése szerint az európaiak 40 százaléka a bevándorlást tekinti a legaggasztóbb problémának. 

Robbantottak egy svéd iskolában, terrorgyanúval letartóztattak egy férfit

Nagyvilág2018.12.20, 16:04

Egy hassleholmi iskolában robbantott egy férfi csütörtökön. A robbantót elfogta a rendőrség, terrorizmussal gyanúsítják. Az iskolában senki sem sérült meg.

Trump bejelentette, az Egyesült Államok legyőzte az Iszlám Államot

Nagyvilág2018.12.19, 17:31

Fontos bejelentést tett Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Azt mondta, hogy az Államok már csak azért volt jelen Szíriában, hogy legyőzze az Iszlám Államot. Megkezdik a seregek kivonását. A döntést a Fehér Ház hivatalosan megerősítette.

Fel akarta robbantani a római Szent Péter bazilikát egy szomáliai migráns

Nagyvilág2018.12.17, 19:23

Bombatámadást tervezett a római Szent Péter bazilikában december 27-re egy 20 éves szomáliai migráns, akit az olasz hatóságok a déli Bari városában vettek őrizetbe - közölték helyi sajtóorgánumok. A férfi a strasbourgi terrortámadást követően a testvérének nevezte azokat, akik Allah nevében keresztényeket gyilkolnak. A migráns szülőhazájában tagja az Iszlám Állam helyi szervezetének.

A strasbourgi terror a francia hatóságok teljes csődje

Nagyvilág2018.12.14, 10:18

Az Iszlám Állam katonája volt az a migránshátterű terrorista, aki három emberrel végzett a strasbourgi karácsonyi vásáron. Cherif Chekattal hosszas hajtóvadászat után végeztek a francia hatóságok. A strasbourgi mészárlás ismét rámutatott arra, hogy a migránsok beilleszkedése teljes csődöt mondott Nyugat-Európában. 

Óriási rendőri akció zajlott Strasbourgban

Nagyvilág2018.12.13, 19:02

Csütörtök délután nagyszabású rendőri akció volt Strasbourgnak az óvárostól délkeletre fekvő Neudorf negyedében, ahol a karácsonyi vásár közelében két nappal ezelőtt merényletet elkövető Chérif Chekatt nyomát elveszették - jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség.

Megszüntetik a "Bin Laden bankót"

Gazdaság2018.12.13, 10:32

A jövő év elején Európa-szerte végleg abbahagyják a jegybankok a legnagyobb értékű euró bankjegyek, az 500 eurósok nyomtatását. A lépéssel az illegális tevékenységek visszaszorítását célozzák - a németek és az osztrákok tartanak ki a legtovább.

Késekkel akart gyilkolni a 18 éves terrorista

Nagyvilág2018.12.11, 11:38

Legalább 12 év börtönbüntetésre ítéltek Ausztráliában egy 18 éves fiatalt, aki a vád szerint terrortámadásra készült - számolt be az esetről kedden a helyi média.

Hétezer muszlim terrorista szivárgott vissza Európába

Nagyvilág2018.12.06, 15:49

Tavaly több terrorcselekményt követtek el Európában, mint az azt megelőző évben, sőt, ezek több uniós országban követeltek halálos áldozatot, mint korábban bármikor. A merényletekben meghaltak száma azért csökkent a felére, mert a támadások – az erőteljesebb rendőri készültség és a titkosszolgálati felderítés miatt – kisebbek lettek. Hazánkat továbbra is a legbiztonságosabb európai országok közé sorolja a 2018-as globális terrorizmusindex. Az aggodalomra ad okot, hogy az Iszlám Állam (ISIS) immár több mint hétezer terroristája tért vissza a Közel-Keletről a nyugati világba, döntően az Európai Unióba. Nagy részük a migránshullámot haasználta ...

Karácsonyi vásárokon való terrortámadásra buzdított egy muszlim ikerpár

Nagyvilág2018.12.03, 20:38

Harminc hónap börtönbüntetésre ítélt hétfőn egy német bíróság egy 22 éves palesztin ikerpárt, akik a vád szerint terrortámadások végrehajtására szólítottak fel a németországi karácsonyi vásárokon.

Terrorizmus vádjával letartóztatták a BBC egyik munkatársát

Nagyvilág2018.11.30, 15:08

Robbanószerkezetek birtoklása és terrorcselekmény előkészítése vádjával elfogták a BBC egyik ruandai munkatársát.

Terrorizmussal viccelődött a repülőgépen- leszállították

Nagyvilág2018.11.27, 17:18

Egy órás késéssel indult el Kalkuttából egy repülőgép, mert az egyik utas terrorizmussal viccelődött a fedélzeten. Az utasnak végül le kellett szállnia. Később átadták őt a rendőröknek. 

Letartóztatták az utast egy viccesnek szánt szelfi miatt

[origo] utazás2018.11.27, 11:42

Nem a legjobb ötlet azzal viccelődni a repülőgépen, hogy terroristák vagyunk. Hogy mennyire nem, azt most a Jet Airways egyik utasa a saját bőrén tapasztalhatta. Leszállították a gépről, és átadták a kalkuttai rendőrségnek.

Terrorizmus finanszírozása miatt indult per egy kurd házaspár ellen Szegeden

Itthon2018.11.26, 12:05

Megkezdődött annak a nőnek, illetve férfinak a pere, akik egy terrorszervezetnek dolgoztak. Mindketten kaptak katonai kiképzést. Miután megismerkedetek, megszöktek és összeházasodtak, ezután indultak Európába, és jutottak el Magyarországra.

Körülbelül 100 nigériai katonát öltek meg dzsihadisták az elmúlt napokban

Nagyvilág2018.11.22, 20:12

Körülbelül 100 katona halt meg a Boko Haram nigériai dzsihadista szervezetnek tulajdonított támadásokban az elmúlt napokban Nigéria északkeleti részén - közölték csütörtökön hírügynökséggel nevük elhallgatását kérő nigériai biztonsági források.

Őrizetbe vettek egy muszlim terroristát Milánóban

Nagyvilág2018.11.21, 11:10

Terrorizmus vádjával őrizetbe vettek szerdán Milánóban egy 22 éves egyiptomi férfit, aki egyebek között azt hirdette a közösségi oldalán, hogy „készen áll a harcra”.

Egy iszlamista terrorszervezet tagja belga börtönőröket támadott meg

Nagyvilág2018.11.15, 11:05

Egy szélsőséges, iszlamista terrorszervezet börtönben levő tagja hétfőn támadta meg a belga börtönőröket. Az incidens során több őr is megsebesült. A szokásos biztonsági ellenőrzés közben szabadultak el az indulatok. Az őrök közül egy még mindig kórházban van, a többiek csak enyhébb sérüléseket szenvedtek. A börtönszakszervezet az őrök biztonsága miatti szolidaritásból csak minimum szolgálatot láttak el szerdán 6-22 órák között, felhívva a figyelmet arra: ez már nem az első eset, hogy egy terrorista rátámad a börtönőrökre.

Az Egyesült Arab Emírségek szerepe kiemelten fontos a terrorizmus elleni harcban

Itthon2018.11.12, 18:24

Biztonsági együttműködési megállapodást írt alá a terrorizmus elleni harc jegyében hétfőn Abu-Dzabiban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ottani kollégájával, Sejk Abdalláh bin Zájid ál-Nahajannal.

Nehéz helyzetben vannak a rendvédelmi szervek a terrortámadások megelőzésénél

Nagyvilág2018.11.11, 10:29

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint nehezíti a rendvédelmi szervek munkáját, hogy a tervezett terrortámadások előtt nem mindig van lehetőségük a beavatkozásra. A szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában a pénteki ausztráliai késeléssel kapcsolatban elmondta, hogy a titkosszolgálat már korábban is figyelte az elkövetőt, akitől elvették az útlevelét, amikor csatlakozni akart a Szíriában harcoló Iszlám Állam alakulataihoz.

Már Ausztráliában is tombol a muszlim terrorizmus

Nagyvilág2018.11.09, 15:37

Az Iszlám Állam vállalta magára a pénteki melbourne-i terrortámadást, amelyben egy ember vesztette életét. Ausztráliában az utóbbi években megszaporodtak a muszlim terrortámadások, és mindegyik elkövetője migránshátterű volt, és szorosan kötődött az Iszlám Államhoz. Úgy tűnik, már a déli szuperkontinens sincs biztonságban.

Autóba rejtett bomba robbant Moszulban, több halott

Nagyvilág2018.11.08, 21:07

Legkevesebb tizenhárom civil halt meg Moszulban egy autóba rejtett bomba robbanásában csütörtökön.

Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz

Itthon2018.11.07, 17:41

Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz, amelyben az országok megoszthatnák egymással a terrorellenes harcban segítő információikat - jelentette ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1-nek nyilatkozva.

Vádat emeltek Németországban egy migráns ellen terrorizmus támogatása miatt

Nagyvilág2018.11.07, 17:10

Vádat emelt az ügyészség Németországban egy algériai származású, német állampolgársággal is rendelkező migráns ellen, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam propagandavideóit terjesztette és segítette a terrorszervezet fegyvereseit az egymással való kapcsolattartásban.

Terrorizmus miatt ítélték el a tavalyi manhattani robbantás felelősét

Nagyvilág2018.11.07, 00:40

Bűnösnek találta terrorizmus vádjában egy New York-i bíróság a tavaly év végi manhattani robbanás felelősét, a bangladesi származású Akayed Ullaht kedden.

Iszlamisták fenyegetik a holland nagykövetet Pakisztánban

Nagyvilág2018.11.06, 20:14

Iszlamisták fenyegetik a holland nagykövetet Pakisztánban Geert Wilders holland bevándorlásellenes politikus iszlámellenes Twitter-üzenetei miatt - erősítette meg kedden a holland külügyminisztérium egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek.

Kósa Lajos: A leghatározottabban fel kell lépni a migránsoknak kibocsátott névtelen bankkártyák ellen

Itthon2018.11.06, 20:03

A leghatározottabban fel kell lépni a migránsoknak kibocsátott névtelen bankkártyák ellen - emelte ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Bevezetik a halálbüntetést terroristák ellen Izraelben

Nagyvilág2018.11.06, 15:57

Avigdor Liberman védelmi miniszter kezdeményezésére a jövő héten az izraeli parlament, a kneszet megkezdi azt a folyamatot, amellyel törvénybe iktatják, hogy a terroristákat halálbüntetéssel is lehet sújtani - jelentette a kettes kereskedelmi tévécsatorna a honlapján kedden.

Felrobbantotta magát és családját egy tálib bombagyáros

Nagyvilág2018.10.24, 09:13

Feleségét és két gyerekét is felrobbantotta véletlenül az az afgán férfi, aki otthonában gyártott bombákat - közölte Abdul-Karím Juras rendőrségi szóvivő.

Terroristák túszul ejtettek és megöltek egy kórházi dolgozót Nigériában

Nagyvilág2018.10.16, 10:02

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez köthető szélsőségesek megöltek Nigériában még egy elrabolt egészségügyi dolgozót, annak ellenére, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) arra kérte őket, hogy kegyelmezzenek meg a túsznak - közölte az abujai tájékoztatási minisztérium.

Líbiában fogtak el egy körözött egyiptomi terroristát

Nagyvilág2018.10.08, 15:16

A líbiai biztonsági erők elfogták Hisám al-Asmávít, az egyik legkeresettebb egyiptomi terroristát.

Elítélték a magyar férfiakat, akik az Iszlám Állam terrorszervezethez akartak csatlakozni

Itthon2018.10.04, 16:45

Négy év fegyházra ítélte a bíróság azt a férfit, aki azt tervezte, hogy csatlakozik az Iszlám Állam terrorszervezethez. Társa terrorcselekménnyel fenyegetés miatt két év börtönt kapott.

Spanyol börtönökben híveket toborzó dzsihadista hálózatra csaptak le a hatóságok

Nagyvilág2018.10.02, 19:09

A spanyol belügyminisztérium szerint spanyol börtönökben híveket, potenciális terroristákat toborzó dzsihadista hálózatra csaptak le a hatóságok. A csoport 25 tagját azonosították, akik 17 különböző spanyolországi büntetés-végrehajtási intézetben töltik büntetésüket.

Lecsaptak Franciaországban egy iszlám szervezetre

Nagyvilág2018.10.02, 11:18

Fél évre befagyasztották a francia hatóságok kedden a Centre Zahra France nevű iszlám szervezet vagyonát terrorcsoportok támogatásának gyanúja miatt.

Elfogták a szír migránst, aki zsidók ellen vetett volna be vegyi fegyvert

Nagyvilág2018.09.28, 13:05

Vegyi anyaggal akart Izrael területén támadást végrehajtani az Iszlám Állam szíriai terroristája, aki hamis papírokkal jutott el Líbián keresztül Németországba.

Rettegnek a németek a migrációtól és a terrorizmustól

Nagyvilág2018.09.26, 19:01

A hidegháború lezárultát követően Németország biztonságpolitikája a teljes passzivitást választotta, és teljes mértékben az amerikai védőernyő kényelme alá bújt. 2010 után azonban a nemzetközi rendszer hihetetlen sebességgel változott meg, és mára a német politika is felismerte, hogy nem számíthat mindenben az Egyesült Államokra, hanem európai szövetségesekre is szüksége lesz, ha hatékony védelmet akar a kontinensen. A német közvélemény azonban óvakodik a fegyverkezéstől, miközben a többség a saját biztonságát az illegális migránsoktól, a terrorizmustól és a vallási szélsőségesektől félti.

Terroristáknak vett drónokat két férfi Dániában

Nagyvilág2018.09.26, 13:50

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek vehették a gépeket, a két férfit őrizetbe vették – közölte a dán rendőrség szerdán.

A britek annak ellenére engedik ki az iszlamistákat, hogy tudják, terrortámadásokat fognak végrehajtani

Nagyvilág2018.09.25, 11:20

Az elkövetkező időkben egyre több dzsihadistát fognak kiengedni a brit börtönökből, ugyanis lejár a büntetésük. A szakértők szerint előreláthatólag ismét lesznek majd terrortámadások a szigetországban, ugyanis a titkosszolgálatoknak egyszerűen nincs arra kapacitásuk, hogy nyomon kövessenek ennyi potenciális terroristát.

Elítélték az Iszlám Állam egyik tagját Németországban

Nagyvilág2018.09.24, 14:55

Elítélték hétfőn a németországi Frankfurtban az Iszlám Állam egy német állampolgárságú tagját.

Lövöldözés volt egy iráni katonai parádén, többen meghaltak

Nagyvilág2018.09.22, 13:49

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy katonai parádén a délnyugat-iráni Ahváz városában, a legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint megöltek 24 embert, továbbá ötvennél többet megsebesítettek.

Gyümölcsterrorizmus: tűket rejtenek Ausztráliában az eperbe, almába

Archívum2018.09.18, 18:32

Tűt találtak egy sydneyi szupermarketben vásárolt almában, és miután az elmúlt napokban Queensland államban eperben is többször találtak tűket, a kerekedő botrány miatt máris komoly bajba került az ausztrál gyümölcstermelő ágazat.

Ezrek tiltakoztak Idlíbben a szír kormánypárti hadsereg közelgő támadása ellen

Nagyvilág2018.09.07, 16:38

Ezrek tiltakoztak a felkelők ellenőrzése alatt álló szíriai Idlíb tartományban a kormányerők várható offenzívája ellen.

Megvonta a Pakisztánnak szánt katonai támogatást az Egyesült Államok

Nagyvilág2018.09.02, 08:08

Megvonta a Pakisztánnak szánt 300 millió dolláros (84 milliárd forintos) katonai támogatást az Egyesült Államok arra hivatkozva, hogy Iszlámábád nem lép fel határozattan a dél-ázsiai ország területén tevékenykedő fegyveres szervezetekkel, elsősorban a szomszédos Afganisztánban felkelést folytató tálib szélsőséges mozgalommal szemben - jelentették hírügynökségek szombaton.

Afgán migráns az Amszterdamban késelő terrorista

Nagyvilág2018.09.01, 13:18

Azonosították azt a férfit, aki két embert megsebesített késsel tegnap Amszterdam fő vasúti pályaudvarán. Kiderült, hogy egy német tartózkodási engedéllyel rendelkező, 19 éves afgán. Mindkét férfi, akiket megtámadott, amerikai.

Terrorizmus finanszírozásáért áll bíróság elé egy dzsihadista anyja Belgiumban

Nagyvilág2018.08.31, 11:31

Terrorszervezetben való részvétel és terrorizmus finanszírozásának vádjával bíróság elé állítják Sammy Djedou egykori dzsihadista édesanyját Belgiumban, a vádlott akár tíz év börtönbüntetést is kaphat – közölte a La Libre Belgique című belga napilap.

Terrorizmus gyanúja miatt tartóztattak le egy 16 éves fiút Londonban

Nagyvilág2018.08.30, 15:13

Letartóztattak egy 16 éves fiút Londonban, miután egy házkutatás során terrorizmus gyanúja merült fel vele kapcsolatban – írja a BBC.

Az orosz külügyminiszter szerint likvidálni kell a terroristákat Szíriában

Nagyvilág2018.08.29, 18:34

A "terrorista tályogot" likvidálni kell a szíriai Idlíb tartományban - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szaúd-arábiai hivatali kollégájával, Ádel al-Dzsubeirrel folytatott moszkvai tárgyalásai után.

Döbbenetes brit adatok: 25 ezer szélsőséges iszlamista migráns van az országban

Nagyvilág2018.08.25, 11:36

Jeremy Hunt új brit külügyminiszter megdöbbentő adatokat közölt csütörtökön az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlésén az Iszlám Állam katonáiként harcoló brit állampolgárokról és a terrorellenes küzdelemről.

Eljárást indítottak Németországban az Iszlám Állam két terroristája ellen

Nagyvilág2018.08.24, 11:37

A gyanú alapján az iraki férfiak – akik az Iszlám Állam katonái – több háborús bűncselekményt is elkövetettek.

Komoly vetélytársat kaphat a nyugati világrend

Nagyvilág2018.08.23, 09:28

A terrorizmus elleni küzdelem, a negyedik ipari forradalom kihívásai, valamint a nemzetközi rendszer egyensúlytalanságai álltak a tízedik BRICS-csúcstálkozó középpontjában. A hazai nyilvánosságban méltatlanul keveset beszélünk Brazília, Oroszország, Kína, India és Dél-Afrika egyre fontosabb összefogásáról, pedig a következő években meghatározó szerepet tölthet be ez az új szövetség, ha sikerül még több fejlődő országot maguk mellé állítaniuk.

Tömegesen érkeznek a szélsőséges szalafista muszlimok Németországba

Nagyvilág2018.08.22, 17:53

A német fővárosba teljesen ellenőrizetlenül érkeznek a szélsőséges, szalafista muszlimok, közülük ráadásul rengetegen fogékonyak arra, hogy iszlamista terrorista váljon belőlük. Az Iszlám Állam pedig menekültnek álcázza a bejuttatott terroristáit.

Az orosz védelmi tárca 86 ezer fegyveres megsemmisítéséről számolt be

Nagyvilág2018.08.22, 15:33

Az orosz légierő és a manőverező robotrepülőgépek csapásai 86 ezer fegyverest semmisítettek meg Szíriában, köztük 4,5 ezer embert, aki Oroszországból vagy valamelyik másik FÁK-tagállamból származott - közölte az orosz védelmi minisztérium szerdán hivatalos YouTube-csatornáján.

Muszlimok támadások sorozatát hajtották végre rendőrök ellen Csecsenföldön

Nagyvilág2018.08.20, 16:44

Fegyveres támadások sorozatát hajtották végre Csecsenföldön rendőrök ellen feltehetően muszlim szélsőségesek, a támadásokban a rendfenntartó erők egy tagja és négy elkövető meghalt - közölte az orosz központi Nyomozó Bizottság (SZK).

Be akarták bizonyítani, hogy a terroisták is jó emberek, megölték őket

Nagyvilág2018.08.17, 11:14

A washingtoni házaspár be akartak bizonyítani, hogy az Iszlám Állam terroristái is „jó emberek", akikről a nyugati média hazugságokat terjeszt. A dolognak rossz vége lett, mert Tádzsikisztánban meggyilkolták őket a terrorszervezet katonái.

Kilenc Európába igyekvő dzsihadistát vett őrizetbe a tunéziai parti őrség

Nagyvilág2018.08.15, 12:59

A dzsihadisták gumicsónakban akartak Olaszországba jutni. Az észak-afrikai állam parti őrsége indulás előtt tartóztatta le őket. Egy iszlamista terrorszervezet tagjai lehetnek.

ENSZ: Továbbra is több tízezer dzsihadista van jelen Irakban és Szíriában

Nagyvilág2018.08.14, 21:19

Az Iszlám Államnak továbbra is több tízezer fegyverese van jelen Irakban és Szíriában annak ellenére, hogy az utóbbi időben rengeteg veszteséget és katonai vereséget szenvedett el – közölte a BBC brit műsorszóró kedden az ENSZ legfrissebb jelentésére hivatkozva.

A bevándorlók építsék fel a saját hazájukat

Nagyvilág2018.08.13, 11:25

A tömeges bevándorlás veszélyt jelent Európára, így Németországra is, a migránsokkal együtt ugyanis különböző terrorszervezetek tagjai is bejutnak az országba - közölte egy afrikai származású, Németországban élő aktivista. Serge Menga szerint vissza kellene térni a hit, a szeretet és a család hármas értékrendjéhez, és ezzel lehetne megmenteni a kontinenst. Az afrikaiaknak pedig azt üzeni: menjenek haza együtt, és építsék fel a saját hazájukat.

Terroristákon ütött rajta a jordániai rendőrség, többen meghaltak

Nagyvilág2018.08.12, 07:43

Dzsumana Gunejmata jordániai kormányszóvivő azt mondta, terroristákon ütött rajta a jordániai rendőrség szombaton Ammántól északra, az akcióban legalább három rendőrtiszt meghalt.

A németek kiengedik az egyik legveszélyesebb muszlim terroristát

Nagyvilág2018.08.09, 17:05

Szabadlábra helyezik, és rögtön ki is toloncolják Németországból idén ősszel az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások ügyében indított eljárások első elítéltjét – jelentette be Frauke Köhler, a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője.

A határellenőrzésről egyeztetett az egyiptomi és a szudáni vezérkari főnök

Nagyvilág2018.08.07, 18:12

Az egyiptomi-szudáni katonai együttműködés bővítéséről, a terrorizmus elleni küzdelemről és a határellenőrzés erősítéséről tartott megbeszélést Kartúmban a két ország vezérkari főnöke.

Elítélték Irakban az Iszlám Állam egy francia és egy német állampolgárságú tagját

Nagyvilág2018.08.06, 14:48

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte egy iraki bíróság az Iszlám Állam dzsihadista szervezet két tagját, egy francia férfit és egy német nőt.

Oszama bin Laden fia feleségül vette a szeptember 11-i terrorista lányát

Nagyvilág2018.08.06, 14:09

Oszama bin Laden fia feleségül vette Mohamed Atta lányát - írta a brit sajtó. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat meggyilkolt vezetőjének családja a The Guardian című lapnak beszélt a 2001. szeptember 11-i merénylet szellemi szerzőjének Hamza nevű fia és a terrorcselekményben részt vevő gépeltérítők vezetőjének lánya közötti házasságkötésről.

Az Iszlám Állam katonáit bújtathatják el holland mecsetekben

Nagyvilág2018.08.06, 11:52

Egy holland mecset iszlamistákat bújtathatott meg a De Telegraaf című holland napilapban megjelent képek alapján - írja a Magyar Idők. A fotókon beazonosíthatóak az Iszlám Állam nevű iszlamista terrorszervezetnek - a hatóságok által ismert - katonái. A terroristagyanús személyek találkozóhelyként használhatták az imahelyet, ahol élelmet és lakhatást is kaptak. A botrány hatalmas, a mecset vezetése azonban mindent tagad. 

Veszélyessé válhatnak a szélsőséges iszlamisták gyerekei

Nagyvilág2018.08.06, 12:06

Veszélyessé válhatnak a szélsőséges iszlamisták családjában nevelkedő gyermekek - figyelmeztetett a német belföldi hírszerzés és elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) egy elemzésében.

Az Iszlám Állam négy terroristáját bújtatták el egy amszterdami mecsetben

Nagyvilág2018.08.04, 16:34

Az El Tawheed nevű mecset a holland főváros nyugati, jelentős részben muszlim migránsok lakta negyedében van. Itt találtak rá a szélsőségesekre.

Öngyilkos merénylet történt Afganisztánban

Nagyvilág2018.08.03, 20:11

Legalább 39 ember meghalt és 80 megsebesült pénteken egy síita mecsetelleni támadásban Afganisztán keleti részén, és félő, hogy számuk tovább emelkedik.

Oroszországban 19 terrortámadást akadályoztak meg az első fél évben

Nagyvilág2018.08.03, 13:43

Az év első felében 19 terrorcselekményt akadályoztak meg már az előkészítés fáziában, vagy a terrortámadás közben Oroszországban - közölte Alekszandr Bukszman orosz főügyészhelyettes egy moszkvai szakmai tanácskozáson.

Izrael lecsapott az Iszlám Államra a Golán-fennsíkon

Nagyvilág2018.08.02, 14:25

Izrael megölte az Iszlám Állam merényletre készülő hét fegyveresét a szíriai Golán-fennsíkon végrehajtott légicsapással.

A migráció és a terrorizmus összekapcsolódik

Itthon2018.08.01, 09:21

Szemmel látható a kapcsolat az iszlám radikalizmusa, illetve a tömeges bevándorlást kihasználó radikális iszlám szervezetek, vagyis a terrorizmus között – jelentette ki Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Furgonnal együtt robbantotta fel magát egy terrorista egy katonai ellenőrzőpontnál

Nagyvilág2018.07.31, 15:47

Legalább 10 ember meghalt, hét megsebesült a Fülöp-szigeteken egy katonai ellenőrzőpontnál, ahol egy feltételezett dzsihadista működésbe hozott egy pokolgépet egy furgonban.

Késsel támadt egy palesztin egy ciszjordániai telep lakóira

Nagyvilág2018.07.26, 21:54

Egy késsel felfegyverkezett palesztin támadt csütörtökön a Givat-Benjamín ciszjordániai zsidó telep lakóira. A támadásban hárman megsebesültek, egyes források szerint egyikük később belehalt sebesülésébe.

Fokozottan védett börtönbe viszik át a terrorizmus miatt elítélt székelyeket

Nagyvilág2018.07.26, 14:40

A dél-romániai Margineniben működő fokozottan védett börtönbe viszik át a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi és erdélyi szervezetének vezetőjét – jelentette be a Tusványoson Beke Csilla, Beke István felesége.

Terrorista merénylet lehetett a vasárnapi, torontói támadás

Itthon2018.07.25, 11:24

Ahogy arról korábban az Origo beszámolt, lövöldözés volt vasárnap Torontóban, amelyben két ember meghalt, és további tizenöten megsérültek. A támadó tűzpárbajba keveredett a rendőrökkel, aki aztán később egy sikátorban magával is végzett. Indítéka eddig ismeretlen volt, azonban a Toronto Sun most már nem zárja ki, a terrorista cselekmény lehetőségét sem. Ezt alátámaszthatja az elkövető által támogatott iszlamista honlap, korábbi afganisztáni és pakisztáni tartózkodása, valamint a gyanús baráti köre. Már korábban is a hatóságok látókörében volt, mégsem tudták megakadályozni a szörnyű tragédiát.

Irak átadja a 15 évesnél fiatalabb, elfogott dzsihadista gyermekeket származási országuknak

Nagyvilág2018.07.23, 22:43

Irak átadja a 15 évesnél fiatalabb, elfogott dzsihadista gyermekeket és a harcokban aktívan nem résztvevő feleségeket származási országuk hatóságainak - mondta hétfőn az EFE spanyol hírügynökségnek adott interjújában Hisám el-Alávi, Irak hágai nagykövete.

Kivégeznének Amerikában két migráns hátterű brit terroristát

Nagyvilág2018.07.23, 13:46

A londoni kormány bejelentette, hogy nem gördít akadályt az elé, hogy halálbüntetést szabjanak ki az év elején elfogott két brit állampolgárságú terroristára.

Meghalt az Iszlám Állam egyiptomi ágának egyik vezetője

Nagyvilág2018.07.23, 08:15

Meghalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik helyi vezetője az egyiptomi Sínai-félszigeten. Ezt a terrorcsoport jelentette be vasárnap a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson.

Őrizetbe vették az Iszlám Állam egy tagját Németországban

Nagyvilág2018.07.19, 13:02

Az Iszlám Állam terrorszervezet egy feltételezett tagját Szászországban vették őrizetbe a hatóságok. A 22 éves szíriai férfi a WhatsApp üzenetküldő nyilvános fórumain osztotta meg a terrorszervezet propagandaanyagait.

Tizenegy újságírót gyilkoltak meg Afganisztánban 2018 első felében

Nagyvilág2018.07.18, 21:54

Tizenegy újságírót gyilkoltak meg Afganisztánban 2018 első felében. Közülük kilencen az Iszlám Állam egyik támadásában haltak meg – közölte szerdán az afgán újságírók biztonságának előmozdításával foglalkozó bizottság (AJSC).

Franciaországban létrejön az önálló terrorelhárítási ügyészség

Nagyvilág2018.07.14, 07:24

A szabaduló radikalizálódott elítéltek fokozottabb megfigyelése és az önálló terrorelhárítási ügyészség létrehozása a két legfontosabb eleme a francia kormány új terrorizmus elleni programjának, amelyet pénteken mutatott be Edouard Philippe kormányfő.

Az erdélyi magyar szervezetek tiltakoznak a székely fiatalok elítélése miatt

Nagyvilág2018.07.05, 14:09

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is megdöbbenését és felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a román legfelsőbb bíróság öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi aktivistáját.

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítéltek két székely fiatalt terrorizmus vádjával

Nagyvilág2018.07.04, 16:22

Jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi tagjait, Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét.

Párizsi merényletet készíthetett elő egy iráni diplomata

Nagyvilág2018.07.03, 14:42

Ausztria egy Bécsben élő iráni diplomata diplomáciai mentességének megvonására szólította fel Teheránt, miután a férfit azzal gyanúsítják, hogy szerepe volt egy meghiúsított párizsi merényletben - közölte kedden az osztrák külügyminisztérium. A tárcához kedden bekérették Irán bécsi nagykövetét, akinek szintén elmondták a követelést. 

Vitathatatlan az összefüggés a terrorizmus és a migráció között

Itthon2018.07.03, 07:12

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a múlt héten New Yorkban tartott kétnapos terrorellenes ENSZ-tanácskozáson az erről szóló felvetésére nem érkezett ellenvélemény.

Franciaországban akart robbantani egy iráni házaspár

Nagyvilág2018.07.02, 15:49

Merényletre készülő, iráni származású házaspárt vettek őrizetbe az elmúlt hétvégén Belgiumban, akik autóba rejtett bombával terveztek lecsapni a Népi Mudzsahedek elnevezésű iráni ellenzéki csoport tagjaira Franciaországban.