terrorizmus

címke rss

Így beszél a palesztin terrorról két muszlim politikus Amerikában

Nagyvilág2019.05.08, 14:10

A szomáliai migráns hátterû Ilhan Omar és a palesztin származású Rashida Tlaib véleménye alapján az „izraeli elnyomás” és az „igazságtalanság” az oka a palesztin terrortámadásoknak, így a mostani gázai eseményeknek is, ráadásul a világ – szerintük – „dehumanizálja” a palesztinokat. A valóságban arról van szó, hogy a globális balliberális „média” 80 százaléka mosdatja a palesztin terroristákat, gyakorlatilag mindenért a konzervatív és bevándorlásellenes Bejamin Netanyahu vezette jeruzsálemi kormányt hibáztatva.

V4NA: A radikális iszlamisták toborzási célpontja lett Nyugat-Európa

Nagyvilág2019.05.08, 10:20

Amélie M. Chelly francia szociológus a „Paradicsomra várva"”címû könyvében ír arról, hogy az Iszlám Állam kommunikációja hogyan alkalmazkodott a nyugati és keleti társadalmak elvárásaihoz. Külön megszólítási stratégiákat találtak ki ugyanis a nyugati és a keleti társadalom tagjai számára, a még nagyobb hatékonyság érdekében. A toborzás során így egy nagyon átgondolt kommunikációs stratégiával sikeresen hálózzák be a nyugati társadalmak elsõsorban migráns hátterû fiataljait. A „Paradicsomra várva” könyvnek az összefoglalóját a V4NA Nemzetközi Hírügynökség szemlézte.

Az ország, amelynek turizmusát egy csapásra tönkretette a terrorizmus

Gazdaság2019.05.14, 14:43

Elhagyott tengerpartok, üresen kongó szállodák – így fest Srí Lanka turizmusa a 253 halottas áldozatot követelõ iszlamista terrormerényleteket követõen. A turisták most érthetõ módon inkább olyan helyeket keresnek, amelyek kevésbé tûnnek veszélyesnek.

Ha Bangladesbe megy, akkor kivégzik a muszlim terroristafeleséget

Nagyvilág2019.05.06, 14:38

Pénteken nyilatkozott a BBC-nek Abdul Momen, Banglades külügyminisztere, az Iszlám Államhoz csatlakozott, bangladesi migráns hátterû, a brit állampolgárságától márciusban megfosztott Shamima Begum ügyében. Adbul Momen kijelentette, hogy a lánynak – annak ellenére, hogy az anyja a délkelet-ázsiai országból származik – nincs bangladesi állampolgársága, amennyiben ennek ellenére mégis Banglades területére szándékozik lépni, akkor letartóztatják, bíróság elé állítják, majd pedig kivégzik, mivel csatlakozott az Iszlám Államhoz.

A Fidesz kampányvideója: Elég abból, hogy Brüsszel a migrációval a terrorizmust is pénzeli

Itthon2019.05.04, 14:01

A Fidesz azt szeretné, ha minél több emberhez eljutna az üzenet, hogy Brüsszel mostani bevándorláspárti politikáját meg kell állítani, mert az illegális migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Terroristák akartak megtámadni egy orosz katonai repülõteret Szíriában

Nagyvilág2019.05.02, 23:40

Terroristák "megpróbálták tûz alá venni" a szíriai Hmejmímben mûködõ orosz katonai repülõteret – közölte csütörtökön a szíriai orosz katonai parancsnokság.

Sokkoló leleplezõdés: Soros emberei már az ENSZ-bõl mentegetik a szír terroristát

Itthon2019.05.01, 09:48

Megdöbbentõ és sokkoló, hogy Fionnuala Ní Aoláin, az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa egy terroristát menteget – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-biztosnak írt levelében.

Szijjártó: Ösztönzi a migrációt és bátorítja a terrorizmust az ENSZ

Nagyvilág2019.04.30, 15:00

Az ENSZ bátorítja a terrorizmust és ösztönzi a migrációt, amivel nagyon veszélyes politikát folytat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban.

Az európai terror áldozatainak a 91 százaléka az iszlámnak esett áldozatul

Nagyvilág2019.04.30, 12:44

A márciusban megjelent, Feketén és Fehéren az Európai Terrorizmusról címû könyvbõl kiderül, hogy a 2000 és 2018 között az Európa területén végrehajtott terrortámadások halálos áldozatainak a 91 százaléka muszlim szélsõségeseknek esett áldozatul.

Az ENSZ Ahmed H.-t, a szír migráns terroristát mentegeti

Itthon2019.04.30, 10:40

Az ENSZ és a brüsszeli bevándorláspárti erõk szerint Magyarország nem jól járt el a magyar határra és az azt védõ rendõrökre támadó Ahmed H. ügyében, pedig a bíróság a magyar jogszabályok alapján jogosan, jogerõs ítéletet hozott - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KÜM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Elfogták az Iszlám Állam több tagját Törökországban

Nagyvilág2019.04.29, 20:15

A török rendõrség huszonkét embert – szíriai és iraki állampolgárokat – vett õrizetbe az Iszlám Állam terrorszervezettel való kapcsolattartás gyanúja miatt.

Terrorista sejtet lepleztek le Oroszországban

Nagyvilág2019.04.29, 20:35

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtószolgálatának közlése szerint az Iszlám Állam terrorszervezet héttagú titkos sejtjét leplezték le Moszkva megyében.

Szijjártó: Az ENSZ a terrorista Ahmed H. mellé állt a magyar emberekkel szemben

Itthon2019.04.29, 16:46

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Faji Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának genfi ülésén vett részt. Felszólalásában elmondta, hogy a világszervezet egy terroristát véd Magyarországgal szemben, hiszen eljárást kezdeményez az Ahmed H.-val kapcsolatos magyarországi bánásmóddal kapcsolatban, és gyakorlatilag a terrorista védõügyvédjeként lép fel. Az az ENSZ mûveli ezt, amelyiknek a mûködését többek között a magyar adófizetõk fedezik. 

Képek a Srí Lanka-i muszlim bombagyárból

Nagyvilág2019.04.27, 18:59

Ahogy arról az Origo néhány nappal ezelõtt beszámolt, a Srí Lanka-i merénylõk többsége jól képzett középosztálybeli volt a védelmi miniszter szerint. Sõt, a bombákat egy olyan gyárban készítették, amely Inshaf Ahmed Ibrahim muszlim milliomos tulajdona volt. 

Videón az egyik Srí Lanka-i robbantás

Nagyvilág2019.04.27, 18:02

A Srí Lanka-i Kingsbury Hotelrõl tett közzé a Sky News egy felvételt, ahol tisztán látható a pusztítás az iszlamista öngyilkos merénylõ robbantása után. A videóban többször mutatják a terroristát is. Ez a támadás is annak a robbantássorozatnak volt a része, melyet a szigetországban követtek el húsvétvasárnap, százakat megölve és megsebesítve. 

A Srí Lanka-i merénylõk többsége jól képzett középosztálybeli volt

Nagyvilág2019.04.25, 09:38

A brit The Telegraph arról számol be, hogy a Srí Lanka-i védelmi miniszter szerint a húsvétvasárnap elkövetett robbantások elkövetõi jól képzett közép-, vagy felsõ középosztálybeliek voltak, egyikük még Nagy-Britanniában, illetve Ausztráliában is tanult, mielõtt visszament volna Srí Lankára letelepedni. Az egyik robbantás elkövetésével egy gazdag fûszerkereskedõ üzletember fiait gyanúsítják. Amennyiben ezek az állítások igazak, úgy ismét egy szélsõliberális dogma látszik megdõlni, miszerint a szegénység és kilátástalanság viszi bele a radikalizmusba a muszlim fiatalokat.   

Érthetetlen, miért nem reagált a Srí Lanka-i titkosszolgálat a jelzésekre

Nagyvilág2019.04.23, 20:20

Szakértõk szerint érthetetlen, hogy a Srí Lanka-i titkosszolgálat miért nem reagált az amerikai és indiai jelzésekre, amelyek egy lehetséges terrortámadásra figyelmeztettek. Gyarmati István biztonságpolitikai szakértõ a bûncselekmény gyanúját is felveti, hiszen ritka pontos adatokhoz jutottak a szolgálatok a merényletekkel kapcsolatban. 

37 embert végeztek ki Szaúd-Arábiában terrorizmus miatt

Nagyvilág2019.04.23, 15:54

A szaúd-arábiai belügyminiszter közlése szerint az országban 37 embert végeztek ki terrorizmussal kapcsolatos bûncselekmények miatt.

Az Iszlám Államnak tervezett merényleteket egy hétgyerekes muszlim nõ

Nagyvilág2019.04.23, 12:59

Bûnösnek vallotta magát egy wisconsini muszlim nõ az Egyesült Államokban, amiért segített terrortámadások megtervezésében az Iszlám Állam tagjainak.

Elfogtak Szaúd-Arábiában 13 embert terrorista támadások tervezése miatt

Nagyvilág2019.04.22, 19:29

Õrizetbe vettek Szaúd-Arábiában hétfõn 13 embert terrorista támadások tervezésével kapcsolatban, egy nappal azután, hogy az Iszlám Állam nevû dzsihadista terrorszervezet négy fegyverese megtámadott egy állambiztonsági épületet Zulfi városában.

Petárdát dobott a templomba egy afrikai férfi Münchenben az istentisztelet alatt - videó

Nagyvilág2019.04.22, 17:15

Afrikai férfi okozott nagy riadalmat Münchenben. Egy templomba dobott be egy petárdát, ahol épp húsvéti istentiszteletet tartottak. Az emberek pánikba estek, és menekülni kezdtek, összesen 24-en megsérültek, köztük gyerekek is.

Hazavitték koszovói állampolgárságú terroristák családtagjait

Nagyvilág2019.04.20, 14:11

Koszovó hazatelepítette száztíz állampolgárát Szíriából, fõként olyan nõket, akik követték dzsihadista férjüket a háborús zónába, valamint az õ gyerekeiket - közölte a koszovói igazságügyi miniszter.

Agyonlõtt újságírónõ: egy 18 és egy 19 éves fiatal õrizetben

Nagyvilág2019.04.20, 12:30

A belfasti rendõrség szombaton közölte, hogy õrizetbe vettek két embert a második legnagyobb északír városban, Londonderryben csütörtök éjszaka történt lövöldözéssel összefüggésben, amelyben meggyilkoltak egy fiatal újságírónõt. A gyanúsított két fiatal, akiket a terrorizmusellenes törvények alapján fogtak el. 

Harminc év börtönbüntetésre ítélték az elsõ franciaországi terrorista merénylet elkövetõjének testvérét

Nagyvilág2019.04.19, 13:37

Bûnrészesnek mondta ki emberölésben a párizsi fellebbviteli bíróság az elsõ, 2012-es franciaországi dzsihadista merénylet elkövetõjének, Mohamed Merahnak a bátyját, és harminc év börtönbüntetésre ítélte.

Terroristák lõttek le egy fiatal újságírónõt Észak-Írországban

Nagyvilág2019.04.19, 15:37

Fiatal újságírónõ esett áldozatául egy észak-írországi lövöldözésnek, amit a rendõrség terrorista incidensnek minõsített.

A nagyhétre terveztek dzsihadista merényletet Sevillában

Nagyvilág2019.04.18, 12:51

Marokkóban õrizetbe vettek egy dzsihadistát, aki merényletet tervezett Sevillában a húsvéti ünnepek alatt.

Elfogtak egy feltételezett terroristát Marokkóban

Nagyvilág2019.04.17, 18:08

A marokkói hatóságok elfogtak egy feltételezett dzsihadista terroristát, aki a gyanú szerint a spanyolországi Sevillában készülhetett támadásra.

Az adófizetõk pénzébõl is bérelhet ügyvédet a saría-õr terroristafeleség

Nagyvilág2019.04.16, 23:03

Szinte nem telik el hét anélkül, hogy ne jönne egy újabb csavar a négy éve az Iszlám Államhoz csatlakozó terroristafeleség, Shamima Begum ügyében. Az iszlamista nõrõl például a múlt héten derült ki, hogy a legkegyetlenebb, Kalasnyikovval járõrözõ erkölcsrendõr volt a terrorszervezet fõvárosában. Most pedig, hogy minden tette ellenére jogosult a brit adófizetõk pénzébõl finanszírozott jogi támogatásra, amivel az állampolgárságának elvételét támadhatja meg.

Merényletre készült egy férfi Belgiumban, letartóztatták

Nagyvilág2019.04.15, 14:59

Terrortámadás elõkészítésének gyanújával elõállítottak és õrizetbe vettek egy 22 éves férfit a belgiumi Wavre városában – közölte az illetékes belga ügyészség hétfõn.

A humanitárius látszat mögött valójában a terrorizmus finanszírozása húzódik

Nagyvilág2019.04.13, 11:21

A Magyar Nemzet szombati cikkében számolt be annak az ügynek a részleteirõl, amelyben a Budapest Honvéd labdarúgójának, Ben-Hatirának a neve is felmerült, mivel házkutatást tartottak a focista berlini lakásán a német hatóságok. Fontos azonban már az elején leszögezni, hogy Ben-Hatira nem szerepel egyelõre a gyanúsítottak listáján. A cikk beszámol arról egy biztonsági szakértõre hivatkozva, hogy sok esetben a radikális iszlám szervezetek valamilyen humanitárius tevékenység látszata alatt vonnak be pénzt Európában, és ebbõl finanszírozzák a terrorszervezetek tevékenységét. Ez a koreográfia valósulhatott meg az ügyben felmerült Ansaar ...

Agyonlõttek az oroszok két feltételezett terroristát

Nagyvilág2019.04.13, 14:33

Agyonlõtte a rendõrség pénteken Oroszországban az Iszlám Állam nevû dzsihadista terrorszervezet két feltételezett tagját.

Láncra vertek és hagytak szomjan halni egy kislányt az ISIS terroristái

Nagyvilág2019.04.11, 12:03

Bíróság elé állítják az Iszlám Állam egy németországi, nõi tagját, aki a vád szerint a dzsihadista férjével hagyott szomjan halni egy súlyosan beteg jazidi kislányt, akit rabszolgaként vásároltak.

A Hamászt támogató szervezeteknél tartott házkutatást a német rendõrség

Nagyvilág2019.04.10, 12:32

Házkutatást tartott a német rendõrség több iszlám szervezet irodájában azzal a gyanúval, hogy azok pénzügyi támogatást nyújtanak az Európai Unió terrorellenes feketelistáján szereplõ Hamász palesztin terrorszervezetnek - közölte a német belügyminisztérium.

Az EP támogatja a hatékonyabb fellépést az online terrorpropaganda ellen

Nagyvilág2019.04.08, 22:52

Megszavazta az online terrorpropaganda hatékonyabb eltávolítását célzó javaslatot hétfõn az Európai Parlament illetékes bizottsága, amelynek értelmében az érintett vállalatoknak a hatósági utasítást követõen legfeljebb egy órán belül törölniük kellene ezen tartalmakat az internetrõl.

Az egyetem szeme elõtt radikalizálták az Iszlám Állam terroristáit

Nagyvilág2019.04.08, 11:17

A BBC-nek sikerült interjút készítenie az Iszlám Állam egyik korábbi harcosával, aki évekkel ezelõtt szökött ki Szíriába Nagy-Britanniából. Csak a beszélgetés során derült ki, hogy angliai egyetemi barátai közül még legalább heten mentek harcolni a „kalifátusba".

Szijjártó Péter: A nemzetközi politikában odafigyelnek arra, amit Magyarország mond

Itthon2019.04.06, 13:53

A Magyar Nemzet annak kapcsán kérdezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy az Egyesült Államokban védelmi együttmûködési megállapodást írt alá. A tárcavezetõ a lapnak elmondta, hogy a nemzetközi politikában odafigyelnek arra, amit Magyarország mond, hiszen az utóbbi idõben több dologban is igaza volt a magyar kormánynak. Idesorolta a terrortámadásokat, a párhuzamos társadalmakat, valamint a növekvõ bûnözést.

Több százan haltak meg tavaly a Boko Haram aknái miatt

Nagyvilág2019.04.05, 10:31

Az ENSZ aknamentesítõ szolgálatának (UNMAS) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése szerint mintegy 560 ember halálát okozták tavaly Nigéria északkeleti részén a Boko Haram terrorszervezet által telepített aknák.

Vádat emeltek az új-zélandi terrorista ellen

Nagyvilág2019.04.04, 09:36

Ötven rendbeli gyilkosság és harminckilenc gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat a christchurchi terrortámadás elkövetõje ellen – közölte az új-zélandi rendõrség.

Tinédzserként terroristákhoz szökött, most könyörög, hogy hazamehessen Angliába

Nagyvilág2019.04.03, 14:59

2015-ben három tinédzser, az akkor 15 éves Shamima Begum, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendõs Kadiza Sultana kíséret nélkül Londonból Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak mindhárman az Iszlám Államhoz. Szüleiknek mindössze annyit mondtak, hogy kimennek otthonról együtt tölteni az idõt. Begum ottléte alatt három gyereket szült, de mindegyik meghalt a szörnyû körülmények miatt. A nõ szökése után még úgy nyilatkozott, hogy semmit sem bánt meg a "kalifátusban" töltött idõbõl, de újabban már inkább azért könyörög, hogy fogadják vissza a britek.

Kilenc órán keresztül vallatták Budapesten a szír terroristát

Itthon2019.04.03, 09:33

Fél napon át hallgatták ki tegnap a Budapesten elfogott veszélyes terroristát, Hasszán Farhudot a Fõvárosi Nyomozó Ügyészség munkatársai. Az Iszlám Állam egykori hóhéráról kiderült, hogy korábban a szíriai hadseregben is szolgált - írja a Magyar Nemzet.

Oroszországban 19 évre ítéltek egy terroristának állt volt katonatisztet

Nagyvilág2019.04.02, 15:34

Tizenkilenc évi fegyházra ítélte az Iszlám Állam terrorszervezettel folytatott együttmûködés címén Gyenyisz Hiszamovot, az orosz védelmi minisztérium volt tisztjét az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság Rosztov-na-Donuban.

Bakondi: Nem igaz, hogy mindenkit ellenõriznek, aki "migránskártyát" kap

Itthon2019.03.29, 21:39

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági fõtanácsadója szerint Magyarországon lesz a nemrég elfogott szír terrorista, Hassan F. büntetõeljárása, mert bár nem magyar állampolgár és nem Magyarországon követte el bûntetteit, de amit elkövetett, az Magyarországon is bûncselekmény.

A Budapesten elfogott terrorista is kapott brüsszeli migránskártyát

Itthon2019.03.29, 10:46

A kormány választ vár az Európai Bizottságtól: tudott-e arról, hogy egy szír terroristavezér is kapott migránskártyát – mondta Hollik István kormányszóvivõ pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A bukott államok táplálják a terrorszervezeteket - Budapesten járt az MI6 korábbi ügynöke

Itthon2019.03.29, 09:02

A tömeges illegális migráció révén a különféle terrorszervezetek meglehetõsen nagy elõnyre tettek szert, mivel lényegesen könnyebben el tudták juttatni az embereiket Európába - minderrõl Aimen Dean beszélt az Origónak a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Budapest Summit on Migration - The Biggest Challenge of Our Time? - konferencián. Az MI6, brit titkosszolgálat ügynöke úgy látja, a bukott államok a legjobb terepei a terrorszervezetek kialakulásának. 

Ellenõrzõpontokat támadtak meg a tálibok: sokan meghaltak

Nagyvilág2019.03.29, 08:54

Tálib lázadók rendõrségi ellenõrzõpontokat támadtak meg két afgán tartományban péntekre virradóra, az összecsapásokban legalább huszonnégyen meghaltak – közölték helyi tisztségviselõk pénteken.

Dániában sorra ítélik el a terrorista fegyvereseket

Nagyvilág2019.03.28, 11:40

Eddig 13 olyan férfit ítéltek el Dániában, akik korábban Szíriában harcoltak. Közülük csak 9 embert tudtak deportálással büntetni.

Az Iszlám Állam még mindig több ezer harcost tart fegyverben

Nagyvilág2019.03.26, 14:56

Az Iszlám Állam az utolsó szíriai zárványának elfoglalását követõen továbbra is több ezer aktív harcost tart fegyverben a dzsihadista szervezet Irakban és Szíriában - közölte a nemzetközi terrorellenes koalíció helyettes parancsnoka.

Név nélküli bankkártyája volt a Magyarországon elfogott szír terroristának

Itthon2019.03.26, 10:06

Az M1 értesülései szerint az Európai Unióba érkezése után név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetõje volt.

Robbantással fenyegetõzõ mintegy 400 személyt azonosítottak az oroszok

Nagyvilág2019.03.25, 18:18

Mintegy 400, robbantással fenyegetõzõ "telefonos terroristát" és e-mail-küldõt azonosítottak az orosz hatóságok, közülük többek ellen büntetõeljárás indult - közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára az Izvesztyija címû napilapban megjelent nyilatkozatában.

A Hamász terrorszervezet célpontjait bombázza az izraeli hadsereg Gázában

Nagyvilág2019.03.25, 21:48

Az izraeli légierõ ellencsapásokat indított a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet célpontjai ellen, válaszul a kora reggel Gázából kilõtt rakétára – jelentette a 13-as izraeli kereskedelmi tévécsatorna. Az iszlamista terrorszervezet késõbb rakétákkal felelt az izraeli válaszcsapásokra. Egyes sajtóhírek szerint hétfõ este 9 órai kezdettel, egyiptomi közvetítéssel tûzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász. A palesztin terrorszervezet propaganda-televíziója megerõsítette a hírt. 

Megkezdõdött a 2012-es francia terrortámadás migráns bûnrészesének a pere

Nagyvilág2019.03.25, 14:52

Megkezdõdött a párizsi fellebbviteli bíróságon a 2012-es franciaországi dzsihadista merénylet elkövetõje, az algériai migráns hátterû Mohamed Merah bátyjának a pere.

Harminc Iszlám Államhoz kötõdõ terroristát találtak Ausztriában

Nagyvilág2019.03.25, 12:07

Az államvédelmi és a terrorizmus elleni harc szövetségi hivatala 30 olyan embert talált Ausztriában, akinek köze van az Iszlám Államhoz, tíz terroristáról derült ki, hogy osztrák állampolgársága is van.

Mintegy hatvan német dzsihadistát tartanak fogva Szíriában

Nagyvilág2019.03.23, 07:12

Az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó ötvenkilenc német állampolgárt tart fogva Szíriában a nemzetközi terrorellenes koalíció helyi szövetségese, a Szíriai Demokratikus Erõk (SDF) nevû kurd-arab ernyõszervezet.

Hét szerbiai muszlim férfit ítéltek el terrorizmus miatt

Nagyvilág2019.03.22, 16:52

Hét szerbiai muszlim férfit ítélt összesen 67 év letöltendõ börtönbüntetésre a belgrádi fellebbviteli bíróság terrorizmus és az Iszlám Állam terrorszervezethez való csatlakozás, illetve toborzás miatt.

Diáklányt akart rávenni egy ukrán fiatal arra, hogy robbantson fel egy bombát a ballagási bankettjén

Nagyvilág2019.03.22, 15:35

Hat év börtönre ítélte az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság pénteken a 19 éves Pavlo Hribet, aki a arra próbált meg rávenni egy Szocsiban élõ diáklányt, hogy terrorcselekményt kövessen el a saját ballagási bankettjén.

Teljes leleplezõdés: senkinek sem kell a szír migráns terrorista

Nagyvilág2019.03.22, 12:53

Németország mellett Ciprus is visszautasította a terrorcselekmény miatt öt évre elítélt szír bevándorlót. Lomnici Zoltán azt mondta: a per alatt nagy volt a lelkesedés, most viszont senki sem jelentkezik a szír terroristáért. Ahmed H.-t az elmúlt években szinte sztárolta a Soros György érdekkörébe tartozó média, sõt, még az amerikai tõzsdespekuláns legmegbízhatóbb embere, Judith Sargentini hazugságoktól hemzsegõ jelentésében is elõkerült a magyar rendõröket kõvel támadó migráns esete.

Terrorista gyilkossággal vádolták meg az utrechti lövöldözõt

Nagyvilág2019.03.21, 13:33

A holland ügyészség szerint terrorista gyilkosság elkövetésével gyanúsítják az utrechti villamoson lövöldözõ török férfit - írja a Fox News. Az elkövetõ pénteken állhat bíróság elé. A tárgyaláson elsõ körben azt fogják vizsgálni, hogy a terroristának voltak-e társai. 

Idõzített bombák a Szíriában bebörtönzött, Németországból érkezett harcosok

Nagyvilág2019.03.20, 18:54

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja, az OSDH szervezet vezetõje, Rami Abdel Rahman szerdán Berlinben felszólította a német kormányt, hogy foglalkozzon a Szíriában bebörtönzött, Németországból érkezett külföldi harcosok és családjaik ügyével.

Két migráns hátterû terroristafeleséget fosztottak meg a brit állampolgárságuktól

Nagyvilág2019.03.12, 11:26

Két pakisztáni migráns hátterû, korábban Nagy-Britanniában élõ nõvért fosztottak meg a brit állampolgárságuktól, mert Szíriába szöktek, ahol feleségül mentek az Iszlám Állam terroristáihoz. Késõbb jelezték visszatérési szándékukat a brit szigetekre, de a brit belügy ezt megtagadta tõlük. Az még nem világos, hogy mi lesz az egyik terroristafeleség gyerekeinek a sorsa. Pakisztáni állampolgársággal ugyanakkor mindannyian rendelkezhetnek.

Életfogytiglant kért a belga fõügyész a brüsszeli terroristára

Nagyvilág2019.03.11, 14:07

Életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte a fõügyész a belgiumi zsidó múzeum elõterében 2014 márciusában végrehajtott, négy halálos áldozatot követelõ támadás elkövetõjére, Mehdi Nemmouche-ra – jelentette a helyi sajtó hétfõn.

Mintegy ötven iszlamistával végeztek az egyiptomi biztonsági erõk

Nagyvilág2019.03.11, 12:25

Legalább negyvenhat iszlamistával végeztek tûzharcban az egyiptomi biztonsági erõk a Sínai-félszigeten az elmúlt napokban - áll az egyiptomi hadsereg hétfõi közleményben.

Meghalt a harmadik gyereke is a terroristafeleségnek

Nagyvilág2019.03.08, 21:51

Meghalt a harmadik gyereke is Shamima Begumnak, aki négy éve, maga is még gyerekként két barátnõjével Londonból Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Több mint ötezren érkeztek két nap alatt a szíriai migránstáborba

Nagyvilág2019.03.08, 19:32

Több mint ötezer migráns érkezett március 5. és 7. között az északkelet-szíriai al-Hol menekülttáborába a délkelet-szíriai Baghúzból – közölte az ENSZ. Baghúzban jelenleg a Szíriai Demokratikus Erõk, az SDF folytat offenzívát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen.

Svédországban elítéltek egy üzbég férfit terrorizmus vádjával

Nagyvilág2019.03.08, 14:17

Hét év börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy üzbég férfit Svédországban terrorizmus vádjával.

Terroristák támadtak egy síita milícia tagjaira Irakban, többen meghaltak

Nagyvilág2019.03.07, 09:41

Síita milicistákat szállító buszra támadtak az Iszlám Állam nevû terrorszervezet tagjai észak-Irakban, hat utast megöltek, harmincegyet megsebesítettek - közölte egy iraki hivatalos forrás csütörtökön.

Izrael terrorszervezetnek nyilvánította a Hamász tévécsatornáját

Nagyvilág2019.03.06, 16:56

Izrael terrorszervezetnek nyilvánította a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász Al Aksza tévécsatornáját – jelentette a The Jerusalem Post.

Az al-Kaida egyik vezetõjének felesége jelentõs kártérítést kap Londontól

Nagyvilág2019.03.06, 10:02

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntése értelmében az Egyesült Királyság megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkelyét – ami a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot deklarálja –, mivel az egyik brit reptéren megállították egy szélsõséges migráns hátterû iszlamista feleségét, Sylvie Beghalt, és feltettek neki néhány kérdést. A nõ éppen Franciaországból utazott az Egyesült Királyságba, miután meglátogatta a terrorizmusért elítélt, éppen börtönbüntetését töltõ férjét, az al-Kaida egyik vezetõjét.

44 szélsõségest vettek õrizetbe Pakisztánban

Nagyvilág2019.03.05, 16:09

A pakisztáni hatóságok õrizetbe vettek 44 szélsõségest a Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) tagjai közül. A pakisztáni radikális iszlamista csoport felelõs az indiai erõk ellen február közepén elkövetett öngyilkos merényletért.

Alig fenyegeti a német állampolgárság elvesztése a migráns terroristákat

Nagyvilág2019.03.04, 17:47

Megállapodott a német kormánykoalíció a terrorista migránsok állampolgárságának megvonása ügyében – jelentették be Berlinben. Visszamenõleg nem vonják meg a terroristák állampolgárságát, és abban az esetben sem, ha csak német állampolgársággal rendelkeznek. A kiskorú terroristák is megtarthatják az állampolgárságukat, illetve azok is, akik már visszatértek Németországba.

Áprilisban ítélhetik el terrorizmus finanszírozása miatt a kurd migráns házaspárt

Itthon2019.03.04, 16:08

Várhatóan áprilisban hoz ítéletet a Szegedi Törvényszék annak a kurd házaspárnak az ügyében, akiket – mivel a Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK) kötelékében szolgáltak – terrorizmus finanszírozásával vádol az ügyészség. A migráns házaspár menekültnek hazudta magát, így jutottak el – embercsempészek segítségével – Magyarországra. 

Ciprusnak sem kell a szír migráns terrorista, Ahmed H.

Itthon2019.03.02, 15:44

Nem reagál a ciprusi külügyminisztérium a terrorizmussal vádolt Ahmed H.-nak a szigetország magyarországi nagykövetségén keresztül benyújtott kérelmére, és eddig nem látták el érvényes okiratokkal a 2015-ös röszkei zavargásokban játszott szerepérõl ismert szír migránst, akinek ciprusi iratai idõközben lejártak.

Letartóztatták a bogotái rendõrakadémia elleni terrortámadás egyik értelmi szerzõjét

Nagyvilág2019.03.02, 07:24

A kolumbiai hatóságok letartóztatták a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg, az ELN nevû baloldali kolumbiai gerillaszervezet egyik vezetõjét, akit a bogotái rendõrakadémia elleni januári terrortámadás egyik értelmi szerzõjének tartanak.

Több ezer eurót adtak a 9/11 miatt elítélt marokkói terroristának a németek

Nagyvilág2019.02.27, 18:50

Több ezer euró szabálytalanul kiutalt fizetéssel távozott Németországból a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokban végrehajtott terrortámadások ügyében indított eljárások elsõ elítéltje, egy marokkói származású migráns, Munir el-Motaszadek, akit büntetése letöltése után, tavaly õsszel szállítottak vissza hazájába – írta a Spiegel Online.

Holttestre szerelt pokolgép robbant Malin

Nagyvilág2019.02.27, 17:41

Holttestbe rejtett pokolgép végzett legalább 17 emberrel Mali középsõ részén kedden. A merényletben további 15 ember sérült meg - közölte szerdán egy helyi képviselõ. 

Szijjártó Péter: Aki a migrációt támogatja, elképesztõ veszélyt hoz Európára

Itthon2019.02.25, 16:58

Ha az ENSZ nem adja fel jelenlegi, teljesen elfogult migrációpárti álláspontját, akkor rendkívül komoly veszélyt hozhat Európára a következõ hónapokban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, valamint az ENSZ Leszerelési Értekezletén.

Bosznia visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat

Nagyvilág2019.02.24, 16:22

Bosznia-Hercegovina visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat - közölte Dragan Mektic boszniai védelmi miniszter vasárnap a Vecernji List címû horvát napilappal.

Közel-keleti különbíróság jöhet létre az európai dzsihadisták ügyében

Nagyvilág2019.02.23, 17:04

A Közel-Keleten mûködõ különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevû terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban.

Megölték a 2015-ös párizsi terrortámadások egyik fõ szervezõjét

Nagyvilág2019.02.21, 19:36

Megölték Szíriában a 2015. november 13-i párizsi merényletek egyik fõ szervezõjét. Fabien Clain francia dzsihadistával az amerikai vezetésû nemzetközi terrorellenes koalíció végzett – közölték csütörtökön hivatalos források. Az õ hangja volt hallható a francia nyelvû felvételen, amelyen az Iszlám Állam terrorista szervezet vállalta a 130 halálos áldozatot követelõ támadásokat.

Szijjártó Péter: Aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja

Itthon2019.02.21, 09:19

Aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Változatlanul nagy az iszlamista terror veszélye Németországban

Nagyvilág2019.02.20, 17:04

Az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet szinte teljes megsemmisülésének ellenére változatlanul nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban - mondta a német szövetségi bûnügyi hivatal (BKA) vezetõje egy berlini konferencián.

Szervezett bûnözés, embercsempészet a boszniai migránsok között

Nagyvilág2019.02.19, 14:27

Öt migránst terrorizmus támogatásával, hatot pedig embercsempészettel, és szervezett bûnözés fenntartásával gyanúsítanak Boszniában - jelentette az ország külügyi hivatala.

52 szíriait fogtak el Törökországban

Nagyvilág2019.02.14, 10:21

A török rendõrség terrorelhárítási részlege csütörtökön Bursa városában elfogott 52 szíriai állampolgárt egy, az Iszlám Állam elleni nyomozás keretében.

Megölték Szíriában a terroristák indonéz hóhérát

Nagyvilág2019.02.11, 14:29

Végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet indonéz hóhérával Szíria keleti részén januárban - jelentette az indonéz rendõrség hétfõn.

Perdöntõ bizonyíték a párizsi zsidó múzeumban gyilkoló terrorista ellen

Nagyvilág2019.02.07, 17:35

Minden kétséget kizáróan õ volt a fogvatartónk és a kínzónk - vallotta egybehangzóan Mehdi Nemmoucheról az a két újságíró, akit 2014 októberben raboltak el Szíriában az Iszlám Állam terroristái. Nemmousche az év májusában a brüsszeli zsidó múzeumban négy embert ölt meg, az ellene folyó eljárásban perdöntõ lehet a két újságíró vallomása - írja a BBC.

Csalódott az USA, amiért a németek Törökországnak adták ki a terroristát

Nagyvilág2019.02.07, 07:59

Mély csalódottságának adott hangot Matthew Whitaker amerikai ügyvezetõ igazságügyi miniszter, amiért Németország szerdán Törökországnak adott ki egy terroristát, aki amerikaiakra támadt, és aki ellen korábban már eljárás indult az Egyesült Államokban.

A migránsválság óta tovább nõtt a fegyveres gyilkosságok száma a svédeknél

Nagyvilág2019.01.31, 14:33

Tavaly tovább emelkedett a svédországi halálos kimenetelû lövöldözések száma a folyamatos bandák közti háborúzásnak köszönhetõen.

A bevándorlók között sok harcképes ember van

Itthon2019.01.31, 09:31

Földi László biztonságpolitikai szakértõ csütörtökön az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol azt mondta, hogy a bevándorlók között sok olyan harcképes ember van, aki konkrét céllal érkezik Európába. Szerinte nekik nem feltétlenül az a dolguk, hogy egybõl merényletet hajtsanak végre, elég ha beépülnek a társadalomba és radikalizálják a fiatalokat. 

Egy 78 éves férfi is segíthetett a strasbourgi terroristának

Nagyvilág2019.01.29, 12:20

Õrizetbe vett a francia rendõrség öt embert, akiknek közük lehet az öt áldozatot követelõ decemberi strasbourgi merénylethez. Azzal gyanúsítják õket, hogy segítettek annak a fegyvernek a beszerzésében, amelyet a muszlim terrorista használt a lövöldözéshez – erõsítették meg a hatóságok a Le Point címû hetilap értesülését.

Több százezer iszlamista készül a Nyugat elpusztítására

Nagyvilág2019.01.28, 16:33

Az elmúlt 40 évet figyelembe véve napjainkban tevékenykedik világszerte a legtöbb iszlamista szélsõséges annak ellenére, hogy az Iszlám Állam és az Al-Kaida nagyon súlyos vereséget szenvedett. Egy amerikai think-tank elemzése alapján könnyen lehet, hogy több mint 230 ezer dzsihadista is készenlétben áll, hogy nézeteiknek erõszakos úton szerezzenek érvényt. Az iszlamista támadások nemcsak a válságos régiókban jelentenek napi szintû problémát, hanem egyre inkább Nyugat-Európában is komolyan kell venni a fenyegetéseket.

Fogadják be Ahmed H.-t azok, akik kampányoltak mellette!

Itthon2019.01.28, 15:39

A bevándorláspárti brüsszeli képviselõknek kellene befogadniuk a röszkei tömegzavargás résztvevõjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t - minderrõl Hidvéghi Balázs beszélt. A Fidesz kommunikációs igazgatója levelet is írt Soros György legfõbb szövetségeseinek számító európai parlamenti képviselõknek.

Nem szabad Franciaországban elmondani, ha egy terrorista muszlim és migráns

Nagyvilág2019.01.27, 09:51

A bukott szocialista miniszterbõl lett bevándorláspárti államfõ, Emmanuel Macron szándékosan hagyta ki érdemben a „nagy” francia társadalmi konzultációból (ami valójában egy „politikailag korrekt” kampánynak tekinthetõ hatalmas kommunikációs blöff) a bevándorlás témáját, holott a francia társadalmat ez a kérdés foglalkoztatja a legjobban. Az is egyértelmû, hogy a radikális iszlám elleni harcot nem szabad abbahagyni, folytatni kell és meg kell tagadni a behódolást. Ezekrõl beszélt – többek között – Laurent Wauquiez, a konzervatív értékeket valló Republikánusok (LR) vezetõje. (ez a párt a Nicolas Sarkozy egykori kormányzó pártjának, aaz ...

Szaúd-Arábia is felkerülhet a terrorizmust támogató országok európai uniós listájára

Nagyvilág2019.01.25, 20:26

Szaúd-Arábia is felkerülhet a terrorizmust támogató országok európai uniós listájára. A Reuters hírügynökség pénteken európai uniós forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy az Európai Bizottság sürgetésére Szaúd-Arábia is rákerülhet azoknak az országoknak a listájára, amelyek nem teljesítik az Európai Unió irányelveit a pénzmosás megfékezésére, illetve a terrorizmus finanszírozásának megakadályozására.

A csehek a terrorizmust tartják a legnagyobb veszélynek

Nagyvilág2019.01.24, 12:05

A CVVM közvélemény-kutató intézet tavaly novemberben készített felmérését csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában. Az országos felmérésbõl az derül ki, hogy a csehek a nemzetközi terrorizmust, a szervezett bûnözést és a menekülteket tartják az országukat leginkább fenyegetõ veszélynek. 

Több mint ezer templomot gyújtott fel a Boko Haram Nigériában

Nagyvilág2019.01.24, 12:03

Az elmúlt tíz évben a Boko Haram nigériai szélsõséges iszlamista terrorszervezet ezernél is több keresztény templomot és egyéb intézményt pusztított el. Az újjáépítések lassan haladnak, miközben újabb muszlim-keresztény konfliktusok tizedelik a hívõket, akiket már a kormány sem képes megvédeni.

Nem sérthették meg Ahmed H. jó hírnevét a Nemzeti Konzultációban

Itthon2019.01.23, 17:54

A 2015-ös röszkei határzavargásokban részt vevõ Ahmed H. nevû szélsõséges iszlamista migráns, akit terrorizmus vádjával ítéltek el, 2018 elején beperelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát jó hírnév megsértése miatt, mivel a kormány Soros-tervrõl tartott 2017-es nemzeti konzultációjában az az – egyébként 100%-ban helytálló - állítás szerepelt róla, hogy kövekkel támadt a rendõrökre, és ezért elítélték. A Századvég Alapítvány elemzésébõl kiderül, hogy a balliberális oldal kedvenc terroristájának a jó hírnevét nem sérthették meg 2017-ben, mivel õt már 2016-ban elítélték elsõ fokon.

Katalónia mára az iszlamizmus és a terroristák központja lett

Nagyvilág2019.01.23, 17:18

Mára Katalónia és Barcelona a radikális iszlám egyik legfõbb központjává vált. Mindezt jól bizonyítják azok a hatósági akciók, amelyeknek a keretében egyre több dzsihadistát tartóztatnak le. Spanyolország északkeleti tartományában már hosszú évtizedek óta probléma az iszlám radikalizmus. Mindez a függetlenségpárti baloldali pártok politikájának az eredménye, akik saját politikai érdekükbõl mindenféle korlátozások nélkül engedték be az arab országokból érkezõ migránsok százezreit. Mára Katalónia lakosságának hét százaléka muszlim. Ezzel az aránnyal több nyugat-európai országot is megelõznek, ami a muszlim népességet illeti.

Nõket akart gyilkolni egy amerikai férfi, amiért még mindig szûz

Nagyvilág2019.01.22, 15:22

Letartóztattak egy 27 éves férfit az amerikai Utah államban, miután „annyi nõt akart megölni, amennyivel csak szembe találkozik". Mindezt azért, mert folyamatosan elutasítják, és még ennyi idõsen is szûz.

A teljes összeomlás szélén táncol Belgium

Nagyvilág2019.01.22, 07:51

Semmiféle integráció nem történt vagy történik Belgiumban a migránsokat illetõen – minderrõl Alain Destexhe liberális párti belga szenátor beszélt a Le Figarónak. A politikus szerint migránsok nagyon jelentõs hányada nem integrálódott a belga társadalomba. Az integráció sem gazdaságilag, sem szociálisan, sem kulturálisan nem történt meg, de ami még tragikusabb, az az, hogy a migránsok saját értékeik, saját jogrendszerük szerint élnek, amirõl pedig tudjuk, hogy egyáltalán nem kompatibilisek az európai értékekkel, morális vagy jogi követelményekkel. Destexhe szerint a belgiumi muszlimok 70 százaléka véli úgy, hogy az iszlám törvényei ...