terrorizmus

címke rss

A humanitárius látszat mögött valójában a terrorizmus finanszírozása húzódik

Nagyvilág2019.04.13, 11:21

A Magyar Nemzet szombati cikkében számolt be annak az ügynek a részleteiről, amelyben a Budapest Honvéd labdarúgójának, Ben-Hatirának a neve is felmerült, mivel házkutatást tartottak a focista berlini lakásán a német hatóságok. Fontos azonban már az elején leszögezni, hogy Ben-Hatira nem szerepel egyelőre a gyanúsítottak listáján. A cikk beszámol arról egy biztonsági szakértőre hivatkozva, hogy sok esetben a radikális iszlám szervezetek valamilyen humanitárius tevékenység látszata alatt vonnak be pénzt Európában, és ebből finanszírozzák a terrorszervezetek tevékenységét. Ez a koreográfia valósulhatott meg az ügyben felmerült Ansaar ...

Agyonlőttek az oroszok két feltételezett terroristát

Nagyvilág2019.04.13, 14:33

Agyonlőtte a rendőrség pénteken Oroszországban az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet két feltételezett tagját.

Láncra vertek és hagytak szomjan halni egy kislányt az ISIS terroristái

Nagyvilág2019.04.11, 12:03

Bíróság elé állítják az Iszlám Állam egy németországi, női tagját, aki a vád szerint a dzsihadista férjével hagyott szomjan halni egy súlyosan beteg jazidi kislányt, akit rabszolgaként vásároltak.

A Hamászt támogató szervezeteknél tartott házkutatást a német rendőrség

Nagyvilág2019.04.10, 12:32

Házkutatást tartott a német rendőrség több iszlám szervezet irodájában azzal a gyanúval, hogy azok pénzügyi támogatást nyújtanak az Európai Unió terrorellenes feketelistáján szereplő Hamász palesztin terrorszervezetnek - közölte a német belügyminisztérium.

Az EP támogatja a hatékonyabb fellépést az online terrorpropaganda ellen

Nagyvilág2019.04.08, 22:52

Megszavazta az online terrorpropaganda hatékonyabb eltávolítását célzó javaslatot hétfőn az Európai Parlament illetékes bizottsága, amelynek értelmében az érintett vállalatoknak a hatósági utasítást követően legfeljebb egy órán belül törölniük kellene ezen tartalmakat az internetről.

Az egyetem szeme előtt radikalizálták az Iszlám Állam terroristáit

Nagyvilág2019.04.08, 11:17

A BBC-nek sikerült interjút készítenie az Iszlám Állam egyik korábbi harcosával, aki évekkel ezelőtt szökött ki Szíriába Nagy-Britanniából. Csak a beszélgetés során derült ki, hogy angliai egyetemi barátai közül még legalább heten mentek harcolni a „kalifátusba".

Szijjártó Péter: A nemzetközi politikában odafigyelnek arra, amit Magyarország mond

Itthon2019.04.06, 13:53

A Magyar Nemzet annak kapcsán kérdezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy az Egyesült Államokban védelmi együttműködési megállapodást írt alá. A tárcavezető a lapnak elmondta, hogy a nemzetközi politikában odafigyelnek arra, amit Magyarország mond, hiszen az utóbbi időben több dologban is igaza volt a magyar kormánynak. Idesorolta a terrortámadásokat, a párhuzamos társadalmakat, valamint a növekvő bűnözést.

Több százan haltak meg tavaly a Boko Haram aknái miatt

Nagyvilág2019.04.05, 10:31

Az ENSZ aknamentesítő szolgálatának (UNMAS) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése szerint mintegy 560 ember halálát okozták tavaly Nigéria északkeleti részén a Boko Haram terrorszervezet által telepített aknák.

Vádat emeltek az új-zélandi terrorista ellen

Nagyvilág2019.04.04, 09:36

Ötven rendbeli gyilkosság és harminckilenc gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat a christchurchi terrortámadás elkövetője ellen – közölte az új-zélandi rendőrség.

Tinédzserként terroristákhoz szökött, most könyörög, hogy hazamehessen Angliába

Nagyvilág2019.04.03, 14:59

2015-ben három tinédzser, az akkor 15 éves Shamima Begum, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendős Kadiza Sultana kíséret nélkül Londonból Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak mindhárman az Iszlám Államhoz. Szüleiknek mindössze annyit mondtak, hogy kimennek otthonról együtt tölteni az időt. Begum ottléte alatt három gyereket szült, de mindegyik meghalt a szörnyű körülmények miatt. A nő szökése után még úgy nyilatkozott, hogy semmit sem bánt meg a "kalifátusban" töltött időből, de újabban már inkább azért könyörög, hogy fogadják vissza a britek.

Kilenc órán keresztül vallatták Budapesten a szír terroristát

Itthon2019.04.03, 09:33

Fél napon át hallgatták ki tegnap a Budapesten elfogott veszélyes terroristát, Hasszán Farhudot a Fővárosi Nyomozó Ügyészség munkatársai. Az Iszlám Állam egykori hóhéráról kiderült, hogy korábban a szíriai hadseregben is szolgált - írja a Magyar Nemzet.

Oroszországban 19 évre ítéltek egy terroristának állt volt katonatisztet

Nagyvilág2019.04.02, 15:34

Tizenkilenc évi fegyházra ítélte az Iszlám Állam terrorszervezettel folytatott együttműködés címén Gyenyisz Hiszamovot, az orosz védelmi minisztérium volt tisztjét az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság Rosztov-na-Donuban.

Bakondi: Nem igaz, hogy mindenkit ellenőriznek, aki "migránskártyát" kap

Itthon2019.03.29, 21:39

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint Magyarországon lesz a nemrég elfogott szír terrorista, Hassan F. büntetőeljárása, mert bár nem magyar állampolgár és nem Magyarországon követte el bűntetteit, de amit elkövetett, az Magyarországon is bűncselekmény.

A Budapesten elfogott terrorista is kapott brüsszeli migránskártyát

Itthon2019.03.29, 10:46

A kormány választ vár az Európai Bizottságtól: tudott-e arról, hogy egy szír terroristavezér is kapott migránskártyát – mondta Hollik István kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A bukott államok táplálják a terrorszervezeteket - Budapesten járt az MI6 korábbi ügynöke

Itthon2019.03.29, 09:02

A tömeges illegális migráció révén a különféle terrorszervezetek meglehetősen nagy előnyre tettek szert, mivel lényegesen könnyebben el tudták juttatni az embereiket Európába - minderről Aimen Dean beszélt az Origónak a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Budapest Summit on Migration - The Biggest Challenge of Our Time? - konferencián. Az MI6, brit titkosszolgálat ügynöke úgy látja, a bukott államok a legjobb terepei a terrorszervezetek kialakulásának. 

Ellenőrzőpontokat támadtak meg a tálibok: sokan meghaltak

Nagyvilág2019.03.29, 08:54

Tálib lázadók rendőrségi ellenőrzőpontokat támadtak meg két afgán tartományban péntekre virradóra, az összecsapásokban legalább huszonnégyen meghaltak – közölték helyi tisztségviselők pénteken.

Dániában sorra ítélik el a terrorista fegyvereseket

Nagyvilág2019.03.28, 11:40

Eddig 13 olyan férfit ítéltek el Dániában, akik korábban Szíriában harcoltak. Közülük csak 9 embert tudtak deportálással büntetni.

Az Iszlám Állam még mindig több ezer harcost tart fegyverben

Nagyvilág2019.03.26, 14:56

Az Iszlám Állam az utolsó szíriai zárványának elfoglalását követően továbbra is több ezer aktív harcost tart fegyverben a dzsihadista szervezet Irakban és Szíriában - közölte a nemzetközi terrorellenes koalíció helyettes parancsnoka.

Név nélküli bankkártyája volt a Magyarországon elfogott szír terroristának

Itthon2019.03.26, 10:06

Az M1 értesülései szerint az Európai Unióba érkezése után név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt.

Robbantással fenyegetőző mintegy 400 személyt azonosítottak az oroszok

Nagyvilág2019.03.25, 18:18

Mintegy 400, robbantással fenyegetőző "telefonos terroristát" és e-mail-küldőt azonosítottak az orosz hatóságok, közülük többek ellen büntetőeljárás indult - közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára az Izvesztyija című napilapban megjelent nyilatkozatában.

A Hamász terrorszervezet célpontjait bombázza az izraeli hadsereg Gázában

Nagyvilág2019.03.25, 21:48

Az izraeli légierő ellencsapásokat indított a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet célpontjai ellen, válaszul a kora reggel Gázából kilőtt rakétára – jelentette a 13-as izraeli kereskedelmi tévécsatorna. Az iszlamista terrorszervezet később rakétákkal felelt az izraeli válaszcsapásokra. Egyes sajtóhírek szerint hétfő este 9 órai kezdettel, egyiptomi közvetítéssel tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász. A palesztin terrorszervezet propaganda-televíziója megerősítette a hírt. 

Megkezdődött a 2012-es francia terrortámadás migráns bűnrészesének a pere

Nagyvilág2019.03.25, 14:52

Megkezdődött a párizsi fellebbviteli bíróságon a 2012-es franciaországi dzsihadista merénylet elkövetője, az algériai migráns hátterű Mohamed Merah bátyjának a pere.

Harminc Iszlám Államhoz kötődő terroristát találtak Ausztriában

Nagyvilág2019.03.25, 12:07

Az államvédelmi és a terrorizmus elleni harc szövetségi hivatala 30 olyan embert talált Ausztriában, akinek köze van az Iszlám Államhoz, tíz terroristáról derült ki, hogy osztrák állampolgársága is van.

Mintegy hatvan német dzsihadistát tartanak fogva Szíriában

Nagyvilág2019.03.23, 07:12

Az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó ötvenkilenc német állampolgárt tart fogva Szíriában a nemzetközi terrorellenes koalíció helyi szövetségese, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet.

Hét szerbiai muszlim férfit ítéltek el terrorizmus miatt

Nagyvilág2019.03.22, 16:52

Hét szerbiai muszlim férfit ítélt összesen 67 év letöltendő börtönbüntetésre a belgrádi fellebbviteli bíróság terrorizmus és az Iszlám Állam terrorszervezethez való csatlakozás, illetve toborzás miatt.

Diáklányt akart rávenni egy ukrán fiatal arra, hogy robbantson fel egy bombát a ballagási bankettjén

Nagyvilág2019.03.22, 15:35

Hat év börtönre ítélte az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság pénteken a 19 éves Pavlo Hribet, aki a arra próbált meg rávenni egy Szocsiban élő diáklányt, hogy terrorcselekményt kövessen el a saját ballagási bankettjén.

Teljes lelepleződés: senkinek sem kell a szír migráns terrorista

Nagyvilág2019.03.22, 12:53

Németország mellett Ciprus is visszautasította a terrorcselekmény miatt öt évre elítélt szír bevándorlót. Lomnici Zoltán azt mondta: a per alatt nagy volt a lelkesedés, most viszont senki sem jelentkezik a szír terroristáért. Ahmed H.-t az elmúlt években szinte sztárolta a Soros György érdekkörébe tartozó média, sőt, még az amerikai tőzsdespekuláns legmegbízhatóbb embere, Judith Sargentini hazugságoktól hemzsegő jelentésében is előkerült a magyar rendőröket kővel támadó migráns esete.

Terrorista gyilkossággal vádolták meg az utrechti lövöldözőt

Nagyvilág2019.03.21, 13:33

A holland ügyészség szerint terrorista gyilkosság elkövetésével gyanúsítják az utrechti villamoson lövöldöző török férfit - írja a Fox News. Az elkövető pénteken állhat bíróság elé. A tárgyaláson első körben azt fogják vizsgálni, hogy a terroristának voltak-e társai. 

Időzített bombák a Szíriában bebörtönzött, Németországból érkezett harcosok

Nagyvilág2019.03.20, 18:54

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja, az OSDH szervezet vezetője, Rami Abdel Rahman szerdán Berlinben felszólította a német kormányt, hogy foglalkozzon a Szíriában bebörtönzött, Németországból érkezett külföldi harcosok és családjaik ügyével.

Két migráns hátterű terroristafeleséget fosztottak meg a brit állampolgárságuktól

Nagyvilág2019.03.12, 11:26

Két pakisztáni migráns hátterű, korábban Nagy-Britanniában élő nővért fosztottak meg a brit állampolgárságuktól, mert Szíriába szöktek, ahol feleségül mentek az Iszlám Állam terroristáihoz. Később jelezték visszatérési szándékukat a brit szigetekre, de a brit belügy ezt megtagadta tőlük. Az még nem világos, hogy mi lesz az egyik terroristafeleség gyerekeinek a sorsa. Pakisztáni állampolgársággal ugyanakkor mindannyian rendelkezhetnek.

Életfogytiglant kért a belga főügyész a brüsszeli terroristára

Nagyvilág2019.03.11, 14:07

Életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte a főügyész a belgiumi zsidó múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy halálos áldozatot követelő támadás elkövetőjére, Mehdi Nemmouche-ra – jelentette a helyi sajtó hétfőn.

Mintegy ötven iszlamistával végeztek az egyiptomi biztonsági erők

Nagyvilág2019.03.11, 12:25

Legalább negyvenhat iszlamistával végeztek tűzharcban az egyiptomi biztonsági erők a Sínai-félszigeten az elmúlt napokban - áll az egyiptomi hadsereg hétfői közleményben.

Meghalt a harmadik gyereke is a terroristafeleségnek

Nagyvilág2019.03.08, 21:51

Meghalt a harmadik gyereke is Shamima Begumnak, aki négy éve, maga is még gyerekként két barátnőjével Londonból Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Több mint ötezren érkeztek két nap alatt a szíriai migránstáborba

Nagyvilág2019.03.08, 19:32

Több mint ötezer migráns érkezett március 5. és 7. között az északkelet-szíriai al-Hol menekülttáborába a délkelet-szíriai Baghúzból – közölte az ENSZ. Baghúzban jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők, az SDF folytat offenzívát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen.

Svédországban elítéltek egy üzbég férfit terrorizmus vádjával

Nagyvilág2019.03.08, 14:17

Hét év börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy üzbég férfit Svédországban terrorizmus vádjával.

Terroristák támadtak egy síita milícia tagjaira Irakban, többen meghaltak

Nagyvilág2019.03.07, 09:41

Síita milicistákat szállító buszra támadtak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai észak-Irakban, hat utast megöltek, harmincegyet megsebesítettek - közölte egy iraki hivatalos forrás csütörtökön.

Izrael terrorszervezetnek nyilvánította a Hamász tévécsatornáját

Nagyvilág2019.03.06, 16:56

Izrael terrorszervezetnek nyilvánította a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász Al Aksza tévécsatornáját – jelentette a The Jerusalem Post.

Az al-Kaida egyik vezetőjének felesége jelentős kártérítést kap Londontól

Nagyvilág2019.03.06, 10:02

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntése értelmében az Egyesült Királyság megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkelyét – ami a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot deklarálja –, mivel az egyik brit reptéren megállították egy szélsőséges migráns hátterű iszlamista feleségét, Sylvie Beghalt, és feltettek neki néhány kérdést. A nő éppen Franciaországból utazott az Egyesült Királyságba, miután meglátogatta a terrorizmusért elítélt, éppen börtönbüntetését töltő férjét, az al-Kaida egyik vezetőjét.

44 szélsőségest vettek őrizetbe Pakisztánban

Nagyvilág2019.03.05, 16:09

A pakisztáni hatóságok őrizetbe vettek 44 szélsőségest a Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) tagjai közül. A pakisztáni radikális iszlamista csoport felelős az indiai erők ellen február közepén elkövetett öngyilkos merényletért.

Alig fenyegeti a német állampolgárság elvesztése a migráns terroristákat

Nagyvilág2019.03.04, 17:47

Megállapodott a német kormánykoalíció a terrorista migránsok állampolgárságának megvonása ügyében – jelentették be Berlinben. Visszamenőleg nem vonják meg a terroristák állampolgárságát, és abban az esetben sem, ha csak német állampolgársággal rendelkeznek. A kiskorú terroristák is megtarthatják az állampolgárságukat, illetve azok is, akik már visszatértek Németországba.

Áprilisban ítélhetik el terrorizmus finanszírozása miatt a kurd migráns házaspárt

Itthon2019.03.04, 16:08

Várhatóan áprilisban hoz ítéletet a Szegedi Törvényszék annak a kurd házaspárnak az ügyében, akiket – mivel a Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK) kötelékében szolgáltak – terrorizmus finanszírozásával vádol az ügyészség. A migráns házaspár menekültnek hazudta magát, így jutottak el – embercsempészek segítségével – Magyarországra. 

Ciprusnak sem kell a szír migráns terrorista, Ahmed H.

Itthon2019.03.02, 15:44

Nem reagál a ciprusi külügyminisztérium a terrorizmussal vádolt Ahmed H.-nak a szigetország magyarországi nagykövetségén keresztül benyújtott kérelmére, és eddig nem látták el érvényes okiratokkal a 2015-ös röszkei zavargásokban játszott szerepéről ismert szír migránst, akinek ciprusi iratai időközben lejártak.

Letartóztatták a bogotái rendőrakadémia elleni terrortámadás egyik értelmi szerzőjét

Nagyvilág2019.03.02, 07:24

A kolumbiai hatóságok letartóztatták a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg, az ELN nevű baloldali kolumbiai gerillaszervezet egyik vezetőjét, akit a bogotái rendőrakadémia elleni januári terrortámadás egyik értelmi szerzőjének tartanak.

Több ezer eurót adtak a 9/11 miatt elítélt marokkói terroristának a németek

Nagyvilág2019.02.27, 18:50

Több ezer euró szabálytalanul kiutalt fizetéssel távozott Németországból a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokban végrehajtott terrortámadások ügyében indított eljárások első elítéltje, egy marokkói származású migráns, Munir el-Motaszadek, akit büntetése letöltése után, tavaly ősszel szállítottak vissza hazájába – írta a Spiegel Online.

Holttestre szerelt pokolgép robbant Malin

Nagyvilág2019.02.27, 17:41

Holttestbe rejtett pokolgép végzett legalább 17 emberrel Mali középső részén kedden. A merényletben további 15 ember sérült meg - közölte szerdán egy helyi képviselő. 

Szijjártó Péter: Aki a migrációt támogatja, elképesztő veszélyt hoz Európára

Itthon2019.02.25, 16:58

Ha az ENSZ nem adja fel jelenlegi, teljesen elfogult migrációpárti álláspontját, akkor rendkívül komoly veszélyt hozhat Európára a következő hónapokban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, valamint az ENSZ Leszerelési Értekezletén.

Bosznia visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat

Nagyvilág2019.02.24, 16:22

Bosznia-Hercegovina visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat - közölte Dragan Mektic boszniai védelmi miniszter vasárnap a Vecernji List című horvát napilappal.

Közel-keleti különbíróság jöhet létre az európai dzsihadisták ügyében

Nagyvilág2019.02.23, 17:04

A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban.

Megölték a 2015-ös párizsi terrortámadások egyik fő szervezőjét

Nagyvilág2019.02.21, 19:36

Megölték Szíriában a 2015. november 13-i párizsi merényletek egyik fő szervezőjét. Fabien Clain francia dzsihadistával az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes koalíció végzett – közölték csütörtökön hivatalos források. Az ő hangja volt hallható a francia nyelvű felvételen, amelyen az Iszlám Állam terrorista szervezet vállalta a 130 halálos áldozatot követelő támadásokat.

Szijjártó Péter: Aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja

Itthon2019.02.21, 09:19

Aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön.