terrorista

címke rss

Hadházy Ákos az arab terroristák mellett szavazott

Itthon2023.10.25, 11:02

Az Országgyűlés kormánypárti képviselők kezdeményezésére elfogadta a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot. A nyilatkozatot 168 igen, 2 nem, és 4 tartózkodás mellett elfogadta a parlament. Nemmel szavazott Hadházy Ákos és Novák Előd. Mindez azt jelenti, hogy a baloldali képviselők egy része nem támogatta a Hamász nevezetű terrorszervezet elítélését, hanem az arab terroristák mellett tette le a voksát. A Momentum nem vett részt a szavazáson.

Itt az izraeli döntés: elsöprő csapás jön

Nagyvilág2023.10.23, 20:54

A Le Parisien című francia lap arról ír az izraeli sajtóra hivatkozva, hogy a Moszad és a Shin Bet, az ország külföldi és belföldi hírszerző szolgálatai különleges egységet alakítottak, amelynek feladata a két héttel ezelőtti, halálos dél-izraeli támadást vezető Hamász-kommandó tagjainak felkutatása és meggyilkolása. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint az izraeliek az új egységgel fel kívánják gyorsítani a terroristák utáni kéthetes hajtóvadászatot.

Köves Slomó: Isten áldja a magyar kormányt, hogy úgy döntött, nem tart igényt nagyobb muzulmán közösségre!

Itthon2023.10.22, 11:41

Az izraeli állapotról, a zsidóság helyzetéről és az Egyesült Államok szerepéről is beszélt az EMIH vezető rabbija a Mandiner Reakció riportjában.

Migránsterror Európában: az iszlámmal összefonódott baloldal jelenti az új fasizmust

Nagyvilág2023.10.22, 12:08

Grégoire apáttól Jean-Luc Mélenchon-ig a baloldal egy része hosszú ideje önelégülten ragaszkodik az antiszemitizmushoz és a terrorista erőszakhoz - hívja fel a figyelmet az egyik legolvasottabb és legtöbbet idézett francia filozófus, Michel Onfray a Le Figaróban megjelent kendőzetlenül őszinte, döbbenetes erejű írásában. Grégoire apát a XVIII-XIX. századi befolyásos francia katolikus személyiség, úgynevezett „vörös pap", aki azon szűk egyházi kör képviselője volt, amely az 1788-89-es francia forradalom mellé áll, és azt még erőszakos cselekményeiben is támogatta. Ezenkívül, bár a kérdés ennél jóval komplexebb, antiszemita nézeteket ...

Hősies fiatal izraeli lányok százai harcolnak a Hamász muszlim terroristái ellen

Nagyvilág2023.10.21, 16:28

Tartalékos katonák ezrei válaszoltak arra a felszólításra, hogy fegyverrel védjék meg Izraelt. Több száz nő is csatlakozott, hogy harcolhassanak a Hamász fanatikusai ellen. A MailOnline-nak nyilatkozó bátor katonák között van olyan, aki a háború előtt stewardess-ként, más tudományos kutatóként dolgozott, de akad olyan is, aki éttermet vezetett.

Újabb bombariadó Franciaországban, rettegésben élnek az emberek a terroristák miatt

Nagyvilág2023.10.21, 15:32

Október 21-én, szombaton 11 óra 50 perckor a rendőrségnek ismét ki kellett ürítenie a Versailles-i kastélyt és annak területét, miután bombariadóval fenyegetőztek – közölte a Le Figaro című lapnak egy rendőrségi forrás, hozzátéve, hogy 5000 turistát kellett evakuálni. A forrás szerint bombakereső és robbanóanyag-kereső kutyákat küldtek a helyszínre. Hét nap alatt ez már a hatodik bombariadó.

A Hamászhoz köthető terrortámadást titkoltak el a brit hatóságok

Nagyvilág2023.10.21, 15:21

Már a hétfői brüsszeli terrortámadást megelőzően hajthattak végre egy, az izraeli–palesztin konfliktushoz köthető terrormerényletet az Egyesült Királyságban – számolt be a The Telegraph brit napilap.

Brutális kivégzés: egy muszlim migráns konyhakéssel mészárolt le egy brit nyugdíjast

Nagyvilág2023.10.20, 16:21

Terrorista indíttatású gyilkosság elkövetésével vádolták meg azt a marokkói illegális bevándorlót, aki Hartlepool belvárosában halálra késelt egy brit nyugdíjas bácsit vasárnap - írja a BBC alapján a Ripost. Az Ahmed Ali Alid néven azonosított elkövető a reggeli órákban, minden előjel nélkül lépett oda a 70 éves áldozatához, egy konyhakéssel hátulról elvágta a torkát, többször mellkason szúrta, majd végignézte a haláltusáját.

Életveszélyben a németországi zsidó emberek: Berlinben a migránsok már megjelölik a házaik ajtaját

Nagyvilág2023.10.20, 08:38

Németországban mindennapossá váltak az arab migránsok támadásai, a gyújtogatások, a rendőrök és a zsidók elleni erőszak. A muszlim bevándorlók az interneten, az utcán és az iskolaudvarokon ünneplik a Hamász terrorcselekedeteit, a német állam pedig látszólag nagyon keveset tesz ez ellen.

Megdöbbentő: Joe Biden szerint az arab terroristáknak meg kell tanulniuk pontosan célozni

Nagyvilág2023.10.19, 17:03

Egyre nagyobb mélységekbe süllyed Joe Biden amerikai elnök. Most éppen annak kapcsán mondott elképesztő ostobaságokat, hogy az arab terroristák egy elrontott rakétakilövéssel rengeteg gázait öltek meg egy kórházban.

A Hamász-terroristákat éltetik a muszlim sztárfocisták Európában

Nagyvilág2023.10.19, 09:55

Az elmúlt napokban több labdarúgó is állást foglalt a Hamász izraeli civilek ellen intézett kegyetlen, több száz halottal járó terrortámadásával kapcsolatban. A köztörvényes bűnözőként is ismert Benzema, Cantona, Atal... és még hosszú a listája azoknak, akik a terroristák mellé álltak. A Le Figaro összeállítása alapján nézzük, hogy kikről van szó.

Brüsszel nem tud mit kezdeni a migránsokkal, újabb terrortámadások lesznek

Nagyvilág2023.10.18, 08:35

Ma Nyugat-Európa nem tudja kezelni a migránskérdést. Amit most csinál, az nem nevezhető ennek –jelentette ki az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy nem tudják kiutasítani a migránsokat, az a néhány pedig, akit kiutasítanak, szinte azonnal visszajön. Nógrádi György szerint Brüsszelben a pártok szeretnék a migrációs hátterű embereket megnyerni, hogy rájuk szavazzanak. Hozzátette: ez eddig még mindig visszaütött, de a belga és uniós politikai elit ezt nem hajlandó tudomásul venni. 

Ez a terrorszervezet jelentkezett a brüsszeli merénylet elkövetőjeként

Nagyvilág2023.10.18, 07:54

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett kedden a brüsszeli merénylet elkövetőjeként.

Faképnél hagyta Taylor Swiftet biztonsági őre, csatlakozott az Izraeli Védelmi Erőkhöz

Nagyvilág2023.10.17, 14:08

Taylor Swift "The Eras Tour" nevű turnéjának egy meg nem nevezett biztonsági őre azért utazott haza, hogy csatlakozzon az Izraeli Védelmi Erőkhöz (IDF) - írta meg a Daily Wire. 

A brüsszeli merénylet rámutat az európai migrációs rendszer súlyos hiányosságaira

Nagyvilág2023.10.17, 13:35

A brüsszeli merénylet körülményei - az, hogy azt a hatóságok látókörében lévő, köztörvényes bűncselekményeket elkövető, illegálisan az országban tartózkodó tunéziai állampolgár hajtotta végre - ismételten rámutatnak az európai migrációs és menekültügyi rendszer súlyos hiányosságaira - olvasható a Migrációkutató Intézet elemzésében, amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel.

Menczer Tamás: A bevándorlás a konfliktusok behozatalát jelenti

Itthon2023.10.17, 10:26

A bevándorlás a konfliktusok behozatalát jelenti, Brüsszel mégis azt tervezi, hogyan hozzák be a migránsokat - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A Facebookon dicsekszik a terrorista migráns, hogy megölt három svéd embert

Nagyvilág2023.10.17, 09:51

Az elkövető „kifejezetten a svéd futballszurkolókat célozta meg", de a „brutális terrortámadás" teljes körű vizsgálata még folyamatban van - mondta Alexander De Croo belga miniszterelnök. Megerősített biztonsági intézkedéseket vezettek be Belgium egyes helyein, különösen a svéd közösséghez kapcsolódó területeken. Belga sajtóelemzések szerint Svédország a keményvonalas iszlamisták visszacsapásának frontvonalában áll a Korán ismétlődő égetései miatt. Egyelőre sem a hatóságok, sem médiaforrások nem látnak összefüggést az izraeli-palesztin konfliktussal.

Agyonlőtték a muszlim terroristát - videó

Nagyvilág2023.10.17, 12:47

Újabb lövöldözés volt Brüsszelben. Megerősítették, hogy a hétfő esti terrortámadás egyik gyanúsítottját lelőtte a rendőrség. A muszlim terrorista a kórházban meghalt. Mint ismert, hétfő este több embert lelőtt egy migráns Brüsszelben. A támadásban két svéd férfi meghalt, egy harmadik férfi pedig megsebesült.

Még mindig nem tudták elfogni a Brüsszelben gyilkoló migráns terroristát

Nagyvilág2023.10.17, 08:09

Az Iszlám Állam ihlette azt a - Facebook-profilja szerint - Slayem Souma nevű migránst, aki hétfőn este megölt két svéd futballszurkolót Brüsszelben. Vélhetően az izraeliek által meggyilkolt muszlimokért akart bosszút állni Európa fővárosában.

Ő a brüsszeli muszlim terrorista, Slayem Souma - videó

Nagyvilág2023.10.16, 22:20

Egy videófelvételen jelentette be a terrortámadást a brüsszeli migráns terrorista, akinek - Facebook-profilja szerint - Slayem Souma a neve. A profilt nem sokkal később felfüggesztették.

Újabb muszlim terrortámadás: több embert lelőtt egy migráns Brüsszelben

Nagyvilág2023.10.16, 21:43

Legalább két embert megölt egy migráns Brüsszelben. A támadás közben azt kiabálta: Allahu akbar. A belga sajtó szerint egyértelmű terrortámadás volt, a terrorista azzal dicsekedett, hogy hitetleneket ölt meg. Cikkünk frissül.

Drámai felvételek: így foglalták el a Hamász-terroristák az egyik izraeli kibucot - videó

Nagyvilág2023.10.16, 15:53

Frissen napvilágot látott testkamerás felvételek részletesen bemutatják, hogyan támadták meg a Hamász terroristái az izraeli Sufa kibucot október 7-én. A terroristákon lévő kamerával rögzített felvételeken az látható, amint a bejárati kapun átmászva behatoltak az Izrael déli részén található kibucba, majd lövéseket zúdítottak az emberekre.

Elveszik a Gáza északi részén élőktől a kocsikulcsokat a Hamász terroristái

Nagyvilág2023.10.16, 14:51

Számos gázai lakos azt panaszolta el az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egyik elit egysége hírszerzőinek, hogy a Hamász terroristái elveszik az emberek kocsikulcsait, hogy megakadályozzák őket a menekülésben, miközben Izrael a szárazföldi műveletek megindítására készül - írta meg a Daily Wire. 

Üzent a Hamász-terroristák rettegett vezére

Nagyvilág2023.10.16, 11:32

A Hamász vezetője, Iszmail Haníje televíziós beszédében azzal vádolta Izraelt, hogy "népirtást" követ el a Gázai övezetben.

Terroristák érkezhetnek a migránsokkal Olaszországba, nagy a baj

Nagyvilág2023.10.15, 18:29

A migráció balkáni és földközi-tengeri útvonalán is fennáll a veszély, hogy terroristák szivárognak be az izraeli-palesztin konfliktus következményeként - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter egy rádióinterjúban vasárnap.

Apáti Bencének elege van abból, hogy Brüsszel pénzeli és idehozza a terroristákat! - videó

Nagyvilág2023.10.14, 19:04

Szombat óta háborúban áll Izrael. A Hamasz kegyetlen terroristái válogatás nélkül mészároltak le ártatlan civileket, bekerített fiatalokat, nőket és gyerekeket. Kik a felelősök? Miről hallgat a nyugati média? Milyen kétszínű játékot játszik Brüsszel? Milyen jövő vár a gyermekeinkre, unokáinkra és Európára? Nézze végig a videót és kiderül.

A párizsi Louvre-ban akartak turistákat gyilkolni az arab terroristák, bezárták a világhírű múzeumot

Nagyvilág2023.10.14, 19:47

Bezárták a párizsi Louvre múzeumot, miután konkrét fenyegetések érkeztek azzal kapcsolatban, hogy arab terroristák merényletet terveznek a világhírű múzeumban. Később kiderült, a versailles-i kastélyt is be kell zárni, ott is a terrortámadás veszélye miatt.

Tömegmészárlásra készülnek migráns terroristák több európai országban

Nagyvilág2023.10.14, 09:32

Már nem elégednek meg az arab terroristák ünneplésével az európai országokban élő migránsok, egyre többen fenyegetőznek közülük azzal, hogy ők maguk is terrortámadásokat, tömegmészárlásokat követnek el. Európa óriási veszélyben van a beilleszkedni nem hajlandó muszlim migránsok miatt. Most látjuk igazán: milyen óriási bűn volt 2015-ben migránsok millióit beengedni Európába, bevándorlóországgá téve több uniós államot. Magyarország gyakorlatilag utolsóként védi az EU határát.

Demeter Szilárd az arab terroristákról

Nagyvilág2023.10.13, 16:31

Alább közöljük Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatójának Mandineren megjelent írását.

A tanárgyilkos arab terroristát tegnap ellenőrizte a francia rendőrség, de semmi sem volt nekik gyanús

Nagyvilág2023.10.13, 15:21

Egy tanárral végzett pénteken Franciaországban egy arab terrorista, akit már 2019-ben megfigyelt a rendőrség. Csütörtökön kimentek hozzá a francia hatóságok, mert gyanús volt egyes telefonbeszélgetései miatt, de a helyszínen semmit nem találtak és elmentek.

Háborút hirdettek Európa ellen az arab terroristák, ma támadhatnak

Nagyvilág2023.10.13, 11:35

Példátlan veszélyben van Európa: bármikor újra lecsaphat a muszlim terror. A Hamász arab terrorszervezet október 13-án, péntekre meghirdette a "Harag napját", egész Európában a terroristák melletti szimpátiatüntetéseket szerveznek, és terrortámadásoktól tartanak a hatóságok. Nem véletlenül: a Hamász Izrael ellen elkövetett példátlan terrortámadása világszerte megmutatta a migránsok igazi arcát. Miközben az arab terroristák nőket erőszakoltak meg, csecsemőket fejeztek le, civileket raboltak el és lőttek agyon, addig a Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában élő migránsok az utcán ünnepelték az emberiségellenes bűntetteket. Fonttos ...

Egyre több migráns ünnepli a csecsemőket lefejező arab terroristákat - borzalmas videók

Nagyvilág2023.10.12, 14:05

Az elmúlt napokban egyre több részlet derül ki arról, hogy milyen embertelen bűnöket követtek el az arab terroristák Izraelben: csecsemőgyilkosságok, nemi erőszak, tömeges kivégzések, emberek élve elégetése és megcsonkítása. Európában is egyre veszélyesebb a helyzet a migránsországokban, több ezer, az arab terrort támogató migráns vonult az utcákra Bécsben, Madridban, Párizsban, Londonban és Berlinben. A német iskolákban a migránsok gyermekei az arab terroristákat ünneplik és antiszemita kijelentéseket tesznek, Ausztráliában a migránsok a zsidók elgázosítását követelték, a helyi hatóságok pedig már most képtelenek megfékezni az erősszakot. ...

Mi jön most, a kegyetlen arab terrortámadás után?

Nagyvilág2023.10.12, 11:44

Szándékosan volt ennyire kegyetlen az arab terrortámadás - jelentette ki az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy az izraeli helyzet napról napra folyamatosan változik. Szerinte a kérdés az, Izrael bevonul-e a Gázai övezetbe és több frontos háborúra kell-e felkészülniük.

Elszabadult a pokol Berlinben: az arab terroristákat éltetik a diákok és zsidóznak

Nagyvilág2023.10.12, 11:51

Nemrég félelmetes összefoglalót közölt a német iskolákban uralkodó helyzetről az Infostart alapján a Mandiner. Németországban migránsok tömege támogatja az arab terroristák izraeli vérengzését, a német kormány pedig semmit sem tud tenni ez ellen. Már az iskolákban is megjelentek a szélsőséges, terroristákat támogató nézetek. Berlinben a migránsok gyerekei a Hamászt éltetik az iskolában, antiszemita kijelentéseket tesznek, a tanárok pedig tehetetlenek.

Mindjárt indul az ellentámadás, példátlan válaszlépéssel készül Izrael

Nagyvilág2023.10.12, 09:55

Az izraeli hadsereg készül a szárazföldi gázai hadműveletre, de politikai szinten még nem született meg a döntés - közölte külföldi újságírókkal Richard Hecht, az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője csütörtökön.

Tömeggyilkos arab terroristák ostromolják a magyar határt

Nagyvilág2023.10.12, 09:30

Egyre több szörnyűség derül ki a muszlim migránsok által hősökként ünnepelt arab terroristák izraeli vérengzéséről. A Hamász halálbrigádjai csecsemőket fejeztek le, nagymamák lemészárlását közvetítették élőben a közösségi médiában, fiatal lányokat erőszakoltak és csonkítottak meg, teljes családokat irtottak ki. Ennek ellenére Európa számos migránsországában ezrek vonultak az utcára a Hamászt és cselekedeteiket támogatva. Rengeteg migránsnak ezek a muszlim terrorszervezetek segítenek bejutni Európába, rengeteg tagjuk már itt van Európában. Szerbiában már a tálibok pénzelik az embercsempészeket, akik fegyvereket és pénzügyi támogatástt ...

Ez már agyrém: az arab terroristák mellett tüntet a Soros-egyetem LMBTQ-szervezete

Nagyvilág2023.10.11, 23:51

Az Izraelben tömeggyilkosságot elkövető arab terroristák mellett szervezett tüntetést a Soros-egyetem, a CEU LMBTQ-szervezete. Pető Andrea, aki a társadalmi nemek tanszék vezetőjeként már sok botrányt keltett, most külön Facebook-posztban népszerűsítette az eseményt. Még azok után is, hogy az osztrák rendőrség betiltotta a tüntetést, mert megállapították, hogy a terrorizmust népszerűsítik.

Óriási a baj: újabb arab terrorista banda támadta meg Izraelt

Nagyvilág2023.10.11, 17:12

Ismét rakétákkal támadta szerdán Izraelt a libanoni síita Hezbollah.

Sosem látott, brutális vérengzés, kiderült, hogyan mészárolták le az arab terroristák a csecsemőket

Nagyvilág2023.10.11, 12:30

Elképzelhetetlen mészárlást végeztek arab terroristák a Kfar Aza kibucban a múlt szombati terrortámadást követően. A katonák és újságírók elmondása alapján nemcsak a biztonsági erőkkel végeztek, hanem nőket, gyerekeket, sőt csecsemőket is lefejeztek a nácikhoz hasonlóan fellépő arab terroristák. Az eddigi információk szerint a Gázai övezet melletti kibucban több mint 200 emberrel végeztek a hidegvérű terroristák. Izraelt szombaton támadták meg az arab terroristák, eddig több mint 1200 izraeli áldozata van a példátlan, véres erőszaknak.

Negyven csecsemőt öltek meg arab terroristák, lefejezték őket

Nagyvilág2023.10.10, 18:05

Negyven csecsemő holttestét találták meg egy kibucba behatoló izraeli csapatok, többüket lefejezték a Hamász arab terroristái. Az I24 újságírója a helyszínről bejelentkezve elcsukló hangon számolt be arról, hogy mit találtak az izraeliek a visszafoglalt településen - írja a Mandiner.

Így végzett két arab terroristával az izraeli rendőrség - videó

Nagyvilág2023.10.10, 18:07

Az izraeli rendőrség egy drámai autós üldözés során megölt két fegyveres terroristát. A videó Netivot városában készült szombaton. A felvételen rendőrök és határőrök üldözik a fegyvereseket. A felvételt egy motoros rendőr készítette, és attól a pillanattól indul, amikor az egyik rendőr tüzet nyitott a terroristákra. Ezután két másik rendőr ugrik ki a kocsijukból, és további lövéseket adtak le a kocsira. Netivot egyike volt a Hamász által szombaton megtámadott 22 városnak és falunak. 

Elképesztő: az interneten hirdetik magukat a migránscsempészek

Nagyvilág2023.10.10, 16:34

Reklámfilmekkel hirdetik magukat a TikTokon az embercsempész-hálózatok. Az illegális bevándorlók többféle szolgáltatás és csomagajánlat közül választhatnak, attól függően, hogy mennyi pénzük van - írja a Metropol.

Így pénzeli Brüsszel a Hamász terroristáit

Nagyvilág2023.10.10, 16:21

Brüsszel bőkezűen támogatja azt a gázai intézményt, ahol a palesztin terroristákat képzik. Mindezt részben abból az Erasmus programból, amelyből a magyar diákokat kizárták. Az EU pénzügyi átláthatósági rendszere szerint 2014 és 2021 között az EU 1 756 003 eurót fizetett a gázai Iszlám Egyetemnek. A 2021-ben felsorolt utolsó projekt ráadásul még folyamatban van, és 2025. december 31-én ér véget - írta a bennfentes.net.

Felkavaró videó: így jutottak át az izraeli határon az arab terroristák

Nagyvilág2023.10.10, 12:13

Egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy több terrorista beszivárog Izraelbe, akik már a határon is gyilkoltak.

Újabb borzalmas felvételek: már Bécsben, Berlinben és Madridban is az arab terroristák gyilkosságsorozatát ünneplik a migránsok - videók

Nagyvilág2023.10.10, 12:08

Az elmúlt napokban az arab terroristákat ünnepelték a migránsok és szélsőbaloldali tüntetők Európa, Ausztrália és Észak-Amerika-szerte. Több száz ember vonult utcára Berlinben, Párizsban, Madridban, Bécsben és Londonban is. Palesztin zászlókat lengettek és azt skandálták: Allahu Akhbar, vagyis Allah a leghatalmasabb. Az iszlamista jelszót kiabáltak azok az arab terroristák is, akik szombat reggel lerohanták Izraelt és közel 1000 embert gyilkoltak meg.

Több mint száz holttestet találtak a Beri kibucban - videó

Nagyvilág2023.10.10, 06:13

Több mint száz holttestet találtak a Gázai övezet határvidékénél lévő Beri kibucban - jelentette az izraeli mentőszolgálat hétfő este

Itt a Hamász terroristák váratlan, döbbenetes üzenete

Nagyvilág2023.10.09, 21:32

A Hamász nyitott a tárgyalásokra egy esetleges fegyverszünetről Izraellel, mivel "elérte a céljait" - számolt be róla az Al Jazeera.

A Hamász terroristája megölt egy nagymamát, a holttestét feltöltötte a Facebookra

Nagyvilág2023.10.09, 20:29

Egy Hamász-terrorista az otthonában megölt egy izraeli nagymamát, majd az idős nő Facebook-oldalán fotókat osztott meg áldozata holttestéről.

Egy magyar sztár is fellépett az izraeli fesztiválon, amit véres terrortámadás ért

Tévé2023.10.09, 18:05

Egy magyar fellépő is volt azon az izraeli fesztiválon, ahova szombaton betörtek a Hamász terroristái. Felfoghatatlan vérfürdőt rendeztek, közel 300 fiatalt lemészárolva, rengeteg fesztiválozót túszul ejtve.

Előző
Következő