terrorista

címke rss

Kilenc katonát gyilkoltak meg terroristák Líbiában

Nagyvilág2019.05.04, 16:39

Legalább kilenc katona meghalt a Haftar tábornokhoz hű erők területéhez tartozó dél-líbiai Szebhában lévő laktanya elleni támadásban, amit az Iszlám Állam terrorszervet vállalt magára.

Irán terroristának nyilvánította az Egyesült Államok közel-keleti katonáit

Nagyvilág2019.04.30, 17:47

Aláírta kedden az iráni elnök a parlament által a múlt héten elfogadott törvényt, amely terrorizmust támogató kormánynak nyilvánítja az Amerikai Egyesült Államok vezetését, valamint hivatalosan is a terrorszervetek listájára helyezte a világhatalom hadseregének Közel-Keletért felelős Középső Parancsnokságát (Centcom).

A jogerősen elítélt Ahmed H. terroristát vette védelmébe az ENSZ biztosa

Itthon2019.04.30, 11:40

Az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa, Fionnuala Ní Aoláin levelet írt a magyar külügyminiszternek, amely szerint az elítélt szír terrorista, Ahmed H. jogai sérültek Magyarországon. Minderre a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt közölte, hogy felháborító és abszurd az ENSZ biztosának levele, a magyar törvények világosak, és a magyar emberek biztonságát szolgálják.

Meghosszabbították Hasszán F. letartóztatását

Itthon2019.04.24, 15:52

A 27 éves Hasszán F.-et nemzetközi együttműködés alapján, a kitoloncolás során terrorizmus miatt vettek őrizetbe és hallgatták ki gyanúsítottként a magyar rendőrök Budapesten.

Elfogtak Szaúd-Arábiában 13 embert terrorista támadások tervezése miatt

Nagyvilág2019.04.22, 19:29

Őrizetbe vettek Szaúd-Arábiában hétfőn 13 embert terrorista támadások tervezésével kapcsolatban, egy nappal azután, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet négy fegyverese megtámadott egy állambiztonsági épületet Zulfi városában.

Az Iszlám Állam négy terroristájával végeztek Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2019.04.21, 20:56

A szaúd-arábiai biztonsági erők végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet négy fegyveresével vasárnap, mert a terroristák egy állambiztonsági épületen akartak rajtaütni. A terrorszervezet az általa működtetett Aamák hírügynökség útján jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

Hogyan kaphatott migránskártyát a terrorista vezér, ha olyan szigorú az ellenőrzés?

Itthon2019.04.02, 15:35

Halász János, a Fidesz parlamenti frakciószóvivője keddi sajtótájékoztatóján feltette a kérdést, hogy miként kaphatott migránskártyát a Magyarországon elfogott szír terroristavezér, Haszan F., ha olyan szigorú az ellenőrzés, ahogy a brüsszeli bizottság állítja? A szóvivő szerint további kérdések is megválaszolásra várnak a bizottság részéről, pl., hogy kik szervezik a kártyák kiosztását, és hogyan ellenőrzik a pénzfelhasználást?  

Újabb brüsszeli beismerés: terroristák juthatnak névtelen migránskártyához

Nagyvilág2019.04.01, 18:10

A Budapesten elfogott Iszlám Állam harcosának, Hasszan F.-nek a bankkártyáját letiltották – mondta Natasha Bertaud, az Európai Bizottság illetékes szóvivője Brüsszelben. Ezzel ismét elismerte, hogy volt neki – vagyis semmi sem akadályozza meg a terroristákat, hogy névtelen migránskártyákhoz jussanak.

Egy szemtanú láthatta a Budapesten elfogott szír terroristát, amikor kivégezte áldozatait

Itthon2019.03.28, 11:37

Horváth József biztonságpolitikai szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol elmondta, nem véletlen, hogy különböző dolgokat mond magáról az F. Hassan névre hallgató terrorista, valószínűleg ezt a kiképzést kapta az Iszlám Államtól arra az esetre, ha elfogják. Most azonban Belgiumban az ottani hatóságok fognak kihallgatni egy szemtanút, aki állítólag jelen volt, amikor F. Hassan elkövette a tömeggyilkosságot Szíriában – írja a PestiSrácok.hu. 

Harminc Iszlám Államhoz kötődő terroristát találtak Ausztriában

Nagyvilág2019.03.25, 12:07

Az államvédelmi és a terrorizmus elleni harc szövetségi hivatala 30 olyan embert talált Ausztriában, akinek köze van az Iszlám Államhoz, tíz terroristáról derült ki, hogy osztrák állampolgársága is van.