terrorfenyegetés

címke rss

Terrorfenyegetés érte a brit személyszállítókat

Közvetve ugyan, de elismerte vasárnap a londoni rendőrfőnök, hogy a brit fővárosban napok óta érvényben lévő példátlan biztonsági intézkedések egyik oka a polgári repülést ért terrorfenyegetés. Megerősítette azt is, hogy az al-Kaida terrorhálózat jelen van Nagy-Britanniában.

Rakétavetővel sétáltak be a szófiai külügyminisztériumba

Nagyvilág2004.01.06, 21:55

Rakétavetőt csempésztek be bolgár újságírók kedden a szófiai külügyminisztériumba, hogy felmérjék: megfelelően védik-e az állami intézményeket a súlyosbodó terrorfenyegetések közepette. A fegyvert Nova TV kereskedelmi televízió egyik szórakoztató műsorának három újságírója "lopta be" a tárca épületébe.

Másfélszeresére duzzasztják a brit belbiztonsági szolgálatot

Nagyvilág2004.02.22, 13:35

Az MI5-öt, a brit belbiztonsági szolgálatot a tervek szerint másfélszeresére akarja bővíteni a brti kormány. Várhatóan a jövő héten jelentik be a hivatalos döntést. Az indokok között a Nagy-Britannia elleni terrorfenyegetések szerepelnek.

Előzetesben a palesztin fogorvos

Itthon2004.04.15, 17:38

A Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a palesztin származású magyar fogorvost, akit a rendőrség terrorfenyegetés előkészületével gyanúsított meg. A férfi fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Továbbra is előzetesben marad a palesztin fogorvos

Itthon2004.05.13, 18:50

Újabb hatvan nappal, július 15-ig meghosszabbították az előzetes letartóztatását csütörtökön annak a palesztin származású magyar férfinak, akit a rendőrség terrorfenyegetés előkészületével gyanúsított meg - közölte egy, az eljárást jól ismerő, magát megnevezni nem kívánó személy.

Bush kampányfogásának tartják a terrorfenyegetést

Nagyvilág2004.05.27, 15:25

Élesen bírálták Bush elnököt a honi védelem szerdai, terrorveszélyre figyelmeztető bejelentése miatt. John Kerry demokrata elnökjelölt, Bush kihívója szerint az elnök kampánycélokra használja fel a terrorfenyegetést. A Busht kritizálók szerint elgondolkodtató az, hogy a bejelentés ellenére nem emeltek a nemzeti készültségi szinten: az továbbra is sárga fokozaton van. A szenátus hírszerzési bizottságának tagjai szerint a Bush-kabinet az állandó, terrorfenyegetéssel kapcsolatos bejelentések miatt elvesztette szavahihetőségét.

Hamarosan dönthetnek a palesztin fogorvos elleni vádemelésről

Itthon2004.07.15, 16:38

A terrorfenyegetés előkészületével gyanúsított palesztin fogorvos ügye befejező szakaszához érkezett. A vádemelésről később döntenek, jelenleg az iratok ismertetése folyik. A férfit még az izraeli államfő áprilisi magyarországi látogatása előtt vették őrizetbe.

Három év után nyit az amerikai szabadságszobor

Nagyvilág2004.08.03, 08:01

A 2001. szeptember 11-i terrortámadásuk után először nyitják meg a nagyközönség előtt a New York-i szabadságszobrot - írja a BBC News. A látogatóknak szigorú ellenőrzésen kell átesniük, ha fel akarnak kapaszkodni a 93 méteres szoborra. A megnyitót az egyre fokozódó terrorfenyegetések ellenére sem halastották el.

Megfenyegették a szabadkai magyar tévét

Nagyvilág2008.08.25, 16:19

Robbantással fenyegették meg ismeretlenek az újvidéki Pannon Televíziót, amely magyar adásokat is sugároz. A fenyegetők "Mladic tábornok katonai rendőrségeként" mutatkoztak be. A szabadkai rendőrség terrorfenyegetés miatt nyomoz az ügyben.

Előző
Következő