termőföld

címke rss
A kormány 1200 hektár földdel segíti a hátrányos helyzetű települések lakosságát

A kormány 1200 hektár földdel segíti a hátrányos helyzetű települések lakosságát

Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ nyilvános pályázatot hirdetett települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek ingyenes használatára szerezhettek jogosultságot.

Mérséklődő drágulás a földpiacon

Gazdaság2019.05.29, 15:31

A 2016-ban és 2017-ben mért két számjegyű áremelkedés után a tavalyi év első kilenc hónapjának adatai szerint csupán 6,4, reáláron pedig 3,5 százalékkal emelkedtek a termőföldárak - olvasható a  Világgazdaságban.

Törvénymódosítás védi a magyar gazdák termőföldjeit

Gazdaság2019.01.11, 12:19

A földforgalmi törvény módosítása, amely pénteken lépett hatályba, megerősíti a helyben lakó gazdák szerepét, hozzájárul az agrárium versenyképességének a növeléséhez, illetve a visszaélések visszaszorításához és fontos szerepet játszik abban is, hogy a termőföld magyar kézben maradjon – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pénteken.

Fontos határidő jár le az agráriumban a héten

Gazdaság2019.01.08, 15:18

Az Országgyűlés tavaly decemberben jelentős mértékben módosította a földforgalmi szabályozásról szóló törvényeket. Ezek a változások 2019. január 11-én lépnek hatályba. Közülük a földhasználatra vonatkozó jogosultságokat leginkább érintő változás a felesbérleti és részesművelési szerződések kivezetése. Lassú átmeneti időszak alatt intünk búcsút ezeknek a megállapodásoknak.

Igazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás

Gazdaság2019.01.02, 07:47

Igazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás, köszönhetően a parlament által nemrég elfogadott jogszabálynak – nyilatkozta a Magyar Időknek Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke terveikről elmondta, hogy tavasszal kerülhet napirendre a gazdaságok működési formáinak és adózási rendszerének átalakítása.

Reformot ígér a földbecslésekben egy magyar startup

Archívum2018.05.23, 10:46

Alapjaiban változtatná meg a földbecslések rendszerét egy győri startup, az Agrotax Kft. A mezőgazdaság ezen szegletében ugyanis még nem történt digitalizáció, az értékbecslők a termőföld esetében klasszikus módszerekkel dolgoznak. Sáhó Ákos, a cég ügyvezetője egy hazai lapnak adott interjújában azt is elmondta, hogy már 14 ezer hektár termőföld-értékelést végeztek el, és országos partneri hálózatépítésben gondolkodnak. A bankok termőföld-értékbecslése is igazodhat ehhez a rendszerhez.

A magyar föld rohamosan drágul

Gazdaság2016.06.21, 11:09

Folyamatosan szűkül a termőföld-piac az új földforgalmi törvény 2014. májusi hatályba lépése óta. A felére csökkenő forgalom azonban 2015-ben az árak 14 százalékos növekedésével járt együtt. Az ősszel meghirdetett Földet a gazdáknak program ugyanakkor 2016-ban már a forgalom megtöbbszöröződését hozhatja, s a licitek hatására az árak további látványos emelkedésére lehet számítani

Csütörtökön döntenek a százezres alapjövedelemről

Itthon2016.03.30, 15:23

Minden bejelentett magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár havi 100 ezer forintos garantált jövedelemhez jutásáról rendezne népszavazást egy roma párt – a kezdeményezésről csütörtökön dönt a Nemzeti Választási Bizottság. Még két referendumjavaslat lesz terítéken: egy magánszemély kiléptetné Magyarországot az EU-ból, a Jobbik pedig a termőföldvásárlástól tiltaná el a külföldieket.

Ez a mi földünk, és el fogunk jönni ide kaszálni

Itthon2015.12.15, 11:42

A kaposvári árverésen megjelent egy maroknyi gazda, és azt mondták, hogy az állam nem árverezheti el a földet, mert az az övék. Szópárbaj, földfoglalás, fenyegetések Somogy megyében.

Készen állnak a gazdák rohamára a bankok

Gazdaság2015.11.11, 16:48

Teljes mértékben felkészült a földművesek hiteligényeinek kiszolgálására a hitelt nyújtó Magyar Fejlesztési Bank és a hitelt közvetítő Budapest Bank - mondta Németh Lászlóné.

Politikai vita a földprivatizációról

Itthon2015.10.26, 18:54

Összefogással politikai vitát kezdeményeztek az ellenzéki pártok az Országgyűlésben, hogy napvilágra kerüljön a szerintük elhibázott földprivatizáció minden lépése és lehetséges hatása. A 380 ezer hektárnyi állami tulajdonban levő termőföld magántulajdonba adásáról sem az Országgyűlés képviselőit, sem szakbizottságait nem tájékoztatta a kormány. Az sem világos, hogy pontosan mire fordítják majd az eladásokból származó több százmilliárdos bevételt. Követtük a hét és fél órában meghatározott időkeretes vita vezérszónoki felszólalásait.

Vegyen állami földet, amíg még megteheti

Gazdaság2015.10.16, 09:13

A kormány döntött az állami földek nagy részének eladásáról. Az árverések november 16-án kezdődnek. A földek nem lesznek olcsók, hiszen a piaci ár felett 10 százalékról indulnak az árverések, de így is érdemes lesz licitálni - meg is mutatjuk, mennyire megéri ma földet venni Magyarországon. Ráadásul a várhatóan nagyon olcsó hitel miatt szinte kockázatmentesen lehet befektetni most a mezőgazdaságba. A jelenlegi bérlők lépéselőnyben vannak, de akár az utcáról is be lehet esni az árverésekre. 

Ángyán annyit mondott: Simicska

Itthon2015.04.22, 19:03

Simicska Lajoson kívül Leisztinger Tamás, Csányi Sándor és Nyerges Zsolt neve is szóba került azon a szerdai sajtótájékoztatón ahova a Magyar Népfőiskolai Társaság hívta az újságírókat. Kiderült, hogy a magyar földek nagy része külföldi kézben van, vagy az itteni oligarchák művelik, vagy mindkettő egyszerre: a lényeg, hogy mutyi van, meg lenyúlás. Kiderült, hogy nagy a baj, és ha van pár perce, azt is megtudhatja, miért rettentő okosak az Origo szerkesztői.

A több termőföld lehet a fegyver az aszály ellen?

Archívum2013.11.25, 09:06

Csökkentheti az aszálykárokat az Agro.bio Kft. új programja, aminek keretében a következő hat évben tízmillió köbméter termőföldet kívánnak előállítani.

Polt Péternek nem tetszik a kormány földvédelmi terve

Itthon2013.09.30, 14:11

A legfőbb ügyész szerint ellentétes az alaptörvénnyel az egyik rendelkezés, de azt is aggályosnak találja, hogy visszamenőleges hatályú intézkedések is vannak benne. A kormány ennek ellenére továbbra is támogatja a törvényjavaslatot.

Hol a legdrágább a magyar föld?

Gazdaság2013.05.23, 15:37

A termőföldpiac 2012-ben is töretlenül bővült: a tranzakciók száma 8, az eladott földterület mérete pedig 5 százalékkal nőtt, míg az árszint – a 2011-es növekedés mértékét kissé meghaladva – 10 százalékkal emelkedett. Az idén ugyanakkor a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat - állapítja meg az OTP Termőföld Értéktérkép legfrissebb elemzése.

Négymilliárdból védjük a magyar földet

Gazdaság2013.01.09, 14:12

A Nemzeti Földalapkezelő, ahol kell, élni fog elővásárlási jogával. Az idén 4 milliárd forintot költhet földvásárlásra.

Rosszabb lenne, mint a kommunizmus

Gazdaság2012.09.04, 11:23

Magyarországon letelepedett osztrák gazdák panaszkodnak arra, hogy egy törvény alapján az állam megfosztja őket a földjüktől, a hivatalok pedig packáznak velük. A szakminisztérium a zsebszerződések elleni harcra hivatkozik, és tagadja, hogy kipécézték volna az osztrákokat. Egy kormányhatározatból viszont kiderül, hogy a külföldiektől megszerzett földeket magyarok kezébe kell adni. Az osztrák kormányt is érdekli az ügy, bár Ausztriában is ritka vendég a külföldi gazda.

A szocializmus kísérti a novaji szőlősgazdákat

Itthon2012.06.24, 11:10

Tizenhét éve olyan szőlőket művelnek a novajiak, amelyek nincsenek a tulajdonukban, így nem kaphatnak támogatást, és nem telepíthetnek új tőkéket. A tulajdoni lapokon még mindig az Egyetértés MgTSz neve szerepel, és lassan két évtizede pereskednek azon, kinek mennyi jár a szőlőból. Az utolsó per már 2005 óta fel van függesztve, mivel több felperes meghalt, egyes papírok pedig egyszerűen eltűntek.

Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket

Gazdaság2012.05.19, 01:22

Egy és öt év közötti börtönbüntetésre lesznek ítélhetők azok a vevők és eladók, ügyvédek és közjegyzők, akik közreműködtek külföldi állampolgárok illegális földtulajdon-szerzésében Magyarországon. A büntetésre lesz fél év moratórium - mondta Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Állami termőföldek bérbeadását vizsgálja Budai Gyula

Itthon2011.06.28, 07:37

Vizsgálatot rendelt el az elszámoltatási kormánybiztos az állami tulajdonban lévő termőföldek tavaly tavaszi bérbeadásának ügyében - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Ősszel indulhat a fiatal házasoknak szánt földprogram

Ingatlan2011.05.19, 18:19

A gyermeket vállaló házaspároknak szánt, ősszel induló földprogramhoz a jelenleg bérbe adott földek egy részét szeretné felhasználni az állam az agrártárca államtitkára szerint. Ángyán József közölte azt is, hogy az alacsony bérleti díjak ellen fel fog lépni a kormány.

Vörösiszap: a földtulajdonosok harmada adja el a földjét az államnak

Itthon2011.01.06, 10:39

A vörösiszappal szennyezett termőföldek tulajdonosai közül majdnem minden harmadik döntött úgy, hogy felajánlja a földjét az államnak a vidékfejlesztési tárca összesítése szerint.

Meghosszabbíthatják a magyar földvásárlási moratóriumot

Ingatlan2010.12.01, 21:19

Az Európai Bizottság még az év vége előtt áldását adja a 2011 májusában lejáró magyar földvásárlási moratórium három évvel történő meghosszabbítására - értesült a BruxInfo. Ez azt jelenti, hogy a külföldiek továbbra is csak korlátozásokkal vehetnének magyarországi termőföldet.

Májustól külföldiek is vásárolhatnak cseh termőföldet

Archívum2010.11.25, 12:07

A jövő májusig tartó moratórium után törvényesen vásárolhatnak Csehországban termőföldet külföldiek, de a cseh kormány nem számít arra, hogy tömegesen élnének a lehetőséggel más országok állampolgárai.

Milliókat igényelhetnek az iszappal szennyezett földek gazdái

Itthon2010.11.24, 20:51

A vártnál kisebb a vörösiszappal elöntött területek szennyezettsége, de élelmiszert még jó ideig nem lehet ezeken a földeken termelni. A gazdák egyszeri, vissza nem térítendő támogatást kérhetnek a kormánytól.

Tíz év alatt csaknem duplázódtak a földárak

Ingatlan2010.11.15, 18:14

Több mint 90 százalékkal drágult a magyarországi termőföld 2000 és 2010 között - derül ki az FHB 800 ezer adat elemzése alapján összeállított földárindexéből. A legértékesebb földterületek Közép-Magyarországon, a Közép-Dunántúlon és a Dél-Dunántúlon találhatók.

Bárki elől megveheti a földet az állam

Gazdaság2010.10.11, 12:12

Az ország földterületének mintegy ötödével rendelkezik a kormány birtokpolitkájának központi szereplője, a szeptember 1-jétől működő Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), amelynek elővásárlási joga lesz szinte minden egyes földpiaci adásvételnél, és ahova minden földeladásról szóló szerződést be kell küldeni. Az állami elővásárlási jog miatt emelkedhetnek a földárak, bár a szabályozásban maradtak kiskapuk.

Támogatják a finnek a magyar földmoratórium fenntartását

Gazdaság2010.07.02, 14:45

Biztosan van már olyan uniós tagállam, amely támogatja, hogy az EU meghosszabbítsa a magyarországi termőföld külföldiekre vonatkozó vásárlási moratóriumát. Finnország szorosabbra fűzi agrárügyi együttműködését Magyarországgal.

A Fidesz nyáron kérelmezi a földvásárlási tilalom meghosszabbítását

Archívum2010.03.03, 19:29

Kormányra kerülése esetén még a nyár folyamán kérelmezi fogja a Fidesz az EU-nál a külföldiek foldvásárlási moratóriumának meghosszabbítását, de a párt szakpolitikusa szerint érdemes felkészülni az elutasításra.

Mesterházy is a termőföld védelmével kampányol

Itthon2010.02.04, 13:18

A Fidesz után az MSZP is azzal kampányol, hogy 2011 után se vásárolhassanak termőföldet Magyarországon a külföldiek. Mesterházy Attila szocialista kormányfőjelölt a kormányt kéri arra, alkudjon ki Brüsszelben újabb három év tilalmat a külföldiek tulajdonszerzésére. A Fidesz a moratórium hosszabbítása helyett olyan megoldást javasol, amely elővásárlási joggal segítené a helyben lakó gazdálkodókat.

Még csak ötletel a Fidesz földügyben

Ingatlan2010.01.19, 15:08

Hazai kezekben tartaná a termőföldet a kormányzásra készülő Fidesz, de nem világos, hogy pontosan milyen eszközökkel. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a párt és a Magosz elővásárlási és elő-haszonbérleti jogot biztosítana a helyieknek, ami magában aligha lesz elég a magyar föld megvédéséhez. Az MSZP annak adná a földet, aki megműveli, a gazdák közül pedig nem mindenki mutatna ajtót a nyugati tőkének.

Bezárnánk még a földpiacot, de minek

Ingatlan2009.10.13, 16:37

Jövőre várhatóan kérni fogjuk az EU-t, hogy 2011-től még három évig kizárhassuk a külföldieket a magyar termőföldpiacról, noha az illetékes minisztérium is tisztában van azzal, hogy kicsi az esély az unió jóváhagyására. Vannak szakértők, akik szerint tanácsos lenne elébe menni a helyzetnek, bár az sem biztos, hogy van egyáltalán értelme a piaci korlátozásnak.

Olcs� lesz 2011-ben a magyar term�f�ld

Gazdaság2009.09.17, 18:28

Magyarorsz�g nem k�sz�lt fel a f�ldpiac 2011-es megnyit�s�ra, �gy olcs�n v�s�rolhatj�k majd fel a befektet�k a term�ter�leteket - hangzott el egy konferenci�n, ahol a mez�gazdas�g fel�rt�kel�d�s�r�l volt sz�. A k�lf�ldi t�kebefektet�sek ugyanis n�vekednek vil�gszerte az �gazatban.

Földfelvásárlásban Kína és az arab világ

Archívum2009.08.19, 07:51

At élelmiszer-ellátásuk miatt aggódó feltörekvő országok egy része külföldön, így régiónkban is termőföldek megszerzésére törekszik. Az ENSZ egyenesen modern gyarmatosításról beszél - írja a Világgazdaság.

Nem bérelhetnek magyar földet az arabok

Gazdaság2009.01.29, 14:31

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája cáfolja azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint arab befektetők magyar termőföldet bérelnének - mondta az MTI-nek Dékány András, az agrártárca szóvivője csütörtökön.

Kilencezer hektár földet ad el az állam

Archívum2008.09.01, 18:04

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 9.000 hektár termőföldet hirdet meg árverésen és pályázat útján értékesítésre - jelentette be Tátrai Miklós, az MNV Zrt. vezérigazgatója, és Benedek Fülöp, az agrár portfolióért felelős vezérigazgató-helyettes hétfőn a Budapesten megtartott sajtótájékoztatón.

Túl agresszív nádfélétől féltik a biobenzin-termelőket

Nagyvilág2008.05.21, 13:14

Mivel a bioüzemanyagnak szánt kukorica és pálma ára jelentősen megnőtt, a befektetők más növények felé fordulnak. A bioüzemanyagok második generációját a nád- és a fűfélék képezik. Biológusok és botanikusok szerint azonban ezek gyomnövények, amik ellephetik a környező farmokat és termőföldeket is.

Ingatlanban a termőföld az új biznisz

Ingatlan2008.04.24, 13:07

Kelet-Európa termőföldjei egyre inkább a nyugati ingatlanbefektetők célkeresztjébe kerülnek. A régióban az erős kereslet nyomán sokat emelkedhetnek a földárak.

Az agrárkamara módosítaná a termőföldtörvényt

Archívum2008.03.21, 08:44

A Magyar Agrárkamara a termőföldről szóló törvény módosítását szeretné elérni, az átláthatóság érdekében. A Magosz támadja az elképzelést - írja a Népszabadság.

Hazavághatja a termőföldet az energiafű

Archívum2007.11.06, 13:22

Az energianövényekért hatalmas lobbi küzd Európában, az energiafüggőség okozta pánik felgyorsította az engedélyeztetést, uniós forrásokat nyitott meg, amikre bomba üzleteket lehet alapítani, biztos haszonnal. Amennyiben megvalósulnak az egyelőre csak a tervezőasztalon létező elképzelések, az ország termőterületének mintegy negyedét uralhatja az energiafű, s ez különösen annak fényében aggasztó, hogy rendkívül agresszív, a földet kiszipolyozó növényről van szó.

Vesztegzár egy lázongó kínai faluban

Nagyvilág2005.12.09, 13:06

Vesztegzár alá helyezték a kínai hatóságok azt a falut, amelyben állítólag véres erőszakkal vertek le egy tiltakozást kedden. A katonák a termőföldek kisajátítása miatt elégedetlenkedő falusiak közé lőttek, több embert megöltek. A rendőrök most a megmozdulás szervezőit hajszolják.

Az egész hadsereg küzd az árral Romániában

Nagyvilág2005.07.15, 14:50

A romániai árvízben legalább tizenhárman meghaltak, öten eltűntek, és több mint tizenkétezer embert kellett kilakoltatni eddig. Víz alá került az országban több mint 20 ezer ház és gazdasági épület, több mint 100 ezer hektár termőföld és kaszáló. Súlyos károkat okozott a katasztrófa az áram- és gázellátási, valamint a távközlési hálózatban is. A román kormány már a teljes hadsereget bevetette a lakosság megsegítésére.  

Brazil parasztok elfoglalták a pénzügyminisztériumot

Nagyvilág2005.04.14, 20:46

Föld nélküli brazil parasztok százai csütörtökön megszállták a latin-amerikai ország pénzügyminisztériumát, tiltakozásul a szegények termőföldhöz juttatására szánt állami támogatások megnyirbálása ellen.

Nem lehet népszavazást tartani a termőföldről

Itthon2003.09.23, 16:55

Az Alkotmánybíróság két, kedden elfogadott határozata értelmében nem lehet népszavazást tartani a termőfölddel kapcsolatban a Hajrá, Magyarország! mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) által ügydöntő országos népszavazásra bocsátani kívánt kérdések ügyében.

Termőfölddel akarják "megetetni" a szén-dioxidot

Tudomány2003.01.23, 17:00

A francia környezetvédelmi miniszter, Roselyne Bachelot szerint a művelés alatt álló földek szén-dioxid elnyelését fel lehetne használni az üvegházgázok kibocsátását megcélzó nemzeti program során.

Magyarország

Nagyvilág2003.01.21, 18:10

Magyarországot a legfelkészültebb csatlakozók között tartja számon az EU, bár komoly problémát jelent a korrupció és a romák kilátástalan helyzete. A magyarok elsősorban a termőföld szabad adásvétele miatt félnek az Uniótól.

Előző
  • 1
  • 2
Következő