térfigyelő kamera

címke rss

Hat ember jelentkezését várják az eltűnt lány ügyében

Itthon2009.01.21, 18:14

Hat ember jelentkezését várja a rendőrség az eltűnt francia lány ügyében - valamennyien láthatók a térfigyelő kamerák felvételein az elhaladó lány közelében. A francia diák eltűnésének éjszakáján készült videókat a rendőrség közzétette a honlapján.

A Lánchídon tűnhetett el a francia lány

Itthon2008.12.12, 18:26

A Lánchídon veszett nyoma a nyolc nappal ezelőtt eltűnt francia diáklánynak a térfigyelő kamerák felvételei szerint - számolt be róla a francia sajtó pénteken.  A Le Parisien úgy tudja: a nyomozók azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a lány a Dunába esett.

A hangulatunkra építenek a térfigyelők működtetői

Itthon2008.05.14, 17:37

A rablások, betörések, autólopások ellen hatékonyak, de az erőszakos bűncselekményeket nem tudják visszaszorítani a térfigyelő kamerák - derül ki egy brit tanulmányból. A felmérés komoly vitát váltott ki, mert több olyan eset is volt Nagy-Britanniában, amikor valamilyen látványos bűncselekmény felderítését a kamerák segítették. Magyarországon eddig nem készült hasonló tanulmány, mégis mindenki reménykedik, az ORFK szerint már az is nagy szó, ha az emberek jól érzik magukat a kameráktól.

Gumibottal és trélerrel erősítenék a közterületeseket

Itthon2008.04.14, 11:44

Visszatérhetnek a pesti szlengben lopósautónak nevezett trélerek az utcákra, miután az igazságügyi tárca elkészítette azt a törvénymódosító javaslatot, amely a közterület-felügyeletek hatáskörébe adná a tilosban parkoló járművek elszállítását. A tervezet más módon is megerősítené a felügyeleteket: ők üzemeltethetnék a térfigyelő kamerákat, iletve gumibottal védhetnék meg magukat a támadóktól.

Piti bűnözőket pásztáznának Beremend kamerái

Itthon2007.12.13, 14:36

A 2800 fős Beremend nagyközség egészét bekamerázná a település polgármestere. Beremenden ugyan nem nagy a bűnözési ráta, de a polgármester szerint a térfigyelő kamerák nagyobb biztonságérzetet adnának az embereknek. A település egyik lakója szerint a 10 milliós beruházás kidobott pénz. Az assszony attól fél, bűnözők keresése helyett a lakosok ruházatán fognak majd csámcsogni. A Társaság a Szabadságjogokért jogásza szerint abszurd a kezdeményezés.

Térkép készült a térfigyelő kamerákról

Itthon2008.01.09, 14:52

Mostantól bárki megtudhatja, a főváros mely pontjain figyelik az utcán kamerák: elkészült az első online térkép, amely rögzíti a Budapesten található, több mint háromszáz térfigyelő pontos elhelyezkedését. A jogvédők több évig pereskedtek, hogy a BRFK nyilvánossá tegye a kamerák adatait, mert a rendőrök kitartottak amellett, hogy ez veszélyes a közbiztonságra, hiszen a bűnözők így előre tudni fogják, hol lehet ráfázni egy kocsifeltörésre.

Kamera rögzíthette a fideszes igazoltatását

Itthon2007.07.10, 12:45

Vizsgálják a nyomozók, rögzítette-e térfigyelő kamera Lengyel Zoltán igazoltatását, amelyről teljesen eltérően számol be a rendőrség, illetve a fideszes képviselő. Az iratok nélkül autózó politikus azt állítja, kirángatták a kocsijából, és bántalmazták, emiatt lehet, hogy feljelentést tesz. A helyi rendőrőrs vezetője viszont ezt már megtette, mert a rendőrök szerint Lengyel Zoltán volt erőszakos. Azt egyelőre nem erősítették meg, hogy a képviselő pofon vágta az egyik rendőrt.

Térfigyelő buktatta le a rabló kamaszokat Miskolcon

Itthon2007.04.10, 17:54

A térfigyelő kamerán keresztül látta a szolgálatban lévő miskolci rendőr azt a bűncselekmény-sorozatot, amely a város egyik frekventált helyén, a villamos- és buszmegállóban történt. Három fiatal próbált meg több embert kirabolni.

Csütörtököt mondó kamerákért is folyt a per

Itthon2007.04.07, 10:36

A BRFK a végsőkig elment, hogy ne kelljen kiadnia a térfigyelő kamerák helyét, akad ugyanakkor olyan kerület, amely önként közzétette, hol készülnek felvételek a járókelőkről. Jogvédők szerint aggályos a térfigyelési rendszer, de kérdés persze az is, mire jók egyáltalán ezek a kamerák: ugyan 200 méterről is látni lehet velük egy apró matricát, de előfordul, hogy épp akkor mondanak csütörtököt, amikor valaki visszapillantó tükröket rugdos le.

Elbukta a rendőrség a kamerás pert

Itthon2007.03.28, 17:05

A rendőrségnek közölnie kell, hogy hol helyezett el térfigyelő kamerákat, sőt a kamerák működésével kapcsolatos szerződéseket is ki kell adnia a nyilvánosság számára - mondta ki szerdán a Legfelsőbb Bíróság. A Társaság a Szabadságjogogért jogvédő szervezet 2004-ben indított pert a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellen, mert nem adták ki a rendőrség által működtetett térfigyelő kamerákra vonatkozó adatokat.