tengeri szállítmányozás

címke rss

APM-Maersk: Hajó- vagy olajtársaság?

Kevés olyan szektort lehetne találni a világban, ami súlyosabb visszaesésen ment keresztül a válságban, mint a tengeri szállítmányozás. Legyen szó konténeres hajókról, tankerekről vagy a tömegárut szállító járművekről, a kapacitásbőség és a kereslet drámai visszaesése történelmi mélypontra lökte az iparág teljesítményét mérő benchmarkokat. Ilyen mostoha körülmények között is találhatunk viszont dacosan kitartó cégeket, sőt, a világ legnagyobb konténeres flottáját üzemeltető Maersk úgy tűnik, megtalálta a krízisből kivezető utat.  

Costamare: Görög visszavágó a németeknek

Gazdaság2012.10.10, 12:38

Sokan megfeledkeznek arról, hogy Görögországban létezik egy iparág, mely a mai napig virágzik, sőt pont a németek kárára tud erősödni. Ez nem más, mint a hajózás, és azon belül a konténer-szállítmányozás. A szállítmányozási ráták esésével ugyanis az eladósodott német hajózási társaságok kerültek bajba, amiből a készpénzben gazdag görög kereskedők húznak hasznot. A legnagyobb tőzsdén jegyzett, görög konténerszállító-tulajdonos, a Costamare a német társaságok csődjeit és 37 éves tapasztalatát használja fel most ahhoz, hogy a válságból erősebben kerüljön ki, mint valaha.

50 százalékkal növeli olajkitermelését a Maersk Oil

Archívum2012.10.09, 15:20

Ma tartotta a befektetői napját az APM-Maersk Group, ahol ambiciózus célokat jelentett be a társaság, elsősorban a Maersk Oil leányvállalatát illetően. Az APM Terminals pedig a sajtóközlemény alapján a vezető hajókikötő és terminál üzemeltető szeretne lenni. Egyre inkább úgy fest, a cég az olajszektorban akar erősíteni. Szeptember végén pont erről a szituációról írtunk az APM-Maersk esetében, a piac viszont továbbra sem olajcégként értékeli a vállalatot.

Az LNG szállításban bíznak a japán fuvarozók

Archívum2013.11.29, 15:29

A nagy japán tengeri szállítmányozók 90 új, a cseppfolyós földgáz (LNG) szállítására alkalmas tankerhajót akarnak megrendelni 2020-ig. A hajók nagyjából 17,6 milliárd dollárba kerülhetnek és az Ázsiában növekvő LNG igényt szeretnék kielégíteni velük.

Egyesülhet két kínai óriáscég

Gazdaság2015.11.12, 11:13

A kínai kormány valószínűleg jóvá fogja hagyni két állami óriáscég, a COSCO és a CSG egyesülését. Mindkét cég a tengeri szállítmányozásban érdekelt.

Elszabadulhat a zátonyról a tengeri szállítás

Gazdaság2017.02.08, 14:59

A világ legnagyobb tengeri szállítmányozási vállalata, a dán Maersk lelombozó negyedéves jelentéssel állt elő, ezzel együtt mégis optimisták. Szerintük az idén fordulhat a kocka az évek óta erodálódó üzletágban.

Felszámolják a 40 éves óriásvállalatot

Gazdaság2017.02.18, 16:06

Nem sikerült a túlélési akció, az illetékes szöuli bíróság úgy döntött, hogy fel kell számolni a Hanjin Shipping Co. tengerhajózási vállalatot. A cég negyvenéves története ezzel véget ér, az óceáni áruszállítási piacot viszont ez nem akasztja meg.

Még úton van a csomagjuk, de a Mercedes már bepakolt 2018-ra

Gphírek2018.01.27, 09:50

A tavalyi izgalmas videósorozat után a Mercedes ismét betekintést engedett a csapat mindennapi munkájába. Majdnem 2 hónappal a szezonkezdet előtt már bepakoltak Melbourne-re.

Az olaj mellett az autószállítmányok is kirakodásra várnak a kikötőknél

Gazdaság2020.05.04, 14:27

Már nem csak az olajtankereknek, hanem más teherszállító hajóknak is várakozniuk kell terhük lepakolására az észak-amerikai kikötőknél, írja a Bloomberg. Úgy tűnik, a kitermelt kőolaj mellett, a beérkező gépjármű-szállítmányok kezelése jelenti az új logiszitkai kihívást.

Elképesztő mértékben drágult a tengeri szállítás

Gazdaság2022.04.13, 11:22

A Store Insider számolt be róla, hogy elképesztő mértékben növekedett, 1200 euró (454 ezer forint) helyett 13 ezer euró (4,9 millió forint) egy konténer átlagára.

Előző
  • 1
  • 2
Következő