Tencent

címke rss

Már a bankok is lecsapnak a kínai technológiára

Archívum2018.08.29, 14:42

A kínai technológiai óriások térnyerésének egyik legfrissebb jele, hogy az ország bankjai is igyekeznek lecsapni a megoldásaikra. A pénzintézetek ugyanis ma már sokkal inkább a külsős pénzügyi technológiai megoldásokra támaszkodnának ahelyett, hogy saját belső szolgáltatásokat építenének ki.

Ez a kínai óriás többet bukott január óta, mint amennyit a Netflix ér

Gazdaság2018.08.17, 12:16

A kínai Tencent - amely Ázsia legértékesebb vállalata - januárban még rekordokat döntött, mostanra viszont összességében 178 milliárd dollárral ér kevesebbet, mint az év elején. A vállalat piaci kapitalizációja akkor még 573 milliárd dollár volt, azóta viszont a Netflix értékét meghaladó összeget bukott a vállalat.

A Google Kínában szórja a pénzt

Gazdaság2018.06.18, 12:35

Stratégiai partnerségről szóló megállapodást kötött a Google, amelynek keretében 550 millió dollárt fektet a JD.com nevű kínai online áruházba. Cserébe a Google 2,7 millió A-osztályú törzsrészvényt kap majd. A két vállalat közösen dolgozik majd azon, hogy fejlesszék az infrastruktúrájukat, valamint javítsanak a vásárlói élményen.

Az Apple a világ egyik legnagyobb videojáték-gyártója

Gazdaság2018.06.07, 08:45

Az App Store-nak, azaz az Apple online áruházának köszönhetően, a vállalat a legnagyobb videojáték-gyártók között szerepel, pedig saját játékokat nem is készítenek. Az App Store-ban több ezer alkalmazás található, a bevétel 82 százaléka mégis a játékokból érkezik.

Ezek 2018 legnagyobb világmárkái

Gazdaság2018.05.29, 17:03

Megjelent a világ legnagyobb márkáit tömörítő idei ranglista, amelynek talán legfontosabb újdonsága, hogy immáron két kínai cég is bekerült a top 10-be. A Tencent mellett ezzel már az Alibaba is a világ élvonalában van.

Emiatt intenek be tömegével a kínai munkavállalók

Gazdaság2018.05.10, 16:39

Kezdenek torkig lenni a fiatal kínai munkavállalók, különösen a millenniumi generáció tagjai, a vég nélküli túlórázásból, ezért sorra hagyják ott munkahelyeiket – írja a BBC. A 12 órás munkanapok valóban megterhelők, de ahhoz, hogy ennek sokan hátat mernek fordítani, az is kellett, hogy a kínai középosztály nagyon megerősödött az elmúlt másfél évtizedben.

Ennek a cégnek még a Facebooknál is rosszabb hónapja volt

Gazdaság2018.04.12, 14:54

A tech világ óriásai számára az utóbbi egy hónap nem volt túl sikeres. A Facebook az adatbotrányok miatt került a médiafigyelem középpontjába, majd az alapítót és a vállalat vezérigazgatóját, Mark Zuckerberget az egyik kongresszusi bizottság is beidézte egy maratoni meghallgatásra. A kínai Tencentre is rájár a rúd, hiszen a vállalat már 50 milliárdot bukott az elmúlt hetekben.

72 milliárddal körözte le a kínai Tencent a Facebookot

Gazdaság2018.03.21, 11:31

A Tencent 2004-ben robbant be a hongkongi tőzsdére, és azóta is sikertörténetnek számít az üzleti világban.

Zuckerberg riválisa lett Kína új leggazdagabb embere

Gazdaság2018.03.02, 16:58

A Tencent kínai közösségi hálózat alapítója és vezérigazgatója, Ma Hua-teng a Hurun sanghaji központú kutatócég szerint az ország leggazdagabbja. Az elmúlt évben megduplázta vagyonát, ami jelenleg 47 milliárd dollár.

Mindent a gyerekekért: hatalmas erejű gazdasági birodalom épülhet ki

Gazdaság2018.01.15, 17:24

Szövetségre lép a Lego dán játékgyártó és a Tencent kínai internetes technológiai holding, hogy közösen fejlesszen online játékokat és lehetőség szerint egy közösségi hálózatot kínai gyermekek számára. Az óriási kínai piac továbbra is ígéretes lehetőség az utóbbi években bevételcsökkenést jelentő Legonak.