templomosok

címke rss
Megtalálják végre a Szent Grált?

Megtalálják végre a Szent Grált?

A templomosokhoz, a történelem legtitokzatosabb lovagrendjéhez számos misztikus legenda kötődik. Az 1118-ban Jeruzsálemben kilenc elszegényedett francia nemes által megalapított Pauperes Comilitorum Christi, azaz Krisztus Szegény Lovagjai nevet viselő rend az első keresztes háború idején, közvetlenül a „Szent Város", Jeruzsálem elfoglalása után létrejött johannitákhoz és a Szent Sír Lovagrendhez képest sokkal szegényebb és jelentéktelenebb társaságnak tűnt. Mindezek alapján nincs racionális magyarázat arra, hogy a templomos rend alig két évtized leforgása alatt hogyan válhatott a Szentföld, sőt a korabeli Európa egyik legnagyobb hattalmú ...

A feltámadás legrejtélyesebb ereklyéje: a torinói lepel

Tudomány2023.04.09, 11:13

A torinói Keresztelő Szent János-katedrálisban őrzik a kereszténység egyik legrejtélyesebb ereklyéjét, azt az antik halszálkamintásan szőtt lenvászon leplet, amelyen egy alak halvány kontúrjai rajzolódnak ki. A lepel rostjaiba egy számunkra ismeretlen folyamat eredményeként beleégett testlenyomat modern technikával történt alapos megvizsgálása során azt találták, hogy az alakon azonosított nyomok az újszövetségi szenvedéstörténetben leírtakkal mutatnak szoros azonosságot. Az ateista és erősen szkeptikus brit magfizikus, Ian Wilson tagja volt annak a tudóscsoportnak, amely a Vatikán engedélyével 1978-ban alapos természettudományos viizsgálatnak ...

A frigyláda nyomában

Tudomány2021.11.15, 13:46

Mózes szent aranyládája, ismertebb nevén a frigyláda a történelem egyik legnevezetesebb, egyben legrejtélyesebb kegytárgya. Már arról is megoszlanak a vélekedések, hogy többezer évvel ezelőtt hol tartották – eltemették Jeruzsálem alatt? elhurcolták magukkal a rómaiak? –, de hogy most hol lehet, az végképp talány. Nemrégiben forgattak egy hatrészes dokumentumsorozatot, amely a frigyláda misztikumát járja körbe – Az elveszett láda titkai hazánkban november 15-én, hétfőn 22 órakor debütál a Viasat History műsorán. A műsorból ihletet merítve cikkünkben mi is megpróbálunk feltárni néhány titkot eme bibliai műtárggyal kapcsolatban.

A templomos lovagrend nagymesterének rejtélyes sírjára bukkantak

Tudomány2020.08.01, 09:02

Nagy valószínűséggel felfedezték Arnau de Torroja, a templomos lovagrend nagymesterének sírját Veronában olasz, osztrák és svájci kutatók.

Egy pürroszi diadal, amibe belerokkant a győztes: a muhi csata

Tudomány2019.04.12, 01:23

A kereken 778 éve 1241.április 11-én elkezdődött, és Batu kán mongol hadai, valamint IV. Béla király csapatai között vívott muhi csata, mint a magyar történelem egyik legnagyobb, Mohácshoz hasonló sorsfordító csapása él a hazai történelmi emlékezetben. A kép azonban ennél jóval árnyaltabb . A két napig zajló öldöklő küzdelemben ugyan Batu kán kerekedett felül a magyar királyi haderőn, de az elszánt magyar ellenállás miatt csak egy hajszál választotta el a mongol kánt a vereségtől. A muhi csatát követő „tatárdúlás" noha megrendítő károkat okozott az országnak, de Batu kán az őt ért súlyos veszteségek miatt nem válthatta valóra nagy ttervét: ...

Az igazi Pendragon legenda: a rózsakereszt titokzatos testvérisége

Tudomány2018.01.01, 08:57

Az összeesküvés-elméletek nagy kedvenceihez, a szabadkőművesekhez és az illuminátusokhoz képest a rózsakeresztes testvériség történetét sokkal sűrűbb homály fedi. Szerb Antal, a modern magyar irodalomtörténet egyik legsokoldalúbb és legszínesebb egyénisége, méltatlanul elfeledett regényében, A Pendragon legendá-ban, a rózsakeresztesek eredetét az ősi gyökerekkel rendelkező skót királyi családhoz, a Pendragonokhoz kapcsolja.

A feltámadás titokzatos ereklyéje, a torinói lepel

Tudomány2017.04.18, 10:52

A katolikus egyház és a világtörténelem egyik legtitokzatosabb ereklyéje, a Krisztus halotti leplének tartott és a torinói Keresztelő Szent János dómban őrzött relikvia eredetével kapcsolatos kiélezett viták mind a mai napig nem jutottak még nyugvópontra. A leplen számos olyan nyomot rögzítettek, amelyek szoros egyezést mutatnak a bibliai szenvedéstörténetben írtakkal.

A misztikus Szent Grál sokszínű arca

Tudomány2017.01.25, 21:41

A Szent Grálnak többfajta értelmezése alakult ki az évszázadok során, amelynek gyökerei egészen az ókeresztény időkig, illetve a 6. századig, az Artúr-mondakör kialakulásának koráig nyúlnak vissza. Egyes vélekedések szerint a Grál egy különleges, megszentelt tárgy, más elképzelések viszont egy titkos kódnak vélik, amit a beavatottak szűk körén kívül senki más nem ismer. A Szent Grálnak a 11. századtól komoly irodalma alakult ki, ami nem csak a középkorban, hanem napjainkban is roppant népszerűségnek örvend.

Előző
  • 1
Következő