Templom-hegy

címke rss

Rejtélyes várárkot fedeztek fel Jeruzsálemben, amit arra használhattak, hogy megosszák a bibliai várost

A vaskori várárkot védelemre használhatták több ezer évvel ezelőtt. A régészek a masszív várárkot egy parkoló alatt fedezték fel. - írja a Live Science.

Hova tűnt a valódi frigyláda?

Tudomány2021.10.28, 20:17

A Szent Grál mellett kétségkívül a zsidó vallás és az egyetemes kultúrtörténet egyik legmisztikusabb tárgya, az ószövetségi frigyláda tekinthető a legszélesebb körben ismert ereklyének. Egyesek kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezett, mások szerint pedig még ha valós tárgy is volt, bizonyosan megsemmisült, amikor a babiloniak Kr.e. 587-ben elfoglalták Jeruzsálemet és porig égették az első Templomot. Sokan viszont abban hisznek, hogy a frigyláda túlélte a történelem viharait, és ma is létezik. Sőt, akadnak, akik azt is tudni vélik, hogy a jeruzsálemi Templom-hegy alatt, vagy a vatikáni katakombák mélyén, illetve a távoli Etiópiábann ...

Pompás római kori épületet fedeztek fel a Nyugati Fal alatt

Tudomány2021.07.16, 14:07

Az izraeli Nyugati Fal alatti alagutakban a régészek egy bonyolult épület részeire bukkantak, amelyet a szakemberek feltételezése szerint a jeruzsálemi helyi tanács tagjai és a vendégeik fogadóhelyeként használhattak a Templom-hegyre vezető útjukon.

Súlyos összecsapás Jeruzsálemben, több százan megsebesültek

Nagyvilág2021.05.10, 09:39

Több százan megsebesültek Jeruzsálemben az Al-Aksza-mecsetnél zajló összecsapásokban - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja hétfőn.

Izrael tiltakozik, az UNESCO csak a Templom-hegy iszlám nevét használta

Nagyvilág2016.10.14, 14:13

Izrael megszakította az együttműködést az ENSZ kulturális szervezetével, mert bizottsági szinten elfogadott egy olyan előterjesztést, amely a jeruzsálemi Templom-hegyet csak iszlám nevén említi, illetve kritizálja Izrael cselekedeteit Jeruzsálemben. Izrael miniszterelnöke kritizálta a döntést, a palesztin elnök szóvivője üdvözölte.

Az elveszett vagy elrejtett frigyláda titkai

Tudomány2015.12.23, 18:33

Egyesek szerint csupán bibliai fikció, mások szerint valódi tárgy volt, de Salamon templomával együtt megsemmisült, amikor Kr. e. 587-ben a babiloniak elfoglalták Jeruzsálemet. Sokan abban hisznek, hogy a misztikus frigyláda még ma is létezik, sőt egyesek tudni vélik, hogy hol található. Van, aki vatikáni kazamatákat vizionál, mások szerint a Templom-hegy mélye rejti a titkot, de olyanok is akadnak szép számmal, akik biztosan tudják, hogy napjaink Indiana Jonesa akkor jár el bölcsen, ha Etiópiának veszi az irányt.

Előző
  • 1
Következő