telekomszektor

címke rss

Mégis a japánoké lehet az amerikai telekomcég

Gazdaság2013.05.29, 11:22

Hamarosan lezárulhat a japán SoftBank felvásárlási akciója, amiben az USA harmadik legnagyobb vezetéknélküli szolgáltatóját, a Sprint Nextelt venné meg. Az amerikai hatóságok vélhetően nem fognak nemzetbiztonsági kérdések miatt akadályt gördíteni a tranzakció elé, nyilatkozta egy, az ügyet jól ismerő forrás a Bloombergnek. A SoftBank több mint 20 milliárd dollárt fizethet majd a Nextelért, kiütve ezzel a szintén a társaságra pályázó Dish Networksöt.

Írországot is otthagyná a telekomóriás?

Gazdaság2013.05.24, 16:24

Eladósorba kerülhet a spanyol Telefónica ír leányvállalata, az O2, írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az ír telekompiac esetleges konszolidációja azok után merült fel, hogy az Európai Unió versenyfelügyelete tavaly zöld utat adott a Hutchinson  Whampoa ausztriai akvizíciójának, amivel az osztrák mobilpiacon már csak 3 szereplő maradt. A szakértők ezek után azt várják, hogy több európai piacon is hasonló folyamatok játszódhatnak majd le.

Nem esett ki a Magyar Telekom a fontos indexből

Gazdaság2013.05.16, 11:24

Sikerült benn maradnia az MSCI indexcsaládban a Magyar Telekomnak, ezzel nem igazolódott be a Société Générale elemzőinek tegnapi állítása. A döntés nem okozott nagyobb meglepetést, hiszen az Investor.hu hasábjain is utaltunk rá, kisebb esélye volt a Magyar Telekom kikerülésének az MSCI indexekből. A piaci szereplők szerdán mégis megijedhettek, mivel a cég papírjainak árfolyama nagyobbat esett zárásra, ám a kedvező ítélet hatására a részvény ma akár korrigálhatja is a tegnapi lejtmenetet. A Richter viszont nem tudott megfelelni a kritériumoknak, és nem került vissza az indexekbe.

Hatalmas raliban a brit telekomcég

Archívum2013.05.10, 14:22

Több mint 10 százalékkal ugrik a BT Group, brit telekomcég árfolyama az elemzői várakozásokat felülmúló eredményekre. A társaság tegnap jelentette be, hogy nyártól 3 új sportcsatornát indít, melyeket internetelőfizetései mellé ingyenesen kínál majd, ezzel próbálva meg új ügyfeleket szerezni, és a meglévőket magánál tartani. A bejelentésre legnagyobb vetélytársa, a Sky tévécsatornákat üzemeltető British Sky Broadcasting részvényei hatalmasat zuhantak a csütörtöki kereskedésben, mivel ezzel akár nagy számban  veszíthet előfizetőket.

Az angol fociból profitálhat a brit telekomcég

Archívum2013.05.10, 07:25

Nyártól már a sportközvetítések piacán is megjelenik a korábban British Telecom néven ismert BT Group. A társaság lépésének hátterében az áll, hogy a vezetékes kommunikációs üzletága folyamatosan csökken, ezért új növekedéssel kecsegtető szegmens felé fordulna a cég. A BT még februárban vette meg az ESPN brit és ír televíziós egységét, amivel többek között Premier League focimeccsek, valamint rögbi- és tenisztornák közvetítési jogait is megszerezte. A cég részvényei csökkenéssel zárták a tegnapi kereskedést, a pénteki éves jelentés publikálása előtt.

Régiós telekomcéget venne a milliárdos mogul?

Archívum2013.04.28, 09:47

A Slovak Telekom kisebbségi csomagjának megvétele iránt érdeklődik a világ leggazdagabb embere, a mexikói Carlos Slim szlovák lapértesülések szerint. Azonban az ügylet létrejötte ellen szól, hogy a pakk megvételére elsőbbségi joga van a többségi tulajdonos Deutsche Telekomnak. Ráadásul egyes értesülések szerint a milliárdos érdekeltségi körébe tartozó latin-amerikai telekomcég, az América Móvil egyelőre nem tervez felvásárlásokat.

A minőségre helyezi a hangsúlyt a France Telecom

Gazdaság2013.04.25, 07:42

Az árbevétel jelentős visszaeséséről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a France Telecom. A cég élesebb árversenybe keveredett a francia telekommunikációs piacon, melynek során néhány versenytársa jelentős mértékben csökkentette előfizetői díjait, amivel a France Telecom egyelőre nem tud versenyezni. Ennek következtében a társaság nyeresége is visszaesett egy év alatt, ráadásul a cég magas adósságállománya miatt az S&P hitelminősítő egy kategóriával vágta vissza hétfőn a cég adósbesorolását.

Dollármilliárdok ragadtak Venezuelában

Archívum2013.04.16, 18:48

További összegeket fordítana venezuelai egységének beruházásaira a spanyol Telefónica, miután az ott felhalmozott osztalék mértéke komoly veszélyben lehet, a februárihoz hasonló bolivár leértékelésekkel szemben. Az venezuelai egység pedig komoly jövedelemforrást jelent a Telefónica számára, így a befektetés bölcs döntésnek is bizonyulhat.

Nincs meglepetés, 50 forint a Magyar Telekom osztaléka

Gazdaság2013.04.12, 15:08

Elfogadta a februárban javasolt részvényenkénti ötven forintos osztalék kifizetését a Magyar Telekom közgyűlése. A döntés nem okozott nagyobb meglepetést, mivel megfelelt az elemzői várakozásoknak, ráadásul Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója az Investor.hu-nak adott nyilatkozatában is kiemelte, a cég pénzügyi helyzete lehetővé teszi az ilyen mértékű osztalékkifizetést. A bejelentés mégis pozitív, mivel a Magyar Telekom az egyetlen olyan vállalat a régióban, mely nem vágta vissza osztalékkifizetését.

Öntik a spanyol telekomcég részvényeit

Gazdaság2013.03.26, 10:40

A Telefónica részvényei 4 százalékkal zuhannak, miután tegnap piaczárást követően jelentette be a társaság, hogy közel 1 milliárd euró értékű sajátrészvény csomagot értékesít. A befolyó pénzből a cég nettó hitelállományát kívánja tovább csökkenteni. A társaságnak már nem ez az első akciója adósságának mérséklése érdekében, hiszen korábban több eszközétől is megvált már a telekomcég.

Bebetonozódhat a Magyar Telekom osztaléka?

Gazdaság2013.03.20, 13:20

A Magyar Telekom addig lesz képes 50 forintos osztalékot fizetni, amíg nettó eladósodottsági rátája nem megy 40 százalék fölé, ez tavaly 34 százalék volt - derült ki az Investor.hu Christopher Mattheisennel, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatójával készített interjújából. Sőt, forrásaikból még terjeszkedésre is futja, igaz, külföldi lehetőségek híján egyelőre csak Magyarországon készülnek közepes méretű IT- és kábelcégek felvásárlására, miközben nem értékesítik gödörbe került macedón leányukat. A magyar gazdaság recesszióba zuhanását a távközlési cégek a mobilpenetráció mérséklődésén keresztül is megszenvedik, a rezsicsökkentés ereedménycsökkentő ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő