telekomszektor

címke rss

Mégis a japánoké lehet az amerikai telekomcég

Gazdaság2013.05.29, 11:22

Hamarosan lezárulhat a japán SoftBank felvásárlási akciója, amiben az USA harmadik legnagyobb vezetéknélküli szolgáltatóját, a Sprint Nextelt venné meg. Az amerikai hatóságok vélhetően nem fognak nemzetbiztonsági kérdések miatt akadályt gördíteni a tranzakció elé, nyilatkozta egy, az ügyet jól ismerő forrás a Bloombergnek. A SoftBank több mint 20 milliárd dollárt fizethet majd a Nextelért, kiütve ezzel a szintén a társaságra pályázó Dish Networksöt.

Száműzötté válhat a Magyar Telekom

Gazdaság2013.06.04, 19:08

A májusi MSCI index átvizsgálását még túlélte a Magyar Telekom, azonban novemberben már akár ki is kerülhet a fontos indexcsaládból a hazai telekomcég. A Portfolio.hu számításai szerint leginkább a piaci kapitalizációval kapcsolatos előírásnak nem biztos, hogy meg tud majd felelni a Magyar Telekom a novemberi felülvizsgálat során. Ha az árfolyam a nem olyan messze lévő 340 forintos szintre esne vissza, és a jelenlegi dollár árfolyam maradna fent novemberben is a cég részvényei kieshetnek az indexcsaládból. Ez pedig az egész magyar részvénypiacra igen negatív hatással lenne, ugyanis ha csak két részvény, az OTP és a Mol teljesítené aa ...

Német kábelóriásnak udvarol a Vodafone

Archívum2013.06.12, 11:07

Újra megkörnyékezte felvásárlási szándékával Németország legnagyobb kábelszolgáltatóját a Vodafone. A brit társaság hónapok óta szeretné bekebelezni a Kabel Deutschlandot, és az elmúlt napokban nem hivatalos felvásárlási ajánlatot tett a német cégre. A Vodafone-nak életbe vágó lehet a különböző terjeszkedések megvalósítása, mivel az európai recesszió komoly problémákat okoz a társaságnak. Ennek érdekében Németországban már megerősítették pozíciójukat a Deutsche Telekom segítségével.

Egyre komolyabb csatában a Vodafone

Archívum2013.06.19, 12:29

Éleződik a felvásárlási csata Németország legnagyobb kábelszolgáltatójáért, a Kabel Deutschlandért, melyet az amerikai Liberty Global és a brit Vodafone egyaránt szeretne bekebelezni. A Liberty Global versenybe szállása miatt a Vodafone hajlandó emelni korábbi ajánlatain, melyeket egyébként a Kabel Deutschland is keveselt. A brit cég már részvényenként 85 eurós is fizetne a német társaságért a verseny megnyerése érdekében.

A Vodafone nyerte a felvásárlási csatát

Gazdaság2013.06.24, 15:42

Pont került a Vodafone és a Kabel Deutschland hónapok óta húzódó közös ügyének végére, miután a felek előzetes megállapodást kötöttek a hétvégén a német cég felvásárlásáról. A Németország legnagyobb kábelszolgáltatójának számító Kabel Deutschland bekebelezésével a Vodafone "nagy halat" fogott, mivel közel Magyarország lakosságával fog bővülni az ügyfélköre. A brit telekomóriásnak az amerikai Liberty Globalt sikerült kiütni a nyeregből, akivel nagy felvásárlási csatát vívott, és folyamatosan egymásra licitáltak.

A Deutsche Telekom leányára veti ki hálóját a kábelóriás

Gazdaság2013.06.25, 16:16

A Deutsche Telekom leányvállalatára, a T-Mobile USA-ra vetheti ki hálóját az amerikai kábelszolgáltató, a Dish Network, mely két felvásárlási csatában is alul maradhat a tengerentúlon. Az amerikai cégnek valószínűleg sem a Sprint Nextelt, sem a Clearwire-t nem sikerül bekebeleznie, így gyakorlatilag a T-Mobile USA marad az egyetlen lehetőség a számára a mobilpiaci terjeszkedés megvalósítására. A felvásárlás nyélbe ütése rendkívül fontos lenne a Dish számára, hogy felzárkózhasson versenytársaihoz, akikkel szemben egyre jobban kezd lemaradni a versenyben.

Kitömte a befektetőket az AT&T

Gazdaság2013.07.15, 11:44

1,2 milliárd dolláros felvásárlással folytatódhat az amerikai telekomszektorban dúló felvásárlási háború, ezúttal az AT&T és a Leap Wireless főszereplésével. A második legnagyobb AT&T ugyanis ennyit fizetne a Leap 5 millió előfizetőjéért, illetve a fejlesztésekhez szükséges frekvenciasávokért. Bár az akvizíciót még a felügyeleti szerveknek is jóvá kell hagyniuk, a befektetők máris beárazták azt, hiszen a Leap árfolyama piaczárás után a duplájára emelkedett, 100 százalékos hasznot hozva ezzel a részvényeseknek.

A végéhez közeledik a marokkói szappanopera

Gazdaság2013.07.23, 13:07

A végéhez közeledik a Maroc Telecommal kapcsolatos mizéria, állítja a többségi tulajdonos, a Vivendi. A francia cég ugyanis már előrehaladott tárgyalásokat folytat az arab Etisalattal, és 5,5 milliárd dollárért adhatja el az 53 százalékos pakkot, remélhetőleg év végéig megállapodva a szerződés minden részletéről.

Rossz hír a Magyar Telekomnak: visszakozik az EU

Gazdaság2013.07.23, 15:19

Nem remélheti a Magyar Telekom a 77 milliárd forintos telekomadó visszafizetését, miután sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság a francia telekomadó ügyében hozott döntést látva visszavonul a pertől. A Magyar Telekom az európai telekomszektortól messze lemaradva látványos eséssel reagált.

Szövetkeznek a milliárdos mogul telekomcégei

Archívum2013.08.13, 17:03

Szövetségre lépett egymással a Telekom Austria és a holland KPN, az európai telekomszektor két jelentősebb szereplője. Mindkét társaság a milliárdos Carlos Slim érdekeltségi körébe tartozik, így az együttműködés szinte kézenfekvő volt, különösen a fokozódó piaci verseny miatt. A partnerségnek köszönhetően pedig Európa egyik legnagyobb optikai kábelhálózata jön létre, amiből a két cégen túl a felhasználók is profitálhatnak.