telekommunikáció

címke rss

Bonyolódik a Telekom-ügy Szlovákiában

Gazdaság2014.04.22, 13:14

Új fordulatot vehet a Telekom-sztori Szlovákiában, miután a jelenlegi privatizációs törvény alapján nem lehetne a 49 százalékos állami tulajdonban lévõ Slovak Telekom részesedést a tõzsdén keresztül értékesíteni.

Összejöhet a milliárdos ördögi terve

Gazdaság2014.05.06, 11:25

Már-már pattanásig feszült a hangulat a Telekom Austria körül, az ezt fûtõ felvásárlási sztori a korábbi várakozásainknak megfelelõen halad elõre. Ráadásul most egy fontos mérföldkõhöz érkeztünk, az América Móvil akár már a jövõ héten megkaphatja a "zöld utat" részesedésének növelésére. Ilyen esetben véleményünk szerint bõ kétszámjegyû prémiumot jelenthet a felvásárlási ár a jelenlegi piaci árhoz képest.

1 milliárdot kérnek a Telekomért a szlovákok

Archívum2014.04.17, 16:14

1 milliárd eurós, azaz több mint 300 milliárd forintos bevételre szeretne szert tenni Szlovákia a Slovak Telekom 49 százalékos csomagjának eladásából a 2015-ös költségvetési tervezet szerint.

Párizs is támogatja a forradalmat

Gazdaság2014.04.10, 14:14

A távközlési cégek vezetõi mellett immáron a politikai elit is kiáll az európai telekomszektor konszlidációja mellett, legalábbis Franciaországban. Az idei év akár vízválasztó is lehet az iparág számára, ha a hatóságok jóváhagyják a német gigafúziót.

Örömtáncot járhatnak a Vivendi részvényesei

Gazdaság2014.04.08, 10:28

Várakozásunknak megfelelõ összegû bevételre tehet szert a Vivendi az SFR eladásából, ami a részvényesek nagy örömére egy jelentõsebb osztalékfizetéssel is párosulhat. Ráadásul ne feledjük, hogy a médiacég igen jól áll az átalakulással, ami a fundamentális sztorink alapja.

Jövõre sem lesz Telekom osztalék?

Gazdaság2014.04.08, 09:05

A Concorde elemzõje ismét fenntartotta 350 forintos célárát a Magyar Telekom részvényére legfrissebb elemzésében, ugyanakkor nagy kérdés szerinte, hogy lesz-e jövõre osztalék.

17 milliárdért kelt el a francia mobilszolgáltató

Gazdaság2014.04.07, 13:54

Szombaton pont került a Vivendi francia mobilegységének, az SFR-nek az értékesítésére. Az eladó elnöke ezt követõen egy rendkívüli osztalékfizetést, illetve egy saját részvény vásárlási programot is megszellõztetett.

Tárgyalóasztalhoz ülne a Magyar Telekom

Gazdaság2014.04.07, 14:35

A Forbes után a Napi Gazdaságnak, illetve a hvg.hu-nak is interjút adott a Magyar Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen. Szerinte igenis szexi a szektor, csupán a körülmények változtak sokat az elmúlt években.

Ötezer milliárd forint egy mobilcégért? Igen!

Gazdaság2014.04.04, 16:02

Mindent bevet a Bouygues, hogy sikerüljön bekebeleznie a második számú francia mobilszolgáltatót, az SFR-t. Nem csoda a nagy igyekezet, hiszen a jelenlegi tulajdonos, a Vivendi és a másik érdeklõdõ, az Altice között ma fejezõdnek be a tárgyalások a mobilcég sorsáról.

Árverezik a Magyar Telekom korábbi célpontját

Gazdaság2014.04.04, 14:34

Hosszú idõ után ismét meghirdették a Magyar Telekom egykori célpontjának, a Telekom Slovenijének a privatizációját. A horvát kormány állítása szerint igen nagy az érdeklõdés, sajtóértesülések szerint a legnagyobb eséllyel a Deutsche Telekom pályázik az elsõ számú szlovén telekomcégre, aminek az értékesítésébõl az állam 1 milliárd eurós bevételre szeretne szert tenni.

Eladó az Invitel

Archívum2014.04.03, 12:15

Rövidesen új gazdája lehet hazánk egyik meghatározó vezetékes távközlési cégének, az Invitelnek, a többségi tulajdonos ugyanis eladná részesedését. A hazai mobilszolgáltatók mellett a DIGI román anyavállalatával is összeboronálták már a telekomcéget.

Nincs terítéken a Magyar Telekom felvásárlása

Gazdaság2014.04.02, 18:12

A Magyar Telekom német anyavállalata, a Deutsche Telekom egyelõre nem tervezi leánya kivásárlását - mondta el a hazai távközlési cég vezérigazgatója, Christopher Mattheisen a Forbes Magazinnak adott interjújában.

Nem garasoskodik a Vivendi kérõje

Gazdaság2014.04.02, 10:01

Nem mindennapi ajánlattal állt elõ a Vivendi francia telekommunikációs leányának egyik kérõje a Bouygues. Az eladó ugyanis két ajánlat között is mérlegelhet.

Így profitálhatsz a Vivendi milliárdjaiból

Gazdaság2014.03.27, 16:17

Óriási átalakuláson megy keresztül a francia Vivendi médiacég, amely jelentõs részvényesi értéket teremtene a tulajdonosoknak a távközlési operációk eladása révén. A folyamat következtében euró milliárdokkal gazdagodhat a vállalat, melynek egy részét vélhetõen a részvényesek között oszthatja szét. Ráadásul még a legkonzervatívabb megközelítés szerint is kétszámjegyû hozampotenciállal kecsegtet a Vivendi.

Terv szerint halad az osztrák telekomsztori

Gazdaság2014.03.26, 18:13

Jelentõs elõrelépésrõl számolt be Rudolf Kemler, az osztrák állami vagyonkezelõ és a Telekom Austria elnöke az América Móvillal folytatott egyeztetésekkel kapcsolatban, ami tovább fûti a telekomcég felvásárlásával kapcsolatos spekulációt. 

Még többet akar a Vivendi

Gazdaság2014.03.25, 13:20

A Vivendi azt szeretné, hogy az SFR leányának egyik kérõje, az Altice emeljen felvásárlási ajánlatán. A rivális Bouygues ugyanis két hete bekeményített, emiatt az Altice-nak is tartania kellene a lépést a Vivendi szerint. 

Izzik a levegõ a Vivendi körül

Gazdaság2014.03.21, 11:17

Folytatódik a küzdelem a második legnagyobb francia mobilszolgáltató, az SFR kegyeiért, miután egyik kérõje, a Bouygues újabb ajánlattal állt elõ.

Ilyen, ha egyszer beindul a T-Mobile US

Gazdaság2014.03.19, 19:04

Hatalmas fordulatot láthattunk tavaly az egyik legnagyobb amerikai mobilszolgáltatótól, a T-Mobile US-tõl, amely jó eséllyel pályázik arra, hogy idén is hasonló teljesítményt rakjon le az asztalra.

Milliókért vásárolt Magyar Telekomot a vezérigazgató

Gazdaság2014.03.14, 13:28

13  millió forint értékû Magyar Telekom részvényt vásárolt tegnap a távközlési cég vezérigazgatója, Christopher Mattheisen.

20 milliárdot is érhet a Vivendi leánya

Gazdaság2014.03.13, 16:15

Folytatódik a küzdelem a Vivendi francia mobilegységéért a Bouygues és az Altice között. A legújabb felvonásában a Bouygues 1 milliárd euróval emelte meg ajánlatát a SFR-ért, míg vetélytársa nem változtatott.

Heteken belül eldõlhet a Telekom Austria sorsa

Gazdaság2014.03.12, 10:25

Egyelõre még nem léptek hivatalos útra az egyeztetések a Telekom Austria két nagytulajdonosa, az osztrák állam, illetve az América Móvil között – jelentette be tegnap az osztrák állami vagyonkezelõ (ÖIAG).

Az õsember találta fel a lájkot

Techbázis2014.03.11, 14:45

Februárban lett tízéves a Facebook, ami pár év alatt újított akkorát az emberek közti kommunikáción, mint elõtte szinte semmi. De csak szinte, az emberiség történetében ugyanis majdnem minden kommunikációs újítás ugyanazt szolgálta, mint a Facebook: gyorsabbá, hatékonyabbá és minél kiterjedtebbé tenni az emberek közti kapcsolatot. Hogy erre Mark Zuckerberg és kollégái jó érzékkel nagyszabású üzleti vállalkozást építettek, az más kérdés. Így elõlegezte meg az ékírás a lájkot.

Az uniónál kopogtatnak a távközlési cégek

Gazdaság2014.03.07, 11:14

Európa maghatározó távközlési cégei, mint a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom, vagy a Vodafone levélben fordultak az Európai Bizottság digitális területért felelõs biztosához, Neelie Kroeshoz.

Sötétebb jövõkép a Deutsche Telekomnál

Gazdaság2014.03.06, 11:10

Több mint 4 százalékos zuhanásban található a Deutsche Telekom részvénye, miután a menedzsment a várttól gyengébb elõrejelzésekkel állt elõ, amit a befektetõk korántsem díjaznak.

Óriási lehetõség elõtt a Magyar Telekom

Gazdaság2014.03.07, 16:20

Továbbra is impozáns képet fest a Magyar Telekom árfolyamának grafikonja, melyet rövidesen egy újabb vételi jelzés támogathat, akár már napokon belül is.

Megkeverte a paklit a Magyar Telekom nagytulajdonosa

Gazdaság2014.02.27, 16:32

A Magyar Telekom közleménye szerint a Deutsche Telekom újabb portfólió-átrendezést hajtott végre, aminek eredményeképpen megváltozott tulajdonosi struktúrán keresztül birtokolja a hazai távközlési cég 59,21 százalékát.

Telekom Austria: Jó úton halad a felvásárlási sztori

Archívum2014.02.26, 10:48

Nem sikerült túl jól a Telekom Austria negyedik negyedéves gyorsjelentése, ráadásul idén további bevételcsökkenésre számít az osztrák telekomcég. Ennek ellenére hosszabb távon akár tovább folytatódhat a telekompapír emelkedése, ugyanis a második számú tulajdonos megerõsítette a korábbi pletykát, ami pedig tovább fûtheti a felvásárlási sztorit.

Mobilháború aprítja a Vivendit

Gazdaság2014.02.25, 13:42

A francia mobilpiacon dúló árháború továbbra is komoly nyomás alá helyezi a Vivendi helyi telekommunikációs egységét. Nem csoda, hogy a cég meg kíván válni leányától, amely egyes vélemények szerint mintegy 12 milliárd eurót is megérhet neki. Bár ma is az eladók dominálják a Vivendi piacát, hosszabb távon mégis arra lehet számítani, hogy a profiltisztítás meghozza a gyümölcsét.

Újabb milliárdok hullhatnak a Vivendi ölébe

Gazdaság2014.02.24, 11:14

Újabb leányának eladásából juthat milliárdokhoz a Vivendi, a Les Echos értesülései szerint ugyanis egy kábelszolgáltató társaság venné meg a médiacég francia távközlési egységét. Az ügyléet állítólag 15 milliárd euróra értékeli az értékesítés elõtt álló SFR-t.

1 milliárd okostelefon talált gazdát

Gazdaság2014.02.23, 14:41

1 milliárd okostelefont értékesítettek globálisan az Ericsson friss riportja szerint, aminek köszönhetõen a mobi adatforgalom is jócskán, mintegy 70 százalékkal megugrott.  

Megállapodott a kormány és a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.21, 15:22

Partnerségi együttmûködési megállapodást kötött Magyarország digitális fejlesztése érdekében a kormány és a Deutsche Telekom Csoporthoz tartozó Magyar Telekom.

Az állam is beszáll a Telekom Austria felvásárlásba?

Archívum2014.02.20, 15:40

Ismét felröppent a Telekom Austria felvásárlásának lehetõsége. A News értesülései szerint ugyanakkor a mexikói América Móvil nem egyedül, hanem az osztrál állammal karöltve kebelezné be a szomszédos telekomcéget.

Megállapodást köt a kormány a Magyar Telekommal

Gazdaság2014.02.20, 11:37

A Magyar Telekommal köthet együttmûködési megállapodást a kormány a Magyar Közlönyben tegnap megjelent határozat szerint.

Spanyol-francia telekomrománc a láthatáron

Gazdaság2014.02.19, 16:59

A francia Orange a hazai piacán dúló hatalmas árháború miatt Spanyolországban vígasztalódna, a Bloomberg értesülései szerint több céget is kinézett magának felvásárlás céljából. Persze mellette más érdeklõdõk is akadnak, akik mind-mind feljebb strófolják a célpontok árfolyamát.

A kormányon múlhat a Magyar Telekom felvásárlása?

Gazdaság2014.02.19, 11:51

A Citi elemzõje szerint a Magyar Telekom felvásárlása azon is múlhat, hogy anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak sikerül-e megegyeznie a magyar kormánnyal.

Folytatódik az árzuhanás a Telenornál

Gazdaság2014.02.12, 13:47

5 százalékot zuhant a norvég Telenor árfolyama, miutána  társaság a várakozásoktól jócskán elmaradó nyereségrõl számolt be. Ráadásul a 2014-es üzelti év sem lesz túl acélos az elemzõi elõrejelzésekhez képest.

Mitõl ugrott meg a Magyar Telekom?

Gazdaság2014.02.15, 10:34

Nagyon jól teljesít a Magyar Telekom részvénye, amire idejekorán már mi is felhívtuk a figyelmet. A folyamat pedig akár folytatódhat is, ugyanis a KBC elemzõi szerint a felvásárlási spekuláció csak tovább fûtheti majd a papírt. Ezek szerint több jel is látszódik, ami a Deutsche Telekom részérõl történõ esetleges kivásárlást erõsíti, de persze biztosak nem lehetünk abban, hogy a lépésre valóban sor kerül. 

Újra kapós lett az Alcatel

Archívum2014.02.06, 16:44

Másfél évnyi veszteséghalmozás után ismét nyereséget mutathatott fel az egykoron szebb napokat is megélt francia Alcatel-Lucent. Ezzel pedig jókora meglepetést tudott szerezni a befektetõknek, ami jókora drágulást eredményezett az Alcatel árfolyamában.

Ausztria felé kacsintgat a telekommogul

Gazdaság2014.02.06, 12:45

Másfél év után újra terítékre került a Telekom Austria felvásárlási sztorija, melyet az osztrák privatizációs tervek mellett a cég második számú tulajdonosának európai térhódítása is nagyban fût. Egyes források szerint akár heteken belül érkezhet a világ második leggazdagabb emberének kötelékébe tartozó América Móvil ajánlata, ami számításaink szerint nem kizárt, hogy kétszámjegyû hozammal kecsegtet a piaci árhoz képest.

Nem tettek le a Vodafone felvásárlásáról

Archívum2014.01.30, 14:09

A legfrissebb hírek szerint hiába jelentette be hétfõn az amerikai AT&T, hogy az elkövetkezendõ fél évben nem kívánja felvásárolni a Vodafone-t, továbbra is érdekli a legnagyobb európai mobilszálgáltató. Eközben a tengerentúlon úgy néz ki, hogy a Sprint és a T-Mobile US egyesülését megfúrnák a hatóságok, amibõl a Dish Network jöhetne ki gyõztesen.

Jön az újabb európai kábelcsata

Archívum2014.01.29, 13:27

Nagyon úgy néz ki, hogy folytatódik az európai kábeltelevízós piacon a felvásárlási hullám. Az elmúlt években meghatározó szerepet betöltõ Vodafone és Liberty Global ismét egymásnak feszülhet, ezúttal egy spanyol cég kegyeiért szállhatnak harcba.

Felõrli versenytársait a T-Mobile US

Gazdaság2014.01.29, 14:16

Bár jól sikerült a negyedik negyedév a  második legnagyobb amerikai mobilszolgáltatónál, a jövõt illetõen már nem olyan optimista az AT&T vezetése. Ennek oka pedig a hatalmas árháború, melybõl egyelõre úgy néz ki, hogy a T-Mobile US jött ki gyõztesen.

Kínai kézbe kerülhet a Vodafone

Gazdaság2014.01.27, 12:17

Újabb pletyka ütötte fel a fejét a Vodafone felvásárlásával kapcsolatban. A legfrissebb hírek szerint ugyanis a világ legnagyobb mobiltársasága, a China Mobile szeretne tulajdonossá válni, míg a korábbi érdeklõdõ, az AT&T úgy néz ki, hogy visszaléphet. A befektetõk utóbbinak egyelõre nem nagyon örülnek, hiszen az amerikai cég érdeklõdése szolgáltatta a felvásárlási sztorit.

Már gyûjtik a pénzt a T-Mobile US felvásárlására

Gazdaság2014.01.20, 14:36

Egyre valószínûbb, hogy sor kerülhet a T-Mobile US felvásárlására, a japán érdeklõdõ már dolgozik a több tízmilliárd dolláros hitelfinanszírozáson.

Felvásárlási célpont lehet a Telekom Austria

Archívum2014.01.17, 15:07

Bõ kétszámjegyû emelkedést láthattunk az elmúlt napokban a Telekom Austria részvényétõl, melyben óriási szerepe lehet a cég felvásárlása körüli spekuláció felélénkülésének.

Nem csak a Vodafone-t figyelik Amerikából

Gazdaság2014.01.13, 13:57

A Vodafone után a francia Orange is célpontba került a második legangyobb amerikai mobilszolgáltatónál, az AT&T-nél. Ráadásul a tengerentúliak jócskán a pénztárcájukba is nyúlnának, hiszen a jelenlegi piaci árnál akár 50 százalékkal is hajlandóak lennének többet fizetni a telekompapírért.

Új mobilcéggel bõvül Szlovákia

Gazdaság2014.01.10, 11:46

A Swan révén újabb mobilszolgáltatóval bõvül a szlovák mobilpiac a legutóbbi frekvenciatender eredményeképpen, azaz igaznak bizonyultak a korábbi sajtóértesülések.

Visszavág a T-Mobile

Gazdaság2014.01.09, 11:34

Egy hetet sem kellett várni a T-Mobile US ellencsapására, miután az AT&T megpróbálta elhappolni a mobilszolgáltató ügyfeleit. Ráadásul a hadmûveletet egyáltalán nem aprózza el a T-Mobile, ugyanis legfrissebb ajánlatával már a Sprint és a Verizon ügyfeleket is megpróbálja behálózni.

A Vodafone nyerte az állami mobiltendert

Gazdaság2014.01.08, 15:43

Állami intézmények számára nyújthat mobil távközlési szolgáltatást a Vodafone 2014-15-ben, miután a szolgáltató megnyerte az ehhez kapcsolódó közbeszerzést.

Indiai babérokra törne a Vodafone

Gazdaság2014.01.05, 15:21

Rövidesen új indiai telekomóriás születhet, miután a piac második számú szereplõje, a Vodafone felvásárolná egyik kisebbik versenytársát a Tata Grouptól. A vadászat közben azonban könnyen vaddá eshet a vadász is, ugyanis a tengerentúlról már lenne kérõje a Vodafone-nak.