telefonadó

címke rss

Brüsszelnek nem tetszik a közmunkaprogram

Közzétette az uniós tagállamok számára készített országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásait szerdán az Európai Bizottság, amely Magyarország esetében öt ajánlást fogalmazott meg. Brüsszelnek többek között nem tetszik a magyar közmunkaprogram, és a szektorspecifikus adó sem.

Marad a telefonadó

Gazdaság2013.09.27, 10:13

A telefonadó ügyében is megfutamodott az unió, Brüsszel ugyanis az ügyben indított kötelezettségszegési eljárásban is visszavonta keresetét az Európai Bíróságon. A lépés tulajdonképpen nem nevezhetõ nagy meglepetésnek, hiszen korábban hasonlóképpen járt el a távközlési szektorra kivetett adó ügyében is. Bár utóbbi már kivezetésre került, azért a részvényenkénti 74 forintos összegnek vélhetõen örültek volna a befektetõk. A telefonadó eddig részvényenként közel 20 forintjába került a Magyar Telekomnak, ami a 30 forint körüli szintekre süllyedõ osztalékvárakozásokat figyelembe véve jelentõs összegnek tekinthetõ.

A telefonadó ügyében is visszavonulót fújt Brüsszel

Gazdaság2013.09.26, 20:08

A telekommunikációs szektorra kivetett válságadó után a telefonadó ügyében indított keresetét is visszavonta az Európai Bíróságon az Európai Bizottság Magyarország ellen - közölte csütörtökön Ryan Heath, a digitális területért felelõs biztos, Neelie Kroes szóvivõje.

Az élet mindig drága

Gazdaság2013.09.09, 09:12

A számokból szépen kirajzolódik: mindig akkor kellett többett fizetni a bankoknak, amikor újabb adóterhet kaptak a nyakukba. A rezsicsökkentéssel tényleg minden családnak több pénze marad, de egy sor másik intézkedés miatt a többség el is költi a többletet. Mandinerbõl drágul az élet.

Belenyugodott az Európai Bizottság a telefonadóba

Gazdaság2013.07.23, 16:29

Franciaország már megnyert egy hasonló pert, úgyhogy a bizottság visszavonta a Magyarországgal és Spanyolországgal szemben indított kereseteket.

Drágábbak lesznek az okostelefonok

Gazdaság2013.07.09, 07:48

A telefonadó miatt jutunk hozzá drágábban a mobilkészülékekhez, a szektorban a bizalom elveszett, és egyértelmûen versenyhátrányba kerül az ország - mondta az Origónak adott interjújában Laufer Tamás. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke szerint frekvenciaeladásból még az idén 300 milliárd forint ütheti az állam markát, de negyedik szolgáltató nem lesz. Az informatikusok képzésének hatékonysága kiábrándító, a közoktatásban óriási bajok vannak.

Irányadó ítélet született a telefonadóval kapcsolatban

Gazdaság2013.06.30, 19:36

Fontos ítélet látott a héten napvilágot, az Európai Bíróság szerint a francia telekommunikációs adó ugyanis nem ellentétes az uniós joggal, ami akár irányadó is lehet majd a magyar távközlési különadóval és a telefonadóval kapcsolatban. A hazai költségvetés szempontjából kedvezõen értékelhetõ a hír, míg a Magyar Telekom számára pesszimista fejleménynek tekinthetõ.

Hány Messi egy magyar megszorítás?

Sport2013.07.05, 11:20

Lionel Messi, a világ legjobb focistája 75 milliárd forintot ér. Ennyi pénzbõl három rezsicsökkentés is lehetséges volna, vagy tíz százalékkal növelhetnénk az éves hazai agrártámogatást, nagyberuházásként pedig a második jelentõsebb volna itthon, csak az Audi-gyár bõvítése elõzné meg. Megvásárolni mindössze kilenc magyar tudná a héten a születésnapját ünneplõ barcelonást, akinek azonban egyelõre nincs sok szép élménye Magyarországról.

Veszélyes a Magyar Telekom árfolyamesése

Gazdaság2013.06.28, 17:12

Nemcsak kellemetlen, egyenes veszélyes is a Magyar Telekom árfolyamára nézve a kormány adóemelése. Mivel a bejelentés a vállalat eredményét csökkenti, a részvény árfolyama joggal mutatott igen jelentõs esést a napokban. Az új történelmi mélységek elérése azonban azért is szomorú hír, mert hamarosan ismét eljön az MSCI indexek felülvizsgálata, melyeken a kapitalizáció folyamatos olvadása miatt - lagalábbis a mostani állapotok szerint - könnyen elbukhat a Telekom. A Richter példájából tanulva pedig egy ilyen lépés katasztrofális hatással lehet az árfolyamra.  

A percdíjak 40 százaléka az államnak megy

Gazdaság2013.06.18, 18:10

Egy éven belül harmadszorra változtatja jelentõs mértékben az iparág adóterheit a kormány és most sem egyeztetett a szereplõkkel – írja az IVSZ.

Emelkedik a telefonadó, drágább lesz a készpénzfelvétel

Gazdaság2013.06.17, 13:35

Megduplázza a kormány a készpénzfelvétel utáni tranzakciós illetéket, a banki átutalások utáni illetéket a másfélszeresére növeli, ahogyan a céges ügyfelek utáni telefonadót is. A kamatjövedelmekre 6 százalékos pótlólagos adót vetnek ki, a bányajáradékot is emelik. Ezek nélkül is kikerülnénk a túlzottdeficit-eljárásból, a kormány azzal indokolja az újabb adóemeléseket, hogy nem is akar visszakerülni az uniós eljárás alá.

Brüsszel eljárást indított a telefonadó miatt

Gazdaság2013.01.24, 17:03

Brüsszel kifogásolja, hogy a telefonadóból származó bevételt az állam nem a telekommunikációs szektorra fordítja.

Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen

Gazdaság2013.01.24, 16:30

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság a 2012-ben bevezetett telefonadó ügyében - írja a BruxInfo. A bizottság értékelése szerint az intézkedés szembemegy az elektronikus hírközlõ hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezésérõl szóló irányelvvel, ugyanazok az aggályok merülnek fel vele kapcsolatban, mint a 2010-ben bevezetett távközlési különadókkal kapcsolatban. Az NGM a Bizottság lépésének hatására sem tágít a telefonadótól, érvelésük szerint az teljes mértékben megfelel az uniós jognak.

Ez forgatja fel az életünket mától

Itthon2013.01.01, 10:55

Sárgacsekk-adó, közmûadó, baleseti adó, kata, kiva - öt új adóval köszönt be 2013. De nemcsak számos adó emelkedik, hanem eltûnik a szuperbruttó, csökken a gáz, az áram és a távhõ ára, a minimálbér is magasabb lesz, ugyanakkor a fõvárosban többet kell fizetni az utazásért, és megbüntetik azt, aki nem rakat chipet a kutyájába. Az oktatásban új idõszámítás kezdõdik: állami fenntartásba kerül az összes iskola. Összeszedtük a legfontosabb változásokat.

A légvezetékekre is kivetnék a közmûadót

Gazdaság2012.10.26, 08:22

Nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak. Az ebbõl befolyó, számítások szerint 30-40 milliárd forintot az önkormányzatok kapnák meg, és szabadon felhasználhatnák.

Az adókon bukott milliárdokat a Telenor

Gazdaság2012.10.24, 11:24

Komoly érvágást okoztak a Telenornak az adók, a cég eredménye ötödével csökkent a harmadik negyedévben.

Díjat emel a Magyar Telekom

Gazdaság2012.07.16, 10:18

A 2012-ben eddig tapasztalt kedvezõtlen gazdasági és piaci folyamatok miatt a Magyar Telekom úgy döntött, hogy fokozatosan, szeptemberi, illetve októberi hatállyal módosítja díjszabását - közölte a társaság. A díjszabás módosítását a Telekom igyekezett úgy alakítani, hogy ügyfeleinek terhelését figyelembe vette, valamint tételeiben és jellegében az áttekinthetõségre törekedett, és jelentõs új díjtételeket nem vezet be.  

A Lidl lenyeli a telefonadót

Gazdaság2012.07.16, 10:13

A Lidl üzletekben elérhetõ blue mobile nem emeli tarifáit a távközlési adó bevezetése ellenére - közölte a cég elnöke hétfõn. A Tesco Mobile már korábban közölte, hogy nem emel árat, ugyanakkor a három nagy mobilszolgáltató igen.

Az új szabályok miatt könnyen elbukhatjuk a fizetésünket

Gazdaság2012.06.25, 09:36

Július 1-jén befejezõdik a labdarúgó Európa-bajnokság, de nem csak ezért változik meg az életünk aznaptól. Lesz új adónk, a munkavállalóknak jobban kell vigyázniuk az állásukra, mert könnyebben elveszíthetik, de jó dolgok is történnek, mert már áthajózhatunk a Dunán a BKV hajóival, és banki átutalással már aznap megérkezik a pénz.

A Tesco Mobile nem hárítja át a telefonadót

Gazdaság2012.06.05, 16:04

A Tesco Mobile nem emeli percdíjait legalább 2012. október 1-jéig, a július 1-jén bevezetendõ új távközlési adó ellenére - közölte a társaság kedden.

A telefonadó miatt árat emel a Vodafone

Gazdaság2012.05.31, 15:31

A Vodafone nem tudja vállalni a júliustól életbe lépõ telefonadóból származó többletterhet, annak egy részét áthárítja az ügyfelekre. A társaság szerint a telefonadó visszaveti majd a mobilforgalmat, ezáltal az állami bevételek is csökkenni fognak.

Adócsökkentés a láthatáron

Archívum2012.05.29, 21:47

A telefonadó havi maximumát magánszemélyek után 400, céges ügyfelek után 1400 forintban húzná meg a parlament, és csökkentené a nagyobb zenei rendezvények belépõi utáni áfát is.

Kevesebb telefonadót kell fizetni az idén

Gazdaság2012.05.24, 11:50

Egy hete fogadták el, de máris korrigálják a telefonadó szabályait. A telefontársaságoknak a magánszemély ügyfelek után idén havonta 700 helyett 400, céges ügyfelek után 2500 helyett 1400 forint adót kell fizetniük.

Még az uniós rosta is vár a telefonadóra

Gazdaság2012.05.21, 11:04

Iparágon belül a telefonálást sújtja, másokat viszont nem - többek közt ebbe is beleköthet az Európai Bizottság, miután Magyarország bevezeti a telefonálásra és SMS-ezésre kivetett adót. Magyarország és két másik tagállam hasonló ügye már így is az Európai Bíróság elõtt van.

ÁSZ: A piac dönti majd el, ki fizeti a telefonadót

Gazdaság2012.05.19, 14:28

Nem lehet egy az egyben áthárítani az új adókat a fogyasztókra az Állami Számvevõszék elnöke szerint. Domokos László az új adókat egyszerûeknek és nagy hatékonysággal beszedhetõeknek tartja.

Selmeczi: Nem az emberek fizetik meg a telefonadót

Gazdaság2012.05.18, 14:19

A Fidesz szóvivõje szerint, ha egy szolgáltató az ügyfelekre hárítja a telefonadót, akkor tovább lehet állni egy másik társasághoz. A Fidesz nem tart uniós eljárástól az új adónem miatt.

A telefonadóról dönt a parlament

Itthon2012.05.18, 11:43

Az Országgyûlés akár már pénteken dönthet a távközlési adó bevezetésérõl, míg a médiaszabályozás változtatásáról szóló kormányzati javaslat esetében várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak. A Ház emellett pénteken kezdhet tárgyalni a svájci CERN kutatóintézet Csillebércre tervezett új adatközpontjának állami támogatásáról, valamint a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukciójáról.

Megszavazta a telefonadót a parlament

Gazdaság2012.05.18, 10:57

A kormánypártok támogatásával, név szerinti szavazással elfogadta a parlament az új adót bevezetõ javaslatot. A percenként kétforintos telefonadót elõször szeptember 20-ig kell megfizetniük a szolgáltatóknak.

10 milliárdos tétel a Telekomnak a telefonadó

Gazdaság2012.05.18, 15:53

Idén nagyjából 10 milliárd forint pluszköltséget jelent a Magyar Telekomnak a pénteken elfogadott telefonadó - közölte a társaság. Egyelõre nem tudni, hogy a Telekom ráterheli-e ügyfeleire az új adó okozta többletköltséget.

A Telenor áthárítja az új távközlési adót

Gazdaság2012.05.18, 09:45

A cég szerint a havi egymilliárd forintos plusz adóteher már az a nagyságrend, amit nem tudnak lenyelni, ezért az új, perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik. A Vodafone arra figyelmeztetett, hogy az új adóteher jelentõsen visszavetheti a beruházásokat, és forgalomcsökkenést eredményez, ami közvetetten negatívan hat az érintett cégek áfabefizetéseire.

Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány

Gazdaság2012.05.15, 11:28

A kormány sokszor hangoztatta, hogy az új adókat nem háríthatják át az emberekre a szolgáltatók, de a telefon- és sárgacsekk-adónál ezt nem tiltja meg egyértelmûen. Az [origo]-nak nyilatkozó elemzõk szerint a cégek apránként átcsepegtetik majd áraikba az új adókat, amivel ráadásul még a kormány is jól járhat, mert védeni tudja magát az Európai Unióban. Az új adók nem látványos áremelkedésekben jelennek majd meg, hatásukat rengeteg helyre elrejthetik a cégek.

Nyolcmilliárd forintot kiengedett a kezébõl a kormány

Gazdaság2012.05.14, 17:56

A kedvezmények miatt a telefonadóból már csak 44 milliárd forintot vár a kormány az egy hete remélt 52 milliárd helyett.

Közmunkások lepték el a földeket

Itthon2012.05.14, 18:12

Letette a miniszteri esküt Balog Zoltán, az emberi erõforrások új minisztere a parlament hétfõn kezdõdõ, háromnapos ülésén. Az LMP-s Szabó Tímea felszólalásában politikai verõembernek nevezte Lázár Jánost és Rogán Antalt. Rétvári Bence államtitkár elárulta: az elmúlt két év nem a megszorításról szólt. Halász János államtitkár hétfõn mindent a szocialistákra kent, az ellenzéki képviselõkre ráhúzta, hogy összevissza beszélnek. A kérdések közben kiderült, hogy közmunkások lepték el a békési földeket, és hogy a rendõrök táblák és fák mögé bújva próbálnak minél több pénzt behajtani az autósoktól. Novák Elõd talpig vajszínben jelent meg aaz ...

Éjfél után tárgyalják a telefonadót

Gazdaság2012.05.14, 16:02

Éjszaka kerül sor a telefonadó általános vitájára a parlamentben, pénteken pedig már meg is tarthatják az ügyben a zárószavazást. A telefonadót Matolcsy György javaslata szerint július 1-jétõl vezetnék be.

Telefoncégek: Nem errõl volt szó

Gazdaság2012.05.14, 18:52

Közös közleményben tiltakoznak a magyarországi telekommultik a bevezetés elõtt álló telefonadó miatt, mert szerintük nem a szolgáltatókra kivetett adót ígért nekik a kormány az egyeztetéseken.

Napokon belül megszavazhatják a telefonadót

Itthon2012.05.13, 12:38

Az Országgyûlés akár már a jövõ héten dönthet a távközlési adóról, amennyiben a képviselõk hétfõn felveszik a parlament háromnaposra tervezett napirendjére az errõl szóló kormányzati elõterjesztést, továbbá péntekre új ülésnapot hívnak össze az indítvány elfogadására. A Ház a hét utolsó munkanapján szavazhat a kabinet médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggõ törvénymódosító javaslatáról is, ezt megelõzõen, szerdán pedig az új Büntetõ törvénykönyvrõl kezdõdhet általános vita.

Benyújtották az új adótörvényeket

Gazdaság2012.05.11, 20:17

A kormány pénteken benyújtotta a tranzakciós illetékrõl, a távközlési adóról és a biztosítási adóról szóló törvényjavaslatokat.

A szegényebbeket sújtja a telefonadó

Gazdaság2012.05.10, 14:06

Úgy tûnik, a telefonadó nem fogyasztási típusú, hanem vállalati adó lesz, ezért felveti a kérdést, hogy megfelel-e az uniós elõírásoknak - fogalmazott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, aki szerint az adó beszedése is problémás, a szegényebbeket sújtja jobban, és a gazdasági növekedést is hátráltatja. A cég ma közölte negyedéves számait.

Így szedik be az új adókat

Gazdaság2012.05.10, 17:34

A kormány elfogadta a Széll Kálmán-tervben szereplõ új adókat, de egyúttal döntött arról is, hogy 2014-tõl teljesen eltörli a banki különadót. Jövõre a korábbi különadó felét fizetik a bankok, az energiaszolgáltatók és a közmûcégek viszont magasabb adókulccsal adóznak. Jön a sárgacsekk-adó és júliustól a telefonadó is.

Tilos lesz sárgacsekk-díjat kivetni

Gazdaság2012.05.09, 09:22

Egy hétfõn elfogadott módosító javaslat szerint nem számolhatnak fel pótdíjat a közmûszolgáltatók abban az esetben, ha ügyfelük postai átutalással, azaz sárga csekkel kívánja rendezni számláját - írja a Magyar Nemzet. A távközlési ágazatnak valószínûleg nagy kiadást jelentõ telefonadóról szerdán dönthet a kormány.

A telefonadó miatt kevesebbet fejleszt a Telenor

Gazdaság2012.05.08, 10:39

Jól teljesített a Telenor Magyarország az idei elsõ negyedévben, de a pozitív trendet megtörheti a kormány által tervezett új telefonadó - nyilatkozta Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója. A cég szerint az új adó lehúzza majd az árbevételt, és forrásokat von el a szolgáltatások bõvítését céltó fejlesztésektõl.

Már szerdán dönthet a kormány a telefonadóról

Gazdaság2012.05.08, 13:41

A távközlési szolgáltatók még tárgyalnának, a kormány elé viszont már szerdán odakerülhet a telefonadóról szóló törvényjavaslat, feltehetõen az idõ szorítása miatt - írja meg a Napi Gazdaság.

Telekom-cégek: Elszámolja magát a kormány a telefonadóval

Gazdaság2012.05.07, 21:01

A telefonálási szokások megváltozásától tartanak a mobilszolgáltatók, ha a kormány bevezeti a percalapú telefonadót. A három vállalat közös közleményt adott ki hétfõn, amelyben azt írták, komoly teher hárulna az ügyfelekre, és rontana a versenyképességen is az új adónem.

Az ember kevesebbet telefonál

Itthon2012.05.07, 21:51

Nem kell spóroláson törni a fejüket az embereknek az új adónemek miatt - mondták az [origo]-nak kormánypárti képviselõk, akik abban bíznak, hogy a szolgáltatók nem terhelik a lakosságra a telefon-, ahogy a bankok sem a sárgacsekk-adót. Lázár János fideszes frakcióvezetõ már most biztos abban, hogy a telefonszolgáltató cégek nem fognak örülni a törvényeknek, Pesti Imre szerint az emebrek észre sem veszik majd a számlájukon a változást, Pálffy István szerint viszont azért el kell gondolkodni, ki mennyit telefonál.

Telefonadó: cégek is megúszhatják egy részét

Gazdaság2012.05.04, 16:03

A Telefonközpont blog úgy tudja, hogy havonta legfeljebb 2500 forint telefonadót kell fizetniük az üzleti elõfizetõknek. A tervezetben az szerepel, hogy a törvény júliustól lesz hatályos, de a szolgáltatók ráérnek az adót elõször szeptemberben fizetni be a költségvetésbe.

Percalapú telefonadóról egyeztetne az NGM

Gazdaság2012.05.03, 10:29

Értesítette a kormány a távközlési szolgáltatókat a telefonadó részletes terveirõl, eszerint az adó mindenképpen percalapú lesz, és augusztus végétõl akarják bevezetni - értesült az MTI. A kormány és a szolgáltatók képviselõi között minderrõl pénteken lesz újabb egyeztetés.

Tíz perc után ketyeg csak a telefonadó

Gazdaság2012.05.02, 19:21

Tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesül a telefonadó alól, és személyenként havonta maximum 700 forintot kell fizetni, ígérte Matolcsy György a kormánypártok képviselõinek. A telefonadót Matolcsy nagymamájára szabták.

Bonyolult telefonadóról születhet a héten döntés

Gazdaság2012.04.30, 10:31

Szinte kizárt, hogy percenkénti adó lenne a telefonadó, inkább az elõfizetéshez igazodna, de valamilyen szociális jellegû kedvezményt is be fognak vezetni, ez körvonalazódik a bejelentés óta eltelt egy hétben. Nemsokára be is kell nyújtani a törvényjavaslatot a parlamentnek.

Bod Péter Ákos: Új adók helyett az szja-kulcsot kellene növelni

Gazdaság2012.05.01, 11:51

Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint kérdéses, mekkora bevételt hoznak majd a Széll Kálmán-tervben szereplõ adók, amelyek tartósak lesznek. A közgazdász úgy véli, kézenfekvõbb megoldás lenne a személyi jövedelemadó emelése a költségvetési egyensúly megteremtése érdekében.

Giró-Szász: Családonként havi 500 forint lesz az új adóteher

Gazdaság2012.04.27, 12:27

Nem az emberek, hanem a bankok fizetik majd a tranzakciós adót - jelentette ki a kormányszóvivõ. Szerinte az új adók terheit úgy számolták ki, hogy csak minimális pluszterhet jelentsenek majd.

Magyar Telekom: Áremelkedést hoz a telefonadó

Gazdaság2012.04.27, 09:56

Forgalomcsökkenést eredményezhet a távközlési piacon a telefonadó Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elsõ embere szerint. A cégvezetõ úgy véli, a mobilpiacon megjelenõ új állami cégnek nem lesz könnyû dolga, de az elképzelhetõ, hogy árcsökkenéshez vezet az új piaci helyzet.

Nem lesz könnyû beszedni a telefonadót

Gazdaság2012.04.25, 10:11

A távközlési vállalatoknak nemcsak a hívások és az üzenetek után fizetendõ 2 forintos adó kivetési alapja és beszedése okoz majd gondot, hanem az is, hogy a rendszer mûködtetéséhez át kell alakítaniuk a tarifacsomagjaikat, illetve jelentõs informatikai fejlesztéseket kell végrehajtaniuk, s mindezt rövid idõ alatt. A Telenor igazgatója egysor problémát lát az adó beszedésében.

A telefonadót is megadóztathatja a kormány

Gazdaság2012.04.25, 17:00

Ha az év közepétõl megjelenõ telefonadóra ráépül az áfa, akkor a 2 forintos adóterhelés ötödével növekedhet. A cégek pedig a béren kívüli juttatásként biztosított telefonhasználat személyi jövedelemadója miatt fizethetnek többet.

NGM: Nem adóztatjuk a telefonadót

Gazdaság2012.04.25, 18:35

Egy adótanácsadó cég felvetette, hogy a telefonadó az eredeti 2 forint helyett az áfaterhelés miatt 2,5 forint lehet. A szaktárca az [origo]-val közölte, az adó mértéke nem emelkedik.

Így cselezheti ki a telefonadót

Techbázis2012.04.26, 10:35

Teljesen nem lehet megúszni a távközlési szolgáltatási adót, de ha valakinek van mobilinternete, sokat spórolhat azzal, ha a rövid szöveges üzenetek helyett e-mailt küld, a hosszabb beszélgetéseket pedig Skype-on bonyolítja. Az internetes alapú üzenetküldésnek és telefonálásnak is vannak azért komoly szépséghibái. Hol a sávszélesség hiányzik, hol a percdíj magas, hol pedig partnerek nem nagyon vannak hozzá.

Óvatosságból nyúl mélyen a zsebünkbe a kormány

Gazdaság2012.04.24, 08:46

Fõleg bevételnövelõ tételeket tartalmaz a kormány hétfõn bemutatott gazdasági terve, amellyel megpróbálja felpörgetni a gazdaságot. Az [origo]-nak nyilatkozó elemzõk szerint a befektetõk "nem vágják hanyatt magukat" a kormány ötleteitõl, mert azok fõleg a meglévõ adók átrendezésével vagy újak bevezetésével oldanák meg a magyar gazdaság nehézségeit. Ez azonban, ha agyon nem is üti, de mindenképpen leszorítja a növekedést.

Mindenki zsebébe beletúr a százmilliárdokra hajtó kormány

Gazdaság2012.04.23, 18:28

A kormány hivatalosan is bejelentette, hogy bevezeti a sárgacsekk-adónak hívott pénzügyi tranzakciós adót és hogy a jövõben telefonadót vet ki. Az elképzelések A következõ lépés - Széll Kálmán-terv 2.0 címû dokumentumban jelentek meg. Az [origo] korábban elsõként számolt be az új adók tervérõl.

Percenként két forint lehet a telefonadó

Gazdaság2012.04.23, 10:50

A mobil- és a vezetékes hívásokat percenként két forinttal terhelné meg a magyar kormány által tervezett új adónem, és az SMS-ek után is adót kellene fizetni - írja a Die Welt német napilap internetes kiadása a mai szám egyik cikkét ismertetve.

Lázár János rémálma a telefonadó

Itthon2012.04.24, 07:53

A Fidesz frakcióvezetõje még hétfõn délelõtt is azt mondta, reméli, hogy csak rémálom a telefonadó. Az igazságügyi államtitkár sajtóhírekre alapozva nem akar beszélni errõl, szerinte dokumentummal még senki nem bizonyította, hogy lesz ilyen. Fideszes képviselõket kérdeztünk a telefonadóról. Délután a kormány hivatalosan is bejelentette, hogy a telefonhívásoknál minden megkezdett perc és elküldött sms/mms után két forint adót szed be.

Telefon- és internetadót vetne ki az NGM

Gazdaság2012.04.20, 14:04

A sárgacsekk-adó még nem lesz elég, hogy a költségvetési lyukat befoltozza, a gazdasági minisztérium ezért azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg. Matolcsy tárcája 40-50 milliárd forintot is reális bevételnek tart a sarcból, amely a végfelhasználókat sújtaná. A sárgacsekk-adóból 250 milliárd forint is bejöhetne.

Négy éve még kikelt a Fidesz a net- és telefonadó ellen

Gazdaság2012.04.20, 16:15

Az MSZP 2008-ban akarta megadóztatni a mobiltelefonálást és az internetezést, a Fidesz nyílt levélben tiltakozott. Most, az [origo] információja szerint Matolcsy György minisztériuma javasolja a kormánynak a net- és telefonadót.

Elõzõ
  • 1
Következõ