Telecom Italia

címke rss

Izzik a brazil távközlési piac

Újabb eurómilliárdokkal gazdagodhat a Vivendi abban az esetben, ha sikerül tető alá hoznia brazil egységének értékesítését. Erre jó esély van, hiszen ma reggel két ajánlat is érkezett. Ráadásul az egyik érdeklődő, a spanyol Telefónica máris előnyben van, hiszen az elkövetkezendő három hónapban csak velük fognak a franciák leülni tárgyalni, amihez nagy szükség volt 7,45 milliárd eurós ajánlatukra.

Spanyol riválisával csatázhat a Telecom Italia

Gazdaság2014.08.19, 13:22

Finomítani készül a Vivendi brazil egységére tett felvásárlási ajánlatán a Telefónica, mely az olasz Telecom Italiával áll csatában a leányért.

Lemondott a Telecom Italia vezére

Gazdaság2013.10.03, 18:50

Franco Bernabe a társaság igazgatósági ülésén jelentette be lemondását az ügyhöz közeli források szerint.

Olaszországban nyomul a spanyol telekomóriás

Gazdaság2013.09.24, 12:35

Olaszországban terjeszkedhet a legnagyobb spanyol távközlési cég, a Telefónica, miután sikerült megegyeznie helyi befektetőtársaival. Az ügylet értelmében a spanyol óriáscég 66 százalékra növeli befolyását a Telcoban, ami a Telecom Italia első számú tulajdonosának számít 22,4 százalékos pakkjával. A vételár egyébként 1,09 euróra értékeli az olasz telekompapírt, ami közel duplája a tegnapi záróárnak. Tulajdonképpen ennek tudható be a pozitív piaci reakció is, ám a 2 százalékos plusz ellenére is jócskán 1 euró alatt mozog még mindig az árfolyam.

Pénz kell az adósságban úszó telekomcégnek

Archívum2013.09.20, 13:21

Eladná a Telecom Italia az akár 1 milliárd eurót is érő mobiltelefon-átjátszó tornyait, hogy ezzel is pénhez jusson az adóssághegyekkel küzdő társaság. A cégnél komoly gondokat okoz az óriási hitelállomány, amelynek leépítése érdekében reorganizációs tervet is készítenek a társaságnál.

Forradalmi ötlettel állt elő a Telecom Italia

Gazdaság2013.05.31, 11:41

Precedenst teremtene a jelentős terhet cipelő európai telekommunikációs szektorban a Telecom Italia, amely vezetékes hálózatának leválasztása mellett döntött. A lépéssel egyrészt enyhíteni tudna adósság problémáin, valamint nagyobb hangsúlyt fektethetne a kedvezőbb kilátási lehetőséggel kecsegtető mobil és adatforgalmi tevékenységekre.

Távközlésben utaznak a milliárdosok

Gazdaság2013.04.12, 13:19

4 százalékos emelkedéssel vágott bele a mai kereskedésbe a Telecom Italia részvénye a kedvezőtlen piaci hangulat ellenére. A teljesítmény hátterében az igazgatóság tegnapi döntése áll, miszerint támogatják, hogy az irányításuk alatt álló elsőszámú olasz telekomcég egyesüljön a piac negyedikjével, a 3 Italiaval. Utóbbi Ázsia leggazdagabb emberének, Li Ka-shingnek az érdekeltségi körébe tartozik, aki piaci információk szerint elsőszámú tulajdonos szeretne lenni az új cégben. Nem ő az egyetlen milliárdos, aki az európai távközlési szektorban terjeszkedik, ugyanis a világ legvagyonosabb embere, a mexikói Carlos Slim tavaly jelentős részzesedést ...

Elzavarja a fekete bárányt a Telefónica

Archívum2013.04.10, 12:53

Eladhatja a Telecom Italia távközlési cégben meglévő részesedését a spanyol Telefónica, miután az olasz cég szorosabbra fűzheti kapcsolatát a hongkongi Hutchinson telekomcéggel. A Telefónica még 2007-ben vált az olasz szektortárs tulajdonosává helyi bankokkal karöltve, befektetésükön azonban azóta igen sokat veszítettek, miután az árfolyam mintegy 75 százalékot zuhant ezalatt.

Mobilban erősíthet az olasz telekomóriás

Archívum2013.04.05, 11:35

8 százalékot ugrott tegnap a Telecom Italia árfolyama, miután sajtóinformációk szerint a legnagyobb olasz telekommunikációs cég mobil leánya a negyedikszámú szereplővel egyesülne. Ezzel a szolgáltatók száma háromra csökkenne, amit pozitívan fogadtak a piaci szereplők. Hasonló folyamat játszódik le Amerikában, és Európában is, hazánk azonban kivételnek számít, ugyanis a kormány a jelenlegi három szereplőről négyre kívánja növelni a szolgáltatók számát.

Négy kérője is akadt a Vivendinek

Gazdaság2012.11.29, 12:06

Négy kérője is akadt a Vivendi brazil telekommunikációs egységének. A pályázók között az América Móvil, a DirecTv, a Liberty Global és egy kockázati tőketársaságokból álló csoport található a Reuters forrásai szerint. A vételi ajánlatok egyaránt 6 milliárd euró felett találhatók, mégsem érik el a médiacég által hőn áhított 7 milliárd eurós értéket. Elemzői vélemények szerint azonban utóbbi összeg túl magasnak számít a szektorátlaghoz képest.

Előző
Következő