tel

címke rss
Áprilisban síelne? Semmi akadálya, erre induljon!

Áprilisban síelne? Semmi akadálya, erre induljon!

A képzelet gyakran köti össze a síszezont a téllel, és ez persze logikus is. Csakhogy azért, mert nálunk már madárfüttyösre fordulnak a reggelek, még nem jelenti, hogy a kontinens néhány pontján ne lenne nyakig érő a hó. Íme, 12 síterep, ahol áprilisban, sőt, esetenként májusban is síelhet, ha eddig nem jutott rá ideje, vagy eleve úgy tervezte, hogy inkább kimarad a főszezon tumultusából.

Polipos sót kóstoltunk és a Sötétség Királyával koccintottunk a tengerparton

Travelo2020.02.17, 09:50

A lelkünk mélyéig felkavart bennünket az, amit Szlovénia nyugati végében találtunk. Először az I. világháborús fronton történt események fájdalmasan realista feldolgozása, aztán az is nagyon erősen hatott ránk – igaz, egészen más irányból – ahogy a tengerpartra érkezve megtaláltuk a tél másik arcát. És miközben egy, a legjobb értelemben vett lelkes őrült mutatta meg nekünk, hogy milyen is az, amikor valaki szerelmes az életbe és a munkájába, azt is teljes bizonyossággal megértettük, hogy miért írja Hamvas Béla, hogy „egy pohár bor, az ateizmus halálugrása".

A világ 10 legmagasabban fekvő síparadicsoma, ami a legvakmerőbb síelőket is meglepheti

Travelo2020.02.14, 10:11

Tény, hogy a Mount Everest a világ legmagasabb hegye, és ezt még azok is tudják, akik életükben nem síeltek és nem másztak hegyet. De amikor a tengerszinttől számítva a legmagasabban fekvő síközpontokat próbáljuk megtippelni, akkor már nem jönnek olyan könnyen a válaszok. Bizonyos helyek ugyanis nem olyan nyilvánvalóak. Gondolták volna például, hogy Venezuelának és Indonéziának is vannak síközpontjai, amelyek ráadásul a világ legmagasabban fekvő resortjainak számítanak? Pedig így van, és most mutatjuk a többi síparadicsomot is.

Egy síterep a szomszédban, ahol Eddie, a sas is megkísértette a sorsot

Travelo2020.02.12, 10:01

Nagyon szeretjük az olyan utazásokat, amelyekhez nem kell sokat pakolni, és elég egy távolsági buszra felülni, hogy néhány órával később egy teljesen más világban találjuk magunkat. A ködös januári Budapest után ugyan elsőre a szintén ködös Szlovénia fogadott bennünket, utána viszont égbe szökő hegyeket láttunk, ametiszt színű tavat jártunk körbe, és gőzölgő termál medencékben lazítva gondoltuk azt, hogy ennél jobban nem is érhetne véget ez a tél.

Heidi Alm apró síparadicsoma, ahol a felnőtt is kölyökké válhat

Travelo2020.02.11, 10:36

Borult időben érkeztünk Falkertbe, sőt, csakhamar a hó is eleredt, hamisítatlan alpesi hangulatot teremtve. 1875 méteren az Alpokban mondjuk ez alapelvárás, bár a megcáfolhatatlanul jelen lévő éghajlatváltozás közepén minden hókristályért hálaadó imát kéne rebegni. Csak mendemondákat hallottunk arról, mennyire gyerek- és családbarát ez az apró sí- és élményközpont, de az egyre sűrűbben hulló hó és hófúvás nem segített ehhez közelebb kerülni. Aztán az idő szép lassan kicsomagolta az igazságot. A látogatásunk végére pedig eljutottunk oda, hogy itt felnőttként is újra kölyökké váltunk.

Csengetett, mylord? – Avagy komornyikkal síeltünk Ausztriában

Travelo2020.02.10, 14:17

Nemrég írtunk róla, hogy a Turracher Höhe síterepen jártunk, ami megkapóan jó alternatíva azoknak, akik szeretik Murau környékét, de már látnának valami újat. Ráadásul Turrachon úgy nyomják meg a téli szezont, hogy telepakolják extra szolgáltatásokkal. Legutóbbi turrachos cikkünkben épp arról írtunk, hogy a síelésen kívül is mennyi aktivitást tudunk itt művelni az éjjeli szánkózástól a funparkok kiélvezésén át a motorosszános zúzásig. Turrachnak van azonban még egy érdekes, és kissé régimódi, úrias extrája: a síkomornyik.

Hideg időben a legjobb, ha fűszerekkel melegítjük fel magunkat

Travelo2020.02.07, 10:43

A hideg elleni védelemre nemcsak külsőleg lehet felkészülni, hiszen belülről is jó, ha fűt valami. A heves érzelmek mellett az ételeinknek, és különösen a fűszereknek van melegítő hatása. Ezért az alábbiakban dietetikusunk össze is gyűjtött néhány fűszert, amiről jó, ha tudnak a fázósabbak.

A játékostól a romantikusig – a világ legszebb korcsolyapályái

Travelo2020.02.03, 16:56

A korcsolyázás amolyan igazi összejövős téli program, a pályák tele vannak családokkal és baráti társaságokkal. Nagyon jó hely, ahol a haverokkal össze lehet futni még iskola után vagy a hétvégén, és eredeti randi helyszín is, ahol nem is kell különösebben ügyesnek lenni, így botladozás közben az ember nyugodtan a partnerébe kapaszkodhat. Korcsolyázni rengeteg helyen lehet a csarnokoktól kezdve a befagyott tavakig, mi pedig most néhány olyan mesterséges pályát mutatunk meg önöknek, ahol a körítés is nagyon rendben van.

Lécen, élen, hótalpon – Egy síterep, ami több téli mókát kínál a síelésnél

Travelo2020.01.30, 16:10

Stájerország és Karintia határán terül el a Turracher Höhe sípályarendszere. A bőven 2000 méter fölé nyúló síterep a szimpla, jól karbantartott kék, piros és fekete sípályák mellett egy csomó téli dilit tartogat azoknak, akik kimozdulnának a komfortzónájukból. A helyszínen mi is kipróbáltunk több ilyen hobbit, amit pedig nem sikerült tesztelni, azért meg visszamennénk.

Túra a jégszalaggá fagyott folyón és maraton a világ legmélyebb taván

Travelo2020.01.25, 15:30

A téli időszakban van pár olyan helyszín a világon, ahol a hideg hónapok alatt jégbirodalommá válnak az erdők, a hegyek, a tavak, megfagynak a vízesések, és még a sebesen rohanó folyók is elcsendesednek. Néhol ezek a vizek csillogó jéghideg szalaggá fagynak a völgyek ölelésében, és extrém túrahelyszínekké válnak a kalandvágyók legnagyobb örömére. Persze, a megfagyott víz látványához csípős hideg jár, így csak kevesen kelnek útra a felfedezésükért. De akik megteszik, azok csodás fotókkal térnek haza. Ezekből mutatunk most párat.

Már most unja a telet? Készítsen színes jégbuborékot vagy hólámpást!

Travelo2020.01.14, 12:06

Szívesen töltené az időt a ropogósan friss hóban és levegőn, de a sporthoz már nem fűlik a foga? Ha van olyan szerencsés, hogy a lakóhelyén épp van valamennyi hóréteg, esetleg a családdal együtt pont havas területen tölti szabadságát, akkor van pár ötletünk arra, hogyan üsse el az időt a gyerekekkel síléc és szánkó nélkül. De mutatunk olyan ötletet is, amihez még csak hó sem kell.

Ezekért utazzon az év első felében az olasz csizmába!

Travelo2020.01.07, 08:50

Ahány város Olaszországban annyiféle elnevezés. Az örök várossal kezdődik a sor, majd jön a divat és technológia városa, a történelem központja és a reneszánsz szépség bölcsője. De nem feledkezhetünk meg a ferde torony városáról, az egyetemi élettől vibráló Bolognáról, az ételeiről és mopedek százairól híres Nápolyról, vagy arról az időszakról, amikor Umbria a jazz zenétől hangos, a ragyogó narancssárga színben fürdő Firenzében pedig a felhőkig repülnek a címeres zászlók. Olaszországban a városok neveivel már rég egybefonódtak a fesztiváljaik. Ezekből mutatunk most be párat az évkezdésre. 

Téli túrát tervez? Ha ezt az öt dolgot betartja, igazi élmény lesz!

Travelo2020.01.04, 11:27

A síelés már jó ideje az egyik legkedveltebb téli sport, népszerűségben maximum a snowboardozás vetekedhet vele. Persze, sokan vannak, akiket egyáltalán nem vonzanak a sílécek vagy sídeszkák, ezért számukra pl. a téli túrázás kifejezetten jó alternatíva lehet. Mutatjuk is, hogyan alakíthatjuk ezt igazi élménnyé.

Indítsák 2020-at labirintussal ölelt mesemúzeumban és illatos fánkhegyekkel!

Travelo2019.12.31, 14:45

A kulturális, gasztronómiai és zenei programokat, lehetőségeket elnézve a 2020-as év igen izgalmasnak ígérkezik. Mivel a januári hónapban egyenként is végighaladunk majd a leglátogatottabb országok legjobb éves programjain, ezért most két olyan helyszínt és rendezvényt ajánlunk a figyelmükbe, ami egy kicsivel kisebb közönséget vonz, mint a nagyobb szenzációk, de ugyanolyan érdekesnek ígérkeznek. Varázslatos kisvárosokra számítsanak, ahol megelevenednek a mesehősök, majd ízes és fenséges fánkhegyekre, amelyek közül választani sem lehet, olyan sokan lesznek.

Ezektől az eseményektől lett egy kicsit jobb hely a világ 2019-ben

Travelo2019.12.30, 13:08

Bár a klímaváltozást és a globális felmelegedést még nem sikerült megállítani, Greta Thunbergen kívül mások is munkálkodnak azon, hogy a világunk jobb hely legyen. Hogy jobban és elfogadóbban tudjunk együtt élni, és hogy ne használjunk fel több nyersanyagot, ételt és természeti területet, mint amire szükségünk van. Idén már egyszemélyes segélyszervezetek indultak útnak az éhezők megsegítésére, ökológiai applikációk születtek, elkészült az első energiapozitív hotel terve, és tengeri menhelyek épültek. Mutatjuk, melyek voltak 2019 igazi jótéteményei.

A legjobb utazós filmek az ünnepek közötti bekuckózásokhoz

Travelo2020.01.06, 06:46

Most következő listánk nem ranglista, még csak nem is időrendi lista, hiszen kedvenc filmünk, amit mindenkinek szívből ajánlunk, 2003-ban készült, míg a legfrissebb ilyen mozi 2013-as. De ebben a 10 évben bejárhatjuk Párizs cukorka színű utcáit, Toszkána ciprusokkal szegélyezett földes autóútjait, eljuthatunk Kanadába, Indiába, Latin-Amerika legszebb és legszegényebb vidékeire, illetve bejárhatjuk Tokió és Barcelona rejtett zugait, kis kávézóit és pazar luxusszállodáit is. A legjobb utazós filmek télre –szubjektív válogatás és egyáltalán nem teljes.

A legszebb hely a szomszédban, ha egy téli mesevilágba vágyik

Travelo2019.12.23, 13:35

Ha van még egy kis szabadsága az ünnepek körül, és épp azon gondolkodik, hogy hova vigye el a családot aktívan pihenni, ne késlekedjen, máris csomagolja össze a porontyokat és vegye az irányt Szlovénia felé! A Budapesttől 340 kilométerre, azaz jó négy és fél órás autóútra található Golte síresort és a közelben lévő Mozirje nevű kisvároska tartalmas kikapcsolódást ígér egy hosszabb hétvégére, vagy egy hét közben eltöltött több napos kirándulásra. 

Az okosbukósisaktól a fűthető hókesztyűig – A legjobb hordható kütyük télre

Travelo2019.12.19, 07:54

Száz százalékig organikus wax a sílécre, telefonra letölthető alkalmazások, melyek a sportoló fejlődését és edzéseit követik, wifivel és gps-kapcsolattal felszerelt, ultra könnyű bukósisakok, vagy egy VR-szemüveg, amivel házhoz jönnek a világ legszebb sípályái. Csak néhány azok közül az újítások közül, amiket könnyedén magunkkal vihetünk, ha aktív síüdülésre indulunk.

Jéghidegen csillogó szállodák, ahol a vendég prémbundában tölti az éjszakát

Travelo2019.12.12, 13:46

Ha valaki még egy szállodai alvásban is a kalandot keresi, akkor ezekben a jéghotelekben nem fog csalódni. Van, ahol 15 féle frissen sült kenyeret kínálnak, máshol a kültéri, gőzölgő medence is része a szolgáltatásnak. A lefekvéshez speciális „ágynemű" szükséges, viszont cserébe olyan helyen hajthatja álomra fejét a kedves vendég, ami csupán néhány hétig létezik. Persze olyan eset is van, ahol már ezt a problémát is sikerült kiküszöbölni.

230 ezres heti fizetésért lehet síelni tanulni az Alpokban

Travelo2019.12.04, 12:40

Ha szeretne megtanulni síelni, vagy meglévő tudását csiszolgatná kicsit, akkor nem kérdés, hogy valamelyik síterep felé veszi idén télen az irányt. De mit szól ehhez az ajánlathoz? Tanuljon úgy, hogy közben még fizetést kap érte. Nem hangzik rosszul, igaz?

Izland drasztikus lépésre készül: nincs többé luxushajózás a sziget partjainál

Travelo2019.12.04, 12:42

Katasztrofális hatással vannak az élővilágra a hatalmas tengerjáró hajók, ezért Izland egyszerűen kitiltja őket. Bár a sziget kifejezetten vonzó célpont a luxus utakon résztvevők számára, ezentúl le kell mondani arról, hogy valaki így érkezzen Izlandra.

Jégcsap farmon növesztik a mesebeli palota építőelemeit

Travelo2019.02.26, 11:46

Jéghotelekről már sokat hallottunk, jégpalotákról viszont már kevesebbet, ha nem számítjuk a Jégvarázs című mesét. Nos, ha valakinek ilyesmi is szerepelt a bakancslistáján, az hamarosan pipálhat egyet.

Főtéri koporsóégetéssel zárul majd a busójárás

Travelo2019.02.14, 16:17

Minden eddiginél több, 1600 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 28-án veszi kezdetét Mohácson. A szervezők ebben az évben is több tízezer résztvevőt várnak a farsangi fesztiválra.

A jégbringázástól a sítalpas ejtőernyőzésig: téli sportok a sílécen túl

Travelo2019.02.11, 11:59

Van élet a síelésen és a korcsolyázáson túl is – mutatjuk, milyen téli sportokkal próbálkozzon, ha már unja a megszokott téli kerékvágást. Az alábbi bekezdésekben a gyerekeknek is ajánlott mókától haladunk a legextrémebb mutatványok felé – kapaszkodjon!

A detox étrend tényleg működik, vagy csak kamu? Dietetikus válaszol

Travelo2019.02.18, 07:45

Alig estünk túl a karácsonyi, szilveszteri traktán, eljött a farsangi dőzsölés ideje. A szemfülesek pedig már a tavaszi madárcsicsergést is hallják. Mindezzel együtt kezdődik a tisztító és méregtelenítő kúrák időszaka is. Vajon tényleg működnek ezek, és, ha igen, mennyire hatásosak? Dietetikusunk a legfontosabb tudnivalókat mind megírta a detox diétákról.

Motoros szánosokat sodort el a lavina Csíkszeredán

Travelo2019.02.04, 13:30

Csíkszeredai motoros szánosokat sodort el a lavina vasárnap délután a Kelemen-havasokban, egyikük meghalt, írja a Székelyhon portál híre alapján az MTI.

Fogvacogtató az időjárás a skótoknál és a svédeknél

Travelo2019.01.31, 15:13

Az év leghidegebb hőmérsékletét mérte a Svéd Meteorológiai és Hidrológiai Intézet (SMHI) az ország északi részén csütörtökön, brit meteorológusok szerint pedig az elmúlt éjszaka volt a leghidegebb Nagy-Britanniában ezen a télen - közölték időjárás-jelentések csütörtökön.

Izlandra télen? Maga megőrült?! Akkor legalább erre az öt dologra figyeljen!

Travelo2019.01.30, 10:52

Már csak a táj és az emberek miatt is megéri késő ősszel vagy télen Izlandra látogatni. Aki el bírja viselni a sötétséget és a zord időjárást, annak a sziget maga a paradicsom. Azonban hallgatni kell a meteorológiára, és nem emberkedni, mert a természet kamatostul vesz elégtételt azon, aki nem tiszteli. Össze is gyűjtöttünk pár alapvető tudnivalót azoknak, akik rászánják magukat, hogy kirepüljenek a világ végére.

A téli álomból ébredő Alaszkára specializálódott két kis hajós társaság

Travelo2019.01.29, 08:30

Bár Alaszkában jellemzően csak májusban indulnak el a hajós kirándulások, két kisebb társaság már március közepén beindítja a szezont.

18 millió egy hétre, maradhat? – Ezek ma Európa legdrágább síterepei

Travelo2019.01.28, 07:37

Ha önmagában nem elég a síelés élménye, de luxusra és képeslapra illő helyszínre is vágyik, akkor az alábbi síparadicsomokat vegye célba. Nem lesz olcsó egyik sem, azt megígérjük. De még az is megeshet, hogy csúszás után Vilmos herceggel vagy George Clooney-val koccint majd. 

Családbarát síterepet keres Európában? Ide menjen csúszni a gyerekkel!

Travelo2019.01.24, 19:24

Aki szeret síelni, annak nem is kérdés, hogy egy ponton gyerkőceivel is megismerteti a havas lejtők szeretetét. Megteheti ezt persze belföldön is, de hó szempontjából jobbak az esélyei az Alpokban. Az alábbiakban olyan családbarát síterepeket mutatunk, ahol az enyhe meredekségű pályák mellett más extrákat is kínálnak a családok örömére, és a síüdülés több szempontból is élménnyé válhat.

Vajon látni fogja az árnyékát? Mackófesztivál a budapesti állatkertben

Travelo2019.01.24, 16:34

Mackófesztivált tartanak a Fővárosi Állat- és Növénykertben február első három napján. A 14 év alatti, mackó jelmezben vagy mackóval érkező gyerekeknek csak 200 Ft-ba fog kerülni a belépőjegy.

Meseszép hazai útvonalak és erdei ösvények téli túrázáshoz

Travelo2019.10.22, 10:58

Tetszik a havas táj, de nem érdeklik a hagyományos értelemben vett téli sportok? A friss levegőn, esetleg ropogós hóban tett túra jót tesz a testnek és léleknek egyaránt. Mutatunk néhány útvonalat, ahol festői tájban gyönyörködhet majd.

Lavina temetett be egy hotelt Svájcban

Travelo2019.01.12, 13:30

Csütörtök délután zúdult lavina egy szállodára Svájc északi részén található Schwägalp településen, írja a Sielők.hu.

Most bárki részese lehet a világ legdurvább szánhúzókutya versenyének

Travelo2019.01.11, 10:31

Az Iditarod a legnagyobb és legkeményebb szánhúzókutya-verseny a világon: 1600 kilométeres táv Alaszkában, szélben, hóban, állandó fagypont alatt. Itt csak a legelszántabbak és a legfelkészültebbek indulnak. Ennek a versenynek a színfalai mögé viszi be a vállalkozókat a Traverse Alaska.

A lékmerüléstől a sítalpas árnyékszékfutamig: a legfurcsább téli mókák

Travelo2019.01.11, 08:53

Ha esetleg eddig úgy vélte, hogy a tél unalmas, és kizárólag négy fal között érdemes tölteni, akkor cikkünk után soha többé nem fogja ezt gondolni. Akik ugyanis szeretik a havat és a hideget, megtalálják a módját, hogy szórakoztatóvá tegyék az egyébként cudar napokat is. Nekik segítünk most az alábbi bekezdésekkel.

Németországban és Ausztriában lassan nyakig ér a hó

Travelo2019.01.10, 15:53

Százak rekedtek az autópályán szerda éjjel Németország déli részén a környéken tomboló hóvihar miatt. Az időjárás Ausztriában is további fennakadásokat okoz, Salzburg tartományban körülbelül 900 háztartás maradt áram nélkül, az ország egyes részein a közlekedés is akadozik - jelentették hírügynökségek csütörtökön.

Egy tetőtől-talpig betemetett zergét ástak ki a hóból az osztrák vasutasok

Travelo2019.01.10, 09:00

Egy szarva hegyéig betemetett zergét ástak ki a hóból osztrák vasutasok, az erről készült videót szerda délutánig 230 ezren nézték meg és több mint háromezerszer osztották meg az ÖBB vasúttársaság Facebook-oldalán.

Jégszínházban rendeznek koncertsorozatot az Alpokban

Travelo2019.01.10, 06:50

2600 méteres magasságban rendeznek jégzenei fesztivált az olasz Alpokban, írja az MTI híre alapján a Turizmus Online.

Íme a bizonyíték, hogy télen is érdemes Montenegróba utazni

Travelo2019.01.08, 15:24

Sokan a tengerpartjairól ismerik Montenegrót, pedig a telelni vágyóknak is tartogat úticélokat. A ľabljaki Savin kuk síközpont például közel fél méteres hóval várja a tél szerelmeseit. A Montenegrói RTV hírei szerint ®abljakon esett a legtöbb hó az országban. A hógolyózásra, szánkózásra és síelésre is alkalmas síparadicsomot és környékét most közelebbről is megismerhetik.

Olcsó európai síparadicsomok, ha szűkebb a pénztárca

Travelo2019.01.06, 19:57

Jó hírünk van: Európa olcsó síterepeiért nem kell messzire utazni, sőt, kategóriáján belül a legjobbakért elég csak ide, a szomszédba. Összességében Szlovéniában lehet a legkedvezőbb áron csúszni, de néhány olasz síterep is elérhető áron kínálja szolgáltatásait. Ha nem elvárásunk az ötcsillagos infrastruktúra a pályákon, akkor Ausztriában, Franciaországban és Svájcban is találni jó opciókat. És bár vannak jó ár-érték arányú síparadicsomok Andorrában vagy Finnországban is, mi most inkább azokra koncentráltunk, melyekben egy teljesen átlagos magyar hórajongó is nyugodtan gondolkodhat. Olyan külföldi forrásokból szemezgettünk, amelyek ...

Előző
Következő