tejtermék

címke rss

A középiskolások közel harmada dohányzik

Túl kevés zöldséget, gyümölcsöt és tejterméket esznek a középiskolások. Közel 30 százalékuk mondta azt, hogy dohányzik, és 17 százalékuk állította, hogy már legalább egyszer kipróbálta a drogot.

Több tejet ittunk idén

Gazdaság2002.09.26, 12:20

Az idén az első félévben három százalékkal több tejet vásároltak a magyar fogyasztók, mint a múlt év hasonló időszakában - áll a GfK Piackutató Intézet közleményében. A tanulmány szerint a legnagyobb forgalmú tejtermékek fogyasztása is növekszik.

A kormány százszázalékos uniós támogatást akar a tejtermékekre

Gazdaság2004.03.17, 17:28

A kormány harcba száll az unióban azért, hogy a tejtermékek esetében százszázalékos legyen az uniós közvetlen kifizetések mértéke a magyar gazdák számára - közölte Kovács László külügyminiszter a kabinet szerdai ülését követően.

A megvizsgált tejek ötöde nem felelt meg az előírásoknak

Gazdaság2004.04.30, 09:12

A fogyasztóvédők 445 kereskedelmi egységben ellenőrizték a tej és tejtermékek forgalmazását és 62,2 százalékukban tártak fel szabálytalanságot - derül ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség összefoglaló jelentéséből. A leggyakoribb hiba a csomagolóanyag hozzámérése volt, de sok helyen árultak lejárt szavatosságú terméket is.

A boltok többségében árulnak savanyú tejet

Gazdaság2004.06.14, 11:39

A magyar boltok kétharmadában találni kifogásolható minőségű tejterméket, de akadnak megyék, ahol egyetlen ellenőrzött üzlet sem ment át a fogyasztóvédők vizsgáján. A vizsgálat során 13 megyében tapasztalták a felügyelők, hogy olyan árukat kínáltak a boltok - összesen csaknem ötmillió forint értékben -, amelyeknek lejárt a szavatossági idejük - írja a Népszabadság.

Az ellenőröket is átverték volna a boltosok

Itthon2006.11.20, 14:23

Gyakran hiányzik vagy nem egyértelmű a csokoládék és tejtermékek lejárati ideje - derül ki a fogyasztóvédők vizsgálatából. A csokik ára sem mindig egyértelmű, bizonyos üzletekben néha kétféle ár is szerepel rajtuk. A vizsgálatot végző ellenőrök egy részét is átverték volna a boltokban próbavásárlásaik során.

A boltok zöménél szabálytalanságot találtak

Archívum2006.11.20, 12:38

Az ellenőrzött üzletek 80 százalékában találtak valamilyen szabálytalanságot a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szakemberei az édességek és a tejtermékek jelölésében.

Herpai Vivien

Mindentudás egyeteme2006.12.23, 17:16

A tej és a tejtermékek

Herpai Vivien

Mindentudás egyeteme2006.12.23, 17:10

A tej és a tejtermékek

Előző
Következő