tehetségkutató

címke rss

Minden, amit a TV2 új tehetséggondozójáról tudni lehet

Tévé2016.03.09, 19:59

Március 9-én mutatta be új tehetséggondozó műsorát a TV2, Az ének iskolája után a Kismenők színpadán mutatkoznak be a gyerekek. Új lesz a zsűri, átalakul a pontozás, Ördög Nóra és Tilla pedig csapatokat vezetnek majd.

Talán Attila kiesett a külföldi tehetségkutatóból

Archívum2016.03.07, 14:58

Talán Attilát a Megasztár színpadáról ismerhetjük, ám nemrég Németország egyik tehetségkutatójában is megcsillogtatta tudását. Sajnos nem aratott osztatlan sikert, az énekes ugyanis a hétvégén kiesett.

Bőszen keresik a következő X-Faktor versenyzőit

Tévé2016.03.03, 13:12

Az RTL Klub 2016-ban visszahozza az X-Faktor-t, a csatorna elkezdte felkutatni a következő széria versenyzőit.

Freddie: Valószínűleg soha nem leszek teljesen elégedett

Tévé2016.02.29, 20:35

A Dal 2016-ot Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie nyerte, ő képviseli majd Magyarországot a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekes igazán fel sem fogta még, hogy az idei mezőnyből neki szavaztak bizalmat a zsűritagok és a nézők. Dalával az egyéniség felvállalására szeretne ösztönözni, és nem merült fel benne, hogy a versenyben magyarul énekeljen. Az Origónak egy nappal a döntő után mesélte el, hogy mit jelent számára a Pioneer, és miért nincs benne félelem az újabb megmérettetés miatt. 

Világsztár lesz Vilmos herceg első nagy szerelméből, Rose Farquhar-ból?

Life.hu2016.02.17, 15:17

A brit herceg első nagy szerelmeként emlegetett Rose Farquhar is indult a brit The Voice tehetségkutató műsorában.

Talán Attila: "A német tinilányok könyörtelenek!"

Archívum2016.02.16, 15:53

Leo a Stereo 2.0 nevű csapatból, Talán Attila pedig a Megasztár hatodik szériájából lehet ismerős a közönségnek. A két fiú egy vagány közös produkcióval rukkolt elő, mellyel nemcsak a hazai piacot szeretnék letarolni. 

Talán Attila lenyűgözte a külföldi tehetségkutató zsűrijét

Archívum2016.02.03, 19:34

Talán Attilát a Megasztár színpadáról ismerhetjük, ám nemrég Németország egyik tehetségkutatójában, a Deutsch­land Sucht den Su­perstar-ban is megcsillogtatta tudását, ráadásul továbbjutott.

A Modern Talking alapítója segített a volt megasztárosnak

Tévé2016.02.02, 12:16

Talán Attila a Megasztár színpadán tűnt fel, a napokban Németország egyik nagy tehetségkutatójában, a Deutsch­land Sucht den Su­perstar-ban énekelt, és tovább is jutott.

Király Viktor: Pontosan tudom, miért nem juthattam tovább

Tévé2016.01.24, 21:26

Király Viktor 2008-ban megnyerte a Megasztár-t, tavaly pedig az amerikai The Voice színpadán tűnt fel, és egészen az élő adásig jutott. A tehetségkutató önbizalmat adott neki, és bár maximálisan elégedett a teljesítményével, még egyszer nem vállalna be ekkora rizikót. Mentora Adam Levine volt, akivel a show alatt jó kapcsolatot ápolt, de úgy véli, ezek a kötelékek csak addig tartanak, míg forog a kamera. Az énekes rövid időt tölt Magyarországon, és megy vissza New Yorkba. A terveiről és a versenyről is mesélt az Origónak. 

Külföldre megy a magyar Got Talent győztes csapata

Tévé2016.01.23, 09:49

A Hungary’s Got Talent-et a soproni Dirty Led Light Crew nyerte, a LED-táncos banda minden alkalommal lenyűgözte a négy zsűritagot és a nézők is nekik szavazták meg a fődíjat. A csapat Horvàth Zoltán vezető koreográfus álmait valósítja meg, a műfajban pedig úttörőnek számítanak itthon - speciális ruhájukban darabonként százméternyi kábel lapul és egy háromperces produkción hónapokat dolgoznak. Az első magyar Got Talent győztesei külföldi sikerekre vágynak, a pénznyereménynél pedig sokkal fontosabb számukra a cím, amit megszereztek.

Kelly Clarkson viszatér az American Idolba

Life.hu2016.01.18, 13:20

Annak idején a tehetségkutató műsornak köszönhette, hogy egy egész világ megismerte a nevét, az énekesnő azonban ezúttal mentorként tér vissza a show-ba.

2016-ban újra lesz X-Faktor

Archívum2015.12.20, 11:47

Egy éves kihagyás után 2016-ban folytatódik az X-Faktor az RTL Klubon! Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Danics Dóra és Tóth Andi után kiderül, hogy kiben van meg az a bizonyos X.

Horgas Eszter: Mondtam nemet nagyon komoly pénzekre is

Tévé2015.12.18, 16:33

Mióta a Hungary's Got Talent zsűrijében ül, azok is felismerik az utcán, akik korábban nem ismerték a munkásságát. Horgas Eszter fuvolaművészként százezrek előtt lépett már színpadra, az RTL Klub show-jában szombat esténként több mint egymillió néző figyeli – a nagyobb népszerűség azonban nem feltétlenül jár több pozitívummal. A válogatás alatt hisztisnek és elégedetlennek tűnhetett, noha ő csak a művészi értéket, az egyediséget és az igazi tehetséget kereste – erről is mesélt az Origónak.

Király Viktor ellenlábasa nyerte az amerikai The Voice-t

Tévé2015.12.17, 12:26

Az a srác nyerte meg az amerikai The Voice idei évadját, aki egy korábbi párbajadásban majdnem kiejtette Király Viktort.

Hoppá! Király Viktor a The Voice zsűriszékében

Archívum2015.12.14, 20:49

Nagyon menő fotót posztolt Király Viktor, aki az amerikai The Voice zsűriszékében pózolt.

Szexragadozók jutottak be a Got Talent döntőjébe

Life.hu2015.12.06, 16:10

Nem az All in formáció tagjai az egyetlenek, akik bíznak a női szavazatokban. De vajon a hölgyek hozzásegíthetnek valakit a győzelemhez? Vagy a fiúknak további támogatásra is szükségük van? A Life.hu riportere erről kérdezte az All in tagait.

A TV2 után az RTL Klub is indít tehetségkutató műsort gyermekeknek

Life.hu2015.12.05, 21:31

Az Origo tájékoztatása szerint az RTL Klub is indít 2016-ban egy gyerek-tehetségkutató műsort, de az csak ősszel lesz képernyőn.

Takács Nikolas amerikai karriert építene

Tévé2015.12.05, 20:06

Takács Nikolas 2010-ben tűnt fel az X-Faktor színpadán, és bár az elmúlt években sorra jöttek a tehetségkutatók a tévében, ő is azok közé tartozik, akikre a legtöbben máig emlékeznek. Fontos számára a magyar közönség, de egy ideje amerikai karriert épít – egy dalát már játsszák is kint a rádiók, részt vett egy turnén és lemezszerződést is aláírt. Az énekes az Origónak arról is mesélt, hogy mit tervez a következőkben és mi kapcsolja ki igazán.

Kovács Patrícia: "A színfalak mögött együtt készülünk a versenyzőkkel"

Life.hu2015.12.05, 18:47

A Hungary's Got Talent zsűritagját a sminkben faggattuk arról, az első élő showban hogy érzete magát, és mire számíthatunk ma este.

Linczényi Márkó, a Hungary's Got Talent ítésze: "Nem vagyunk biodíszlet"

Life.hu2015.12.05, 18:39

A Hungary's Got Talent sármos zsűritagját a backstage-ben faggattuk. Csak nekünk elárulta, hogy ma este sem fogja véka alá rejteni a véleményét egy-egy produkció kapcsán.

Ma valami nagyon szexi történik majd a Got Talent színpadán

Life.hu2015.12.05, 18:30

A Hungary's Got Talent egyik legkreatívabb produkciójának előadói elárulták, szeretnék a bábszínház fogalmát a köztudatban is átformálni.

A Hungary's Got Talent felfedezettje most tanulja, milyen is a sztárok élete

Life.hu2015.12.05, 17:34

A tehetségkutató legviccesebb sármőrje, amint meglátott, udvarolni kezdett, így adódott a kérdés, hogy az élő showban a táncos lányok között helyén érzi-e magát.

Tűz és jég egyszerre: Elképesztő mutatvány érkezik ma este a Got Talent színpadára

Life.hu2015.12.05, 17:22

Mi történik egy hatalmas jégdarabbal, amikor bekerül a Hungary'sGot Talent forró színpadára? És egyáltalán, hogy kerül oda?

"Reménykedünk a lányrajongók szavazataiban" - A Hungary's Got Talent jóképű duóját faggattuk a backstage-ben

Life.hu2015.12.05, 17:13

A homokművész fiúk, Cakó Danival és Hidvégi Áron bíznak lányok szavazatiban, de azt is remélik, hogy az egész közönséget elbűvölik majd különleges produkciójukkal.

Kiderült a Hungary's Got Talent sztárjának titka

Life.hu2015.12.05, 16:50

Méhes Csaba bízik a közönségben, és reméli, produkciójával sok szavazatot szerez majd. A backstageben arról faggattuk, miként kezdte pályát és hogyan érzi magát az élő show előtt.

Horgas Eszter: Nem bántam meg a szombati tettem

Tévé2015.11.27, 09:22

Horgas Eszter az aranygombbal erősítette meg a Talamba nevű együttes létjogosultságát a Hungary’s Got Talent show-jában, majd később kiderült, hogy közeli ismerősök, több közös fellépésen vannak túl, és közös lemezük is megjelent -  a szakmai kapcsolatot egyikük sem tagadta, és a csatorna is tudott róla. A zsűritag nem érti, miért nevezi ezt botrányosnak a sajtó, az Origónak reagált az őt ért vádakra.

Visszatér az SMS-hez az RTL Klub és a Got Talent

Tévé2015.11.25, 18:04

Véget ért a Hungary’s Got Talent válogatása, szombaton élő show-val folytatódik az RTL Klub tehetségkutatója. Harminc produkció jutott be a zsűri értékelési alapján, szombattól azonban már a nézők is beleszólhatnak a folytatásba: SMS-ben szavazhatnak arra, hogy ki jusson tovább. Schiwert-Takács László, a műsor kreatív producere mesélte el az Origónak, hogy mit láthatunk a következő hetekben a képernyőn.

Horgas Eszter: „Az életem soha nem erről szólt, és most fáj…”

Life.hu2015.11.20, 10:10

Mindig rácsodálkozom, hogy mennyire ragyogó teremtés. Gyönyörű nő, klasszikus zenész, aki folyamatosan feszegeti a saját és műfajának határait, egyre több és több emberhez eljuttatva a muzsikát. Koncertezik, oktat, alapítványt vezet... 25 lemez, könyv, világsiker. Horgas Eszter, akit a Hungarian Got Talentben zsűritagként is láthatunk.

Itt a vége! Király Viktor kiesett a Voice-ból!

Life.hu2015.11.12, 08:49

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban hirdették ki az amerikai tehetségkutató top 12 versenyzőjét, amibe legnagyobb sajnálatunkra Király Viktor nem került be.

Verses tánccal rukkolt elő a Got Talent indulója

Life.hu2015.11.11, 13:10

A Vajdaságból érkezett a Hungary's Got Talent zsűrije elé Drobina Norbert, aki rendhagyó módon a verset tánccal ötvözte produkciójában.

Esküvőre készülnek a Got Talent szerelmesei

Life.hu2015.11.11, 09:17

A tehetségkutatóban feltűnt táncospár, Dávid és Likó között a munkában vannak konfliktusok, ám a magánéletük felhőtlen.

Dombóvári István flörtbe keveredett a Got Talentben

Life.hu2015.11.06, 07:06

Bár stand up műfajú produkcióval érkeztek a Fekete-ikrek a Hungary's Got Talentbe, már a backstageben nagy feltűnést keltettek.

Bűvészbotrány a Hungary’s Got Talentben - Kiakadt a szakma Balázsékra!

Life.hu2015.11.02, 08:02

Kiakadt a bűvészszakma a Hungary’s Got Talent stábjára, amiért a bűvészet etikai szabályait felrúgva Balázsék lelepleztek néhány trükköt.

Sokkoló szadó-mazo performance a Got Talentben

Life.hu2015.10.31, 21:23

Szombat este nem mindennapi produkcióval rukkolt elő a tehetségkutató egyik jelentkezője, aki hatalmas jelmezbe bújva érkezett a Hungary's Got Talent színpadára, majd a végén csak egy lyukas harisnya maradt rajta.

Botrány! A tévében pocskondiázták Horgas Esztert: "Ki a f...om ez a k...rva?"

Life.hu2015.10.31, 09:14

Obszcén szavakkal illette egy versenyző a zsűri egyik tagját, Horgas Esztert a Hungary's Got Talent tehetségkutató műsorban. 

Király Viktor: "A többi versenyzőt nem kapták fel ennyire"

Life.hu2015.10.29, 11:38

Király Viktor bizonyára alig ocsúdott fel a The Voice-ban való továbbjutása felett érzett öröméből, máris gőzerővel készül az élő show-kra.

Király Viktor bejutott az amerikai Voice élő show-jába

Tévé2015.10.27, 07:41

Király Viktor elvesztette ugyan a párbajt, de Gwen Stefani élt a rablás lehetőségével, adott egy esélyt a magyar énekesnek, aki a továbbiakban az ő csapatában küzd majd a továbbjutásért.

Hátborzongató produkció sokkolta a Hungary's Got Talent nézőit

Life.hu2015.10.24, 20:34

Ennél brutálisabb előadást még nem láthattunk a Hungary's Got Talent színpadán: a BodySoMa performansza láttán mindenkit átjárt a jéghideg borzongás. Horgas Eszter annyira kiakadt, hogy háttal várta, míg véget ér az eddigi legextrémebb produkció. 

Olvadás a köbön! Ő a tehetségkutatók legcukibb indulója

Life.hu2015.10.23, 15:12

Varró Dániel egy bolondos versével áll a Hungary's Got Talent zsűrije elé az ötéves Czuczor-Gidai Zsófia.

Olyan lesz a Got Talentben, ami még nem volt

Tévé2015.10.23, 10:39

Csuja Imre a Hungary’s Got Talent szombati adásában megnyomja az aranygombot, és ezzel automatikusan az élő adásba juttat egy produkciót. Ilyenre még nem volt példa az RTL Klub tehetségkutatójában, és a korábbi formátumokban sem létezett ilyen opció. De mi ez a gomb pontosan, és melyik zsűritag számára mit jelent? Ezekre a kérdésekre adjuk meg a választ.

Íme, a hét legcukibb fotója a szombati Hungary's Got Talentből!

Life.hu2015.10.21, 15:42

A különleges tehetségeket felvonultató show-ban ezúttal egy csöppség tűnt fel, akitől a műsorvezetők is elolvadtak.

Remekelnek külföldön a magyar táncosok

Tévé2015.10.20, 21:10

Májusban négy igennel jutott tovább a Fricska nevű táncegyüttes a brit tehetségkutatóban, a Britain's Got Talent-ben, a múlt hétvégén pedig az egyik olasz kereskedelmi csatorna show-jában tűntek fel. A táncosok az Origónak meséltek, hamarosan az RTL Klub képernyőjén is láthatjuk őket.

Király Viktor továbbjutott az amerikai Voice-ban

Tévé2015.10.20, 10:55

A második körben párbajok voltak, legyőzte ellenfelét, így legközelebb az élő show-ban bizonyíthat.

Sebestyén Balázs: "Imádnám, ha az anyámmal együtt énekelhetnék"

Life.hu2015.10.18, 08:06

A Hungary's Got Talent műsorvezetője, ismét nem bírt a vérével és a színfalak mögött, teljes átéléssel figyelte a tehetségkutató megdöbbentő produkcióit. Volt meztelenkedés és voltak hasonmások dögivel.

A magyar Arnold Schwarzenegger az RTL Klubon nyomul

Tévé2015.10.17, 10:28

Steve Kollar saját terminátor show-jával már fellépett Schwarzenegger édesanyjának születésnapi partiján, produkcióját szombaton a Hungary's Got Talent-ben is megmutatja. Az RTL Klub show-műsorának versenyzője már többször találkozott Arnolddal is, akinek egy filmben majdnem a dublőre is lett.

Egymás ellen harcolnak a szerelmesek a Got Talentben

Life.hu2015.10.14, 16:27

Larry Hypnox és Schandl Barbara egy párként érkeztek a Hungary's Got Talent forgatására, de külön műsorszámmal lépnek majd a zsűri elé.

Látta, de nem kereste anyja a Got Talentben üzenő kislányt

Tévé2015.10.12, 16:01

Azért állt a Hungary's Got Talent zsűrije elé Pécsi Virág Veronika, hogy édesanyjának üzenjen, aki évekkel ezelőtt elhagyta. A produkció után azonban nem érkezett meg a várt hívás.

Sebestyén Balázs: „Imádom ezt a szürreális műsort"

Archívum2015.10.10, 21:38

A Hungary's Got Talent első adásában láthattunk Pumped Gabo-hasonmást, káromkodó versmondót, sőt még egy zombi is megelevenedett a színpadon. Az biztos, hogy az RTL Klub show-műsorának színesebbnél-színesebb mezőnyétől mindenkinek tátva maradt a szája.